Luke

Egy hete.

Egy hete szakítottunk.

Nem tudom, hogy te hogyan viselted ezt.

A héten nem mentem suliba. A külvilágot teljesen kizártam.

7 napja nem beszéltem senkivel.

Haza jöttem. Anyáék próbálnak velem beszélni, de nem nagyon van hozzájuk kedvem.

Ez az egész rohadtul megviselt.

Az őrület határán voltam.

De tényleg.

"Kicsim... Beszélhetünk?" lépett be a szobámba anya.

"Hagyj békén" szóltam vissza durván.

"Jajj Luke! Több mint egy hete nem beszélsz velünk!" akadt ki. "Az anyád vagyok Lucas!"

Igaza van.

Bólintottam.

Leült mellém az ágyra.

"Figyelj Luke... Először is. Nagyon sajnálom a reakciómat. Tudom, szörnyű volt, hogy csak úgy letámadtalak hisz a fiam vagy. Én.. Én nagyon sajnálom. Tényleg. És elfogadom, ha ilyen vagy. Különben is Ashton nagyon édes és biztos nagyon cukik vagytok. Apád is így gondolja és Ben meg Jack is hidd el. Sajnálom szörnyű vagyok!" fogta meg a fejét.

Megenyhültem. Ennyit akartam hallani.

"Köszönöm anya" mosolyodtam el halványan.

"Megbocsátasz?" nézett rám reménykedve.

"Persze" nevettem fel halkan.

Szorosan megöleltük egymást.

"Bármikor szívesen nálunk lehet Ashton. Kiváncsi vagyok, hogy milyen ha nem haverként jön ide" kuncogott anya.

"Ash és én nem vagyunk már együtt" mondtam halkan.

"Szuper.. Várj mi?" ráncolta a szemöldökét, mikor rájött, hogy mit mondtam.

"Ashton és én szakítottunk. Azért vagyok mostanában ilyen.." újra könnyeimmel küszködtem.

"De miért? Nem működött vagy mi?" döbbent le totálisan.

"Azt mondta, hogy úgy érzi miatta változtam meg és, hogy az ő hibája, hogy összevesztünk így családban. Nem bírta, hogy titkolóznunk kell" sóhajtottam szomorúan.

"Jajj édesem... És miért titkoloztok?"

"Mert félek a reakcióktól" nyeltem egy nagyot.

"Lucas, ezen nincs mit szégyelni! Szereted Ashtont nem?"

"Kurvára" csúszott ki a számon.

Anya felvonta a szemöldökét, majd elnevette magát.

"Nos akkor mire vársz?"

"Mármint?" értetlenkedtem.

"Előbb-utóbb úgyis kiderülne! Lepd meg Ashtont! Tudod mint a filmekben. Mész a folyosón, majd odalépsz hozzá 'szia baby' köszönéssel és lesmárolod, mintha mi sem történt volna" áradozott.

"Anya, túl sok filmet nézel" nevettem ki.

De részben igaza volt ezzel kapcsolatban.

Meg kell mutatnom neked, hogy annyira szeretlek, hogy még vállalom is. Oké ez hülyén hangzott, de a lényeg érthető nem?

"Akkor kezdhetjük?" vigyorgott.

"Még is mit?"

"Hát a kipofozásodat. Mint a filmekben, amikor a csaj szakított a fiúval és új lapot nyit egy hosszú sírós hét után" mesélte.

"Jesszus anya" hököltem hátra.

Végül belementem és nem is tűnt hülyeségnek.

Visszatértem az internetre, beszéltem Callal és Mikekal, hogy újra önmagam vagyok (mert hát ők tudták az egészet) és támogattak mindenben.

És őrülten jó tervem támadt téged illetően.

Ashton

Több mint egy hete nem láttalak.

Őrülten hiányzol.

El sem tudod képzelni mennyire.

Minden nap reménykedtem, hogy újra láttlak.

"Figyelsz te rám?" szakította félbe apró gondolat menetemet Ashley.

"Sajnálom máshol jártam" ráztam meg a helyemet.

"Azt látom" rázta meg rosszallóan a fejét. "Mi a franc van veled? Napok óta ilyen vagy.."

Becsengettek így válasz nélkül ott hagytam és felmentem a terembe.

Még a tanár előtt beértem, megúszva a szidást.

"Hey Irwin van matek házid?" suttogta a hátam mögül Dylan.

"Basszus... Elfelejtettem" jutott eszembe.

"Mi van? Pont neked? Ne basszál Irwin" pánikolt be.

"Valami gondja van O'Brien?" kérdezte a tanárnő a táblától elhúzódva.

"Nem. Semmi" vonta meg a vállát.

"Dylan!" fordultam hátra.

"Hüm?" emelte fel a tekintetét a füzetéből.

"Hemmingsről tudsz valamit?" kész. Eddig bírtam, hogy nem érdeklődtem.

"Ma bejön elvileg matekra, kémiára és törire. Nekem végül is ezt mondta" válaszolt.

"Beszéltetek?" döbbentem le.

"Ja. Tegnap hívott telefonon. Azt mondta, hogy beteg volt és azért nem jött" vonta meg megint a vállát.

"Kössz" mondtam, majd visszafordultam a helyemre.

Szóval semmi baja sincs?
Oké.

*

2 órát kellett végig ülnöm.

Az idő nagyon lassan telt, de végül becsengettek matek órára is.

Hevesen dobogó szívvel nyitottam ki a terem ajtaját.

Tekintetemmel végig pásztáztam a termet. A szemem megakadt rajtad.

Magabiztosan vigyorogtál rám, majd kacsintottál.

Lélegzet visszafolytva ültem le a helyemre.

Az óra szintén, őrjítő lassúsággal telt.

Csengetés után azonnal felkaptam a cuccomat és kisiettem a teremből.

A szekrényemhez siettem, elpakoltam a felesleges dolgaimat, majd bezártam.

"Hey Irwin" amint becsuktam a szekrényt, a te arcoddal találtam szemben magam.

Mellettem támaszkodtál a szekrénynek.

"Szia Luke" mosolyt erőltettem az arcomra.

Mintha a kapcsolatunk meg se történt volna, olyan volt ez a szituáció.

"Beszélnünk kell" montad komoly arcal.

Na ez már nem volt olyan szitu.

"Hallgattak" biccentettem.

"Ashton én ezt nem bírom... Kérlek kezdjük újra" néztél szomorúan szemeimbe.

"Luke a többie.." de nem tudtam befejezni, mert ajkaidat az enyémre tapasztottad.

Lesokkolva álltam ott. Mindenki előtt.
A világ megszünt körülöttem. Azonnal visszacsókóltam. Csak annyit hallottam, hogy Calum és Michael füttyög, majd egyre többen kezdtek tapsolni.

Hihetetlen volt. Gyengéden és lágyan csókoltál. Úgy, mint még soha.

"Nem érdekelnek a többiek Ashton. Csak te. Egyedül te" suttogtad ajkaimra, majd újabb csókban részesítettél.

/nem bírtam ki, hogy nincsenek együtt :')
ezt a mostanra (remélem) begyógyult szívedre HEMMOVEMENT ❤️
a következő lenne a kérdésem!:
itt punnyad egy ideje a munkáim között egy másik Lashton sztori, ami ilyen üzenetes/beszélgetős lenne. szó valakit érdekel? mert, ha igen akkor valamikor a héten, felraknám a prológust és az első részt :)/