Lassan belépek, majd körbe nézek. Senki. Egy lélek sincs itt. Vagy elkéstem és már a termekben vannak, vagy mindenki velem együtt késik. Bár inkább az előbbire szavaznék.

Végig megyek a folyosón a tantermemig. Belülről hallom tanárom hangját. Illedelmesen bekopogok. Egy halk gyere-t hallok. Bemenve már látom hogy mindekni csak oda súg valamit padtársának. Gondolom rólam.

-Miss Black, maga minden nap elkésik, amit már nemsokáig fogok tűrni. Kérem, üljön le, nyissa ki a könyvét és folytassuk az órát. - mondja idegesen tanárom. Válaszul bólintok, és teszem amit mondott. A ledhátsó padba foglalok helyet. Mingig meghagyják nekem a legrosszabb széket hozzá, ami minden moztulatomtől nyigorog.

Míg kinyitom könyvem fél füllel hallom ahogy osztály társaim nevetnek vagy épp kigúnyolnak. Megszoktam már a ennyire nem kedvelnek. Meg kellett szoknom.

Így telt ez minden órán. Szünetekben pedig egyedül lófráltam az udvaron.
Mikor az utolsó órának vége lett, össze pakoltam a cuccaimat és indulni akartam volna de megjelentek előttem Ők.

-Hazafelé tartasz, későske? Anélkül hogy elköszönnél tőlünk? -
áll elém az öt tagból álló fiú banda.
-Mi lenne, ha elkísérnék téged? -
folytassa a kérdezősködést Tanner, a csapat "vezetője". Ő egy afajta dominancia magas fokán lévő srác, aki nekimegy mindenkinek, ha az illető nem engedelmeskedik neki.
A legnagyobb utálóm, amióta csak ismerjük egymást.

-Na mivan, már a hangod is elment, nyomorék?- néz rám gúnyosan, majd int társainak akik megfogva karomat egy kisebb sikátor féléhez húznak.
Nem merek ellenkezni, mert akkor biztos hogy rosszabbul járok.

Leveszik táskámat hátamról, és kutakodni kezdenek benne. Miután végeztek a fosztással Tanner erősen nekinyom a falnak. Hasamba ököllel bele üt, amitől egy könny csepp folyik ke arcomon. Mégegyszer megüt, de mist az arcomat. Elenged a szorításából, amitől a földre rogyok.
Az egyik fiú rám köp, majd mindannyian itt hagynak.

Egy egy ideig még sírok a földön, majd felállok. Táskámhoz sétálok. Nemsok mindent hagytam meg a könyveken kívűl. Feldobom hátamra és lassan indulni akarok. Hirtelen a lábam megáll, és egy fura érzés kap el. Visszafordulok. Ahol a táskám volt, most valami más van ott. Lehajolok hogy jobban lássam mi is van ott pontosan. Egy könyv. Felveszem. Nem egy átlagos könyv. Kék és lila színű borítója van. Elég vastagnak tűnik. De nem ezek azok ami engem megfog. Ez egy Ninjago történetéről szóló könyv. Nagyon kicsi korom óta nézem a sorozatot. Tudom hogy ennyi idősen már ciki egy ilyen meséért vagyok oda, de egyszerűen imádom.
Belererakom táskámba, és elindulok haza.

Otthon a szokásos vár. Csend. Szobámban is csak a ugyan az uralkodik. Leülve ágyamra kiveszem táskámből a könyvet. Mivel pótszüleim csak késő este érnek haza, így én osztom be az időmet tanulásra, és egyebekre. Ma úgyse kaptunk házit első nap alkalmául, ezért van időm olvasni. Úgy is kíváncsi vagyok hogy milyen lehet a Ninjagot olvasni, és
nem nézni.

Kinyitom az első oldalol ahol egy idézet van. :
"Te döntöd el hogy hogyan is felyeződik be a könyv. Így van ez az életeddel is."
Nincs idaírva hogy kitől is van van ez az idézet. Se az, hogy ki írta a könyvet.

Lapozok egyet. Ott kezdődik a történet. Elkezdem olvasni. Egy az egyben ugyan azt meséli el, mint a sorozat. Annyira lefoglal, hogy észre se veszem az időt. A mesebeli tizenharmadig fejezetig jutok. Lapznék a következő fejezethez, de azok kivannak tépve. Hol lehetnek? Ki, és miért tépte szét őket?

Ellapozok a végéig, hátha kapok választ a kérdéseimre. Semmi. Idegesenek becsukom a könyvet. Végre tudnák olvasni, erre az utolsó tíz - húsz lap hiányzik. Pedig pont egy izgalmas rész lett volna, amit még tévékben sem adnak.

Lerakom az ágyra és elindulok ki a konyhába enni valamit. Az az érzés megint előbűjik. Nem tudom mi, de arra kéztet hogy mennyek vissza a könyvhöz. Úgy teszek. Kezembe veszem, és megfordítom. A hátlajába egy kis szív alakú lyuk van, felé pedig az van írva hogy;

La clé d'une nouvelle vie.

Akár csak a nyakláncomba.

Nyakaból leszedem az ékszert. A szívalakú lyukba bele illesztem.
Tökéletes bele illik.
Az érzés megint belém nyilal, de most erősebben. A könyvből egy lila füst jön ki, amitől megilyedek, és a földre dobom azt. A füst egyre közelebb jön hozzám, amitál hátrálni kezdek ameddig csak tudok. A falig.

A füst eléri testemet. Behatol a szívemen keresztül. Mintha a testem akarná hogy ez történnyek. Nem ellenkezik. Mikor már az összes füst szerű dologot a testem beszívta, én még mindig rémülten figyelem az eseményeket. A fura érzés egyre csak nő bennem. Hirtelen kezemből tör ki a lila füst. A plafonon egy kékes-lilás füstből álló portál jelent meg. Majd hat pici dolog esett le.

Vagy inkább élőlény, mint dolog?

Sziasztok! Meghoztam a második részt. Elnézést hogy ilyen sokat kellett rá várni. Már hétfőn kiajartam rakni, csak a wifim felmondta a szolgálatot. Tegnapra vettünk egy másikat, de akkor nem értem rá írni.
Próbáltam elfogadható hosszúságot csinálni, hát így sikerült. Illetve szeretném megköszönni a dícséreteket és segítségeket.
A következő részt megpróbálom előbb hozni. Addig is várom a hozzászólásotokat. Puszi <3