"Ha itt vagy, elfutok, s ha nem vagy, futnék tovább."

"Egy megindító történet a szerelemről. A valós szerelemről."

Louis világ életében másokon akart segíteni. Először orvos akart lenni, de rájött, hogy az túl sokáig tart és túl nehéz. Aztán arra gondolt, tűzoltó lesz. Enyhe diszlexiájával viszont sose ment át a végső vizsgán. Utána mentős akart lenni. De nem... Balesethez kiérni túl megterhelő lelkileg. Mintha tűzoltóként nem érkezett volna balesethez... Abban volt számára más a kettő, hogy míg tűzoltóként kiszedi az embert a kocsiból, mentősként életben is kell tartania. Ezután jött a tipp, hogy rendőr lesz, de valahogy nem volt az ő stílusa.

Aztán beugrott. Valami, ami segít másokon. Valami, ahol nem kell közvetlenül balesettel, halállal, pisztolyjal találkoznia.

Így lett Louis Tomlinson 25 évesen a munkahelye egyik legfiatalabb diszpécsere.

Louis már fél éve végezte eme csodás munkát, amit imádott. Minden nap örömmel ment be, és bár volt néhány rizikós hívása, eddig mindig sikerült túltennie magát rajta. Mandy, a mellette lévő székben ülő lány azt javasolta neki az első napján, hogy minden nap, miután feláll a székből, és elhagyja az épületet, hagyja ott a fájdalmát, a félelmét, a gyászát. Kevésbé teszi tönkre a lelkét és segít a továbblépésben.

Louis így cselekedett.

Egészen addig a pillanatig, amíg a gyermekkori barátja fel nem hívta. Nem mobilon.

Louis körülbelül 13 éves kora óta ismeri Harryt. Szomszédok voltak, miután Louis családja új városba költözött. Harry eleinte félénk volt, de amint megismerte Louis vicces, gátlástalan, segítőkész énjét, hamar feloldódott a társaságában. Már több, mint 10 éve legjobb barátok, 18 éves korukban össze is költöztek. Harry egyetemre ment, Louis kereste önmagát. Hét éve már, hogy együtt élnek. Ezalatt az idő alatt egyetlenegyszer veszekedtek, akkor is csak azért, mert Harry szóvá tette, hogy Louis már megint nem hajtotta le a WC ülőkét. Harry nagyok zabos volt. Louis szintén zabos volt. Harry hülyének nevezte Louist, Louis primadonnának nevezte Harryt. Addig-addig követték egymást a csúnya jelzők, amíg Harry idegességében felpofozta Louist, aki megtántorodva a falnak esett. A következő másodpercek mindkettejük életét megváltoztatták. Gyökeresen.

Louis vissza akart ütni, védeni akarta magát, vissza akarta adni, amit Harrytől kapott, de a mozdulat feléig sem jutott. A levegőben megállt a keze, mélyeket lélegzett, Harryt bámulta. Harry felszegte az állát, cseppet sem félt. Louis nem bántaná. Nem, ugye?

Másfél másodperccel később Louis nekiesett Harrynek. Csókolta, puszilta, ölelte. Harry viszonozta. Így történt hát, hogy életük első és utolsó közös éjszakájukat töltötték.

Másnap Louis szabadkozott. Bocsánatot kért, elmondta, hogy mielőtt előző nap hazaért, Zaynnel legurított pár sört, ami a fejébe szállt, és így történhetett meg az, ami megtörtént.

- Többé nem fordul elő, Göndör. - nyelt nagyot, és felállt. - Észben tartom az ülőkét. - kacsintott, és többé szóba se hozta azt az éjszakát. Azt hitte, ezzel jót tesz Harrynek. Túl fontos volt számára a fiú barátsága, semmi pénzért nem tette volna tönkre. Azt viszont nem tudta, hogy Harry másra se vágyik, csakhogy Louis tönkretegye a barátságukat, és egy magasabb szintre emelje. Ha úgy nézzük, 13 éves kora óta erre vágyott.

Mindez több, mint 2 éve történt, pontosabb 28 hónapja. Louis ugyanúgy viselkedett Harryvel, mint a forró éjszaka után. Mintha misem történt volna. Mintha nem csókolta volna meg a legjobb barátját. Mintha nem dugta volna meg a legjobb barátját. Mintha nem szopta volna le a legjobb barátját. Mintha nem lenne titokban szerelmes a legjobb barátjába.

Míg Louis pályakeresései sorban kudarcba fulladtak, Harry szenvedett. Szenvedett, amikor Louis otthon volt. Szenvedett, amikor nem. Szenvedett, amikor otthon volt, de nem ért hozzá. Szenvedett, amikor igen.

Azóta az éjszaka óta minden éjjel arra gondolt, mi ütött Louisba aznap. Miért csókolta meg? Miért feküdt le vele? Miért tette semmissé? Miért viselkedik úgy, mintha nem történt volna semmi?

Pedig történt. És Harry azóta is képtelen kiverni a fejéből.

De nemcsak Louis szenved valamilyen betegségben. Harryt gyermekkorában diagnosztizálták súlyos depresszióra. Az apja első ütései váltották ki a későbbi szorongást és önkárosító hajlamokat. Louis nem tudta. Louis 12 éve ismeri Harryt, és nem tudta, hogy a fiú beteg. Harry sokáig gyógyszert szedett, aztán hirtelen minden megváltozott. A szomszédba költözött Louis, és többé nem volt szomorú. Nem volt magányos. Nem bántotta magát, nem félt.

De az, ahogyan Louis bánt vele 2 éve, újra előhozta benne a félelmet. Szorongott Louis társaságában, de akkor is, amikor messze járt. Félt, hogy megbántja, elszúrja, Louis dühös lesz, kidobja és soha többé nem látja.

Így telt el 28 hónap.

Louis számára kínszenvedés volt, hogy nem érhetett Harryhez, Harry számára viszont az volt kínszenvedés, hogy Louis átejtette. Mintha csak egy bárban felcsípett picsa lenne.

28 hónap elég arra, hogy történeteket kreáljon a fejében. Mindent átgondolt. Kétszer.

Azóta az éjszaka óta minden megváltozott. Louis szíve meghasadt, Harry újra mély depresszióba esett. Többé nem aludtak együtt egy nehéz és kimerítő nap után. Többé nem bújtak össze a kanapén. Oh, pedig ha tudták volna, hogy a másik is csak és kizárólag erre vágyik...

Nehezen indult Louis pénteki napja. Reggel nyolcra kell a munkahelyén lennie, este nyolckor végez. Azt tervezte, amint hazaér, felnyalábolja Harryt, leviszi a kikötőhöz és éjfélig a csillagokat fogják bámulni. Jó tervnek ígérkezett. Az első akadályba akkor ütközött, amikor látta, hogy a tankja totál üres. Elkérte Harry kocsiját, a fiú szívesen adta oda. Louis észrevette, hogy már egy jó ideje csak a szobájában kuksol, nem jár dolgozni, nem csinál egyebet, csak eszik, alszik és esetleg filmet néz vagy olvas. Ezért is akarta elvinni valahová.

- Nyolckor végzek, sietek haza. - intett Harrynek. 28 hónapja nem ad puszit az arcára távozás előtt és érkezés után. Oh, ha tudná, hogy most van az utolsó lehetősége rá. - Légy jó.

- Mint mindig. - felelte kedvetlenül. Végül mégiscsak odament Louishoz, megölelte és a fülébe suttogott. - Te vagy a legjobb barátom. Sose felejtsd fel.

- Dehogy fogom. - kuncogott Louis és végre útnak indult.

A második akadály a székében ülve érte. Épp akkor szakított meg egy hívás. Egy nyolc éves kislány hívta azzal, hogy látta, amint az apja többször is hasbaszúrja az anyját. Louis nyomban mentőt és rendőrt küldött a helyszínre. Mielőtt viszont hallotta volna a híváson keresztül a mentők szirénáját, a kislány hatalmasat visított, a telefon a padlón landolt, és többé nem mondott semmit.

Ritkán fordulnak elő igazán durva esetek. De Louis tudja, hogy ezt a gyermeki sikolyt soha nem fogja tudni elfelejteni.

Ebédidőben evett, utána újra a székbe ült, és fogadta a következő hívást. Nem omolhat össze. Dolgoznia kell, másoknak szüksége van rá, másoknak talán még segíthet. Mandy azt is tanácsolta neki anno, hogy sose kérdezze meg később a rendőröket vagy mentősöket, akiket az adott helyszínre küldött, hogy mi lett a végkifejlet. Tehát most se tette.

Kapcsolta a hívást, és folytatta a melót.

- Itt a 911, miben segíthetünk? - mondta el a már jól betanult szöveget.

- Kérek egy mentőt - szólalt meg egy rekedt hang. Louis szerint a férfi azelőtt sírhatott.

- Miért hívott minket? - végig azon gondolkodott, kié lehet a hang. Túl ismerős volt, de túl zord ahhoz, hogy felismerje.

- Mert valaki megölte magát - felelte az ismerős hang.

Louis megfeszült. Gyakran hívják öngyilkosság vagy öngyilkosság kísérlete miatt. Ez mindig megrázó.

- Ki az áldozat, Uram?

- Én - és ekkor. Pont ekkor, pont ebben a pillanatban ismerte fel azt az apró hüppögést, amit már oly' sokszor hallott, amikor Harry sírt a halott cicája miatt.

- Neh... - suttogta, és azonnal gombokat nyomkodott a számítógépén. Mentőt, tűzoltót, rendőrséget küldött a lakásához. Ha tehette volna, még a katonaságot is ráküldi Harryre. - Kérlek! - sírta el magát.

- Ég veled, Louis. - majd a kapcsolat megszakadt. Úgy, ahogyan akkor szokott, amikor vízbe esik a telefon.

Louis felpattant, zokogva rohant a parkolóba. Átlépte a megengedett sebességet, könnyekben úszva vezetett hazáig. Mandy hívta, mi történik. Louis remegve, akadozva mondta el.

Megérkezett. Haza. Valahova, ami már nem az otthona többé.

Hallotta a szirénákat. Látta a mentősöket. Látta, hogy a férfiak és nők egy kört alkotnak. Remegve, imbolyogva tett meg pár lépést. Látta két ember között, hogy ketten térdelnek egy harmadik ember mellett. A férfi csurom víz, eszméletlen. Az egyik a defibrillátort tartja a kezében, a másik levegőt fúj a férfi szájába. Még közelebb ment, a kezét a szája elé kapta.

Harry szörnyű és csodálatos volt egyszerre. Göndör tincsei most az aszfalton terültek szét, víz folyt belőlük. Fehér pólója szintén vizesen tapadt karjaira, hisz nagyrészét levágták a mentősök. Cipő nem volt rajta. A lakás mögötti kis tó mellett álltak.

Figyelte, mit művelnek a mentősök. Emiatt nem lett mentős. Túl nagy a stressz, túl nagy a fájdalom. Látta, ahogyan a szőke nő abbahagyja a szájonát lélegeztetést. A másik letette a defibrillátort. A barna megrázta a fejét, a szőke lehajtotta azt.

Harry csukott szemmel feküdt a betonon. A stég előtt voltak. A tó előtt.

Harryhez rohant, minden erejét bevetve rázta, kiabált vele, könyörgött és esdekelt. Sírt. Zokogott. Bömbölt. Őrjöngött.

De Harry nem kelt fel. Louis hiába könyörgött, nem nyitotta ki a szemét, nem szólalt meg, nem mondta el, hogy ez csak egy rossz vicc volt, nem mosolygott rá és főleg nem csókolta meg. Ő viszont megtette. Megcsókolta, mintha Hófehérke lenne, és várta a csodát.

A csoda azonban elmaradt.

Az csak egy mese. Nem valóság.

Louis csendben feküdt aznap este a tó partján. Harry kedvenc pulóverét viselte. Apró bárányok ugráltak rajta. Nézte a csillagokat, és azt képzelte, Harry odafentről figyeli Őt. Harry halála után megtudta a kórházban, hogy Harry 13 éves kora előtt többször is próbálkozott az öngyilkossággal. Mindössze kétszer, de sosem sikerült neki. Harmadjára működött. Megtudta, hogy Harry gyógyszert szedett, depressziós volt, és amikor az orvos arról kérdezte, nem tűnt-e fel neki pár tünet az elmúlt hónapokban, ami arra utalt volna, hogy visszaesett, akárcsak egy drogos, Louis rájött. Tudta.

Harry azután lett más, miután lefeküdt vele.

Ő okozta a halálát.

Könnyek folytak az arcán, figyelte az eget. Éjfél is elmúlt, fázni kezdett. A pulóver zsebébe dugta a kezét, tudta, lassan haza kell mennie.

Érzett valamit a zsebében. Kivette. Egy papír volt összehajtva. Felült, azonnal itta magába Harry szavait.

Kedves Louis,

A kedvenc pulcsid, ugye? Azért olvasod most ezt. Megtaláltad, ahogyan engem is megtaláltál. Nem tudom, mit mondjak. Bocsánatot kérjek? Miért... Úgysem hoz már vissza és úgysem fogsz megbocsátani. De azt elmondhatom, miért tettem.

Amikor először megláttalak jöttem rá, hogy más vagyok. Teljesen más, mint az átlag. Te is más vagy. Barátok lettünk, én jól voltam. Veled mindig jól. Összeköltöztünk, és ekkora már biztosan tudtam, hogy jobban érdekelsz, mint bármelyik lány a földön. Aznap, amikor megütöttelek... Sajnálom. Sosem lett volna szabad kezet emelnem rád, de mégsem bánom. Mert ennek hatására veszítetted el az eszed, és ennek hatására lehettem először együtt férfival. Előtted még sosem csókolóztam fiúval. Köszönöm, hogy veled élhettem át.

De amit reggel mondtál... Az fájt. Fájt, hogy megbántad, fájt, hogy én nem. Minden fájt. Újra magamba fordultam, féltem időt tölteni veled, mert rettegtem, hogy még jobban beléd szeretek. Ezért hát kerültelek. Elhidegültem. Mire észbe kaptam, már újra vagdostam magam, emiatt hordtam folyton ezt a pulóvert. Szóvá is tetted, de hazudtam. Idővel annyira túlnőtt rajtam a segítséged és a gyógyszerek nélkül ez az egész, hogy nem bírom tovább. Újra meg kell próbálnom. Utoljára. Harmadjára.

Sajnálom.

Sajnálom, hogy így búcsúzok el.
Sajnálom, hogy nem voltam őszinte.
Sajnálom, hogy fájdalmat okozok.
Sajnálom, hogy itt maradsz.
Sajnálom, hogy többé nem ölelhetlek meg.
Sajnálom, hogy többé nem csókolhatlak meg.
Sajnos, hogy többé nem szerethetlek.

Mert szeretlek, Louis William Tomlinson. Az életemnél is jobban.

Már csak abban reménykedem, hogy sikerül valamelyik munkatársadat bevonzanom, és nem te veszed fel a 911 hívásomat. Amit amúgy csak azért teszek, mert nem akarok még órákig a folyón hánykolódni, vagy azt, hogy te találj rám. Nem tudnék még ennél is nagyobb fájdalmat okozni és nagyobb terhet tenni a válladra.

Vigyázz magadra, kérlek. Sajnálom. Fentről nézek le rád, és a saját őrangyalod leszek. Mindig veled leszek.

Szeretlek, Lou.

Harry xx

Louis nagyot nyelt, könnyeit fogta vissza sikertelenül. Itt volt a folyónál, ahogyan reggel tervezte. Itt volt vele Harry, nézték a csillagokat, csak éppen Harry felülről.

- Örökké a szívemben. - suttogta, és magához ölelte a levelet.

Percekig zokogott. Őszintének kellett volna lennie. Mindent fel kellett volna tennie egy lapra. Akkor talán szerethette volna Harryt nyíltan, akkor talán nem lett volna beteg és talán még mindig itt lenne.

Talán... Volna...

Felállt, megpuszilta az ujjait és beleérintette a folyóba.

- Én is szeretlek, Harry.

__________________

Az első saját Oneshotoooom😍

Oké, a téma elég fájó, és bár megígértem, hogy egyszer sem hozok sad endinges oneshotot, ezt a témát nem hagyhattam ki🥺

Remélem azért szerettek még, főleg, hogy mostanában ilyen inaktív vagyok.

Én szeretlek titeket💜