Kérte: --

E/1- ben íródott, vagyis T/N szemszögéből. Csak Hope születéséig követi a sorozat eseményeit, de addig sem pontosan és Hope már 6 éves!!

🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛

Nem szívesen léptem át New Orleans határát, de Hayley már hiányzott és a legutóbbi telefonálásunk alkalmával megkért, hogy látogassam meg Őt és kislányát, Hope-ot. Évekig hallogttam a találkozást, ami lássuk be elég nagy szemétség volt, de nem akartam a Mikaelson családnál vendégeskedni, amit ezúttal azonban nem tudok elkerülni. Az elmúlt hat év azonban, nem jelenti, hogy még nem láttam Hope-ot, egyszerűen csak mindig ők utaztak hozzám Californiába.

- T/N! - kiáltott boldogan Hayley és felém szaladt. - Olyan rég láttalak - vont szoros ölelésbe.

- Hiányoztál Hayley - fontam köré karjaimat.

- Te is nagyon hiányoztál nekünk - vált el tőlem Hayley és az ajtó felé bökött ahonnan Hope lesett ki kíváncsian.

- Szia Hope - intettem mosolyogva és gyors léptekkel az ajtó felé indultam.

- T/N néni - ölelt magához pár másodperc erejéig, majd a kezeimre tekintetet. - Hol van a csomagod? Anya azt mondta, itt leszel néhány napot.

- Igen itt leszek - bólintottam -, a csomagom még az autóban van.

- Menj Hope szólj mindenkinek, mi addig bevisszük T/N holmiját, rendben? - simitott lánya hajrára Hayley, Hope pedig megpördült és beszaladt.

- Eleven lány - néztem utána, majd az autó felé vettem az irányt.

- Épp ez a jó az egészben, nem unatkozik mellette senki - követett Hayley.

- Hoztam nektek néhány apróságot - hajoltam be a csomagtartóba és kikaptam a kis bőröndöt, és két ajándék táskát. - Ez a tied - nyújtottam fogadott húgom felé az egyik csomagot miután ellenőriztem, hogy azt valóban neki szánom.

- Köszönöm, de igazán nem kellett volna - rázta meg mosolyogva fejét Hayley.

- Azért remélem tetszeni fog - zártam le a kocsit és egyik kezemben a bőrönd fogantyújával, másikban Hope ajándékával követtem Hayleyt.

- Biztosan - zárta be mögöttem az ajtót Hayley és az előszobába vezetett. - Ideje megismerned Mikaelson-ékat.

- T/N Marshall - lépett elém egy jól ismert ősi, Elijah Mikaelson személyében.

- Öröm ismét látni Elijah - mosolyogtam rá.

- Részemről az öröm - mosolyodott el Ő is és magához ragadta testvérei elől a szót. - Engedd, hogy bemutassam testvéreim, nővérem Freya, idősebb fivérem Niklaus, a fiatalabb Kol, és húgom Rebekah - mutatott mindenkire egyesével a férfi, én pedig egy halvány mosollyal bicentettem a végén, ezzel biztosítva a családot arról, hogy megértettem az információkat.

- Niklaus - pillantottam a férfi felé, résnyire összehúzott szemekkel, majd húgára vezettem tekintetem -, és Rebekah, milyen rég is volt már az a bizonyos Mystic Fallsi találkozás.

- Nem elég rég - felelt Rebekah.

- Való igaz - válaszoltam, majd Hayley felé fordultam. - Szeretném átadni Hope-nak az ajándékát, merre találom?

- Az emeleten, balra a második ajtó - biccentett a lépcső felé húgom, én pedig kezembe véve a csomagot siettem Hope szobája felé.

- Bejöhetek? - lestem be a résnyire nyitva hagyott ajtón.

- Igen - nézett fel a rajzolásból Hope.

- Ez a tied - adtam át a csomagot és letelepedtem mellé. - Tudom, hogy édesanyád megtiltotta, de abban bízva, hogy ez a mi titkunk marad megvettem neked.

- Köszönöm - ölelt meg és vidáman szemlélte új szerzeményeit. - Apa tudhat erről?

- Hát...öhm, persze hiszen Ő tanít festeni - feleltem elgondolkodva.

- Oké, akkor ha anya nem lesz itthon megmutatom - vette újra kézbe a ceruzát és folytatta megkezdett művét.

- Mit rajzolsz? - hajoltam közelebb kíváncsian.

- Az álmom - színezete a nő haját H/Sz színűre.

- Az kicsoda? - böktem a női alakra annak ellenére, hogy sejtettem.

- Az te vagy, a másik alak pedig Kol bácsi.

- Mi is volt az álmod? - érdeklődtem tartva a választól ahogy a fehér ruhás énem néztem és csak remélni tudtam, hogy az a ruha színt is kap.

- Egy esküvő - hagyták el könnyedén a szavak Hope száját én pedig úgy éreztem valaki kihúzta lábam alól a talajt.

- Kinek lesz esküvője? - kérdezte Hope-tól Klaus.

- Titok - mosolygott rám Hope.

🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛

#10 évvel később#

Idegesen figyeltem a saját tükörképem amikor Rebekah lépett be a szobába Hayley és Hope társaságában.

- Mese szép vagy - karolt át Hayley.

- Köszönöm - mosolyogtam húgomra.

- Kol szerencsésnek érezheti magát amiért igent mondtál neki - lépett a másik oldalamra Bex, ami hatalmas boldogsággal töltött el ugyanis az elmúlt 10 év nagy meglepetést vont maga után, Bex lett az egyik támaszom Hayley és Kol mellett.

- Nem lesz hosszú életű házasság - jegyezte meg élesen Hope.

- Ezt hogy érted? - fordulunk mind a lány felé, de a kérdés Hayley-től hangzott el.

- Kol másnak csapja a szelet? - szaladt fel szemöldököm.

- Nem - rázta meg a fejét Hope -, én nem mondtam el mindent.

- Ezt nem értem - lépett közelebb unokahúgához Bex. - Mi a fenéről beszélsz Hope?

- Amikor több mint 10 éve megláttad a rajzot nem mondtam el az egész álmom - nézett mélyen a szemembe Hope, én pedig úgy éreztem forog a szoba.

- Mi fog történni? - súgtam félve a kérdést.

- Mikael - roskadt a székre könnyezve Hope.

- El fog jönni - fejezte be a mondatot Rebekah.

- És téged akar - tette hozzá sajnálkozva Hope.

- Ki akar kit? - nyitott be Klaus.

- A mániákus apátok a nővérem - csattant fel Hayley.

- Normál esetben nem kérném ezt, de - pillantottam félve körbe a szobába -, szükségem lenne valakinek a vérére.

- Vámpír szeretnél lenni? - szökött néhány oktávval feljebb Hope hangja.

- Inkább mint halott - vágtam rá csípőből. - Gondolkodjunk logikusan, nem számít arra, hogy sejtésünk van az érkezéséről, és nem számít arra sem, hogy vámpír vér lesz a szervezetemben valamint az is lehet, hogy Hope álmának ez a fele nem valósul meg.

- Igazad van - lépett el mellettem Bex, hogy a poharak felé vegye az irányt és a tenyerét megvágva töltött meg félig egy poharat. - De ha Mikael nem jön kérlek próbáld meg elkerülni az átváltozást.

- Úgy lesz - bólintottam, majd ijedten kaptam tekintetem az ajtóra mikor valaki kopogni kezdett.

- Ideje lenne kezdeni - kiáltott be Freya és a sietős léptek alapján tovább is állt, én pedig a pohár után nyúltam és nagyot kortyoltam belőle.

- Ismerős íze van - töprengtem, de Hayley egy szalvéta nyomott az arcomhoz és miután kiélhette anyai ösztöneit rám mosolygott.

- Ne várasd meg a jövendőbelidet - lépett az ajtóhoz és Bex-el együtt kiment.

- Én megyek előttetek, készen álltok? - kérdezte Hope.

- Igen - vettem magamhoz a csokrot és Klaus mellé léptem.

A lépcsőn menetelve arcomra költözött egy hatalmas mosoly, miközben a meseszépen feldíszített házat és udvart figyeltem ahol a nem túl nagy társaság összegyűlt azért, hogy részese legyen az életem, és Kol életének egyik legszebb napján. Majd pillantásom megállapodott a vőlegényemen és ha lehetséges szélesebb lett a mosolyom.

- Tedd boldoggá - adott át öccsének Klaus és odalépett Hayley mellé.

- Gyönyörű vagy - mért végig Kol.

- Köszönöm - feleltem és mielőtt mást is mondhattam volna az eskető szerepét elvállaló Freya elkezdte a mondandóját. Csillogó szemekkel hallgattam a nő minden szavát és alig vártam, hogy feltegye a mindent eldöntő kérdést.

- Igen - hallatszott Kol határozott válasza, majd minden szempár rám szegeződött.

- Igen - mondtam mélyen Kol szemeibe nézve, a férfi pedig tovább nem is habozva megcsókolt amit családja éljenzése és Freya "Igen, csókold meg a menyasszonyt!" dünnyögése kísért.

- Szeretlek - döntötte homlokát az enyémek Kol.

- Szeretlek - feleltem halkan és lassan elfordulva tekintetem a velünk együtt örülő család felé fordítottam, miközben hálát adtam a sorsnak, hogy Hope életében talán először tévedett.