Kérte: _Sophiesword_

Név: Josephine Wilson~Jo/Josie

Camilla Luddington mint, Josephine Wilson

Írói szemszögből íródott!

A sorozat előtt kezdődik, a vége pedig kissé kesze-kusza. De remélem így is tetszeni fog!

&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&

Damon unottan nézett szét cellájában, továbbra is elkeserítőnek találta a környezetet. Megmondani sem tudná, hogy már mióta van Isobel-nél. Elkeserítő és önpusztító gondolatait egy puffanás szakította meg, és amit először meglátott egy barna hajzuhatag volt.

A barna hajú nő ijedten kúszott a sarokba, össze volt zavarodva és nem értett semmit. Josephine megrettent, hallott, látott és érzékelt olyan dolgokat amiket korábban nem. De ami még jobban megrémisztette az az volt, amit nem hallott és nem is érzélet. Nem érezte a pulzusát, s egy leheletnyi időre sem hallotta szíve dobbanását.

Pánikroham tört az új vámpírra. Ki hitte volna, hogy az emberi gyengeség megmarad a vámpírban is? Mert Josephine Wilson ugyan nem. És mégis, ott ült egy poros cellában miközben mellkasára mázsás súly nehezedett és szaporábban vette a levegőt, sőt mi több, kapkodta.

A Salvatore férfi értetlenül ült, sosem látott még senkit ilyen állapotban.

- Fura lány, hé hallasz? - fogta kezei közé Josie arcát a férfi, a nő azonban nem reagált, csak még szaporábban vette a levegőt. - Koncentrálj a hangomra, ne figyelj másra csak rám.

Percek szaladtak el egymás mellett és Damon továbbra is halk, megnyugtató szavakkal illette Josie-t, majd halkan feltette a kérdést; - Jobban vagy?

- Igen, köszönöm - bólintott kissé elgyengülve Jo.

- Damon vagyok, Damon Salvatore - nyújtotta kezét a férfi.

- Josephine, Josephine Wilson - felelte a nő és apró tenyerét a férfiébe csúsztatta.

~6 hónappal később~

- Jó hírem van Salvatore, elengedlek - lépett a cella elé Isobel.

- Hol itt a csavar? - kérdezte Damon.

- Nincs itt semmi féle csavar - mosolygott Isobel, és az ajtót is kinyitotta.

- A soha viszont nem látásra - lépett a nő elé Damon.

- Nem is viszed a kis barátnődet? - vonta fel szemöldökét Isobel.

- Gyere Jo - lépett közelebb a férfi.

- Nem mehetek - rázta a fejét Josie. - Az ajtón sem tudok kilépni - magyarázta szomorúan.

- Ez a csavar, te álnok szuka - ugrott a nő felé Damon, de nem érte el Isobelt, egy védő bűbáj miatt a közelébe sem ért.

- Azt mondtam, hogy te mehetsz, azt nem, hogy Josephine veled tartahat - engedett meg magának egy tenyérbemászó mosolyt Isobel.

- Nélküle nem megyek sehova - cövekelt le a férfi.

- Menj Damon, menj már - kiáltott rá Josie.

- Ígérem, hogy visszajövök majd érted - állt Jo elé az idősebb Salvatore.

- Várni foglak - súgta Josie, és ott, akkor Damon ígéretét egy csókkal pecsételték meg.

~3 hónappal később~

Josie mereven bámult előre, a fülébe visszhangzott Damon kétségébe esett kiáltása. Lehetetlen lett volna elfelejteni, szívbe markoló volt a nő számára. Isobel minden téren túl járt az eszükön, már sosem látthatják viszont egymást. Hisz Damon jelenleg halotnak hiszi.

&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&

~15 évvel később~

A Salvatore házban feszült légkör uralkodott, Elena komoly váddal szembesítette Damont.

- Valóban te ölted meg Isobel-t? - pillantott testvérére Stefan.

- Nyomós okom volt - bólintott Damon.

- Nyomós okod? Arra, hogy megöld az anyámat? - ordított magából kikelve Elena.

- Elvette tőlem - felelt Damon.

- Mi? - kérdezte értetlenkedve Stefan

- Elvette tőlem Josie-t - kiáltott dühösen Damon, és Elena felé fordult. - Anyád mániákus volt, vámpírokon kísérletezett, és Josie járt a legrosszabbul.

- Ki az a Josie? - kapkodta a fejét Caroline.

- Én vagyok Josie - intett Bonnie mellől a téma tárgya.

- Josie - lepődött meg Damon.

- Damon - lépett közelebb a nő.

- Te nem lehetsz itt - súgta maga elé az idősebb Salvatore. - Josie, én láttalak meghalni.

- Engem, vagy káprázott a szemed? - simította tenyerét Damon arcára a barna hajú vámpír.

- Én már semmit nem értek - rondított bele a pillanatba Elena.

- Ha hagyjátok, akkor mindent megmagyarázok - pillantott körbe Jo.

- Miért engedted be Bonnie? - kérte számon Elena a Bennett lányt.

- Nem engedtem be - rázta a fejét Bonnie.

- Arra nem volt szükség, mivel a háznak jelenleg nincs tulajdonosa - huppant egy székre nyugodtan Josie.

- Nincs? - fordult öccse felé Damon.

- Nincs, mivel még nem volt alkalmam elintézni.

- Hónapokig így éltünk? - lepődött meg a férfi, s vitába kezdett öccsével.

- ...és így kerültem ide - fejezte be Caroline számára a mesét Josie.

- Hihetetlen - súgta maga elé letaglózva a Forbes lány.

- Nekem mondod, én is alig hiszem el pedig átéltem - mosolyodott el Josie.

- Mi is hallhatnánk a történetet? - foglalt végül helyet Josie-val szemben Stefan.

- Miután Damon sikersen megszökött, Isobel a megmaradt néhány vámpírt másik házba jutatta. Folytatta a kísérletezéseket, aztán szép lassan elkezdtünk megfogyatkozni. Lazított a szabályokon, kevesebb kísérlet volt naponta. Kevesebb, de megterhelőbb, és én egyedül maradtam. Néhány hét telt el azután, hogy egyedül maradtam mikor Damon rám talált. Farkas szemet néztek és ekkor jött a képbe az az átkozott boszorkány. Falat húzott elénk és elhitette Damon-nal, hogy meghaltam. Ezt követően végleg abba maradtak a kísérletezések, ennek ellenére továbbra is fogságban tartott. Éveket töltöttem ott, és egyszer csak nem jött többet. A boszorkány nem látott bennem hasznot, de oka nem volt megölni így hát elengedett. Nyomokat követtem, nyomokat amik Damon-höz voltak köthetők, de sokszor tévútra vittek. Kivéve egyett, a rejtélyes Mystic Falls-i eltűnéseket. Amint alkamam volt ide jöttem és Alaric Saltzman örömmel árulta el hol éltek. Most pedig itt vagyunk.

- Hogy került először anyámhoz? - kérdezte remegő hanggal Elena.

- Barátok voltunk, eleinte együtt próbáltunk a természetfeletti jelenségek után járni, később fejébe vette, hogy kísérletezni fog néhányon. Vámpírokat és vérfarkasokat ejtett el, egyéb lényekkel együtt.

- Akkor miért kísérletezett rajtad? - érdeklődött Caroline.

- Volt egy család, a Mikaelson család. Isobel a húgukat, Rebecat elfogta. Mikor kiakarták szabadítani, kárt tettek egy olyan személyben aki fontos volt neki...

- ezért vámpírrá változtattak - vonta le a következtetést Bonnie, Josei pedig bólintott.

- Mi van a sarjkötődéssel? - kérdezte Stefan

- Emily Bennett megtörte - mosolygott a Bennett lányra Jo.

- Ez akkor sem magyarázat arra, hogy rajtad miért kísérletezett!? - csattant fel Damon, Josie korábban ezt nem említette neki, nem magyarázta el ennyire, hogy miként került oda.

- Érdekelte, hogy mi a különbség az "új" és a "régi" vámpírok között, azt leszámítva, hogy a tapasztaltabbak könnyebben uralják és tartják kordában a vérszomjukat.

- Magunkra hagynátok minket? - fordult barátai felé Damon.

- Hiányoztál Damon - törte meg a percek óta tartó csendet Josie.

- Te is hiányoztál nekem Jo, de nem kevés dolog szorul magyarázatra - sóhajtotta Damon.

- Sejtettem - engedett meg magának egy fanyar mosolyt Josie, és kezdetét vette az órákig tartó magyarázkodás/mesélés mindkét fél részéről...

~1 héttel később~

Josie dúdolgatva szorgoskodott a konyhában, Damon pedig halvány mosollyal ajkain figyelte a nőt.

- Mit művelsz virágszálam? - lépett végül Jo mögé az idősebb Salvatore.

- Reggelit készítek - hajtotta hátra szerelme vállára a fejét Josie.

- Igazán nem kéne ezzel fáradoznod - csókolta homlokon Damon a barna hajú vámpírt.

- Nem fáradság, szívesen teszem és ez személyreszabott reggeli - zárta el a gázt Jo és megfordult Damon ölelésében.

- Személyreszabott? - lépett a helyiségbe Stefan.

- Igen, ez a tied - nyomott a fiatalabb fivér kezébe egy tányért. - Ez pedig Elenáé - adott át még egy adagot. - Véletlen se cseréld el őket, Elenának nem ízlene a tied - figyelmeztette Stefant Jo.

- Köszönjük - mosolygott halványan a nőre Stefan és ott is hagyta a párt.

- Mi lesz velem? - kapta el ismét kedvese derekát Damon. - Meg kaplak téged?

- Korán van még ahhoz - forgatta szemeit Josie -, érd be a különleges gofrival.

- Ünneprontó vagy - sóhajtott Damon, de ennek ellenére gyermeki csillogással a szemében vetette magát a reggeliző asztalra...

Remélem értitek mit értek a "különleges" gofri alatt.