A-yo!

Kedveseim, megérkezett a MEGLEPETÉS!

Jó szórakozást kívánok hozzá! Mindenféle észrevételt szívesen fogadok, sőt kérek is, írjatok sok-sok kommentet. :) 

Párosítás: Taehyung és Jungkook

Besorolás: +12

Műfaj: romantikus, slice of life, dráma

Figyelmeztetés: homoszexualitás, káromkodás, megvetés, fangörcs

Megjegyzés: A történet címét a BTS Map of The Soul '7' albumára felkerült Jeon Jeongguk szóló dala ihlette.

„Tudom, hogy jól döntöttem, mikor megkérdeztem tőle. Boldog vagyok, boldog vele."

A levegő szemmel láthatóan szikrázik. A felgyülemlett feszültség miatt alig tudom a tüdőmet megtölteni oxigénnel, annyira rettegek az apámtól jelen pillanatban. De nem a saját testi vagy lelki épségemért, hanem Taehyungért. Tudom, hogy erős testileg, nem egy puhány alkat, de azért még mindig jóval fiatalabb, mint az apám. A néma csendben csak a szüleim hangos szuszogása hallatszik. Alig bírom tartani a szemkontaktust anyámmal, akinek a tekintete szinte felnyársal, bűntudatot akar bennem kelteni, mégsem szakítom meg, mert tudom, hogy nem követtem el bűnt.

- Hogy merészeled? Honnan van bátorságod idehozni ezt a banditát az én házamba? Azonnal takarodj mellőle Jeongguk, különben nem állok jót magamért! – fenyeget meg az anyám, amire elpárolog a félelmem és inkább a düh kerít a hatalmába.

- Hogy honnan? Komolyan azt hittétek, hogy sohasem fogok önálló döntéseket hozni és saját magam rendelkezni az életemről? Tettél te egyáltalán valamit jót úgy értem, hogy annak semmi köze nem volt a nyilvánossághoz, a hírnevünkhöz vagy az érdekbarátságokhoz? Anya soha nem mondtad azt, hogy boldognak akarsz látni! A szereteted és a felém érzett büszkeséged mind feltételhez kötött. Akkor mondtad, hogy büszke vagy rám, ha kiválóan teljesítettem és a legeslegjobb eredményeket értem el! Jóformán lelki terrorban tartottál! Ha Taehyung nem figyel fel rám, rég olyan lennék, mint ti: begyöpösödött, hírnév és pénzvadász érdekember. Taehyung nem egy bandita. Iszonyúan sokat dolgozik az álmáért, keményen tanul, segít a családjának, és ő megmentett engem tőletek.

- Hogy beszélsz velünk te kis szaros? Semmit nem tudsz az életről Jeongguk és nincs jogod ahhoz, hogy bíráskodj felettünk! Azt hiszed megmentett ez a semmirekellő? Ugyan mégis mitől? A jó élettől? Mindent megadtunk neked és cserébe az engedelmességedet vártuk el tőled! – üvöltözik az apám.

- Nem értitek. Nekem nem drága és márkás cuccok meg a látszat emberek kellenek az életembe, hanem a feltétel nélküli szeret, az, hogy valaki azért akarjon engem, mert ismeri a valódi énemet és nem a pénzemet – magyarázom nekik, de anyám csak megforgatja a szemét.

- Jeongguk, fogalmad sincs semmiről. Ha azt hiszem, hogy ez a bűnöző nem a vagyonodat akarja, akkor nagyon tévedsz. Most van rá, az utolsó esélyed, hogy észhez térj kisfiam, különben ennyi volt. Gyere ide azonnal! – ordítja az anyám, miközben a kezével maga mellé int.

Szorosabban ölelem magamhoz Taet, közben nemlegesen rázom a fejemet.

- Elég volt ebből a cirkuszból! – kiált fel az apám váratlanul - Azonnal takarodjatok a házamból! Majd, ha észhez térsz és a bocsánatunkért fogsz könyörögni a szégyenteljes viselkedésed és az elmezavarod miatt, akkor visszajöhetsz ebbe a házba, de addig is ne számíts semmiféle anyagi vagy bármilyen más támogatásra! Az örökségedtől ebben a szent pillanatban megfosztalak! Nem érdekel, ha a híd alatt fogsz aludni, sem az, hogy mit eszel, egyáltalán fogsz- e tudni! Leveszem rólad a kezemet. Most pedig tűnj a szemem elől, mielőtt eljár a kezem!

Tisztában voltam azzal, hogy ez lesz ennek a vége. Mégis fáj, hogy a saját szüleim nem tudnak túllépni az önzőségükön, megérteni engem, a vágyaimat és legalább egy kicsit nyitni felém. De a fájdalmam mellett a csalódottság is megjelenik és a szánalom. Ha ennyire nem hajlandók megpróbálni elfogadni engem, úgy, ahogy vagyok, akkor a továbbiakban nincs miről beszélnünk.

- Anya, apa. Ha ez a végleges döntésétek, akkor soha többet nem látjuk egymást. Ég veletek – köszönök el, majd Taehyungot a karjánál fogva húzni kezdem az ajtóhoz. Vissza se nézek a szüleimre, amikor az ajtón túl vagyok, csak összekulcsolom az ujjaimat a barátoméval és a kocsijához sietünk.

- Jól vagy bébi? – kérdezi Tae amint beültünk a járgányba.

- Igen, persze. Vagyis... Nem teljesen. Még. Én fogok harcolni azért, hogy elfogadjanak és megértsenek, ez alap lenne tőlük. De veled tudom, hogy rendben leszek és boldog, és szeretsz engem, úgy ahogy vagyok és nekem most csak ez számít. Szóval kérlek, menjünk és kezdjük el a közös életünket.

- Szeretlek.

És valóban, ő tényleg szeret.

* * *

Egy adag táskával és dobozzal felpakolva bemegyünk Taehyungék lakásába. Szerencsénkre van egy fölösleges szobájuk, ahová beköltözhetek.

- Jungkook, Taehyung? Mi ez a rengeteg holmi? – kérdezi értetlenül az apukája a konyhából kipillantva. Összehúzott szemekkel pakolom le magamról a sok súlyt, majd azonnal a barátomra nézek vádlón, hiszen rögtön rájövök, hogy ez a rövid memóriájú férfiegyed nem is beszélte meg a családjával az esetleges időköltözésemet. Taehyung ártatlanul pislogva próbál meghatni (ami végül is sikerül, de ezt nem mondom meg neki), majd az apukájához fordul.

- Apa, Kook ideköltözik. Sajnálom, hogy szóltam róla hamarabb, de az a helyzet, hogy elfelejtettem, annyi minden történt mostanában és úgy emlékeztem, hogy beszéltem erről veled – vakarja meg kínosan mosolyogva a tarkóját.

- Oké gyerekek, üljünk le és akkor magyarázzátok el, hogy mi történt.

Taehyung ledobja magát a kanapéra és a csuklómnál fogva húz bele az ölébe. Az apukája apró mosollyal nyugtázza fia ragaszkodását (amit folyton kimutat, mikor náluk tartózkodom), majd türelmetlenül várja a mesénket.

- Tömören annyiról van szó, hogy tegnap megmondtam a magamét a szüleimnek és ma felvilágosítottam őket, hogy Taevel járok, erre fenyegetőzni kezdtek, hogy hagyjam el, mire ellentmondtam nekik, amire kidobtak otthonról. Szóval nincs hová mennem, nem érdekli őket mi lesz velem, az örökségtől is megfosztottak. Mondjuk nem is kell, egyáltalán nem akarok ügyvéd lenni. Seojun, sajnálom, hogy kész tények elé kellett állítanunk, de nekem nincs annyi pénzem, hogy albérletbe költözzek és el is tudjam tartani magamat. Kérlek, engedd meg nekem, hogy ideköltözhessek hozzátok a vendégszobába. Megígérem, hogy nem fogok zavarni, majd keresek munkát és a kiadásokba is beszállok – könyörögtem neki. Tisztában vagyok vele, hogy ő nincs ellene a fiával való kapcsolatomnak, ettől függetlenül nem biztos, hogy elviselne a lakásában.

- Ugyan már Jungkook! Nem vagyok szívtelen, persze, hogy lakhatsz itt és nem kell semmibe se belefizetned. Bőven elég, hogy a fiam mellett vagy, de ha egyszer- kétszer besegítenél a házi munkába azt nagy segítség lenne – megkönnyebbülten fújom ki a bent tartott levegőmet.

- Felejtsd el, hogy a vendégszobába költözöl. Az enyémbe fogsz – jelenti ki Taehyung. Azonnal ránézek és nyitom a számat, hogy ellenkezzek, de enyhén megcsiklandozza az oldalamat, mire a kezére fogva csúnyán pillantok rá. – Ne nézz így. Tudod, hogy szól a mondás: lakva ismeri meg igazán a párját a másik.

- Tae nem fér be az összes cuccom a szobádba, neked is vannak dolgait.

- Miután beszéltünk a költözés lehetőségéről rögtön összébb raktam a holmijaimat és amit csak ritkán vagy egyáltalán nem használok azt átvittem a vendégszobába. Ezt megcsinálhatjuk a tieiddel is. Komolyan azt hitted, hogy hagyom, hogy ne mellettem aludj vagy legyél mindig? Francokat, végre veled lehetek – kicsit elérzékenyülve hajolok a homlokához, amire egy apró puszit nyomok köszönetképpen, majd a karjaimat szorosan fonom a nyaka köré.

- Mondtam már párszor, hogy köszönöm, de nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy mennyire hálás vagyok Minseonak, amiért elüldözött az előző iskoládból és így megismerkedhettünk. És neked is nagyon hálás vagyok, hogy észrevettél és felnyitottad a szememet.

- Én is az vagyok neked. Mindenért.

* * *

- Hallottad? Jungkook tegnap szakított Jiával!

- Te miről beszélsz? Az egy hete volt. Mingyu Juwontól hallotta, aki egy végzőstől és Mingyun mondta Suának, aki már az elsősöktől is hallotta, úgy mondta nekem is.

- Nem egy hete történt és nem Jungkook szakított Jiával, hanem ő a sráccal, mert gyanús volt neki. Arra gyanakodott, hogy megcsalja, de nem talált bizonyítékot rá, de elege lett, hogy Jungkook folyton lerázza.

-Akkor biztos, hogy megcsalta! Szegény Jia, sokkal jobbat érdemel.

A folyosó falának támasztom a hátamat, úgy hallgatom pár harmadéves lány pletykálgatását rólam és az exemről. Jia szerint az egyik barátnője indította el a pletykákat, mert fedezni akarta őt és az új barátját, aki az egyik oka volt a szakításunknak (a másik ugye Taehyung). Két hete viselem el, hogy az iskola területén mindenhol megbámulnak, összesúgnak a hátam mögött, ujjal mutogatnak rám és Tae nem akarja, hogy itt úgy viselkedjünk, mint a párok, mert attól fél, akkor még jobban kikezdenek engem. Mondjuk, ebben igazat kell adnom neki, de ez akkor sem mehet így tovább. Egyre durvább és elvetemültebb hazugságokat találnak ki, amiből elegem van már.

Hűvös nyugalommal lököm el magamat a faltól és a sipítozó lányokhoz megyek. Kell pár másodperc, mire feltűnik neki, hogy előttük állok és lesápadva, tátott szájjal néznek rám.

- Nem csaltam meg és soha nem ütöttem meg Jiát. A szakításunk oka pedig kettőnkre tartozik, se nektek, se másnak nincs köze hozzá az iskolában, szóval jó lenne, ha nem fantáziálgatnátok és inkább engem vagy őt kérdeznétek meg, ha annyira nagyon nem bírtok magatokkal. Inkább a saját dolgaitokkal foglalkoznátok. Gondolom ti se örülnétek, ha rólatok pletykálna az iskola – oktatom ki őket. Az egyik szőke lány dacosan kihúzza magát és drámaian megpördülve siet el, a többi hófehér arccal követi. Ennyit arról, hogy bármit képesek lennének a szemembe mondani.

Az étkezde felé veszem az irányt, ahol hiába van zsúfoltság, rögtön megakad a tekintetem a barátomon, aki az egyik tankönyve felett nyammog az ebédjén. Akaratlanul húzódik mosolyra a szám, ahogy észreveszem az én ebédemet is odavitte már, így odasietek és nagy hanggal levágom magamat a mellette lévő székre.

- Szia bébi – köszön Taehyung és puszit dob felém.

- Szia. Milyen napod volt eddig? – érdeklődöm, mivel csak ezen a napon az összes óránk kettéosztott, és természetesen nem kerültünk egy csoportba (ugyan miért is)?

- Amilyen mindig. Unalmas, tanulós és rossz, mert állandóan hiányollak – válaszol, mire kuncogok.

- Te is hiányoztál. Félre tudod most tenni a tanulást, hogy együtt ebédeljünk? – kérdezem, mire szó nélkül rak a könyvbe egy könyvjelzőt és csukja be. Játékosan rám kacsint, azután az evéssel foglaljuk el magunkat. Már az utolsó falatokat fognám meg a pálcikámmal, amikor kihúzódik velem szemben a szék és a volt barátnőm ül le rá. Érdeklődve nézek rá, ahogy lenyelem a számban lévő darabot.

- Beszélnünk kell Jungkook – jelenti ki, mire összenézünk Taehyunggal, aki már állna fel, hogy elmenjen az asztaltól, de a kezére fogok és nemlegesen megrázom a fejemet, hogy csak maradjon a fenekén.

- Miről van szó Jia?

- Nézd, sajnálom, hogy mindenféle butaságot terjesztenek rólad az iskolában és elhiszem, hogy unod és rosszul esik, de kérlek, nem mondjad azt nekik, hogy engem kérdezzenek meg a történtekről. Nem akarok már ezzel foglalkozni.

Jia mondandójára azonnal felmegy bennem a pumpa.

- Jia, neked elképzelésed sincs arról, hogy én mit érzek ezzel kapcsolatban. Igen, unom és rosszul esik, főleg, hogy olyan valótlan dolgokat állítanak, miszerint megcsaltalak, vagy bántalmaztalak. Már se is haragudj, de az utóbbiért embereket lehet börtönbe csukni, úgyhogy jó lenne, ha nem dugnád homokba a fejedet és véget vetnél ennek. Miattad és a minden lében kanál barátnőd miatt egy barom, seggfejnek gondolnak, ráadásul, ha ezek az alaptalan vádak eljutnak az igazgatóhoz, akkor akár el is tanácsolhatnak innen. Azt már meg se említsük, hogy Taevel nem mutatkozhatok úgy, mint akik együtt vannak, te meg éled a kis világodat az új barátoddal teljes nyugalomban és kurvára szarsz a fejemre – a kioktatásom és alpári szóhasználatom miatt Jia megrezzen és ajak harapdálva néz a szemembe.

- Jia miért nem mondasz igazat? – kérdezi hirtelen Taehyung, amire a lány azonnal lesüti a szemeit és nagyon halkan, szinte motyogva válaszol.

- Nem vagyok hozzá elég bátor. Félek, hogy mit fognak utána rólam suttogni.

- Szóval az érdekel, hogy veled mi lesz, de az már hidegen hagy, hogy Jungkookot megbélyegzik. Tudod, mikor idejöttem úgy láttam egy kedves, aranyos és segítőkész lány vagy, de ezek szerint csak egy álszent, hazug és gyáva picsa vagy – válaszol bunkón Taehyung.

- Nem vagyok olyan – mond ellent a lány, dacosan felszegve a fejét.

- Akkor bizonyítsd be!

Jia méregtől kipirult arccal néz szét az étkezőben, aztán indulatosan feláll a székre és elkiáltja magát.

- Figyelem mindenki! Jungkookkal a végzős bál után szakítottunk, közös megegyezéssel, mivel mind a ketten mást szeretünk. Jungkook sohasem csalt meg és nem bántalmazott. Ennyi, most már mindenki tud mindent, leakadhattok a témáról a továbbiakban – fejezi be, aztán lemászik a székről és hozzánk fordul – Remélem most már elégedettek vagytok. Többet nem akarok veletek beszélni. Felejtsetek el.

Pislogás nélkül meredünk az elviharzó lány után, ahogy mások is, majd azonnal Taehyungra nézek.

- Most már hivatalossá tehetjük, hogy járunk? – kérdezem türelmetlenül Taet, aki szórakozottan megrázza a fejét és a tarkómnál fogva mélyen megcsókol a fél iskola szeme láttára.

* * *

Ahogy minden pénteken, Taehyung kezét szorosan fogva sétálok vele a tetoválószalonhoz iskola után. Mindig elkísérem őt oda, csak azután megyek haza. Haza. Érdekes, hogy három hónapja lakok már a barátom családjával és ennyi idő elteltével már az igazi otthonomként tudok tekinteni rá. A szüleim a költözés napja óta, ígéretükhöz híven nem kerestek, bár egyáltalán nem igénylem a társaságukat.

- Emlékszel arra, amikor meséltem neked, hogy miért csinálom ezt az egészet? – kérdezi hirtelen Tae. Elsőre értetlenül pislogok rá, aztán beugrik, hogy a tetoválásról van szó.

- Persze, miért kérded?

-Jövő héten szombaton van a vizsga és utána kiderül, hogy ki vehet részt a Tizenkét hónap – tizenkét ország programban. Nagy esély van rá, hogy én leszek a kiválasztott és ha ez így alakul, akkor augusztusban már Londonban leszek – kijelentésére azonnal megállok és döbbenten bámulok rá.

- Tehát egy teljes éven át csak az interneten tudjuk tartani a kapcsolatot? – kétségbeesetten markolok a felsőjébe és annyira közel bújok a testéhez, amennyire csak lehetséges – Az rengeteg idő Tae, nem akarok egy éven át távol lenni tőled!

- Bébi van rá lehetőség, hogy nem kell az interneten keresztül beszélnünk. A program biztosítja, hogy a résztvevő magával vihessen valakit, hiszen tök egyedül nem lenne buli és így az esetleges nyelvi nehézségeket is valamennyire ki tudja küszöbölni. Itt az a kérdés, hogy hajlandó vagy-e elhalasztani a jelentkezésedet a Rendőrtiszti Akadémiára és eljössz-e velem világot látni.

Bambán pislogok rá, az agyam nagyon lassan dolgozza fel az információkat, de mire ezt sikerül teljesíteni, egy baromi nagy vigyorra húzódik a szám és felkiáltva ugrok Taehyung ölébe, a lábaimmal és karjaimmal megölelve őt.

- Igen, veled megyek! Persze, hogy megyek! Úristen, ezt nem hiszem el, ahh, de jó lesz! – kiáltom a nyakába az örömtől elvékonyodott hangon. Alapból szerettem volna elutazni egy - két országba, de most, hogy úgymond az „ölembe hullott" a lehetőség és ráadásul a szerelmemmel tehetem ezt meg, egy világi ostoba lennék, ha elutasítanám.

- Örülök, hogy ezt mondtad. Nem is tudom, hogy élném túl egy éven keresztül, hogy nem csókolhatlak meg – ölelget meg, aztán segít lemásznom róla – Azonban még ne éljük bele magunkat nagyon, még az is megeshet, hogy elkaszálnak – kuncog fel félre húzott ajakkal.

- Nagy birka vagy, de mondtam már párszor. Tae láttam a munkáidat legutóbb, az oktatód folyamatosan dicsér, tehetséged van hozzá és iszonyatosan keményen dolgozol. Kizárt dolog, hogy meghúzzanak a vizsgán. Indíts befelé gyakorolni és ha ügyes leszel kapsz egy ajándékot – húzódik cinkos mosolyra a szám, amire a fekete hajú szemöldökével kihívóan rám pillant és mélyen megcsókol.

Hazafelé bevásárolok mindent és amint átveszem a ruháimat nekiállok vacsorát csinálni. Seojun sokáig dolgozik, ahogy Tae is este hétig van a szalonban, az ikrek pedig nem tudnak főzni, tehát rám marad ez a feladat. Habár nem panaszkodom, nagyon jól esik, hogy besegíthetek a családnak és olyan érzés kerít mindig a hatalmába, mintha már a Taehyunggal közös családomról gondoskodnék, pedig alig hét hónapja járunk.

Nemsokára az ikrek is megérkeznek és pár perc pletykázás után elvonulnak tanulni, hogy a hétvégéjük iskola-mentes legyen. Taehyung eltökéltsége különösen jó hatással volt a rájuk, a kicsik a példaképüknek tekintik őt. Mire megfő az étel, el is mosogatok, a forró kaját átszedem másik edénybe, hogy hamarabb kihűljön és beveszem magamat a Taevel közös szobába.

Nyűgösen dörzsölöm meg a szemeimet és dőlök hátra a gurulós széken. Órák óta görnyedek a könyvek felett, ami miatt a csontjaim hangosan roppannak ki és hirtelen nagyon csábítóvá válik a puha matrac mögöttem. Az órára pillantok és még van bőven egy órám míg Tae megérkezik, így kimászok a székből és arccal bedőlök az ágyba.

Érzelemmentes arccal tűröm, ahogy anyám az elegáns fekete zakóm dísz zsebére apró, halvány rózsaszín kis virágcsokrot tűzzön, ami természetesen illeni fog Jia báli ruhájához.

- Jungkook nagyon bízok benne, hogy kifinomult úriemberként fogsz viselkedni Jiával és nyilvánvalóan nem fogsz helytelenül viselkedni, amivel szégyent hozhatnál a családunkra – édesanyám kemény, dorgáló szavaira megforgatom a szemeimet, mert ezeket az intelmeket már annyiszor hallottam, hogy a füleimből folynak ki. Mostanában egyre jobban idegesítenek az ehhez hasonló megszólalásai és nagyon is rosszul esnek, mivel eddig sohasem cselekedtem helytelenül. Bár tanácsosabb lenne, ha úgy fogalmaznom, hogy tudomásuk szerint mindig jól viselkedtem. Van, amiről jobb, ha nem tudnak.

- Úgy lesz – reagálom le anyám szavait, mire összeszorított szájjal bólint és nappaliba vonulunk, ahol apám a napi híreket hallgatja a televízión. Szigorú tekintettel pillant felém és nyújtja ki a karját megrázva a kocsijának kulcsait.

- Csak a ma estére odaadom az autót, hogy illően el tudj menni Jiáért azonban, ha meglátok rajta bármilyen sérülést... - félbehagyott mondatára nagyot nyelek, hiszen tisztában vagyok vele, apámmal nem éri meg ujjat húzni.

- Megértettem.

Két óra múlva Jiával karöltve túl vagyunk a fényképezkedésen és az ünnepi vacsora keretein belül fogyasztjuk a méregdrága, kimondhatatlan nevű ételeket. Valóban finomak, de a fél karomat eladnám egy pizzáért! A legtöbb asztalnál beszélgetnek és hangosan nevetgélnek, azonban ahol mi ülünk, Jia a barátnőivel és azok kísérőivel, halott a légkör. A lányok pletykálkodnak és tesznek megjegyzéseket a többi pár ruhájára vagy épp ki kivel érkezett, mi fiúk pedig unottan hallgatunk.

A tekintetem folyamatosan a többi asztalt figyelem, lázasan keresem az ismerős vörös hajkoronát, azonban sehol sem találom pedig mondta is, hogy jönni fog. A vacsora után Jia rögtön a kezemre is aprót húz rajtam, mire felállok és a táncparkettre vezetem. Hiába, hogy a lány gyönyörűen néz ki, rózsaszín ruhája elegánsan tapad a testére, barna hosszú haja lágy hullámokban omlik a hátára, sminkje visszafogott, mégis látható – a szívem nem rebben meg tőle. Nincs semmilyen hatással rám a lány, már annyira se, mint hét hónappal ezelőtt. A helyét átvette valaki más. Az az ember, aki velem egynemű, akinek festett a haja, aki először titokzatos volt, aki egy zaklató miatt hozzám szólt, aki elmesélte nekem az álmát, aki felnyitotta a szememet és akit éppen most a kosárlabda csapat kapitánya megcsókol. Ez az ember, Kim Taehyung.

- Mosdóba kell mennem – szólok Jiának, majd azonnal elengedem a lányt és rá sem nézve sietősen átverekszem magamat a táncoló párok között és Taehyung felé rohanok, aki a gyéren megvilágított sarokban áll, a falhoz szegezve, és próbálja lelökni magáról azt az idióta Jinyoungot, aki csókolgatja a nyakát. Vicsorogva lépek a srác mögé és a vállánál fogva rántom el a barátomtól, aki értetlenkedve nyög fel hirtelenjében. Jinyoung kába szemekkel pillant rám, így rögtön rájövök, hogy a srác durván bepiált és azt sem tudja hol van. Taehyung csuklóját megragadom és a parkoló felé sétálok. Dühös vagyok, szó szerint remegek a méregtől és Taehyung panaszkodása sem hat meg, miszerint nagyon erősen szorítom a csuklóját. Valósággal rángatom magam után az idősebbet, de ez egy cseppet sem érdekel, jelen pillanatban képes lennék a saját szüleimnek olyan szinten beszólni, hogy nem térnének magukhoz.

- Jungkook mi a bajod? Hallottad? Engedj el, Jungkook ez fáj! - kiabál rám.

- Nekem is fáj! – ordítok vissza neki és mivel már a parkolóban vagyunk elengedem a csuklóját és szembe fordulok vele. Az arckifejezése komoly, mégis a szemeiből azt olvasom ki, hogy kíváncsi és értetlen.

- Mi fáj Jungkook, hol?

- Mi volt ez az egész odament? Mégis, hogy a fenébe kerültél Jinyoung mellé? Mióta itt vagy egy szót sem szóltál hozzá, erre, ha nem szedem le rólad lefeküdt volna veled! – kiáltom az arcába és csak pár pillanat múlva esik le, hogy mit mondtam neki. Rögtön megbánom. Taehyung pedig csalódottan néz rám, a testtartása is erőtlen lesz.

- Nem gondoltam volna, hogy kinézed belőle ezt, hogy egyáltalán ez megfordul a fejedben. Azt hittem... Mindegy, már lényegtelen – motyogja, majd hátat fordít és kocsija felé sétál.

Nem csak ő csalódott bennem, én is magamban, de egyszerűen mérgemben és féltékenységben tettem ezt a felelőtlen kijelentést. A torkom összeszorul, mintha láthatatlan kezek fojtogatnának, könnyek gyűlnek a szememben szégyenem miatt. Még sem hagyhatom, hogy így elmenjen, hogy a ma estének ez legyen a vége. A lában, mint ha ólomból lenne, alig bírom megmozdítani, de ahogy sikerül, olyan gyorsan futok utána és érem be az autója mellett. Gyorsan beállok Taehyung és jármű közé, kezeimmel kétségbeesetten hadonászok, mikor megpróbál kikerülni.

- Jungkook hagyj elmenni. Eleget mondtál ma már, nem érdekel jelenleg semmi, aminek köze van hozzád – szórja oda, ami felér számomra egy gyomron ütessél.

- Ne mond ezt kérlek! Nem akartalak megbántani, egyszerűen csak dühös voltam és csalódott magamban és féltékeny! Csak kiszaladt a számon, de egyáltalán nem gondoltam komolyan. Valójában majd belehaltam a féltékenységbe – magyarázom, mire Taehyung összeráncolja a szemöldökeit, és összefonja a karjait.

- Mégis miért voltál féltékeny? Egyáltalán te mire lehetnél, mikor a gyönyörű barátnőddel jöttél, vele romantikáztál a fényképezéskor, a vacsora alatt és még táncoltál is vele. Inkább rád féltékeny a többi fiú. Te ugyan kire lehetnél? – gúnyolódik, pedig, ha tudná az igazat nem mondta volna ezeket.

- Jinyoungra voltam, te nagyon barom! Azt hiszed enyelegtem Jiával? Hát tájékoztatásul közlöm rohadtul nem volt köztünk semmi romantika, ma öt mondatnál többet nem is szóltunk egymáshoz és csak az illem miatt dicsértem meg a ruháját is, mivel a szülei, mint valami ragadozó bámultak rám, mikor érte mentem! Végig téged kerestelek a vacsora alatt és sehol sem láttalak!

- Ne hülyíts már Jungkook, egész végig rá néztél pedig két asztallal odébb ültem tőled. Amúgy is, miért lettél volna féltékeny Jinyoungra?

- Azért te világi ostoba, mert én akartam ezeket megtenni veled! – ordítom az arcába dühösen, azonban ahogy tudatosul bennem, hogy mit mondtam, rögtön bevörösödik az arcom és az iskola épületét kezdem bámulni, jó alaposan elkerülve Taehyung szemeit.

- Tessék? Ez komoly? -kérdezi tőlem. Elsőre nem vagyok képes válaszolni neki, csak szorosan összezárom a szemeimet, hátha így képes vagyok eltűnni előle, pedig tudom, hogy ez lehetetlen. Mély levegőt veszek és ránézek a fiúra, aki jóformán észrevétlenül befúrta magát a szívembe és egyáltalán nem hajlandó onnan kiköltözni. Mondjuk én sem akarom. Semmi értelme ezek után eltitkolni az érzéseimet iránta.

- Jó hallottad Taehyung és igen, ez nagyon komoly. Fogalmam sincs mikor volt először, hogy nem úgy gondoltam rád, mint egy barátra, a legjobb barátomra, de ez van. Beléd szerettem. Önző vagyok és csak magamnak akarlak, csak én akarok hozzád érni, megcsókolni, fogni a kezedet és akár a falhoz szorítani. Szerelemes vagyok beléd!

Taehyung döbbenten néz rám, többször is kinyitja a száját, de néhány elhaló nyöszörgésen kívül más nem jön ki rajta. Idegesen állok és piszkálom a nyelvemmel a szám belsejét, türelmetlenül várva bármilyen reakcióra. Taehyung szorosan lehunyja a szemét, de amint kinyitja pár könnycsepp rögtön kiszabadul és kipirult arcán siklik végig. Ujjaimmal finoman letörlök őket és véletlenül enyhén remegő ajkán is érintem az ujjbegyemmel, mire élesen szívja be a levegőt

- Jungkook – szólít meg és a kezével fogja az enyémet és az arcához nyomja – Most komolyan, olyan buta vagy. Egyáltalán nem kellett volna féltékenynek lenned, hiszen Jinyoungnak semmi esélye sem volt nálam, de örülök, hogy így alakult. Nekem nem lett volna bátorságom elmondani neked, hogy a szívem pár hónapok óta a tiéd. Igen, jól hallottad! Én is szerelmes vagyok beléd! – megrökönyödve bámulok rá, zúg a fülem, mintha a víz alatt lennék, akkora sokként ér ez, hiszen sohasem gondoltam, hogy az érzéseim viszonzásra találnak. A kábulatomból Taehyung puha, nagy keze ránt vissza a valóságba, hogy megsimítja az arcomat, a nyakamat és megfogja a testem mellett lógó másik kezemet, majd azt, ami az arcán pihen kettőnk közé ereszti, összekulcsolja az ujjainkat és annyira közel lép hozzám, amennyire jelen pillanatban ez lehetséges - Figyelsz rám? Szeretlek.

- Én is szeretlek! – vallom meg újra, majd a homlokomat az övének döntöm, úgy nézek bele a szemébe – Meg akarlak csókolni. Megengeded?

- Kérlek! – egy másodpercig még a csillogó szemeit figyelem, aztán ahogy lehunyom a sajátjaimat, óvatosan összeérintem az ajkainkat. Mintha áramütés érne, megborzongok, a hidegtől, mégis melegem van, úgy érzem meggyulladok. Annyira finomak és puhák az ajkai, mintha nem is tudom miből lennének.

Gyengéden csókoljuk egymást, semmi vadság, vibráló szenvedély – egyszerű, kedveskedő és ismerkedő. Erősítek az ujjaim szorításán, de nem annyira, hogy az fájdalmat okozhasson Taehyungnak, egyszerűen csak muszáj vagyok levezetni azt a rengeteg emóciót, amit az első csókunk kivált belőlem. Fogalmam sincs mennyi idő telik el mire elválunk egymástól, de azt kívánom bár ne ért volna véget.

- Lennél a barátom Tae? – kérdezem tőle és idegességemben beszívom az alsó ajkamat.

- Nem – egyetlen szava miatt szabályosan úgy érzem, hogy a szívem egy pillanatra megállt dobogni. A csalódottság, kétségbeesés és értetlenség maró egyvelege égeti a testemet belülről. Elkeseredésemben lépek egyet hátra, de a kezeit semmiért sem engedem el.

- De hát miért? Azt mondtad, hogy szeretsz! Akkor miért? – kiáltok fel. Taehyung kedvesen mosolyog, közelebb lép hozzám és kihúzza az ujjait az enyéim közül és átölel a derekamnál fogva, szorosan magához húzva.

- Kérdezd meg újra tőlem, ha már szingli leszel és azonnal igent fogok mondani.

- De hát nincs is senkim!

- Miért, Jia akkor még kicsoda, ha nem a barátnőd? – érdeklődik, mire nekem eszembe jut a lány és az is, hogy jóformán faképnél hagytam őt a táncparketten.

- Jó, igazad van. Figyelj, várj meg a kocsiban. Most bemegyek, megkeresem őt és véget vetek ennek a kapcsolatszerűségnek.

- Jungkook ne csináld. Ne rontsd el Jia estéjét ezzel, várnod kéne egy alkalmasabb alkalomra

- És az mégis jön el? Egy hét, egy hónap vagy év múlva? Egyáltalán mi a garancia rá, hogy később jobban fogja fogadni, mint ma este. Oké, szar lesz neki, de nekem eddig volt maga a pokol ez a kapcsolat. Nem nézte az én érdekeimet, ő számított egyedül és elegem van már ebből. Veled akarok lenni. Kérlek Tae, hagyd, hogy megtegyem – kértem tőle, mire lemondóan sóhajtott egyet, amiért egy gyors puszit adtam neki. – Mindjárt jövök és az este további részét együtt töltjük, rendben?

- Rendben.

Lélekszakadva rohanok a tornaterembe, ahol Jiát az egyik asztalnál ülve találom meg a barátnői társaságában. Azok úgy néznek rám, mint a véres rongyra, mikor megkérem a barátnőmet, hogy jöjjön velem egy csendesebb helyre. A tornateremhez vezető folyosó végébe megyünk, mivel itt biztosan nem fog minket kihallgatni senki sem.

- Jia ne haragudj, hogy csak úgy elrohantam, de sürgős dolgom akadt. Valami nagyon fontosat kell mondanom neked.

- Hallgatlak Jungkook.

- Nézd, úgy gondolom te is érzed, hogy az utóbbi időben nem működik köztünk semmi, ez a kapcsolat pedig már menthetetlen. Nem érzem felszabadultnak magamat, olyan mintha folyton fojtogatna valami és ez így neked sem jó. Nem tudom ezt tovább csinálni, sajnálom Jia, kérlek borulj ki nagyon, én-

- Jungkook, nyugalom. Értem, hogy mit szeretnél mondani, szakítani akarsz velem. Valóban igazad van abban, hogy ami köztünk van az erőltetett és mű. Valójában örülök, hogy te hoztad fel ezt a témát, mert már jó ideje azon gondolkoztam, hogy miként mondjam el én is neked. Én is véget szeretnék vetni ennek. Tudod, van egy srác, aki nagyon tetszik nekem és neki is én, vele szeretnék lenni – mondja a lány. Mondandójára megkönnyebbülten sóhajtok.

- Örülök ennek Jia és azt hiszem, akkor én is elárulom, hogy nekem is van már valaki, aki tetszik.

- Ez jó dolog Jungkook. Akkor... Azt hiszem, hogy vége. Egy utolsó dolgot még kérhetek tőled? – kérdezi, mire bólintok egyet – Haza tudnál vinni engem ma este? Szerintem a szüleinknek még egy jó darabig ne áruljuk, óriási patáliát csapnának, illetve az iskolában is később derüljön ki. Szeretném ezt még titokban tartani.

- Rendben van. Tizenegy órakor gyere a kocsimhoz.

- Köszönöm Jungkook. Akkor sok boldogságot – mosolyog rám, majd hátat fordít és visszasiet a tornaterembe.

Egy nagyon puha kéz simítására felébredek az álmomból és a szemeimet kinyitva Taehyung sugárzó mosolyával találom szembe magamat.

- Jót aludtál bébi? – kérdezni, mire csak jólesően hümmögök, belesimulva az arcomat kényeztető kezébe.

- Nagyon jó. Ettél már?

- Igen, nagyon finom lett és most, ha megengeded szeretnék veled ölelkezni – vigyorogva fonom a karjaimat a nyaka köré és rántom le magamra, majd gördülünk az oldalunkra továbbra is egymással szemezve.

- Szeretlek téged. Nagyon nagyon – kuncogok fel, miközben az orromat az övéhez dörzsölöm.

- Én is téged. Nagyon nagyon – bazsalyogva hajol a számra és azt hiszem az elkövetkezendő pár órát az ágyban fogjuk tölteni egymás bensőséges társaságában.

UI: Van már ötletem egy harmadik részhez is. Mit szólnátok hozzá?

SF.xx