A történet az MKWK 2020. áprilisi One Shot versenyére készült, amelyen megnyerte a Különdíjat!

Köszönöm szépen a csoport és a zsűri tagjainak!

Párosítás: Taehyung és Jungkook (yaoi)

Műfaj: romantikus, slice of life

Besorolás: 12+

Figyelmeztetés: fangörcs, homoszexualitás

Megjegyzés: A történet címét a BTS Map of The Soul '7' albumára felkerült Jeon Jeongguk szóló dala ihlette.

„Nem irányíthattok az életem végéig! Ez az enyém! Eljött az én időm!"

„Ez nem szerelem Jeongguk, csak gyermeki szeszély."

Idegesen csapom be a szobám ajtaját és túrok bele szénfekete tincseimbe. Tehetetlenségemben az ágyra vetem magamat és csak bámulom a fehér plafont. Megéri lemondani róluk? Megéri mindent, amit adtak itt hagyni és megállapodni Vele?

Felállok az ágyamról és a könyves szekrényem előtt megállva magamhoz ölelem a fényképalbumot. Visszaballagok az ágyamhoz, a támlának döntve a hátamat kinyitom a vastag albumot az elején: a születésemnél.

Az édesanyám karjaiban fekszem hófehér pólyába bugyolálva és apa egyszerre ölel a mellkasához mindkettőnket. Szélesen mosolyognak, csillognak a szemeik a szabadjára engedett könnyeiktől. Akárhányszor látom ezt a képet, mindig úgy érzem, hogy boldog család leszünk a jövőben is. Most már nem. Akkor még ezt hittem, de ez már csak fantázia. Átlapozom az első lépteimről készült képeket, az óvodás pillanatokat, majd elérek az első iskolai napomhoz, ahol ez az egész elkezdődött...

Édesanyám elegáns szoknyájának végét markolásztam félelmemben, de ő lefejtette kis ujjaimat, ami miatt könnyek szöktek a szemembe és szipogva húztam össze magamat a szüleim között állva. Az iskolatáska nehéz volt és az előttem magasodó épület óriási és félelmetes volt. Nem akartam bemenni, haza akartam menni és a kiskutyámmal szerettem volna játszani a kertünkben!

- Jeongguk ott van az osztályfőnököd. Menj oda hozzá és viselkedj illedelmesen a tanáraiddal! – apa szigorú hangjára a szemeimben összegyűlt könnyek lecsorogtak az arcomon, kezeim remegve gyűrögették az egyenruhámat.

- Jeongguk, hányszor szóljak még rád? Ne gyűrd a ruhádat! Mit fognak az emberek mondani? Viselkedj már rendesen! – anya mérgesen rám kiáltott, mire ijedten összekulcsoltam az ujjaimat és lehajtottam a fejemet. A könnyeim a cipőm orrára és a betonra hullottak, sírásom hangját képtelen voltam elnyomni.

- Jeongguk ne bőgj, mint a csecsemők! Neked nem szabad, te Jeon vagy, és egy Jeon nem sírhat, főleg más emberek előtt. Azonnal hagyd abba és indíts belefelé!

- Értettem apám! – szipogva próbáltam abbahagyni a sírást, nehogy ennél is jobban megharagítsam a szüleimet, de olyan félelmetes volt ez a sok ismeretlen gyerek és annyira nagy volt az épület.

Évek teltek el, mire megtanultam, hogy mit jelent a Jeon név. Mindenben a legjobbnak kellett lennem. A versenyeken nekem kellett az elsőnek lenni, nem barátkozhattam akárkivel, csak a szüleim barátainak a gyerekeivel és mindig azt kellett tennem, amit ők mondanak. Ez normális, nem? Elvégre ők csak a legjobbat akarják nekem és minden jó szülő így neveli a gyermekét.

Az anyám mutatott be a legjobb barátnőjének, és a lányának Jianak, aki végül a barátnőm lett a szüleim noszogatása után. Valóban gyönyörű lány, fekete a haja, sötét a szeme és állandóan mosolyog. A hangja vékony, néha már irritáló és fáj tőle a fejem, de mindig aranyosan viselkedik. Második éve jártam a magán középiskolába mikor elkezdődött a kapcsolatunk. Mi nem csókolóztunk nyilvánosan, a randevúink is inkább éttermi vacsorákból, illetve családi vagy üzleti találkozókból álltak. Magamtól nem tudtam hova vigyem, elvégre, mint Jeon nem vihettem vidámparkba, nem járhattunk táncolós bárokba, nem nézhettünk meg együtt egy filmet a moziban. Csak méreg drága éttermekbe jártunk, mivel a szüleim ellentmondást nem tűrően kijelentették, hogy finom úriemberként kell bánnom vele. Sem rájuk vagy Jia családjára nem hozhatok szégyent. A barátaim szintén ezt mondták nekem, ők ugyanígy viselkedtek a barátnőikkel.

Sok mindent köszönhetek a szüleimnek, köztük azt is, hogy gyerekkoromban beírtattak taekwondo edzésekre, majd a gimnáziumban elkezdtem boxolni. A rendszeres edzéseknek és a pubertáskornak hála a testem rettentően férfias lett, ami miatt a lányok az iskolában megfordultak utánam. A merészebbek flörtöltek is velem, holott tudták van barátnőm. Jia féltékeny volt ilyenkor, és habár nem hisztériázott, de még ragaszkodóbbá vált, még a mellékhelyiségbe is követni akart. Anyám úgy nevelt, hogy soha nem kiabálhatok egy lánnyal, de akkor felemeltem a hangomat a barátnőmmel szemben. Azóta visszább vett a birtokló magatartásából, de néha vannak hasonló próbálkozásai. Azonban nem tulajdonítottam ezeknek semmilyen jelentőséget. Természetesnek, sőt normálisnak tűnt így az életem. Meg sem fordult a fejemben, hogy lehetne izgalmasabb, érzésekkel telibb az élet, amíg középiskolai utolsó évemben új osztálytársam nem érkezett.

Kim Taehyung, a legelső napon késve érkezett. Negyedórája beszélt az osztályfőnökünk mikor a srác bekopogott. Vörös haja fényesen csillogott a neon lámpák fényében. Ingjének ujjait feltűrte, így mutatva meg karjain a tetoválásokat. A felsőrészt gombolatlanul hagyva mutatta meg a külvilágnak tökéletes kulcscsontját. Zakója a karján feküdt. A tanárnő kissé megszidta és azt tanácsolta neki, hogy vegyen egy órát, illetve a figyelmébe ajánlotta az egyenruha viseléséről szóló részt a házirendben, de ő figyelmen kívül hagyta. A bemutatkozása lényegre törő volt.

- Kim Taehyung vagyok, tizenkilenc éves, az apámmal és két kisebb testvérem élek – vártuk, hogy majd folytatja, de a srác lazán elindult és a mögöttem lévő üres padba ült be. Nem volt szokványos a ki nézete és mivel ide gazdag szülők gyerekei jártak, kilógott a sorból. De talán pont ezért volt az egész osztály kíváncsi rá, így az első szünetben mindenki a padja közelébe próbált jutni. Nekem egyszerű volt, csak hátrafordultam és máris értettem minden szavát.

Elmondta, hogy a város másik feléből költöztek ide az apukája új munkája miatt, a testvérei ikrek. Szeret rajzolni, gitáron és zongorán tud játszani és horrorfilmeket szokott nézni, de a romantikus stílusúakat sem veti meg. A feltett kérdésekre válaszolt, de magától nem igazán mondott semmit.

Az élet haladt tovább, Taehyung már egy hónapja járt ebbe az iskolába, de az őt körülvevő hitetlenkedés kicsit sem csitult. Továbbra is megbámulták a folyosón, az étkezdében, lányok legyeskedtek körülötte. Nem barátkozott senkivel, el volt magában inkább egyedül és ha éppen nem tanult, akkor egy vázlatfüzetbe rajzolgatott. Nem láttam még senkit sem, aki minden szünetben a könyveket bújta volna, és ha lehet hinni a pletykáknak, akkor tanítás után szinte mindennap a könyvtárba ment. A tanárok dicsérték, a dolgozatait legtöbbször a maximum pontszámot érték el. Tisztelettudó volt mindenkivel, segített, ha valaki nem értett egy anyagrészt. Én nem nagyon beszéltem vele, csak ha muszáj volt. Mikor meséltem róla otthon, a szüleim már azt sem helyeselték, hogy egyáltalán ebbe az iskolába jár. Biztosra vették, hogy Taehyung valami bűnöző, aki megtévesztette az iskola vezetőségét, emiatt vették csak fel és nemsokára ki fogja mutatni a foga fehérjét.

Aznap mikor két szónál többet beszéltünk egymással, már november közepe volt. Zárásig a könyvtárban kutattam egy beadandóhoz szükséges anyagok között és mint igaznak bizonyult ő is ott volt. Taehyung kicsit előbb végzett a tanulnivalójával, de mikor kiértem az iskola kapujába, ő még ott állt és egy lánnyal veszekedett. Messziről látszott, hogy ideges, a testtartása feszült volt, a lány vele ellentétben kétségbeesettnek tűnt, szinte zokogott már és folyamatosan azt kiabálta, hogy mennyire szereti őt. Nem, mintha hallgatózni akartam volna, de pont abba az irányba laktam. Kerülni meg nem akartam, így a kerítésnek támaszkodva akartam megvárni, hogy befejezzék. A telefonomat nyomkodtam, hogy kizárjam a magánjellegű problémájukat és elüssem az időt. Egyszer csak meghallottam ahogy valaki a nevemet kiálltja. Felnéztem és Taehyung sötétbarna íriszei bámultak az enyémbe. A srác átszelte a köztünk lévő távolságot és a csuklómat megragadva rántott magához.

- Segíts nekem, kérlek! Csak állj mellettem csendben, tedd, amit mondok és ne ellenkezz! – nem tudtam ellentmondani vagy akár ellépni tőle, mert a válaszomat meg se várva odaráncigált az ismeretlen lányhoz. Jobb kezét lecsúsztatta csuklómról a tenyerembe és összefűzte az ujjainkat. A vér azonnal az arcomba futott, a szívem őrülten zakatolt és megilletődöttségemben még a számat is eltátottam. Ő, most komolyan megfogta a kezemet!

- Minseo utoljára mondom el neked, hogy nem leszel a barátnőm. Feleslegesen kutattál utánam, akkor is elutasítottak amikor még osztálytársak voltunk, most meg még inkább, hogy kapcsolatban vagyok. Igen, jól látod ennek a fiúnak a kezét fogom, vele járok. Meleg vagyok és most már nagyon jó lenne, ha nem koslatnál utánam, mint valami pszichopata kukkoló. Mert ha legközelebb meglátlak az otthonomnál vagy itt az iskola környékén vagy egyszerűen a közelemben fel foglak jelenteni. Felejts el, elég nagy ez a város, hogy soha többet ne lássuk egymást. Még valami. Ne merészeld követni a fiúmat sem vagy fenyegetni őt, különben a rendőrségnek fogok szólni. Felfogtad végre? – kérdezte Taehyung rideg, mély hangon a lánytól. Minseo csak sírt, a könnyeitől megszólalni sem tudott, csak bólintani volt képes. A szívem facsarodott ki az összetört lány látványára, de nem tudtam azon gondolkodni, hogy mi lesz vele, mivel Taehyung a kezemnél fogva a kocsijához rángatott és kinyitotta előttem az ajtót.

- Szállj be kérlek.

- Én nem...

- Jungkook, nagyon szépen kérlek, szállj be a kocsiba. Elmagyarázok mindent amíg hazaviszlek – szigorú, csökönyös tekintetét látva felesleges lett volna ellenkeznem vele, így megadóan ültem be az anyósülésre. Taehyung becsukta az ajtót és amíg én a biztonsági övet csatoltam be, ő megkerülte a járművet és beült a volán mögé. A slusszkulcsot elfordította, aztán a gázpedálra lépve máris elindult kifelé a suli parkolójából. A visszapillantó tükörből láttam Minseot, ahogy térdre esve rázkódott a válla. Teljesen összetörte őt Taehyung. Hirtelen elfogott a méreg és nem értettem, hogy miért és miként utasíthatott vissza egy lányt ennyire bunkó stílusban. A veszekedésükből rájöttem, hogy régebb óta tart ez kettejük között, de akkor sem lett volna szabad ilyen szemét módon elhajtania szegényt.

Összeszűkített szemekkel fordultam feléje, de továbbra is feszült volt. Kezei megfeszültek a kormányon és az ajkait egymásnak préselte.

- Örülnék neki Taehyung, ha elfogadható magyarázatot adnál, arra, hogy mégis mi a fene volt ez? Miért kevertél bele engem is? – kérdeztem végül rá, mert jó pár perc eltelte után sem volt hajlandó magától beszélni. Taehyung sóhajtva hunyta le egy pillanatra a szemeit egy piros lámpánál. Látszott rajta, hogy azon rágódott miként fogalmazza meg a történetet. Mikor a lámpa zöldre váltott elkezdett beszélni.

- Minseo az osztálytársam volt a régi suliban. A gimi legelső napjától kezdve a sarkamban járt, naponta odajött hozzám, dicsérte a külsőmet vagy éppen a rajztudásomat. Egyszer azzal is próbálkozott, hogy nem érti a matekot, én meg leültem vele a könyvtárba, hogy segítsek neki. Akkor bevallotta, hogy nagyon kedvel és szeretne jobban megismerni, de nekem nem voltak romantikus érzéseim az irányába. Egy idő után kifejezetten irritáló volt, hogy olyan, mintha az árnyékom volna. Összejött egy végzős sráccal is, hogy megpróbáljon féltékennyé tenni. Ha egy másik lány érdeklődött utánam elkergette a közelemből vagy zaklatták a barátnőivel, még azokat is, akinek csak segítettem a tanulásban. Részben ő volt az oka, hogy elköltöztünk. Akkor vált tarthatatlanná a helyzet, mikor az apám és a testvéreim egyik este a nagyszüleimhez mentek és ő megpróbált bejutni a házba. Azonnal felhívtam a szüleit, akik érte jöttek és óriási balhé lett belőle, és rövidpórázon tartották. De, mint látszik nem használt semmit – döbbenten próbáltam meg feldolgozni azt a rengeteg információt, amit megosztott velem. Tátogtam, mint hal a szatyorban, az agyam ezerrel pörgött és a legszokatlanabb megállapítás szüntelenül ott villogott az agyamban. Velem miért nem történik semmi izgalmas?

- Ez hihetetlen meg minden, de engem miért rángattál bele?

- Mert talán véglegesen leszáll rólam, ha azt hiszi meleg vagyok. Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe kevertelek, de nem tudtam mást kitalálni hirtelenjében, te pedig épp a közelben voltál.

- És ha engem is zaklatni fog? – faggatóztam tovább, elvégre ez is megtörténhet, amilyen megszállott az a lány.

- Mint neki is mondta, abban az esetben elmegyek a rendőrségre és feljelentést teszek ellene. De reménykedek benne, hogy eléggé ráijesztettem – nyugtatott meg. Én is bízok ebben, mert ha Minseo engem is követni kezd, azt a szüleim nem fogják hagyni és Taehyung ellen is lépni fognak, mert belerángatott a problémájába. Így is bűnözőnek gondolják már.

- Miért nem barátkozol senkivel sem az iskolában? Nem vagy magányos? – kérdeztem tőle, mire szórakozott mosoly húzódott helyes arcára. Helyes arc, mi a fene?

- Egyszerűen csak nem érek rá. Természetesen vannak barátaim, csak ők idősebbek és túlságosan zsúfoltak a napjaim ahhoz, hogy most ismerkedjek itt. Ezért nem barátkozok senkivel sem – magyarázta és engem hirtelenjében nagyon érdekelni kezdett, hogy mi dolga lehet.

- Mi ilyen rettentő fontos dolgod lehet? – kérdésem hallatán az arca elkomorult. Percekig csak némán vezetett tovább, én pedig elszégyelltem magamat. Jó hogy nem válaszol nekem, nem is ismerjük egymást, barátok meg főleg nem vagyunk. Mit is gondoltam?

Már éppen bocsánatot akartam kérni az udvariatlanságomért, mikor egy piros lámpánál megállt és megválaszolta a kérdésemet.

- Nem tudom, miért mondom el neked, de úgy érzem, benned megbízhatok. Valószínűleg észrevetted, hogy állandóan tanulok vagy rajzolok a szünetekben és délutánonként a könyvtárban vagyok. Szeretek rajzolni és nem egoizmusból, de tehetségem is van hozzá, ezért tetováló művésznek tanulok. A város legjobbjánál vagyok gyakornok pénteken délutánonként, szombatonként és vasárnaponként is egész nap bent vagyok a szalonjába. Ha minden jól megy és a másik hat tanulója közül engem választ június végén, akkor az enyém lesz az állás is, amit felajánlott. Ezen felül, akit kiválaszt részt vehet egy különleges programban. A lényege az, hogy tizenkét hónap alatt tizenkét ország legjobb tetoválóitól tanulhat a nyertes. Megismerhetjük az ottani sajátosságokat, pénzt kereshetünk, állják a szállást, nyelvet tanulhatunk és nem mellesleg világot is látunk. Ez óriási lehetőség és szeretném megnyerni ezt. Azért bújom a könyveket, mert máskor nem lenne időm tanulni. Szórakozásban később is lehet részem.

Döbbenten hallgatom az álmát és elképeszt, hogy mekkora céljai vannak már most, tizenkilenc évesen. Vele ellentétben én nem tudom, mit akarok, egyszerűen csak sodródok az árral.

- Az apukád nem ellenzi a döntésedet? – kérdésemre ráncba szaladt a homloka.

- Már miért tenné? Ez az én életem, a jövőmről nekem kell dönteni, ő csak segít ebben – magyarázta úgy, mintha nem lennék épelméjű – A te szüleid veszekedni szoktak veled, vagy mi van?

- Nem szoktunk – életemben először zavarban éreztem magamat a családom miatt. Taehyunggal ellentétben, nekem nincsenek saját döntéseim az életemmel kapcsolatban. A szüleim mindent szabályoznak.

Csend telepedett ránk, mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Én túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy megemésszem az elmúlt egy óra eseményeit. Taehyung megállította a kocsit és nekem csak ekkor jutott el a tudatomba, hogy hazahozott. De ez felveti azt a kérdést, hogy honnan tudja, hol lakom? Kiszálltam a járgányból és becsaptam magam után az ajtót. A leengedett ablakon még ránéztem egyszeri sofőrömre.

- Honnan tudtad, hogy itt lakok? – vigyorogva felém fordult felsőtestével, szemeiben huncutság csillog.

- Meg vannak a forrásaim – kacsintására megforgattam a szemeimet és hátat fordítva lépdeltem az ajtóhoz. Azonban a szám sarka akaratlanul is felfelé kunkorodott.

Másnap nem változott semmi sem, ahogy az azt követőkön sem. Taehyung ugyan úgy viselkedett és Minseoval sem találkoztam. Aztán valami megváltozott. Taehyung egy héttel később, pénteken a suli után a kerítésnek dőlve várakozott. Nem tulajdonítottam neki figyelmet, egyszerűen csak haza szerettem volna sétálni, de a vöröshajú keresztbe húzta a számításaimat. Minden szó nélkül elém lépett és a csuklómat megragadva rángatott a kocsijához. Deja vu érzés tört rám.

- Haza viszlek – jelentette ki és nyugodtan várta, hogy beüljek az anyósülésre.

- Nem kell Taehyung, egyébként sem értem miért csinálod ezt. Megint itt van Minseo vagy miért viselkedsz ilyen furcsán?

- Nem mondták még, hogy sokat beszélsz? – csipkelődött vidáman, hosszú mutatóujjával megbökte a homlokomat. A szokatlan cselekedet miatt meglepődötten érintettem meg a pontot, ahol előbb hozzám ért, a számat is eltátottam. – Csak ülj be, kérlek.

Aranyos mosolyát látva engedelmeskedtem neki. A hátizsákomat a lábaim közé tettem és mire becsatoltam a biztonsági övet, ő már az autók között szlalomozott. Egyáltalán nem volt ismerős a környék és már éppen meg akartam kérdezni, hogy vagyunk, amikor leparkolt az út szélén és leállította az autót.

- Gyere, mutatok valamit – szokásához híven nem várta meg a válaszomat, csak kiszállt a járműből. Felocsúdni sem volt időm a döbbenetből, mire ő kinyitotta az ajtót és újból türelmesen várt rám. Meg sem próbáltam ellenkezni vele, így a táskámat a hátsó ülésre dobtam és én is kiléptem a forgatagba. Miután bezárta az autót, elindult egy látszólag is brutálisan jól menő tetováló szalon irányába és itt vágott fejen a felismerés. Valószínűleg a szalonba hozott, bár fogalmam sincs én minek kellek ide.

- Ugye nem akarod, hogy a tűpárnád legyek? – hirtelen kérdésemre rám nézett pajkosan villogó sötét szemeivel. A vérnyomásom az egekben járt, a szívem ijedten pumpálta a véremet és a víz is levert egy pillanat alatt. Nem akarok tetoválást, anyámék meg is ölnének!

- Ugyan, csak megmutatom, miért dolgozok olyan keményen.

A telefonom pityegésére leteszem a fényképalbumot az ölembe, hogy megnézzem ki írt üzenetet.

„Nagyon kiakadtak a szüleid?" – szinte látom magam előtt, ahogy gondterhelten túr kék tincseibe, miközben idegesen várja az említettek reakcióját.

„De még mennyire. Tudod, hogy milyenek." – pötyögöm be a válaszomat. Szinte azonnal érkezik is rá a következő kérdés.

„Most még visszacsinálhatjuk. Nem kell velem lenned, a szüleid fontosabbak és ők nem fognak támogatni, ha ellenszegülsz nekik. Nem haragszok meg, ha őket választod helyettem." – már megint itt tartunk. Annak ellenére, amin keresztül ment, hogy megmutassa nekem milyen valójában a világ és ideje saját döntéseket hoznom, mindig visszatér ide. Ha őt választom, akkor elhagynak a szüleim. Tisztában voltam ezzel akkor is, mikor bevallottam neki, hogy szerelmes vagyok belé. Ő pedig újból lehetőséget add arra, hogy kitáncoljak a kapcsolatunkból, mert fél, hogy megbánom ezt a döntést. Nem igaz, őt soha nem engedem el. Ő, azért született, hogy engem megmentsen és szeressük egymást. A családja elfogad minket, ettől több nem is kell. Csak is Ő.

„Nem akarom visszacsinálni. Téged akarlak. Hajnalban találkozunk!" – válaszát nem várom meg, úgy is tudom, mi lenne az. Beállítom az órámat hajnali négyre, hogy időben végezhessünk a pakolással, mire az apámék felkelnek. Kényelmesen elfekszek az ágyban magamhoz ölelve barátom fekete pulcsiját, amin még érződik az illata.

Mikor az ébresztőm megszólal, úgy ugrok ki az ágyamból, mintha nyolc órát aludtam volna. Pedig jó az ötnek is. Kapkodva dobálom le magamról a tegnapi szennyest, hogy az este kikészített tiszta ruhákba bújjak. Egy pillanatig csak bámulom a fekete pulcsit az ágyamban, végül úgy döntök felveszem, ezzel is azt mutatva, hogy mennyire komolyak is a szándékaim a jövőt illetően. A koszos cuccokat bedobálom az egyik bőröndömbe és a lehető leghalkabban megpróbálom leszenvedni teljes sötétben a bejárati ajtónkhoz.

Amint lerakom a táskát, a telefonom vadul rezegni kezd, majd abba is hagyja. Ez a jel. A zárban elfordítom kulcsot, és ahogy kinyitom az ajtót szembe találom magamat a világ legcsodásabb fiújával. Taehyung szürke farmerban és a tőlem kapott bőrdzsekijében mosolyog rám. Kék tincsei a szemeibe lógnak, lezseren az ajtókeretnek támaszkodva figyel. Vigyorogva lépek közel hozzá, egyik kezemet a derekára, másikat a nyakára téve, úgy tapadok rá finom, vaskos ajkaira. Rövid csókunk után sem enged el szoros öleléséből, így arcomat a nyakához dörzsölöm, kiélvezve minden percet. Hiába szeretnék vele így maradni akár órákig, mégis elválok tőle és utánam lépkedve visszamegyünk a szobámba, hogy a táskákat és dobozokat is lecipelhessük. Fél hétre minden életbevágóan fontos cuccomat sikerül bepakolni Taehyung fekete Dodge Ram-jába, így már csak egy dolog van hátra. Bemutatni őt a szüleimnek és a reakciójuk alapján két végkimenetele lehet ennek a találkozásnak.

Néma csendben fekszünk összebújva a kanapén, mikor az anyám magas sarkújának koppanásai egyre közelebbről hallatszódnak. Tudom, hogy nem vehetett észre minket, így felkelek a bútordarabról és a konyhába megyek. Anyám éppen a kávéját készíti, mire az apám is betoppan a helyiségbe. Túlságosan el vannak foglalva a dolgaikkal így megköszörülöm a torkomat ezzel magamra irányítva a figyelmüket.

- Remélem elgondolkodtál a tegnapi viselkedésedről Jeongguk és kiválasztottad melyik egyetemre mész – anyám rideg hangjára libabőrök ütköznek ki testemen. Mióta Taehyung felnyitotta a szemeimet, már tökéletesen látom, hogy ez a nő sose bánt úgy velem, mint amit az újszülött képemen sugall az arca.

- Egyáltalán nem, mert nem volt min gondolkozni. Azonban van még valami, amit nem mondtam el tegnap – arcuk dühös fintorukból kisimul, de továbbra is feszülten várnak a mondanivalómra. – Továbbra sem jelentkezem egyetlen egyetemre sem, ellenben elküldtem azt a Rendőrtiszti Akadémiára. Jiával három hónapja szakítottam a szalagavató utáni napon, mivel mindketten másvalakibe szerettünk bele. Én azóta Kim Taehyunggal járok.

A szüleim döbbenten néznek rám, de pillanatok alatt vörösödik el az arcuk. Apám erőszakosan vágja le a nyakkendőjét a konyhapultra és fújtató bika módjára indul felém. Gyorsan kihátrálok a helyiségből és Taehyung felé rohanok, akinek kitárt karjai közé bújok menedéket lelve.

Ahogy a nappaliba érnek a méregtől elvörösödött arcú szüleim, Taehyung karjai megfeszülnek körülöttem. A két felnőtt hitetlenkedve figyel minket és látom rajtuk, ennek csúnya vége. Elköltözök ebből a házból a barátomhoz.

NEWS a lehetséges folytatással kapcsolatban!

Lesz folytatása!

SF.xx