Amikor valaki pénzt szeretne keresni, talál magának valami munkát. Igen, ez határozottan így szokott lenni. De én nem találtam semmit. Tényleg, mindenki lerázott azzal, hogy 18 éves korig nem fogadnak. Na már most, az az egy év olyan sokat számít?

Sajnos úgy néz ki igen, mert ma délelőtt az utolsó Z) tervhez kellett folyamodnom. Bébiszitter leszek. Jó, ez így picit túlzás, de nyomtattam plakátokat, kiraktam egy hirdetést Facebookra, Instagramra, meg kb mindenre, hogy aki akar, az megtaláljon. Az öcsém miatt azt hiszem elég gyakorlatom van benne (most tölti a 7-et), és remélem, ezt mások is így látják majd. Most pedig, annyi a dolgom, hogy várok...

*4 nap múlva*

Csörög a telefonom, de ismeretlen szám. Gyorsan felkapom, és bízom benne, hogy nem valami idióta szórakozok titkosított számmal.

- Jó napot, Fazekas Lilivel szeretnék beszélni! - szólt egy kedves, női hang, ami már elsőre is ismerősen csengett.

- Én vagyok az, miben segíthetek? - kérdeztem gyanakodva, miközben vigyort erőltettem az arcomra.

- Láttam egy hirdetést az interneten, miszerint vállal néhány órás gyerek felügyeletet, és e felől érdeklődnék... - magyarázta, mire felcsillant a szemem.

Ezután elmondott minden infót (meg hogy nyugodtan tegezzem, őt és a férjét is..
Ez így nagyon kedves, de láttatlanban elég fura...), hogy hova menjek, mikor, és hogy egy 5 éves kisfiúra kell majd vigyáznom, amíg a szülei dolgoznak. Hogy este 10-ig miért, az egy nagyon jó kérdés, de inkább nem mondtam semmit.

A hölggyel nem fogok találkozni, csak mikor hazaérnek, és a nagymamától kell ,,átvennem" a kisfiút név szerint Benit.
Egyből teljes extázisba kerültem, és már repesve vártam a pénteket.

*Pénteken*

Öt óra körül kezdtem készülődni, amikor a nővérem benyitott a szobába.

- Mizu? Mész melóba? - nevetett.

Figyelmen kívül hagyva a kérdését, körbefordultam előtte.

- Jó lesz ez? - mutattam magamra - Nem fog megijedni? - utaltam a szettemre. Fekete AWS mintás pólót viseltem, szintén fekete vékony anyagú kardigánnal, a változatosság kedvéért fekete magas derekú farmerrel, és hasonló színű szegecses bakanccsal. Na igen. Évek óta tart nálam egy fajta mánia. Oda meg vissza vagyok a rockzenéért, azon belül is inkább metálos vagyok. Kedvenc zenekarom az AWS, ami azt hiszem, már több mint kedvenc. Énekesük, Siklósi Örs hatalmas példaképem, nála jobban talán senkit sem csodálok. A zenekar többi tagja, Soma, Roni, Dani, és Bence, mintha csak a barátaim lennének. Persze nem azok, azt sem tudják hogy létezem, de azért ezt így jó kimondani.

- Ugyan. Max azt hiszi élő-halott vagy... - legyintett Nati, majd egyet igazítva a kardigánomon, kitessékelt az ajtón, mondván elkések.

- Aztán ne utáltasd meg magad a szülőkkel! - köszönt el a biztató szavaival, én pedig már rohantam is a buszmegálló felé.

A lépcsőházban felértem a második emeletre, és idegesen megálltam.

- Huhh... - sóhajtottam, majd egy nagy levegőt vettem, és bekopogtam.

Nyílt az ajtó, és a sokszor emlegetett nagyi nyitott ajtót.

- Csókolom! - köszöntem remegő hangon.

- Szervusz Drágám, gyere beljebb! - mosolygott rám a nagyi, mire beléptem az ajtón.

Olyan ismerős volt minden. Vagyis nem minden, csak a színek, meg egy két bútor... Mintha már jártam volna itt, de ez lehetetlen...

- Beni, gyerek csak ide! - hívta az unokáját, mire egy szőke kisfiú jelent meg az ajtóban. Tudom tudom, már idegesítő, de elképesztően hasonlított valakire

- Ő itt Beni. - ragadta meg a fiú karját, én pedig legugoltam mellé.

- Szia. - mosolyogtam rá, és a kezemet nyújtottam - Lili vagyok.

- Beni. - rázta meg a kezem mosolyogva, amit biztató jelnek vettem.

A nagymama rövidesen magunkra hagyott minket, ugyanis dolgos akadt. Ketten maradtunk tehát a lakásban, Beni pedig ezt kihasználva, berángatott a szobájába.

Szépen sorban megmutatta a játékait, aztán leemelt ez egyik szekrényből egy doboz kisautót. Hát jó, akkor autózzunk. Apropó, autó. Mindig is szerettem autózni, ugyanis a bátyám mellett kiskoromban nem is nagyon tudtam mást. Nati is fiús volt, én is az lettem, az öcsém Dani pedig eleve fiú, úgyhogy mi egy ilyen autós család vagyunk.

Bő egy óra után, Beni látszólag megunta a játékot (pedig már kezdtem beleljönni) és megszólalt.

- Éhes vagyok.

- Oké, akkor együnk valamit. - álltam fel, majd követtem őt a konyhába.

Előszedett valami kekszet magának, majd elkezdte enni. Én a széken ülve nézegettem, majd hirtelen megakadt a szemem valamin.

Örs, és a felesége Nina képe lógott a falon, a kanapé fölött.

- Te Beni... - kezdtem - Ők kik? - kérdeztem, majd beleharaptam egy darab kekszbe.

- A szüleim. - mondta a fiú, mire a keksz önálló útra kelt a torkomban. Köhögni kezdtem, annak reményében, hogy valamerre kijön belőlem a kaja, Beni pedig ijedten hozott nekem egy pohár vizet.

- Azt... - kezdtem, de a süti nem tudta eldönteni, merre akar menni - Akarod mondani, hogy Siklósi Örs az apukád? - köhögtem tovább, döbbent fejjel.

- Igen. - bólintott - Honnan ismered? - csillant fel a szeme.

- Háth... - röhögtem el magam - Ez egy nagyon hosszú sztori...

Aztán, elmeséltem Beninek azt a nagyon hosszú sztorit, figyelve arra, hogy ne befolyásolja az apjáról alkotott képét, és persze, hogy egy 5 éves gyerek nyelvén mondjam.

- Szóval... - értem az utolsó mondatomhoz - Sosem láttam még az édesapádnál jobb embert... - mosolyodtam el, átgondolva az egész helyzetet.

- Hű... - reagálta le Beni - Te olyan vagy mint anyu - mondta, mire elnevettem magam.

- Azért ne ess túlzásokba... - válaszoltam.

A fiú viszont, rövidesen elfáradt, amit teljes mértékben megértek. Még engem is lefárasztott, pedig edzésben vagyok, így ketten ültünk hulla fáradtan a kanapén. Beni nagymamája elmondta, hogy a drága unokája úgysem fog elaludni addig, amíg a szülei haza nem jönnek, őszintén reméltem, hogy így is lesz.

Féltem a találkozástól, egyrészt mert mégiscsak a szülei, mivan ha Beni rosszat mond rólam? Másrészt, khm... Örs és Nina kisfiára vigyáztam, ezt szerintem nem kell tovább ragozni...

Bármennyire is tartottam a pillanattól, ez is elérkezett. A kapu pittyeget, jelezve, hogy a szülők megérkeztek. Alig egy perc után csörgött a kulcs a zárban, Benivel pedig az előszobába siettünk.

A fiú rögtön az anyja nyakába ugrott, én pedig mosolyogva néztem őket.

Hihetetlen volt... Tényleg ott álltak előttem, és tényleg köszönnöm kellett volna nekik.

- Öhm... Sziasztok? - mondtam bizonytalanul, mire Nina odalépett hozzám.

- Sarkadi Nina, velem beszéltél telefonon. - mondta mosolyogva, mire megráztam a kezét.

Örs is odalépett hozzám, majd vele is kezet fogtam.

- Siklósi Örs, bár azt hiszem, ezt tudod... - nevette el magát, miközben a pólómra nézett.

- Fazekas Lili - mutatkoztam be - És igen... - fogtam a fejem nevetve - Tudom... - vigyorogtam megállás nélkül.

Ezután Beni rögtön behúzta az apját a lakásba, mondván aludni akar, Nina viszont látta az ideges arckifejezésemet, és ott maradt mellettem.

- Minden rendben volt? - kérdezte - Nem mondtam, de néha elég kezelhetetlen... Tudod, hasonlít az apjára... - nevetett.

- Jajj, nem, nem volt semmi gond, nagyon aranyos kisfiú. - mondtam őszintén.

Elmeséltem mit csináltunk, meg úgy globál az egész alig 3-4 órát, majd mikor befejeztem, őszintén örültem, hogy Nina arcát nyugodtnak láttam.

Örs lépett be az előszobába, mire feleségével helyet cseréltek, így kénytelen voltam előtte is valami értelmes szót kinyögni.

- Beni elmesélte, miket mondtál rólam... - közölte bújkáló mosollyal, mire nevetve lehajtottam a fejem...

- De ha egyszer igaz? - válaszoltam, mire ő is elnevette magát.

- Tudod, hogy Ninán kívül senkitől sem hallottam még ilyen szépet? - kérdezte az arcomat fürkészve.

- Hát... Ez egyben elszomorít, és egyben leszek tőle tök boldog... - próbáltam megfogalmazni a bennem lévő kettős érzést.

- Én az utóbbit tanácsolom... - mondta, mire mosolyogva bólintottam. - Viszont... Remélem tudod, hogy szívesen látunk máskor is, ha van kedved jönni. - tette hozzá, mire felcsillant a szemem.

Nina visszalépett a szobába, majd mikor ő is biztosított róla, hogy jöjjek máskor is, kiléptem a lépcsőházba. Utoljára visszafordultam, mire Örs nevetve odalépett hozzám.

- Na vedd elő. - mondta röhögve, mire előhalásztam a zsebemből a telefonom, és a kamerát megnyitva vigyorogva beálltam Örs mellé.

Amint becsukódott mögöttem az ajtó, vidáman küldtem el a fotót Natinak, ezzel az üzenettel:

Siklósi Benjáminnal töltöttem a délutánt, a szülei pedig azt mondták, szívesen látnak máskor is 😛