Daisuga. Ezt az ihleti hogy nagyon kevés ilyen fanfic van. Pedig a világ egyik legcukibb shipje.
Sugawara Koushi:
Edzés után ma én pakoltam, úgyhogy nyilvánvalóan én voltam az utsó is aki ottmarad.
Mikor felmentem az öltözőbe meglepve vettem észre hogy Daichi még mindig ott van. Nem volt rajta póló, így teljes kilátásom nyílt a gyönyörűen kidolgozott izmaira. Nyilván azonnal elpirultam.
- Áh! Suga-san! Örülök hogy itt vagy, beszélni szerettem volna veled. - mosolyodott el halványan a kapitány ahogy rámtekintett.
- Ki vele Daichi! - mosolyogtam rá. Sikerült előbbi zavaromat leküzdenem. Nem is értem mi volt az oka... talán az hogy amióta ismerem menthetetlenül bele vagyok esve.
Bár el kell mondjam hogy Kiyoko sem közömbös teljesen számomra. Nehéz ha biszexuálisként csupa gyönyörű vagy jóképű ember vesz körbe. De ez van.
- Szóval Suga-san... arra gondoltam elmehetnénk együtt valahova. - nézett rám kissé piros arccal. Nagyon túlerőltette magát edzésen...
- Jó ötlet! Asahit is vigyük? Vagy akár a csapatot! - lelkesedtem be azonnal. Minél több időt töltünk együtt, annál könnyebb lesz együtt dolgozni, nemde?
- Igazából arra gondoltam hogy esetleg csak mi ketten... - fordította el a fejét zavartan. Nekem meg leesett.
- Oh. Értem. Igen, szívesen töltenék veled egy kis időt. - mosolyogtam rá boldogan.
- Suga, szerintem nem egészen érted a szituációt... - vakarta meg a tarkóját vörös arccal.
- Dehogynem! Elhívtál egy randira, én meg igent mondtam. Ilyen egyszerű. - vigyorogtam. Majd' kicsattantam örömömben.
- Oh. - nézett fel rám. -Akkor holnap? - mosolyodott el szélesen.
- Holnap. - válaszoltam, miközben nagy erőlködés árán, de visszafogtam magam hogy ne kezdjek visítva ugrándozni.
~másnap~
Edzés után Daichi elvitt egy közeli kávézóba. Tök jól telt a délután, rengeteget beszéltünk és észre sem vettük hogy elszaladt az idő.
- Már nyolc óra? - néztem kidülledt szemekkel telefonom képernyőjére. - Nagyon késő lesz mire hazaérek. - szontyolodtam el.
- Alhatsz nálunk ha akarsz. - vont vállat Daichi. Ez már többször előfordult, úgyhogy vonakodás nélkül elfogadtam.
- Rendben, köszönöm. - mosolyogtam rá. - Csak előtte dobok egy üzenetet anyumnak hogy nálad alszom. - mondtam, majd azonnal kezembe is vettem a telefont.
Mikor odaértünk hozzájuk anyuja csinált nekünk vacsit, ami persze fölösleges volt mert ettünk a kávézóban, de belénk diktálta, aztán felmentünk Daichi szobájába.
Amíg arra vártam hogy kész legyen a zuhanyzással a szobájában lévő képeket nézegettem. Sokon mi hárman, Asahival és vele, voltunk, néhány a családról, egy nagy a csapatról, és pár amin csak mi ketten voltunk. Az egyik kedvencem is köztük volt, ez azt ábrázolta ahogy mind a ketten fagyis orral nevetünk.
~visszaemlékezés~
- Suga! Milyet kérsz? -mutatott a rengeteg féle fagylaltra Kiyoko. Négyen mentünk fagyizni, a négy elsőéves röpis. Pontosabban három. Kiyoko a csapat menedzsere volt már akkor is.
- Nem tudom. Amelyiket ajánlod. - utaltam arra hogy a lány már korábban is járt ott. Mikor mind megkaptuk a saját gombócunk - én végül egy gombóc cseresznyét kaptam - elindultunk a közeli parkocska fele.
- Megkóstolhatom a cseresznyét? - kérdezte Daichi útközben.
- Persze - nyújtottam felé a tálkámat, ő pedig a kanalával óvatosan vett egy kicsit.
- Ez jó! - lepődött meg. Pedig nem szerette a cseresznyét. - Kérsz a dinnyésből? - kérdezte, saját fagyiját felém nyújtva. Megköszöntem, és vettem belőle egy keveset. Ahogy a számhoz emeltem volna Asahi megbotlott, és meglökte a kezem, így a fagyi valahogy az orromon végezte. Daichi rámnézett és nevetésben tört ki. Nem bírtam sokáig, és én is elnevettem magam. Utána fogta magát, és a kanalával rákent egy kicsit a dinnyés fagyiból a saját orrára is. Kiyoko és Asahi csak mosolyogtak rajtunk, majd természetesen meg is örökítették a pillanatot.
~vissza a jelenbe~
- Akkor gondoltad volna hogy egyszer az éjjeliszekrényemen köt ki ez a kép? -kérdezte Daichi mögém lépve.
- Nem. De örülök hogy így történt. -mosolyodtam el.
- Adjak ruhát? - kérdezte, majd a válaszom meg sem várva kivett néhány ruhadarabot a szekrényből.
Megköszöntem aztán elmentem zuhanyozni. Mikor végeztem ő épp egy futont terített le a sajátja mellé. Felnézett rám, és elkuncogta magát. A ruhái enyhén szólva lógtak rajtam.
- Jól áll. - mondta nevetve.
- Köszi. - nevettem el magam én is. Lehuppantam a számomra hozott futonra, majd ránéztem mert engem figyelt egy ideje elég komoly arccal és kezdtem megijedni.
- Suga... - kezdte de félbehagyta.
- Igen? -próbáltam folytatásra bátorítani.
- Megcsókolhatlak? - kérdezte kissé vörös arccal a tarkóját vakargatva.
- Ezt nem szokták megkérdezni... - néztem rá meglepve, és kissé zavartan.
- Jó, csak nem akartam udvariatlan lenni. - motyogta.
- Ez kedves tőled. - álltam elé mosolyogva.
-Akkor? - kérdezte a szemembe nézve, de én válasz helyett karjaimmal átfontam a nyakát és magamhoz húztam.
Azonnal vette az adást és a derekamnál magához húzva elmélyítette a csókot.
Így történt hát hogy Sawamura Daichi a párom, majd négy évvel később a férjem lett.