Nem leszek többé méreg életedben, mely vénáidba kerülve lassú, fájdalmas pusztulást hoz szívedre. Nem leszek többé a sötétség, mely árnyat vet életed fényes perceire. Nyomtalanul eltűnök. Nem leszek többé a szörnyeteg, mely hosszú karmaival karistolja ablakod a viharos éjszakákon. Ennek vége. Nem kell félelmben élned már soha. Szabad vagy. Nem leszek többé az érzés, mely folyton-folyvást gyötör magányodban: ,,Nem vagy elég jó." ,,Semmit sem érsz." ,,A születésed is csak egy hiba volt, teljes kudarc vagy!" Vége.
A gyógyulásod lassú és hosszadalmas útjára léphetsz, hogy lelkedet újra fény ragyogja be, kiűzve azt a sok rettenetes sötétséget, amely mind én vagyok. Szabad vagy. Az aranykalitka nyitva, drága énekes madaram. Hát mire vársz? Törj ki a börtönödből! Tárd ki a szárnyaidat és röpülj! Mutasd meg a világnak eltitkolt, gyönyörű énekedet, melyet én hallgattattam el! Hát nem érted? Szabad vagy.
Nem vagyok többé gát, mely visszatartja zubogó folyamod. Sebesen törhetsz utat medredben, gátlások nélkül. Nem vagyok többé a tükör, mely elferdíti a valóságot. Már nem vagyok veled. Szóval rajta, ott lóg a falon, nézz bele! Mit látsz? Magadat. Magadat, de egyúttal engem is. Mulatságos, hogy akitől végig rettegtél, te magad voltál. A saját mérged, sötétséged, szörnyed, érzésed, gátad és a tükröd...
De legyőztél. Legyőzted magadat. Elnyerted a jutalmad. Élj hát úgy, ahogy mindig is akartál! Ezúttal tényleg semmi sem szab neked határt, nem gátol és nem áll az utadba. Szabad vagy.