Sötét, szürkés nyári éjszaka volt. A felhők elrejtették a holdat, a csillagokat. Az eső kitartóan esett, csendesen áztatta a kihalt várost.
Legtöbben már az álmok földjén jártak.

Kivéve engem.
Nekem csak a rémálom jutott. Legalábbis szerettem volna azt hinni, hogy ez csak egy rémálom. Egy átkozott képzelgés, amiből hamarosan felébredek, s ott találom magam a puha ágyamban, biztonságban.
De sajnos nagyon úgy tűnt, hogy ez bizony a piszkos valóság.

A valóság, ahol az életemért futok mezítláb, összekötött kezekkel, betapasztott szájjal, egy olyan helyen, amit nem is ismerek. Fogalmam sem volt, hova megyek, csak azt tudtam, hogy minél messzebb kell kerülnöm attól a furgontól, ahol fogva tartottak.

Az első lehetséges pillanatban szöktem meg, s a lelkemet is beleadva rohantam végig a lucskos utcákon.

Hátam mögött hallottam a cipők csattogását, ahogy elrablóim kitartóan üldöztek.

A pislákóló utcai világítást elkerülve, a fal mentén igyekeztem a félhomályban elrejtőzni.

Magas toronyházak húzódtak felettem, sötét ablakaikkal fenyegetően magasodva a város fölé.

A feliratokat lestem futás közben, hátha segítségemre lesz valamelyik. Ekkor tudatosodott bennem, mennyire messzire kerültem az otthonomtól. Koreában voltam. Mindenhol, a táblákon, a kirakatokon levő feliratok szinte ordították felém, hogy bizony a világ másik felére kerültem.

Szerettem volna egyszer eljutni ide, de nem egészen így képzeltem el a dolgot.
Nem úgy terveztem megismerni az országot, hogy közben az életemért futok.

Lassan az erőm végére értem. Néha botladozva, de folytattam a menekülést. Nem tehettem mást. Az életem volt a tét.
A távolból érkező hangok szerint üldözőim kitartóan kerestek.

Hova bújhatnék el? Hol rejtőzhetnék el?

A környéken sehol, semmi nem tűnt elég biztos rejteknek. Mit is vártam az üzleti negyed kellős közepén.

Gondolataimba elmerülve nem vettem észre egy víznyelőt, s belelépve nagyot estem. Viszont nem foglalkozhattam a testembe hasító fájdalommal, hisz minden egyes másodperccel közelebb kerültek hozzám a fogvatartóim. Hála az égnek a számra tapasztott ragszalagért, ami elnyelte sikolyomat, mikor próbáltam felkelni, s a fájdalom villámként hasított bele a lábamba. Fogamat szorítva álltam fel mégis, hogy sántikálva folytassam a menekülést.

"Valaki segítsen! Kérlek add, hogy valaki rám találjon! Kérlek vigyél haza! " - fohászkodtam magamban.

S mintha az ég adta volna válaszul, egy kar nyúlt ki felém az egyik kapualjból, s rántott be magához. A falnak szorított, s elém állva takart el a kíváncsi tekintetek elől.

Ijedten remegve pislogtam az idegenre. Magas, fiatal koreai férfi volt. Arcát maszk rejtette el, fején kapucni, ami a testét rejtő bő pulóver része volt.

- Nyugalom, ne félj, segíteni szeretnék - suttogta. Mély, nyugodt hangja volt. Hála az égnek a nyelvleckékért, megértettem, amit mondott. Kicsit lazítottam megfeszített izmaimon.

De nem tartott sokáig a béke, mert az utca felől meghallottam elrablóim hangját, s közeledő lépteik zaját.

- Sssss, nem lesz semmi baj - nyugtatott az idegen. Behúzott sarokba, s elém állva teljes testével nyújtott nekem fedezéket.

Hála a sötétségnek, ami körülölelt minket, a veszély távolodott, s hamarosan elnyelte az eső hangja a távolodó lépteik zaját.

Mikor úgy tűnt, hogy elmúlt a fenyegetés, a magas srác hátrébb húzódott, s kikémlelt a kapualjból.

- Azt hiszem elmentek, most már minden...

De a mondat végét már nem hallottam. A testemből elillanó adrenalin magával vitte maradék erőmet is. Mint egy zsák csuklottam össze, s elnyelt a feketeség.

Később

Amikor kinyitottam a szemem, azt hittem valóban csak egy őrült álom volt az egész.

Ám ahogy körbenéztem a szobában, ijedten vettem észre, hogy bizony ez nem a saját szobám. Hirtelen lendülettel ültem fel, ám a fejembe olyan fájdalom nyilalt, hogy esetlenül csuklottam vissza a párnára.

Az ajtó pont ekkor nyílt ki, s három férfi jött be rajta. Az egyikükben megismertem a magas srácot, aki tegnap megmentett.

- Felébredtél? Hogy érzed magad? - kérdezte.

- Mingi, lehet nem is érti, amit mondasz - mondta a másik, mikor nem válaszoltam.

- Biztos vagyok benne Sannie, hogy két napja még értette, mikor behúztam a kapualjba.

Két napja?!

- Lehet csak megijedt tőlünk. Hisz még csak most kelt fel, és előtte ki tudja, miken ment keresztül - mondta a harmadikuk - gyere San, Mingi te pedig szólj, ha kell valami!

- Rendben hyung.

A másik kettő elhagyta a szobát. A magas pedig leült az ágy mellett álló székre.

- Hogy érzed magad? - kérdezte újra.

- Nem a legfényesebben - válaszoltam csendesen. A torkom égett, mintha most jöttem volna a Szaharából. Köhögtem egy sort, mire a férfi egy pohár vízet nyújtott oda, amiből egy szívószál kukucskált ki.

- Igyál, biztos kiszáradt a torkod, amíg nem voltál magadnál. Volt itt egy orvos, megvizsgált, kaptál némi infúziót, és a lábad is meg volt sérülve. Hozott egy mozgatható röntgent, de azt mondta, nem tört el, csak húzódás. Kaptál gyógyszert, és egy kötést rá.

Aprókat kortyolva a vízből igyekeztem megemészteni a hallottakat. De a fejfájás nem segített abban, hogy rendezni tudjam a kusza gondolataimat. Szabad kezemmel a homlokomat maszíroztam, hátha enyhít a kínomon, de nem sokat segített.

- Valami baj van? - vette észre a fiú a szenvedésemet. Kezét a homlokomra vezette. Tenyere hűvössége üdítő enyhülést adott.

- Fáj a fejem, ég a torkom - válaszoltam.

- Szinte lángol a homlokod. Biztos lázas vagy. Nyisd ki a szád! - mondta, s egy lázmérőt dugott az ajkaim közé. Hamarosan halk pittyegés jelezte, hogy megvan az eredmény.

- 39,2! Nem is csoda hogy fáj a fejed. Biztos megfáztál a szakadó esőben. Várj egy pillanatot!

Aprót biccentettem, nem mintha bárhova is képes lennék elmenni ebben az állapotban.

Mingi kiment a szobából, de egy perccel később már egy gyógyszeres dobozzal tért vissza.

- Tessék, ezt vedd be - adott egy pirulát a kezembe - ez majd leviszi a lázad, s enyhíti a fejfájásod is.

Bekaptam a keserű bogyót, s nagyot kortyoltam a kezemben levő pohárból rá.

Csukott szemmel feküdtem le újra, s vártam, a gyógyszer hatását.

- Ez lehet kicsit hideg lesz, de segít majd levinni a lázad - szólt a férfi csendesen. Egy másodperccel később enyhén nedves textilt éreztem a homlokomon. Első pillanatban kellemetlen érzés volt, de azután enyhíteni kezdte a fejem lüktetését, s ez arra pont elég volt, hogy újra el tudjak aludni.

Mingi

A lány csendesen aludt a szobámban. Néha cseréltem a homlokán a borogatást, benedvesítettem az ajkait, amik a láztól enyhén kicserepesedtek.

Egy óra múlva már hatott is a lázcsillapító, nyugodtabban vette a levegőt, békésebben aludt tovább.

Vajon hogy hívják, hány éves, honnan jött, mi történt pontosan vele? Kik voltak, akik elől olyan kétségbeesetten menekült? Miért volt megkötözve?

Annyi kérdés... De a válaszokra várnom kell, míg jobban lesz.

Kimentem a nappaliba a többiekhez. San és Seonghwa épp valami filmet néztek, de megállították, amikor odaültem melléjük.

- Hogy van a lány? - kérdezte a legidősebb.

- Láza volt. Adtam neki gyógyszert, most alszik.

- Amilyen állapotban hazahoztad, nem is csoda - jegyezte meg Sannie.

- A nyomozó azt mondta, ha felébred és jobban van, szóljunk neki, hogy fel tudja venni a vallomását - mondta Hwa.

- Életemben nem gondoltam volna, hogy ilyet fogok látni. Az ember bele sem gondol, hogy ami a filmekben megtörténik, az megeshet a való életben is. Azután egyszer csak belecsöppensz egy ilyen esemény közepébe - elmélkedett hangosan San.

- Igen, néha az ember mintha egy burokban élne, fel sem fogjuk, mi zajlik kint a világban, amíg közelről nem tapasztaljuk - fűzte hozzá a hyungunk.

Én csak fáradtan bólogattam.

- Menj aludj egyet te is a szobámban, Mingi! Rád fér. Két napja folyamatosan mellette vagy, alig pihentél. Addig figyelünk a lányra. Szólunk, ha felébredt.

Bólintottam, s utolsó erőmmel bevánszorogtam Seonghwa szobájába. Szinte még le sem ért a fejem már aludtam is.

Másnap

A függöny résein át betört a felkelő Nap sugara, jelezve az újabb nap kezdetét. Pislogva ébredeztem. Fejfájásom elmúlt, lázasnak sem éreztem magam. A széken a tegnapi fiúk egyike szundikált. Fejét a támlának döntve, lábait kinyújtva, kezeit a mellkasán összekulcsolva halkan szuszogott.

Felültem, hogy inni tudjak a szekrényre helyezett pohárból.

A mocorgásomra viszont a férfi is felébredt.

- Ah, szia. Jobban vagy? - kérdezte.

- Igen, sokkal, köszönöm. Sajnálom, hogy belekeveredtetek.

- Sose bánd. Örömmel segítettünk.

Közben valamit nyomkodott a telefonján. Hamarosan nyílt az ajtó, s belépett Mingi és a harmadik férfi is.

- Szia, jó látni, hogy jobban vagy - mondta a magas srác.

- Igen, hála nektek!

- Semmiség - vont vállat, mintha mindennapos tevékenységei egyike lenne bajba jutott lányokon segíteni.

- Megkérdezhetjük a neved? Csak, hogy tudjunk valahogy szólítani - kérdezte a székben ülő.

- T/N vagyok.

- Örülünk T/N. Én Seonghwa vagyok. Ők pedig San, és aki hazahozott, Mingi. Az ATEEZ nevű banda tagjai vagyunk.

Kikerekedett a szemem. Az egyik leghíresebb koreai kpopbanda lakásában voltam. Bár én magam, még nagyon kezdő Atiny voltam, így nem ismertem fel őket. Eddig csak pár számukat halottam, de azok nagyon tetszettek.

- Nem ismertelek meg titeket, sajnálom, még nem régóta ismerkedem a kpoppal. Az egyetemen hallottam először róla, mikor koreai kultúrára szakosodtam. Ott tanultam a nyelvet is. De ismerem pár dalotokat és azok nagyon tetszenek.

- Igen? Melyik például? - kérdezte San.

- Hmm... a Say my name, meg a Hala, hala. A Promise az egyik kedvencem.

- "No one take you down" - énekelték.

- Honnan jöttél? - kíváncsiskodott tovább Mingi.

- Magyarországon éltem eddig. Bár terveztem ide látogatni, nem épp ebben a formában képzeltem el.

- Emlékszel, hogyan történt? - kérdezte San.

- Persze nem muszáj elmondanod nekünk, de szívesen meghallgatunk, ha szeretnéd kibeszélni magadból.

Próbáltam összerakni az emlékdarabokat...

- Lesz egy buli a campuson ma este, ugye eljössz? - kérdezte a barátnőm, B/N.
Nem sok kedvem volt, ráadásul nyakunkon voltak a félévi vizsgák, de addig nyaggatott, míg beadtam a derekam. Átölöztem, kicsit kicsíptem magam, mégis csak egy buli, s elindultam, hogy találkozzam B/N-nel a campus bejárata előtt. Sötétedett már, s a közvilágítás is olyan volt, mint a mese, hol volt, hol nem volt. Szedtem a lábaim, utáltam ilyenkor egyedül mászkálni. A következő sarkon túl már a cél várt rám, s megkönnyebbülve fordultam be...le valakibe.

- Sajn... - de nem tudtam befejezni, egy rongyot nyomtak az orrom elé, és elsötétült a világ. Legközelebb, mikor felébredtem megkötözve feküdtem egy kisbusz csomagtartójában. Három férfi ült előttem, egy vezetett, kettő pedig mellette.
Arcukat símaszk takarta, koreaiul kommunikáltak egymással.

Egyszer megálltunk, s mind kiszálltak, s egy ideig vissza sem jöttek. Az ablakon kopogott az eső. Gondoltam most vagy soha, felküzdöttem magam a padlóról, s a hátsó ajtóhoz mentem, nagy nehezen sikerült kinyitnom, s már futottam is... "

- Végül Mingi megmentett, amiért lekötelezett egy életre - pillantok az említettre hálásan.

- Pont akkor léptem ki az ajtón. Mikor láttalak sántikálva futni, s mögötted a három sötét alakot, egy percig sem gondolkodtam, csak ösztönösen cselekedtem. Éreztem, hogy bajban vagy, s hogy segítenem kell. Mikor elájultál visszamentem veled az épületbe, ott vártam meg a segítséget, majd idehoztunk. Kihívtuk az orvost, és a rendőrségen is jelentettük a történteket. A nyomozó majd felvenné a vallomásod, ha már készen állsz rá - mondta Mingi.

- Rendben, bár sajnos nem hiszem hogy segíthetek, hisz végig maszk volt rajtuk.

- De lehet, hogy más részlet pedig segít. Csak mond el úgy, ahogy nekünk is. A többi már a nyomozók dolga. Reméljük, hogy elkapják a gazembereket - nyugtatott San.

- Főztem egy kis kását, hozok be egy tányérral, amíg eszel, ideér a nyomozó is- állt fel Seonghwa, s pár perc múlva egy tányér zöldséges, húsos rizskásával tért vissza. Az illatára a hasam hangosan kordult egyet.

- Meg sem merem kérdezni, mikor ettél utoljára?! - jegyezte meg a legidősebb.

- Mielőtt elindultam a buliba ettem egy szendvicset. Azóta semmit - emlékeztem vissza.

- Aish, akkor nem csoda, hogy beteg lettél - mondta San.

Jóízűen falatoztam az ízletes kásából. Az utolsó falatot tettem a számba épp, mikor csengettek.

Két - becsléseim szerint - kb. 40-45 év körüli férfi jött be Mingivel az ajtón.

- Jó napot kívánok, Park Minhyuk nyomozó vagyok, a társam Kim Jinho nyomozó. Ha elég erősnek érzi magát, szeretnénk felvenni a vallomását.

- Készen állok, szeretnék túl lenni rajta, és hazamenni a szüleimhez.

- Nos sajnos, amíg az ügy le nem zárul itt kell maradnia, de azon leszünk, hogy minél gyorsabban és sikeresen lezárjuk a nyomozást.

- Akkor kezdjük az elején, neve, és származása? - kezdte el a másik.

Én pedig sorban megválaszoltam a kérdéseiket és elmondtam, mindent, amire emlékeztem.

- Ha még eszébe jutna valami, kérem ne habozzon felhívni minket, akármi, a legkisebb dolog is az áttörést jelentheti. Nos akkor hadjuk pihenni, biztosan kimerült. Jobbulást kívánunk.

Azzal elköszöntek, és elmentek. Seonghwa és San kikísérték őket.

- Pihenj egyet, biztos kifárasztott a kihallgatás - mondta Mingi.

Ásítottam, de nem bírtam aludni. Túl sok minden kavargott a fejemben.

- Mingi?

- Hmmm?

- Szerinted meddig húzódik el a nyomozás?

- Nem tudom, sok mindentől függ. Mennyi biztos nyom van....miért?

- A családom biztos nagyon aggódik miattam.

-Biztos vagyok benne, hogy a rendőrség értesíteni fogja őket, amint lehetséges.
Ne aggódj, minden rendben lesz.

- Kész az ebéd, Mingi gyere egyél! - jött be San. Letett elém is egy tálcát, rajta egy tányér levessel.

- Menj csak, megleszek - bíztattam a fiút, nem akartam, hogy úgy érezze muszáj itt maradnia velem.

- Tudod, már pár éve ismerem, de még sosem láttam ennyire aggódni valakiért - kacsintott rám Sannie mikor a magasabb kiment, majd követte a társát.

Megettem a levesem, a tálcát a szekrényre tettem, s ledőltem egy kicsit pihenni. Hamar elnyomott az álom.

".....Egy sötét raktárban voltam, körülöttem, ládák, hordók. Engem egy székhez kötöztek.
- Mit csinálsz? Az áruhoz nem nyúlunk!
Hallottad, azt mondta a főnök, hogy vigyáznunk kell rá!
- Most miért kell csinálnod a balhét, csak szórakozni akartam egy kicsit.
- Te is tudod, hogy a főnök kinyír, ha keresztül húzod az üzletet. Amúgy is hamarosan visszaér.
- Jól van na - emelte fel a karjait megadóan, és akkor láttam meg a bicepszére varrt tetoválást. Egy jádezöld sárkány volt, ami egy kard köré tekeredett, mint egy kígyó.... "

Ijedten ültem fel. Egy percig tényleg azt hittem, hogy újra ott vagyok a pokolban.
Szerencsére csak egy elég élénk álom volt. Viszont van itt valami, amire eddig nem emlékeztem. Az a sárkány. Tudom, hogy már előtte is láttam valahol.

Nyílt az ajtó, s nyolc fiú jött be rajta sietve.

- T/N mi a baj? Sikítást hallottunk - kérdezte Mingi.

De én csak néztem meglepetten, hisz új arcok is voltak a szobában.

- T/N ők itt a csapatunk többi tagja. Hongjoong a kapitányunk, Yunho, Yeosang, Wooyoung és Jongho a maknae - kapott észbe Seonghwa, és mutatta be a többieket.

- Sziasztok. Sajnálom, hogy felforgattam a banda életét. Remélem miattam nem hagytok ki semmi fontosat.

- Az a fontos, hogy mostmár biztonságban vagy, és hogy meggyógyulj. A többivel ne törődj, mindenre lehet találni megoldást. Amúgy se sok választásunk lenne, mivel a rendőrség nyomoz - nyugtatott meg Hongjoong.

- Erről jut eszembe, az előbb álmodtam, és újraéltem az elrablásom egy kis részét.

- Akkor ezért volt a sikoly? - jegyezte meg San.

Bólintottam, majd folytattam:

- Igen. De ami, fontosabb, láttam valamit, ami nem hagy nyugodni. Az egyik fickó karján egy sárkány tetoválás volt, ami egy kard köré fonódott. Tudom, hogy láttam már máshol is, de egyszerűen nem ugrik be, hogy hol.

- Felhívom a nyomozókat, a elmondom nekik, hátha segít nekik. Te pedig ne rágd magad rajta, eszedbe jut majd, ha eljön az ideje - mondta Mingi.

A rendőrség megköszönte a tájékoztatást, s megígérték, hogy felhívnak, ha lesz valami fejlemény az ügyben. Továbbá megnyugtattak, hogy a szüleimet tájékoztatni fogja a nagykövetségen keresztül valaki. Valamint elindult a papírjaim és a rendkívüli vízumom beszerzése, mivel egészségi állapotom, és a nyomozás érdekében még nem hagyhatom el az országot.

Miután letettem a telefont, kicsit elkapott a letargia, nem tudom, talán azt hittem, ez az információ majd pikk-pakk megoldja a rejtélyt, s hazamehetek.

Valószínűleg láthatták rajtam, hogy nem valami derűs a hangulatom, mert felvetették, hogy nézzünk meg közösen valamit.

- Hoztunk egy csomó ételt is vacsorára, ehetnénk a film alatt.

- Menjetek csak, én még innen nem nagyon mozdulok - mutattam a bekötözött lábamra.

- Nem probléma - mondta a magas megmentőm, majd lazán alámnyúlt, és a karjaiba kapva kivitt a nappaliba.
Egy kihúzható kanapé volt a tv előtt, amit most gyorsan kinyitott, és elrendezett Yunho és Jongho, míg Yeosang és Wooyoung a vacsorát melegítette meg. Hongjoong közben tv-t nyomkodta, a Netflixet böngészve, valami jó műsorért. Seonghwa utánunk hozta az ágyneműmet a szobából, s mikor megágyaztak Mingi finoman befektetett az ágy közepére.

- Ideülhetek melléd? - kérdezte énpedig természetesen beleegyeztem. Hatalmas volt a fekhely, vígan elfért rajta az egész banda. Mellettem egyik oldalról Mingi, másikról Seonghwa ült. Mingi mellett Yunho, Seonghwa mellett San kapott helyet. Sannie lábaihoz kuporodott Wooyoung, Seonghwahoz Yeosang, Jongho pedig Yunhohoz. Egyedül Hongjoong választotta inkább a különálló fotelt.

Végül az Angry Birds-re esett a választás, amibe annyira beleéltük magunkat, hogy mindjárt megnéztük a második részt is. Illetve én valahol félúton nekidőltem Mingi vállának és elaludtam.

Reggel

Idegesítő csengőhang riasztott fel kora reggel. Félálomban kerestem a hang forrását. Helyette valami egészen mást találtam. Te jó ég, letapiztam Mingi mellkasát!

Egy pillanat alatt felébredtem teljesen. Felülve láttam, hogy bizony mind belealudtunk a filmbe.

A leader végül felvette a csörgő mobilt, s elvonult vele.

Két perccel később jött vissza, és elkezdte keltegetni a tagokat.

- Ébresztő! Fél óra múlva itt van a kocsi értünk, be kell menni az ügynökséghez.

- De mi lesz T/N-nel? - kérdezte a mellettem ébredező nyúlánk srác.

- Menjetek csak, megleszek.

- Nem maradhatsz itt egyedül - háborodott fel.

- Ugyan miért nem. Itt jó helyen vagyok. Biztonságban.

- Még mozogni sem tudsz egyedül, ki támogat ki a mosdóig például?

- Muszáj lesz megoldanom, nem boríthatom fel a teljes menetrendeteket.

- Rendben Mingi, maradj vele - zárta le a vitát a leader - majd azt mondom, hogy nem érezted jól magad. A többieknek indulás!

Fél óra múlva csak mi maradtunk ketten.

- Nos, mit szeretnél csinálni? Reggeli?

- Az jól esne, köszönöm.

- Mit ennél? - nyitotta ki a hűtőt, felmérve mik a lehetőségek. Tej, tojás, zöldségek, bacon, kimchi...
- Esetleg egy omletthez mit szólsz?

- Jó lesz. Segíthetek?

- Nos, ha felvágnád a bacont, én addig megpucolnám a hagymát.

- Okay.

Odaadta a tálcára pakolt szalonnát, meg egy éles kést, az ölembe raktam és el kezdtem apró kis kockákra darabolni. Közben az idol hősiesen nyelte a könnyeit a hagyma előkészítése közben.

- Mihez lenne kedved utána? Esetleg nézzünk valamit?

- Nézzünk animét!

- Van most egy nagyon jó, aminek mi is adtunk soundtrack-et. Lookism a címe.
Egy webtoon mangán alapuló sorozat.
Keress rá nyugodtan, a Netflixen van fent. Addig én kisütöm a tojást.

Mire finom illatok szálltak a levegőben, addigra én is megtaláltam, s beállítottam az első részt lejátszásra.

Mingi tálcákra pakolta az ételt, s behozta, hogy közben nézhessük a tv-t.

Az omlett nagyon jól sikerült , lágy volt és ízletes. Élvezettel ettük, miközben már ment a sorozat.

Végül annyira belemerültünk az egymást követő részekbe, hogy csak arra figyeltünk fel, mikor nyílt az ajtó és fáradtan betódult rajta a csapat.

Yunho és Wooyoung két-két megtömött szatyrot hozott.

- Itt vagyunk, és itt a vacsora. Ettetek?

- Már ennyi az idő? Az ebédről elfelejtkeztünk, de azután a laktató reggeli után nem is voltam éhes. Kicsit belemerültünk a filmbe.

- Azt láttuk, alig hallottátok meg, hogy megjöttünk - jegyezte meg San.

Kipakolták a kisasztalra a szatyrok tartalmát. Kínai volt, többféle hús és köret.

Ám mikor megláttam a dobozok oldalára festett szimbólumot, az összes étvágyam elment.

- Mi a baj T/N? Teljesen elsápadtál! - fogta meg a kezem Mingi.

De én teljes transzban a logót bámultam, a környezetem hangjai elmosódtak körülöttem, meg sem hallottam, hogy szóltak hozzám.

Míg Mingi be nem állt elém, s aggódva bele nem hajolt az arcomba.

Ahogy belenéztem a szemeibe, úgy találtam vissza a való világba, vettem egy nagy levegőt, de a kifújással együtt a zokogás is felszakadt belőlem.

- Hé, mi a gond? - ölelt magához a rapper.

Szipogva próbáltam rendezni a légzésemet.

- A doboz...szpp...oldalán....szpp....a sárkány...szppp...ez volt...szpp...az elrablóm karján is - fejeztem be egy szuszra a végét.

- Hívom a nyomozót - mondta Seonghwa.

- Hé nincs semmi baj - ölelt meg Mingi - itt biztonságban vagy. Többé már nem bánthatnak.

- Ügyes voltál T/N. Ez az info nagyot dobott a nyomozás menetén - mondta a legidősebb, mikor visszajött a telefonálásból.

Végül a kínaihoz már nem volt senkinek kedve, így rendeltünk pizzát, s újra egy kupacban tv-tünk az este.

Egy hét múlva jött a hír, hogy letartóztatták, és felszámolták az egyik legkeresettebb emberkereskedő bandát, akik a Jadesárkány néven híresültek el.

Végre fellélegezhettem. Mehettem haza. De azért szomorú is voltam, mert megszerettem a bandát. Különösen az egyiküket, aki végig mellettem állt, s végül a szívembe költözött. De természetesen ezt nem mondtam el neki. Hogy is tehettem volna?

Két nap múlva már a Ferihegyen gurult a gépem, odakint pedig várt a családom. Zokogva borultunk egymás nyakába, percekig sírtunk összeölelkezve. Anya el sem akart engedni, apa is folyton simogatott, s azt mondta:

- Jó, hogy újra velünk vagy kislányom!

Végül ezt a félévet passzoltam. A testi-lelki helyreállásra összpontosítottam. Kaptam segítséget a családtól, barátoktól. Apránként feldolgoztam mindazt, ami velem történt.
De a kedélyállapotom sosem volt az igazi. Mert a szívem egy részét otthagytam Szöulban. A szüleimnek, barátaimnak próbáltam azt mutatni, hogy minden rendben. Elmeséltem nekik mindent a bandáról, hogy milyen kedvesek és figyelmesek voltak velem. Csupán azt a tényt hallgattam el, hogy beleszerettem a megmentőmbe.

Egy hónappal később B/N izgatottan rontott be a szobámba.

- T/N szeress, sőt imádj. Olyan előszülinapi ajándékot kapsz tőlem, hogy kifekszel!

Egy borítékot húzott elő a táskájából.

- Tessék - adta oda izgatottan.

Nevettem gyerekes boldogságát látva, ám ahogy kibontottam a kis papírtokot arcomon a vidámság helyét felváltotta a döbbenet.

- Két jegy a Berlini ATEEZ koncertre, ráadásul lesz fanmeeting is. Újra találkozhatsz a srácokkal! Örülsz ugye? Már régebben megvettem, pedig nem is tudtam, hogy ilyen kapcsolatba kerülsz velük. Érdekes a sors...

Lelkemben vegyes érzések tomboltak, öröm, boldogság, izgalom, s egy kicsi félelem, hogy már el is felejtettek. De arcomra mosolyt varázsolva feleltem:

- Fantasztikus, köszönöm szépen!

- Hát ennél azért egy kicsit nagyobb boldogságra számítottam - duzzogott
B/N.

- Ne haragudj, úgy lesokkolt, szinte még nem is fogtam fel. De ígérem, le sem tudsz majd lőni!

- Rendben, akkor menjünk vásárolni! Kell valami csini az alkalomra! Aztán elviszlek majd fodrászhoz, körmöshöz is.

Végül Lightinyvel, Ateez-pólókkal felszerelkezve értünk haza. Körmeim is frissen, csillogva-villogva ordították, hogy hova is megyek a hétvégén. Hajam frissen vágva, festve.

Ahogy haladtunk az előkészületekkel, úgy lettem én is egyre izgatottabb.

Végül eljött a nagy nap. Újra a reptéren voltam, de most Berlin felé tartottam és nem egyedül, hanem a legjobb barátnőmmel utaztam.

Két óra múlva már a szálloda felé tartottunk, hogy bejelentkezzünk, és lepakoljunk. Meg persze egy kicsit felfrissüljünk a délutáni fan meeting és az esti koncert előtt.

Felvettük az alkalomra vett ruhákat, igazítottunk a sminkjeinken, frizuránkon. Eltettük a Lightinyket, s elindultunk a helyszínre.

Már most óriási volt a sor, pedig még órák voltak a kezdésig. Szerencsére a VIP jegyeseket külön engedték be, így hamar bent találtuk magunkat. Elvezettek minket a találkozó helyszínére. Beálltunk a sor végére.

Idegesen toporogtam, mert még mindig nem tudtam, hogy mi is lesz. Lassan telt az idő, a lábam már majd' leszakadt a sok állástól. Szerencsére már csak percek voltak a kezdésig.

Végül nyilt az ajtó, s belépett rajta a csapat. Elegánsan, vidáman sétáltak a helyükre. Végig csak egy arcot kerestem, azt, amelyik kimagaslott a többi között. Nem is bírtam levenni róla a szemeimet.

Lassan haladt a sor, bennem bedig ezzel arányosan nőtt az izgalom.

Hongjoong volt az első, aki elé leültem, mikor sorrakerültünk.

- Jó újra látni T/N. Hogy vagy?

- Én is örülök neked. Köszönöm, jól vagyok.

- Sikerült feldolgoznod a történteket?

- Már nincsenek rémálmaim, úgyhogy azt hiszem, jó úton haladok.

- Ezt jó hallani... - ám a csengő jelzett, s tovább kellett mennem. Joongi aláírta a füzetem, s írt mellé egy üzenetet is.

"Ha bármikor úgy érzed, hogy kell egy jó barát, ne habozz felhívni. Ez a privát számom....."
HJ

Wooyoung, Yunho Jongho és Yeosang következett a sorban. Ők is örömmel fogadtak, vidáman elcsevegtünk, míg nem kellett tovább haladnom. San majdnem a nyakamba borult örömében, de Seonghwa nyakoncsípte, mielőtt valami kínos helyzetbe kerültünk volna.

- Jó látni, hogy sokkal jobban vagy T/N - mondta a legidősebb.

- Majdnem teljesen jól vagyok - feleltem.

- Csak majdnem? - nézett rám kíváncsian.

- Van amin a terápia sem segített - pillantottam a következő helyen ülő rapper felé.

- Ohh, értem - terült szét egy száz wattos mosoly az arcán - tudod, te is hiányoztál neki.

- Tessék? - kérdeztem vissza, de választ már nem kaphattam, csak bezsebeltem egy újabb aláírást és telefonszámot.

"Ránk mindig számíthatsz, mindig ott leszünk neked, csak szólj"
SH

Leültem az utolsó helyre. Arra a székre, amire a délután folyamán a legjobban vágytam.

- Szia Mingi - köszöntem halkan az idolnak. De ő csak pislogott rám, mint aki nem hiszi el, amit lát. Talán nem is örül neki, hogy itt vagyok. Lehet, hogy nem is emlékszik. Talán Seonghwa tévedett, s már rég elfelejtett....

- T/N, de jó újra látni! - szólalt meg végül könnyes szemekkel - Aigo, ha tudnád mennyire jó! Alig vártam, hogy újra találkozzunk, de eddig nem találtam rá módot. Szeretnék veled beszélni, ha neked is megfelel. Ráérsz a koncert után?

Bólintottam, de válaszolni már nem volt időm, mert jelzett az óra.

- Add a mobilod gyorsan - kapta el a kezem, mikor felálltam.
Odaadtam, ő pedig az asztal rejtekében gyors beírta a számainkat.

- A koncert után hívlak. Hol szálltál meg?

Megadtam a hotel nevét, és a szobaszámot, de már jöttek is, hogy elvezessenek, hogy haladjon a sor.
Megvártam, míg B/N is végzett, majd együtt elfoglaltuk a helyeinket a koncertre.

Szinte az első sorban voltunk. Nem tudom, hogy sikerült ilyen jó helyet szerezni, de örökké hálás leszek B/N-nek érte.

A koncert egy fantasztikus, extatikus élmény volt. Egyszerűen csodálatos. Teljesen más volt így látni, hallani a dalokat, mint felvételen. Volt benne valami plusz, egy titkos hozzávaló, ami különleges ízélménnyel ruházta fel az eseményt. Merem állítani, hogy a "Break The Wall" - ra még a maradék Berlini fal is ledőlt.

De ami jó, az sajnos mindig túl gyorsan végetér. Észre sem vettük, s már az utolsó dal is elhangzott. A fiúk pedig integetve elhagyták a színpadot.

Elkezdtek távozni az emberek, de mi még maradtunk kicsit, várva, hogy eltűnjön a tömeg.

- T/N kisasszony? - jött oda egy biztonsági őr hozzánk.

- Igen? Én vagyok az - válaszoltam meglepetten.

- Kövessen kérem, a banda szeretne találkozni önnel.

- Sajnálom, de nem tudok menni, - bár nagyon szerettem volna - nem egyedül vagyok, ő itt a legjobb barátnőm, B/N. Nem hagyhatom magára.

- Elnézést, egy pillanat! - mondta az őr, majd félrevonult telefonálni. Fél perc múlva már újra előttem állt.

- Rendben, jöhetnek mindketten - majd elvezetett minket az öltözők felé.

- Szia T/N - rohant elém San, mikor beléptünk az ajtón - most már megölelhetlek?

- Persze gyere - válaszoltam neki nevetve. Alaposan megöleltük egymást. El sem akart engedni, míg Mingi meg nem mentett tőle.

- Beszélhetünk? - kérdezte.

- Persze.

-Akkor gyere. Seonghwa hyung figyelnél addig T/N barátnőjére?

- Hé, nem vagyok gyerek már, hogy vigyázni kelljen rám - hallottam még B/N hagját, amin halkan felnevettem.

- Jó látni, hogy nevetsz - mondta a férfi.

- Mit szeretnél mondani? - kérdeztem tőle.

- Tudod T/N, mióta elmentél, úgy éreztem, hiányzik valami, vagy valaki az életemből. Rájöttem, hogy te vagy egyedül az, aki ezt a hiányt be tudja tölteni a lelkemben. Nagyon megszerettelek az idő alatt, míg nálunk laktál. Arra gondoltam, lenne e kedved Szöulban tanulni tovább, és randizni velem.

Ez egyszerre hangzott csodálatosan és hihetetlenül.

- T/N? - hívta fel újra magára a figyelmemet az idol, mikor még mindig csak bámultam magam elé.

- Igen?? Ahh... IGEN! Istenem, el sem hiszem, hogy ez a valóság!
Tudod, én is ugyanígy érzek! De sohasem reméltem, hogy valaha viszonzásra lelnek az érzéseim.

- Nos, ha neked is jó így, akkor én szeretném megpróbálni veled - lépett teljesen elém.

- Ha lehetséges elintézni, akkor szívesen mennék. Most legalább önszántamból tehetném - nevettem.

- Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog - nézett mélyen a szemeimbe Mingi, miközben teljesen magához húzott.

- T/N...

- Igen Mingi?

- Hiányoztál - dörmögte, majd meglepetésszerűen ajkaimra hajolt, s lágyan, de szenvedélyesen megcsókolt.

- Te is hiányoztál nekem - válaszoltam kipirulva, mikor szétváltunk.

Végül sikerült elintéznem az iskolaváltást, így a következő szemesztert már Szöulban kezdtem el, mint az Ateez rapparének, Minginek a barátnője. Bár erről egyelőre akkor még csak nagyon kevesen tudtak. A diplomáig titkolóztunk, ám a diplomaosztómon Mingi megcsókolt, mikor lejöttem a pódiumról. És ez persze vírusként söpört végig a neten.

Nem sokára hivatalos bejelentést is tettünk, ám akkor már nem mint barátnő szerepeltem, hanem mint menyasszony, mivel Mingi diplomaosztóm után megkérte a kezemet.

Hamarosan hatalmas lagzit csaptunk. Az esküvő után pedig már a saját lakásunkba mentünk haza, a dorm helyett. Mingi a karjába kapva lépett át velem a küszöbön. Boldoggá tett a tudat, hogy végre hazaértem.

Egy évvel később pedig, mikor Mingi hazaért a munkából, ezzel a mondattal lépett be a házunkba:

- Hol vannak az én hercegnőim?

Vége

민기야 생일 축하해!
🎂 🍾 🥂 🎈 🎉 🎁 🎇 🥳

Happy birthday Mingi!
Nagyon boldog születésnapot kívánok!

Kontitsngnes -nek ajánlva sok szeretettel! 💝
A legeslegjobb 언니 - nak! 💝