- Nekem ez nem megy! - kiáltottam fel frusztráltan, mikor már vagy huszadszor próbáltam el ugyanazt a táncot, de egy nyolcad-lépés mindig kifogott rajtam.

Egy hónapja dolgoztam az ügynökségen, mint háttértáncos, s tudtam, hogy sokan úgy gondolják, semmi keresnivalóm itt. Voltak páran, akik nem is rejtették véka alá a megvetésüket.

Nem tetszett nekik, hogy más vagyok, hogy nem koreainak születtem, hogy más a bőröm, az arcom, a hajam.

A folyosón összesúgtak a hátam mögött, s nem túl diszkréten sutyorogtak rólam.

A táncosok vezetője kerek perec a szemembe mondta, hogy szerinte "nem vagyok a csapatba való, de nem volt beleszólása a felvételi meghallgatásba. A nagyfőnöknek tetszettem, így kénytelen elviselni, de meg fogja találni a módot, hogy kirakjon" .

Azóta méginkább igyekszem, hogy ne találjanak a munkámban hibát, és ezért is maradtam még bent órák hosszat a táncteremben a közös próbák után. Egyszerűen nem akartam feladni. De most kezdtem kifutni az erőmből, és úgy érezni, talán mégis igaza volt, nem vagyok idevaló.

Újra elindítottam a dalt, és különösen figyeltem arra a bizonyos részre, ám most se jött ki a lépés, sőt annyira megszédültem, hogy egy rosszul sikerült lépés után elvesztettem az egyensúlyom, és nagyot nyekkentem a padlón.

A fájdalomtól a levegő bentrekedt a tüdőmben, s a szemeim előtt csillagok táncoltak.

- Te jó ég, jól vagy? - hallottam egy hangot az ajtó felől, de még mindig nem tudtam kinyitni a szemem.

- Hadd segítsek - jött most már közelebbről a hang, és egy erős kar nyúlt alám, majd segített felállni. Hála az égnek, a fájdalom kezdett enyhülni. Feltekintve egy barátságos szempárba néztem bele, a tulajdonosa pedig kedvesen mosolygott rám.

- Jól vagy? Meg tudsz állni?

- Igen, köszönöm a segítséget - válaszoltam szégyenlősen, miután felismertem megmentőmben az ATEEZ Yunho-ját.

- Te vagy az a lány, akit nem rég vett fel a főnök, ugye? Velünk lépsz fel a következő turnén, igaz?

- Ha így haladok, akkor nem biztos - mondtam halkan, de ő így is meghallotta.

- Valami baj van? - kérdezte őszinte érdeklődéssel a hangjában.

- Azon kívül, hogy tojáshéjon lépkedek, hogy nehogy bármilyen tettembe belekössenek, és a napi 8 óra munka után még 4-6 órát bent maradok gyakorolni, hogy a legjobbat adhassam, hogy ne rúgjanak ki? Továbbá a nap folyamán csak egy kis salátát ettem, mert az én alkatom "túl kerek" itt egyeseknek, de a gyomorgörcstől már amúgy sincs étvágyam? Imádom csinálni ezt a munkát, de utálok ide bejárni dolgozni - zokogtam fel a végére.

Ő csak csendben hallgatott.

- Istenem, ne haragudj, hogy ezt így rád borítottam. Nem akartalak az én gondjaimmal terhelni. Bocsáss meg - hajoltam meg, és fordultam meg, hogy elfussak szégyenemben. Lehet tényleg fel kellene mondanom, ezek után hogyan dolgozzak együtt a bandával...

Ám a csuklómra fonódó finom szorítás visszatartott.

- Ne fuss el! Nincs semmi baj. Te nem csináltál semmi rosszat. Mióta tart ez? - érdeklődött enyhe indulattal a hangjában, de a szeme elárulta, hogy a dühe nem felém irányul.

- Mióta felvettek. Már a kezdetek óta kapom a kritikát, mivel más vagyok.

- Mióta bűn másnak lenni? Ki adott nekik jogot, hogy bárki felett pálcát törjenek? Kik voltak azok? Elintézem, hogy többet ne tehessék be a lábukat az épületbe!

- Ne, nem kell! Nem akarok senkinek sem rosszat!

- De hisz most mondtad, hogy már az elejétől fogva bántanak és mégis véded őket?

- Nem akarok gondot, inkább én megyek el...

- Na azt már nem - kiáltott fel, ami egy kicsit a frászt hozta rám, amit ő is érzékelhetett, mert halkabban folytatta:

- Nem adhatod fel! Akkor ők győznek. Ki kell tartanod, hogy megmutasd nekik, nem volt igazuk!

- Sajnos azt hiszem hamarosan úgyis megválnak tőlem. Kinek kell olyan táncos, aki folyton elrontja a koreográfiát?

- Melyik az a dal?

- A Halazia. Van egy mozdulatsor, ami mindig kifog rajtam.

- Az az egyik legnehezebb koreográfiánk, még nekünk is hetekig tartott megtanulni. És még a bemutató napján is hibáztunk. Ne ostorozd magad miatta. De ha szeretnéd, szívesen segítek gyakorolni.

- Tényleg?! - néztem rá hitetlenkedve.

- Persze. De nem ma. Mára eleget gyakoroltál.

- De...

- Az előbb estél egy hatalmasat, ami biztos vagyok benne, hogy a kimerültség, és az éhség miatt volt. Úgyhogy most menjünk együnk valamit, holnap pedig találkozunk itt, miután kipihented magad.

- Nekem nem szabad ma már ennem.

- Ugyan miért nem? Mert pár lapos tyúkeszű irigységében nem tud lakatot tenni a szájára? Gyönyörű vagy, úgy, ahogy vagy. Ne törődj vele, hogy mások mit mondanak, vagy hogyan utálkoznak, és ne foglalkozz olyannal, ami csak megbetegít. Mind csak azért csinálja, mert ők is azt szeretnék, ami neked természetesen megadatott. Most pedig menjünk enni!

Nem tudtam már mit mondani, így összeszedtem a cuccaimat, s mentem Yunho után. A mélygarázsban egy fekete egyterűbe szálltunk be. A sofőr egy közeli kifőzdébe vitt minket.

Egy eldugott sarokba ültünk le, s nem vettük le a maszkot, míg az étel meg nem érkezett.

Finom fűszeres kimchi jjigae-t ettünk, puha rizssütivel. A meleg étel szinte simogatta a bensőmet az egész napi éhezés után.

Gyorsan eltüntettem a tányérom tartalmát. Mikor felnéztem Yunho mosolyogva figyelt.

- Kérsz még egyet? Azt hiszem, enned kellene még egyet...

- Nem, igazán nem szükséges! Jól laktam, tényleg!

Ám ő nem hallgatott rám, s rendelt még egy adagot.

Ahogy az ajumma letette elém az ételt a nyál összefolyt a számban, a gyomrom pedig árulkodó módon mordult egyet.

- Na ugye, hogy éhes vagy még - kacsintott rám - egyél!

Mikor befejeztük az ételt, az idol rendezte a számlát, és nem engedett fizetni.

- A vendégem voltál. Cserébe ígérd meg, hogy küzdeni fogsz, nem adod fel! Akkor sem mikor nehéz lesz. Én ott leszek, és segítek neked, ígérem.

- Rendben, nem adom fel.

- 약속 (yagsog; ígéret)?

- 네, 약속 (ne, yagsog; igen, ígérem) - feleltem.

- Gyere haza viszlek.

Nem sokkal később a fekete autó megállt a lakásom előtt. Yunho kiszállt, s kisegített a kocsiból.

- Köszönöm szépen az estét, sokat jelentett nekem, tényleg - hajoltam meg hálásan.

- Szívesen tettem. Most menj, vigyázz magadra, aludj jól, holnap találkozunk - majd megölelt és egy puszit adott a fejem tetejére.

- 잘자 (jalja; aludj jól)! - intettem, míg visszaült a kocsiba.

Egy meglepően pihentető és nyugodt éjszakát követően végre, egy hónap után izgatottan mentem be dolgozni. De lelkesedésem gyorsan lankadt, mikor a napi atrocitások elkezdődtek.

A pohár akkor telt be, mikor egy üveg víz tartalma a fejemre lett öntve. A tánctanár szerint nem voltam elég "friss" a gyakorlás során, így felfrissített.

Zokogva rohantam ki a teremből. Nem bírtam tovább. Fel akartam adni. Nem volt erőm tovább harcolni. Mindent megtettem, de ez nem volt elég. Úgy tűnik, nincs ebben a világban helyem.

Ám a folyosón - a könnyfátyolon keresztül alig látva - beleszaladtam valakibe.

- T/N mi történt? - kérdezte egy ismerős hang.

Yunho kisimította a nedves tincseket a szemeimből.

- Mi a baj T/N? Miért vagy csurom víz? Tudod mit, ezt elmeséled később, most szárítkozz meg előbb, mielőtt megfázol. Azzal behúzott az ajtón, amire az ATEEZ neve volt kiírva.

- Gyere adok egy törülközőt, vegyél egy forró zuhanyt, addig keresek neked valami száraz ruhát.
A szekrényben találsz tusfürdőt, sampont, hajszárítót. Ha bármire szükséged van még, csak szólj nyugodtan.

Bekísért a fürdőszobába, majd magamra hagyott.

Megszabadultam az átázott ruháktól, és beálltam a meleg zuhany alá. A lehulló cseppek alatt elengedtem az érzéseim is, és újra sírni kezdtem, kiadva minden felgyülemlett fájdalmat magamból, s hagytam a vízzel együtt lefolyni.

Testileg, lelkileg kimerülten kuporodtam be a sarokba.

- T/N, minden rendben? - kopogott be Yunho az ajtón.

Semmi sem volt rendben, s az életem összeomlani készült, de nem akartam, hogy még jobban aggódjon értem, így válaszoltam:

- Persze, egy pillanat, mindjárt kész vagyok.

Elzártam a csapot, és elkezdtem megszárítkozni. Egy nagyobb törülközőbe csavartam bele magam, s bekapcsoltam a hajszárítót is.

Mikor kész voltam, Yunho megint bekopogott.

- T/N, hoztam neked pár száraz ruhát, remélem jók lesznek. A stylistunkat kértem meg, hogy segítsen. Beadhatom?

- Igen, köszönöm.

Kinyílott az ajtó, Yunho csukott szemmel lépett be rajta, kezében maga előtt tartva egy kupac ruhaneműt.

- Tessék - nyújtotta előre.

Elvettem tőle. Egy csinos farmer, egy top és egy laza, hosszú ing volt, a farmerbe pedig bele volt hajtogatva egy fehérnemű szett is.

- Akkor hagylak felöltözni. Ha kész vagy, gyere ki! - indult meg kifelé tapogatózva a magas férfi, szemeit továbbra is csukva tartva.

Belebújtam a kapott ruhákba. Tökéletesen passzolt mind. A saját ruháimat egy nejlonzacskóba csomagoltam, s kimentem a rám váró idolhoz.

- Végeztél? - kérdezte.

- Igen, köszönöm a segítséget - válaszoltam.

- Ülj le - mutatott egy székre, én pedig szót fogadtam.

- Mond el, mi történt! - kérte lágy hangon.

Nem akartam magamnak nagyobb bajt, így csípőből tagadtam.

- Semmi nagy dolog, csak túlreagáltam.

- Nekem ez nem úgy tűnt. Gyakorlatilag csurom vizesen, a zokogástól megvakulva rohantál belém a folyosón. Ez nekem igen is nagy dolognak tűnik.
T/N ha nem mondod el, nem tudok segíteni!

- Ezen amúgy sem lehet változtatni. Hisz nem tudok magamból koreait csinálni, bármennyire is akarok. Sose leszek jó, mert más vagyok. Ha megszakadok is, mindig fognak találni valamit, amibe bele lehet kötni.

- Ki mondja, hogy meg kell változnod? Pont úgy vagy jó, ahogy vagy. Ki az, aki ennyivel jobbnak érzi magát nálad?

- Nem akarok zűrt, tényleg. Miattam ne legyen konfliktusod senkivel.

- Mond meg, ki volt, aki így beszélt veled, és ki öntötte rád a vizet! Mert biztos vagyok benne, hogy nem te öntötted magadra - váltott valamivel keményebb hangra, amilyet én még sohasem hallottam tőle.

Nem akartam elveszíteni az egyetlen támogató személyt a környezetemben, így engedve neki, elmeséltem mindent, ami eddig történt velem a cégnél.

- És mindez azóta tart, mióta idekerültél?

- Igen.

- Mégis miért nem jelezted senkinek?

- Ő a felettesem. Ugyan ki hitt volna nekem?! Én csak egy jelentéktelen senki vagyok. Igyekeztem meghúzni magam, és minden tőlem telhetőt megtenni, hogy ne adjak okot a kötekedéseknek. De sajnos mindig találtak valami indokot, hogy belémálljanak.

- Ennek most véget vetek. Megyek beszélek a főnökkel.

- Ne kérlek, azzal csak rontasz a helyzeten. Akkor még egy okuk lesz, hogy gyűlöljenek.

- Akkor mit akarsz tenni?

- Semmit. Azt hiszem elmegyek. Sose leszek elég jó ide...

- Azt már nem! Az egyik legjobb táncosunk vagy, ha nem a legeslegjobb! Nem mehetsz el!

- Akkor mit tegyek? A maiak után vajon mit fognak tenni velem? Félek Yunho. Nem tudok ilyen környezetben dolgozni.

- Nem is kell. Ezentúl velünk fogsz táncolni. Holnaptól a mi próbatermünkbe gyere. Velünk gyakorlod a koreográfiákat, s a beállásokban is segít majd, ha tudjuk hol lesznek a táncosaink. Gyere, most hazaviszünk, mára már elég volt.

- De úgy volt délután gyakorlunk!

- Ma már nem, még megbetegszel. Nyugalom, holnap arra is szánunk időt.

- De a munka...

- Megvár. Most az a fontos, hogy egészséges maradj, s pihend ki magad.

Lekísért a parkolóba, s a furgonuk mellett már ott sorakozott a másik hét tag is.

- Fiúk, ő itt T/N. Az egyik táncosunk. Volt egy kis balesete ma, így mi visszük haza.

- De azért jól vagy? - kérdezte aranyosan aggódva San.

- Igen, köszönöm, semmi, amit holnapra ne tudnék kipihenni.

Beszálltunk a kocsiba, hátulra ült Yeosang, San és Wooyoung, eléjük Mingi és Seonghwa, a következőbe Hongjoong és Jongho, végül Yunho és én.

Megadtam a címem a sofőrnek, majd elindultunk.

Nem mentünk sokat, mert a kapitány megállítatta a kocsit egy gyors büfé előtt.

- T/N te vacsoráztál már?

- Nem még. De megleszek, köszönöm.

- Úgy, mint tegnap? Majd éhen haltál, de képes voltál éheztetni magad - árult be a többieknek Yunho.

- Mégis miért tenne ilyet? - nézett rám csodálkozva Seonghwa.

- Mert az ügynökségen egyesek nem tudják tartani a szájukat, és megjegyzéseket tettek T/N külsejére.

- De hisz nagyon csinos vagy! - mondta Woo, majd el is pirult, s elbújt Mingi háta mögé.

- Ezt mondtam neki én is, és végül tegnap sikerült is belediktálnom két tányér levest, de biztos vagyok benne, hogy otthon nem enne.

- Akkor nincs mese, ma este velünk vacsorázol - mondta Hongjoong.

- Ez igazán nem szükséges...

- Hyung, rendeld meg az ételt elvitelre - fordult Seonghwahoz, s siklott át a megjegyzésem felett a férfi.

Jó tízperc múlva jött vissza a visual,kezeiben két dobozokkal megtömött szatyorral. Sülthús, ttokbokki, és halsüti illata lepte be az utasteret.

A gyomrom sem volt rest reagálni a finom illatokra, akkorát kordult, hogy a hátsó sorban Woo is felnevetett rá.

- Azt hiszem T/N mostmár igazán éhes - vigyorgott a maknae is.

- Akkor, induljunk, had egyen mihamarabb - mondta Joongie, és el is indultunk.

Útközben Yunho és a két idősebb valamit nagyon sutyorgott a hátam mögött.

Végül a kocsi megállt a lakásom előtt. De mikor készültem kiszállni, Seonghwa megállított.

- Yunho mondta, hogy holnap velünk kezdesz reggel. Azt beszéltük meg itt útközben, hogy mivel úgyis arról volt szó, hogy velünk eszel, átjöhetnél hozzánk, s reggel együtt indulnánk el tőlünk.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Mi van, ha valaki meglát veletek.

- Sötét van már, ugyan ki látna meg. Gyere felkísérlek, s megvárlak, míg összepakolsz magadnak éjszakára - mondta Yunho.

Addig noszogattak, mind a nyolcan, míg beadtam a derekam. Amúgy is, ki tud nekik ellenállni.

Kis nappali-egyszobás lakást béreltem a negyediken, ahova lépcsőn lehetett feljutni. A napi edzésem része volt a le és feljutás.

Yunho kiváncsian nézegetett körbe, míg bepakoltam magamnak. Kiteregettem az elázott ruháimat. Meglocsoltam a virágaim, s megetettem az egyetlen lakótársamat, az aranyhalamat. Goldi táncot járva a vízben, boldogan szedegette össze a lehulló falatkákat. Yunho mosolyogva figyelte a mutatványt.

Mikor végeztem mindennel, elbúcsúztam a halacskámtól, s elindultunk vissza a többiekhez.

Hamar a dormhoz értünk. A város egy nyugodt részén fekvő négy szobás kis ház volt az.

Belépve egy kisebb, de szépen berendezett, nappali-konyhás tér fogadott minket. Kanapé, tv, dohányzóasztal jelölte a nappali területét, a konyhát egy vékony pult választotta le a térből.

Seonghwa lepakolta a vacsorát a kisasztalra, míg Yeosang, Woo és San evőeszközöket és tányérokat hoztak.
Mingi poharakat hozott, Jongho pedig italokat a hűtőből. Yunho elvitte a csomagjaimat, s berakta az egyik szobába.

A többiek elhelyezkedtek a kanapén, illetve a földre ülve.

Én még mindig ott álltam, ahol megérkeztem mikor beléptem az ajtón.

- Gyere T/N, mert nem jut! - invitált Wooyoung maguk közé. De nem bírtam megmozdulni. Zavarban voltam.

Egyszercsak egy tenyér simult a hátamnak, s tolt meg a többiek felé. Yunho adta meg a kezdő lökést és terelt a helyemre. Hwa kezembe adott egy jól megpakolt tányért, Hongjoong pedig egy pohár italt tett elém a kis asztalkára.

- Mindenkinek jó étvágyat! - kezdte el a legidősebb az evést.

Jóízűen estek neki a finom falatoknak, pótolva a napi elhasznált energiát. Közben ment a könnyed csevej, ugratták egymást, ugyanúgy, mint a liveadásokban. Mint nyolc fivér, akik ugyan piszkálják, heccelik egymást, de közben ott van bennük a szeretet is egymás felé, egymás iránti finom gesztusokban megjelenve.

Mikor Seonghwa a legfiatabb tányérjára helyezett egy darab sült húst, mert észrevette, hogy az nem éri el, vagy mikor elfogyott San poharából az innivaló, és Woo a sajátját nyújtotta oda neki. Vagy mikor Mingi félrenyelt a heves magyarázás közben, s Hong finoman hátbaveregette, s vizet adott neki.

Annyira lebilincselő volt látni, el is feledkeztem az evésről, míg a mellettem ülő magas idol nem adott a számba egy falatot.

- Egyél, mert elhül teljesen!

Elpirulva estem neki a tányéromra halmozott finomságoknak.

Arra lettem figyelmes, hogy a nevemet hallom.

- T/N, honnan jöttél?

- Magyarországon születtem. Onnan jöttem ide tanulni, majd maradtam dolgozni, mikor felvettek az ügynökséghez.

- Jártunk ott egyszer, szép ország - emlékezett vissza a kapitány.

- Igen, ott voltam a koncerteteken - jegyeztem meg.

- Igazán? Mióta ismersz minket?

- Már gyakornok korotok óta követlek titeket.

- Tényleg? Akkor Atiny vagy? - érdeklődik Mingi.

- Igen, azt hiszem mondhatjuk, hogy a kezdetektől fogva az vagyok. Miattatok választottam ezt a pályát.

- És ki a biasod? - tette fel a szokásos nehéz kérdést San.

Elpirulva hajtottam le a fejem.

- Erre nem válaszolok.

- Naaaa, ez nem ér! - kezdett rá Woo is.

- Hagyjátok már - intette le őket Yunho, én pedig hálásan pillantottam fel rá.

Megbeszélték a holnapi programot, míg befejeztük az evést.

Majd elkezdtek készülődni lefekvéshez, sorban lezuhanyoztak, én pedig nekiláttam elpakolni a maradékot, s a koszos edényeket.

- Hagyd csak, majd megcsinálom vette ki a kezemből - a fürdésből épp visszatért- Seonghwa a poharakat, amiket épp elakartam mosni.

- Szeretnék segíteni. Annyi mindent tettetek ma értem, főleg Yunho, szeretném valahogy meghálálni.

- Akkor menj és aludd ki magad, hogy ne kelljen aggódnia érted. Ezzel megbírkózom én is, és Wooyoung is mindjárt itt lesz segíteni.
Yunho mindjárt jön és megmutatja hol fogsz aludni. Addig ülj le. Hosszú napod volt.

- De hát nektek is az volt!

- De nekünk nem kellett megküzdenünk a minket megalázó munkatársainkkal.

- Ah, szóval te is tudsz róla? - hajtottam le a fejem szégyenkezve.

- Emeld fel a fejed, neked semmi okod szégyelni magad, nem te hibáztál! - mondta kedvesen a férfi.

Yunho ekkor ért vissza.

- Gyere T/N, megmutatom a szobád.

Bevezetett az egyik szobába. Beépített szekrény borította az egyik falat hosszában, az ablakok alatt két íróasztal, míg a másik hosszanti fal mentén két ágy helyezkedett el.

- Válassz egy ágyat, aludj abban, amelyik szimpatikusabb.

- Nem akarok senkit kitúrni a helyéről, nekem tökéletes lesz a kanapé is.

- Nem alhatsz a kanapén!

- Miért ne? - néztem rá csodálkozva.

- Mert te vagy a vendég. San átment Seonghwa és Mingi mellé, én pedig alszom majd a kanapén.

- Azt nem lehet, nem tudnék úgy aludni, hogy valaki miattam nem az ágyában alszik.

- Nos San már elaludt Seonghwa és Mingi szobájában. Akkor én is megyek...

- Alszom én a kanapén, aludj nyugodtan a szobádban.

- Nem alhatsz ott, teljesen beállna a hátad!

- És neked? Sokkal magasabb vagy, mint én, még csak ki se tudnál nyújtózni!

- Akarod, hogy itt maradjak melletted? Mármint a másik ágyban....

- Nem úgy értettem...

- Én nem engedem, hogy kint aludj, te se engeded, hogy kint aludjam, akkor mi maradt még? Csak az, hogy maradok.

-Rendben - adtam meg magam teljes zavaromban.

Befeküdtem San ágyába, Yunho pedig a sajátjába, s kisidő múlva mély szuszogás jelezte, hogy elaludt. Azt hittem a furcsa helyzet miatt majd nem tudok elaludni, de hamarosan engem is elnyomott az álom.

Másnap

- Akkor lássuk mi az, ami nem megy - mondta Yunho.

A banda többi tagja körbeállt minket, ami enyhén szólva is feszélyezett. Kínomban már az ajkaimat rágtam szét.

- Ne foglalkozz velünk, azért vagyunk itt, hogy segítsünk - nyugtatott Joongie.

Kifújtam egy nagy adag levegőt, hogy megszabaduljak egy nagy adag feszültségtől, majd nekiálltam megmutatni, melyik rész fog ki rajtam.

- Értem a problémád, s már azt is tudom hol csúszol meg. Gyere megmutatom, hogy tudod pontosítani - mondta Yunho.

Lassan, aprólékosan, lépésről-lépésre, mozzanatról-mozzanatra vettük végig a koreográfiát. Türelmesen magyarázott, mutogatott. Kijavított, mikor kellett, de közben folyton dícsért, ami nagyon jól esett.

A banda velünk együtt csinálta a gyakorlatokat, pedig nem is tudom hányszor vettük végig, de biztos, hogy több mint tízszer. A végén a fejem meghajtva, meghajolva kértem tőlük bocsánatot:

- Sajnálom, hogy miattam nem tudtatok ma gyakorolni. Azt is, hogy ilyen sokszor kellett ma ezt a darabot elpróbálni, mert nekem nem ment. De igazán hálás vagyok a segítségetekért. Tényleg nem kellett volna ennyit fáradnotok miattam, sajnálom!

- Aigo, ki ne mond mégegyszer, hogy sajnálod! Nincs miért bocsánatot kérned - válaszolt Hongjoong.

- Tudod, ez a koreónk, az egyik legnehezebb, nekünk is jól jött a gyakorlás, hála neked, most már nekünk is sokkal pontosabb lesz a táncunk - mondta San.

- De hisz ti eddig is nagyszerűen csináltátok!

- Tudod, van olyan, mikor kívülről nem is látszik, hogy hibázunk, de mi tudjuk magunkról, hogy annak nem úgy kellett volna lennie - válaszolt Wooyoung.

- De most már mindannyian sokkal ügyesebbek lettünk, te is, mi is! Sikerült kijavítanod a hibád, nagyon jól dolgoztál ma! - dicsért meg Yunho.

- Nélkületek nem ment volna...

- Ez nem igaz! Mindez ott volt benned, mi csak segítettünk felszínre hozni belőled a tudást. Ügyes vagy, tehetséges vagy! Ne törődj azzal, ha valaki mást mond! - bíztatott Mingi.

- Akkor szerintem mára ennyi elég is lesz. Menjünk és együnk valami finomat - tanácsolta Hong.

- Akkor én megyek is, sziasztok! - mondtam, s meg sem vártam a választ, elrohantam. Nem ehetek, holnap mérlegelés lesz, és már így is biztos híztam az elmúlt két napi vacsoránk után.

- T/N várj meg! - hallottam meg Yunho hangját a hátam mögött, s a következő pillanatban már el is kapta a vállam.
Esélytelen volt, hogy lehagyjam a magas fiút.

- T/N miért szaladtál el? Gyere, te is jössz velünk enni! - húzott a kezemnél fogva.

- Nem, én nem mehetek! - rántottam ki a csuklóm laza szorításából.

- Miért nem? - állt meg meglepetten.

- Nem ehetek, különben kirúgnak. Holnap mérnek minket, s már így is mindig megjegyzéseket kapok az alakomra.

- Mégis miért? Tökéletes alakod van, mondtam már! Még így is túl vékony vagy. Enned kell, mert beteg leszel! - húzott újra kifelé. Nem tudtam mit tenni, sokkal erősebb volt, mint én.

Az étteremben Seonghwa és Yunho közé kerültem. Az idősebb szorgosan sütötte a húst, míg a magas srác telepakolta rizzsel és köretekkel a tányéromat.

- Ezt meg kell enned, hyung pedig ad majd húst is. Ha bárkinek bármi gondja lesz vele, csak szólj nekem. Nem betegedhetsz meg, mert egyeseknek problémája van - mondta határozottan a szőke hajú.

- Miről van szó? - kérdezte kíváncsian a leader.

- Problémájuk van T/N alakjával, mert a koreai lányokhoz képest néhol kerekebb. Ezért éheztette magát. És mivel holnap súlymérés lesz, nem akart enni. Múltkor még rosszul is lett emiatt.

- De hát nincs is semmi gond vele! - háborodott fel Wooyoung.

-Pontosan, nagyon csinos alakod van - tette hozzá San is.

-Én is mondtam neki, de nem hisz nekem. Úgy kellet ide is elrángatnom.

- Holnap mikor lesz a mérés? - kérdezte Hwa.

-Ebéd előtt - válaszoltam.

- Joongie, szerintem holnap délelőtt meg kellene látogatnunk a táncosainkat - fordult a kapitány felé.

- Jó ötlet, úgyis terveztem már.

- Ha ott leszünk, nem mer majd bántani titeket az edző. Annál jobban be akar vágódni nálunk. Tudja, hogy egy szavunkba kerül és repül - magyarázta meg Yeo.

- Nem kell ezt tennetek...

- Nem kell, de szeretnénk. Úgyhogy holnap megyünk. Most pedig egyél! - tett a tányéromra egy darab húst Seonghwa.

A finom illatra a hasam nagyot kordult, így engedve a nyomásnak enni kezdtem.

Másnap a mérlegelésen

- Na gyerekek, lássuk ki mennyire figyelt oda magára, sorakozó!

Rettegve vártam, hogy mikor kerülök sorra, már előre féltem az újabb megaláztatástól.

Ám pont mikor sorra kerültem volna, nyílt az ajtó, s belépett rajta a nyolc idol.

- Sziasztok fiúk - köszöntötte őket negédesen a vezető.

- Hello, hyung - köszöntek vissza kórusban - jöttünk egy kis kapcsolatépítésre a tánccsapattal.

- Remek, ezt befejezzük, és tietek a terep.

- Csak nyugodtan, mintha itt sem lennénk - válaszolta mosolyogva Hong.

Ám a férfin látszott, hogy megfeszíti magát, hogy lenyelje a beszólásait, amit ilyenkor mindig megkaptunk.

Yunho odaállt mellé, mintha csak nézelődne.

Én következtem. De nálam nem bírta tovább. Muszáj volt megint belémmarnia.

Könnyes szemmel hallgattam a szidást.
De egy határozott hang közbeszólt.

- Miről beszélsz hyung? T/N súlya rettenetesen kevés. Az, hogy az alkata milyen, arról nem tehet, de a 165 cm-hez a 40 kiló hihetetlenül kevés. Nem csoda, hogy múltkor rosszul lett. Legalább 10 kg-ot fel kellene szednie, mert ebbe bele fog betegedni. Ezt te is nagyon jól tudod, hyung! Akkor miért kínzod szegény lányt?

- Én... Hát... Nem is... - hápogott most a férfi.

- Úgy hallottam, rendszeresen verbálisan bántalmazod szerencsétlent, mert más. Nem azt hirdetjük, hogy mi mindenkit egyformán elfogadunk, és szeretünk, ugye kapitány? - fordult a vezetőhöz a magas fiú.

-De igen, pontosan azt - válaszolta Hongjoong.

- Ha nem tudod magadnak vallani ezt az elvet, azt hiszem, akkor nem biztos, hogy együtt kell dolgoznunk - fejezte be Seonghwa.

- Ki nektek ez a lány, hogy így kiálltok mellette. Én egy csomó ideje itt vagyok, ő pedig csak most esett be ide, mégis már a kegyeiteket élvezi. Ahhh, tudom már! Biztos szétrakta a lábát nektek, ugye?! - mondta gúnyosan vigyorogva. Ám gyorsan lehervadt a mosoly az arcáról, mert Yunho ökle letörölte azt.

Ekkor Jongho lépett előre, kezében a mobiljával.

- A főnök magával akar beszélni - nyújtotta oda a vérző orrú férfinak.

- Igen Uram? - vette át szipogva a készüléket.

"Hallottam mindent. Holnaptól nincs szükség a szolgálataira. Még ma délután kérem a felmondását az asztalomra. Innentől kezdve nem kívánatos személy az épületben, ha beteszi a lábát, azzonnal lecsukatom. Most pedig adja át a telefont T/N kisasszonynak!"

Kezembe vettem a mobilt.

- Igen Uram? - szóltam bele félve.

" T/N kisasszony, a fiaim elismerően nyilatkoztak a szorgalmáról, tánctudásáról. Szeretném ha átvenné a tánccsapat vezetését. Természetesen a megfelelő fizetéssel. "

Hirtelen nem is tudtam mit feleljek...

-"Hallo!... T/N kisasszony.... Ott van még?"

- Igen, bocsánat. Hálásan elfogadom, uram. Megteszek minden tőlem telhetőt és még azon felül is, hogy kiérdemeljem a bizalmát.

- "Csak tegye, amit eddig is, az nekem bőven elég. Holnap jöjjön be, hogy aláírjuk a megfelelő papírokat. Most pedig menjenek el ebédelni, a költségeket én állom."

... megszakította a vonalat.

A vérző orrú táncvezetőt a biztonságiak kikísérték az épületből.

Elmondtam, mit mondott a főnök a telefonban. Egyszerre hirtelen nyolc pár kar fonódott körém és hangos örömujjongással gratuláltak nekem.

- Akkor most használjuk ki az ajánlatot, és menjünk el ünnepelni - mondta Hongjoong. A banda hangoskodva, bohóckodva indult kifelé a teremből.

- Yunho - húztam vissza a magas, szőke fiút.

- Szeretném megköszönni a segítségedet. Nélküled biztos feladtam volna. Hálás vagyok, hogy bíztál bennem.

- Nem kell semmit sem megköszönnöd T/N. Mindezt magad érted el, én csupán támogattalak benne.

- Amúgy, már nagyon kíváncsi vagyok, hogy akkor este véletlen kerültél abba a terembe, vagy direkt jöttél pont oda?

A fiú hirtelen kipirult.

- Nos - vakarta meg zavartan a tarkóját - már egy ideje tetszettél, s mikor láttam, hogy még bent vagy el akartalak hívni valahova, de aztán nem volt alkalmas a pillanat.

- Akkor kérdezd meg most! - mondtam neki magamat is meglepve.

Először azt hittem, meggondolta magát, és nem fog mondani semmit, de megköszörülte a torkát, s kimondta:

- T/N, lenne kedved velem randizni?

- Igen Yunho, szívesen randizom veled - feleltem mosolyogva.

Yunho egy lépéssel szelte át a köztünk a távolságot, hatalmas tenyereit az arcom két oldalán megtámasztva hajolt ajkaimra, hogy egy lágy csókkal tapassza be azokat. Tökéletes első csók volt.

- Gyere ünnepeljünk, a többiek már biztos várnak - mondta mosolyogva, mikor elhúzódott, majd elindultunk a többiek után.

Vége