Szöul utcái sötétbe borultak, hála a városban tomboló viharnak. Eltűntek a kivilágított reklámok, a táblák, és megszűnt a közvilágítás is. Egy ablakból sem szűrődött ki fény. Csupán a sorozatban felvillanó villámok adtak egy kis fényt, ahogy hazafelé igyekeztem.

A heves esőzés miatt a tömegközlekedés is megállt, így kénytelen voltam gyalog hazaindulni, ami azt jelentette, hogy egy órát kellett gyalogolnom munka után ebben az ítéletidőben.

Ez nemcsak azért volt gond, mert garantált volt a megfázás, hanem azért is, mert rettegtem a sötétben, és féltem a viharoktól is.

De haza kellett jutnom valahogy, így nekivágtam.

Összerezzentem minden egyes mennydörgéskor, és riadtan fürkésztem a környezetem a sötét utcákon. A város ezen részén hatalmas irodaházak emelkedtek. Körülöttem a kihalt volt minden, hisz rajtam kívül senki más nem volt olyan bolond, hogy ilyen időben kimerészkedjen.

Már vagy húsz perce szedtem a lábaimat, teljesen átázva, átfázva. Egyszercsak az egyik épületből egy fekete maszkos férfi lépett ki, s indult el utánam.

Azt hittem, menten elájulok.
Megfagyott a vér bennem, s elkezdtem futni.

Ám arra nem gondoltam, hogy a vizes talaj bizony csúszós is lehet. Egyszercsak kiszaladt a lábam alól a talaj, s nagyot nyekkentem a vizes földön. Futást hallottam a hátam mögül, megpróbáltam felkelni, de rögtön sikítva estem vissza. Szerencsétlenségemre kifordult a bokám, a térdeimből ömlött a vér, s a fájdalom végigcikázott a testemen.

A futó léptek egyre közelebbről hallatszottak, ami bennem növelte a pánikszintet, s összegömbölyödve vártam a véget.

Innen nincs tovább. Engem ma itt elrabolnak, megerőszakolnak, vagy megölnek...

Egy pillanat múlva egy vizes cipő állt meg előttem, legalábbis a térdemre hajtott fejjel ennyit láttam belőle .

- Jól vagy? - kérdezte az idegen. Hangja kellemes tónusú volt, szinte megnyugtató, ám mikor megérintette a vállam ijedten sikítottam fel, és megpróbáltam arrébb mászni.

- Aigo, sajnálom, hogy megijesztettelek. Kérlek ne sikíts újra, ha lehet, szeretném elkerülni a feltűnést.

Miért, kicsoda ő? A bűnözők bujkálnak a sötétben...

A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, ami valószínűleg az arcomon is meglátszódhatott, mert a férfi okosan kitalálta azokat.

- Nem kell félned, nem vagyok rossz ember, csupán kerülöm a nyilvánosságot, ha lehet - s levette a maszkot magáról.

Így már elég ártalmatlannak tűnt, főleg mikor egy mosolyt villantott rám.

- Köszönöm, hogy nem kezdtél el újra sikítozni. A rajongók sokszor megfojtanak minket a szeretetükkel. Mármint nem panaszként mondom, élvezzük a szeretetüket, csupán néha nekünk is jól esik egy kis nyugalom.

Zavartan néztem rá, fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Rajongók? Ő talán valami híresség?

- Talán nem is tudod ki vagyok, ugye? - vette észre az elveszettségemet.

Megráztam a fejem.

- Aish, így már értem a riadtságod okát. Megijesztettelek ugye? Azért szaladtál el?

Bólintottam, mert a szavak még mindig nem hagyták el a torkomat.

- Szia, San vagyok, az ATEEZ nevű banda egyik énekese.

Ó egy idol! Így már érthető a maszk.

- Megtudhatom a neved? - kérdezte tőlem.

- T/N - hagyta el halkan a számat, lehet meg sem hallotta...

- Örvendek T/N - cáfolta meg gyorsan San a gondolataimat.

Elém guggolva mérte fel gyorsan az állapotomat.

- Elég csúnyán megsérültél T/N. Lábra tudsz állni?

- Megpróbáltam, de nem ment - találtam meg újra a hangomat.

- Nos pedig fel kell kelned, mert csúnyán fel fogsz fázni. Megengeded, hogy segítsek?

Bólintottam, mire úgy kapott fel mint egy tollpihét.

- Merre laksz T/N?

- Egy bő félórányira innen.

- És mióta gyalogolsz ebben az ítéletidőben? Teljesen átázott a ruhád...

- Körülbelül egy fél órája.

- Tessék? Sürgősen meleg helyre kell vinnem téged. Itt lakok a társaimmal egy öt percre, szóval azt hiszem az lesz a legjobb, ha el viszlek magunkhoz.

- Nem, azt nem lehet, nem akarok zavarni.

-Nem fogsz senkit sem zavarni. Vár valaki haza?

- Nem, egyedül élek.

- Akkor, nem gond, ha nem mész haza. 가자 (gaja; gyerünk)!

Olyan könnyedén lépkedett velem, mintha nem is lenne súlyom. Ráborultam széles vállára, s megkapaszkodtam a nyakába, hogy megkönnyítsem neki a cipekedést. Öt perc múlva tényleg ott álltunk egy lakás ajtajában, s egy pillanattal később már bent is voltunk.

- Megjöttem - köszönt San, s hangjára két másik férfi jött elő.

A lakásban kellemes meleg volt, a fényt az áramszünet miatt akkumulátorral működő fényfűzérek adták most, ami kellemes hangulatot adott a helynek.

- Szia San. Kit hoztál? - kérdezte az egyik fiú.

- T/N ők itt Mingi és Seonghwa, velük lakom itt. Seonghwa a legidősebb hyungunk, valamint ő a banda egyik visualja, Mingi pedig az egyik rapper. Fiúk ő T/N. Megijedt tőlem a sötétben és csúnyán megsérült. Mivel nagyon messze lakik, elhoztam magunkhoz.

- Jól tetted - mondta az alacsonyabbik srác, akit Seonghwaként mutatott be San.

- Hyung el kellene látni a sebeit, van itthon kötszer?

- Persze, rögtön hozom az elsősegély dobozt - válaszolta Seonghwa.

- Mingi, engednél neki meleg vizet a kádba? Teljesen átfázott, már egy ideje az esőben gyalogolt, mikor egymásba botlottunk.

- Persze.

- Itt a kötszer - jött vissza a legidősebb.

- Kész a víz - tért vissza Mingi is.

- Gyere segítek - indult meg velem San a fürdőszoba felé.

-Ez igazán nem szükséges - mondtam enyhe pánikkal a hangomban. Azért mégis csak egy vadidegen férfi.

- Alig bírsz lábra állni, igenis kell a segítség. Esküszöm nincs semmi hátsó szándékom. De ha akarod, szólhatok Seonghwa-nak is...

- Nem, inkább te...- egyeztem bele végül.

- Vegyük le a vízes ruhád, teljesen átfagytál benne.

Ijedten kaptam össze a karjaimat magam előtt.

- Mondtam, hogy nem kell aggódnod, de ha végiggondolod, belátod, hogy igazam van. Nem maradhatsz a vizes ruhákban, de a sérüléseid miatt egyedül sem boldogulsz. Ígérem végig úriember leszek.

Bólintva adtam meg magam. Felültetett a mosdópultra, és elkezdte kifűzni a cipőket a lábamon.

- Sannie, minden rendben? - kopogott be Seonghwa.

- Persze hyung. Melegítenél két törülközőt T/N-nek. És kellene neki valami száraz ruha is.

- Rendben, keresek valamit.

Azzal elment, San pedig folytatta, amit elkezdett. Amikor lehúzta a bokámról a cipőmet, a szemem könnybelábadt és felszisszentem a fájdalomtól.

- Ne haragudj, igyekeztem finoman csinálni - szabadkozott.

- Tudom nincs semmi baj.

Az ajkamba harapva próbáltam elviselni a fájdalmat.

- Vegyük le a többit is, mert kihül a víz.

Bólintva egyeztem bele, hogy folytassa.

- Nadrágod eléggé elszakadt, és beleragadt a sebeidbe, talán kevésbé lenne fájdalmas, ha levágnánk, mit gondolsz.

- Azt hiszem, már úgyis mindegy. Bízom benned, tégy, ahogy jónak látod.

Láttam az arcán, hogy egy pillanatra meglepődött, majd elmosolyodott.

- Igyekszem óvatosnak lenni, ne haragudj, ha fáj...

Az egyik fiókból elővett egy ollót, és a bokámtól felfelé elkezdte felvágni a nadrágom. Majd bevizezett egy szivacsot és ott, ahol beleszáradt a vérbe az anyag, feláztatta, hogy ki tudja szedni a sebeimből. Nagyon óvatosan csinálta, de még így is eléggé fájt. De végül sikerült kihámozni belőle, és ott ültem alulról egy száll bugyiban.

- Le tudod venni a pólód? Beragasztom a nagyon vérző sebeket, utána segítek beszállni a kádba. Ha felmelegedtél, és kiszálltál, kicseréljük a kötéseket.

Így is tett. Levettem az átázott felsőmet, és most már egy száll fehérneműben vártam, hogy San befejezze a sebek leragasztását.

- Megfoglak, hogy be tudjalak tenni, rendben? - kérdezte udvariasan.

- Rendben.

Menyasszony pózba fogott, és óvatosan beleengedett a meleg vízbe.

- Áztasd magad kicsit, melegedj át. Mindjárt visszajövök.

Azzal kiment, én pedig itt maradtam a félhomályban egyedül.

San

- Minden rendben? - kérdezte Seonghwa, mikor kijöttem.

- Elég csúnyán megsérült, bekötöztem, most a meleg vízben ázik. Találtál neki ruhát?

- Egy megköthető nadrággal és egy pólóval tudok szolgálni. Sajnos női ruhánk nincs készleten, hacsak nem tartasz titokban - vigyorgott.

- 바보야 (paboya; bolond) - nevettem ki.

- Hé, a hyungod vagyok!

Mindketten nevettünk. Mingi ekkor csatlakozott hozzánk.

- Sannie, főztem egy kis levest. Ha átöltöztetek, ehetünk is.

- Köszönöm Mingi. Átöltözöm, aztán segítek T/N - nek.

Gyorsan a szobámba mentem, és kivettem pár száraz ruhát a szekrényemből, hogy a vizeset lecseréljem.

Amikor visszamentem könnyes szemekkel találtam T/N-re. Az arca vörös volt.

Ijedten siettem oda hozzá. A kezem a homlokára tettem, szinte lángolt.

- T/N mi a baj? 아이고 (aigo; te jó ég), hisz te lázas vagy. Gyere segítek kiszállni.

Kiemeltem a kádból és a szőnyegre állítottam... volna, de ájultan összecsuklott a karjaimban.

- Hyung! - kiálltottam kétségbeesetten.

Seonghwa berohant, s mikor meglátta a kezemben az ájult lányt, azonnal elővette a telefonját.

- Hívom a dokit - s már ki is csengett.

Míg az orvos megérkezett bevittük a szobámba a lányt, ráhúztam a pólót, s csak utána vettem le róla a vízes fehérneműt, így nem láttam semmit, hisz a póló majd' térdig ért neki. A melegítő helyett egy boxert húztam rá, így a sebeket könnyen el lehet majd látni.

Mingi bekísérte az orvost, aki elég sokára ért ide most.

- Üdv San - fogott velem kezet - mond el mi történt.

Gyorsan felvázoltam a helyzetet, a találkozástól az ájulásig.

- Szerencséje, hogy beléd futott, az utca kész katasztrófa, alig jutottam ide én is. Nem hiszem, hogy épségben hazajutott volna.

- Most sincs épp a legjobb állapotban.

- De legalább jó helyen van. Na lássuk.

Alaposan megvizsgálta T/N-t, adott neki lázcsillapítót, lefertőtlenítette, bekötözte a sebeit, és a sérült bokáját.

- Nem kell aggódni, nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek látszik. Kihűlt, és megsérült, a szervezete pedig lázzal reagált. Pihenjen, amíg alszik, gondoskodjatok róla, hogy hidratált legyen. A kötéseket napi kétszer cserélni kell, amíg vérzik, utána elég lesz egyszer is. A bokáját pihentesse, ne nagyon mozgassa, terhelje. Mellette tudtok maradni?

- Igen, az időjárás miatt most itthon maradunk egy darabig.

- Értem. Holnap este benézek egy vizitre.
Menj edd meg a levest, amit Mingi főzött, nehogy te is lebetegedj.

Kikísértem a dokit.

- Gyere egyél - tett le Mingi az asztalra két tányér gőzölgő rament.

A szoba fele néztem, ahol T/N aludt.

- Nyugi, addig figyelek rá - veregetett vállon Seonghwa, s be is ment hozzá.

Leültem Mingi mellé.

- Köszönöm az ételt - mondam neki, és nekiláttam. A forró leves feltöltött és átmelegített.

- Alszik még - mondta Hwa, mikor visszamentem a szobába.

- Köszönöm hyung.

- Próbálj meg kicsit pihenni te is, ne virrasz egész éjjel. Lement a láza, csak alszik, nem lesz gond.

- Remélem. Jó éjt Seonghwa.

- 잘자 (jalja, aludj jól)!

Másnap reggel

Hála az égnek, tényleg nyugodt éjszaka volt.

A vihar is elvonult, kitisztult az ég, a függöny résein beszűrődött a reggeli napfény.

T/N még békésen aludt. Óvatosan megnéztem a homlokát, de szerencsére a láz nem jött vissza.

Felkeltem, elintéztem reggeli "folyó ügyeimet", majd kimentem a konyhába, ahonnan már kiszűrődött a többiek neszezése.

- Jó reggelt - köszöntem nekik.

- Neked is! Hogy telt az éjszaka? - kérdezte a legidősebb.

- Hála Istennek, minden rendben volt. Még alszik, de nyoma sincs a láznak.

- Te jól aludtál? - kérdezte Mingi.

- Igen, soha jobban.

- Gyere egyél velünk. Aztán le kell cserélni a kötéseket T/N lábán - mondta Hwa.

- Rendben - ültem le az asztalhoz. Meg kell hagyni, elég éhes voltam már.

- Kávé, vagy tea? - kérdezte Mingi.

- Egy kávét kérek, köszönöm.

Megreggeliztünk, közben beszéltünk a csapat többi tagjával is, elmeséltük mi történt.

- És most hogy van a lány? T/N, ugye? - kérdezte a vonal végén a kapitány.

- Igen. Jelenleg még alszik, de láza már nincs. A reggeli után ellátjuk a sebeit, ahogy az orvos tanácsolta - válaszoltam.

- Rendben. Szerencsére a következő napokban nem lesz semmi dolgunk, át lett szervezve minden az esőzések miatt. Estére újabb vihar várható. Ha lehet, ne menjetek sehova, vigyázzatok magatokra!

- Úgy lesz Hongjoong, ti is vigyázzatok magatokra - válaszolt Seonghwa, majd elköszöntünk és bontottuk a vonalat.

- Nos én átnézem, van-e minden, ami kellhet itthonra, ha bent ragadunk a vihar miatt, aztán Mingivel elmegyünk bevásárolni. Te addig gondoskodj T/N-ről Sannie.

- Rendben hyung.

Késő délután

Forrt a víz a tűzhelyen, amit a ramennek tettem fel, mikor lecsapott újra a vihar. Hangos mennydörgéssel, sűrű villámlással, erős széllökésekkel érkezett. Vitt mindent, ami az útjába került, tépett és szaggatott. Heves ár zúdult az utcákra, csak úgy hömpölygött a víztömeg az utakon, megbénítva a várost. A látótér elsötétedett, félhomály borított be mindent. Az áramellátás a tegnapihoz hasonlóan megint megadta magát.

Az egyik mennydörgés után sikítás és sírás hallatszott ki a szobámból. Egyszerre értem oda a többiekkel.

- Menj te San - mondta a legidősebb - benned megbízik.

Bólintottam, s óvatosan benyitottam, nehogy még jobban megijesszem. Kerestem a félhomályban, s mikor hozzászokott a szemem a sötéthez, akkor vettem észre a takaró alatt reszkető alakot.

- T/N, San vagyok. Emlékszel rám?

- Igen - jött a szipogó válasz.

- Mi a baj? Kibújsz a takaró alól, hogy megnézhesselek?

A pléd mozgásából ítélve egy nem volt a válasz.

- Miért nem? Mi a gond?

- Félek.

- Mitől? A vihartól? - léptem oda hozzá.
Végigsimítottam a takarón keresztül a hátán, s éreztem, hogy remeg. Leültem az ágy szélére és csak annyira húztam le az anyagot, hogy lássam a szemeit. A homlokát ellenőriztem, de szerencsére nem volt lázas. Akkor viszont tényleg a félelemtől remegett úgy, mint a kocsonya.

- Mitől félsz T/N? Itt vagyok, mond el kérlek, mi rémít meg ennyire?

Először azt hittem, nem is kapok választ. Majd halkan azt mondta :

- Halálosan félek a viharoktól, mennydörgéstől, villámlástól, sötéttől. Egyszer pár éve, ugyanígy lecsapott a vihar a városra. Hirtelen jött, minden figyelmeztetés nélkül, s elsöpört mindent, ugyanúgy, ahogy most is. Akkor is egyedül laktam. A villám belevágott a házon levő villámhárítóba. Nem történt nagyobb baj, de még így is nagyon ijesztő volt. A következő pillanatban elment az áram a tömbben, úgy, hogy egy kukkot sem lehetett látni. Egy fiatalokból álló banda, azzal szórakozott a környéken, hogy kihasználta a sötétséget, betört a lakásokba, hogy kirabolja azokat. Mivel pont otthon voltam, nemcsak a tárgyaimat vitték akkor el, hanem a lelkem egy részét is, mikor erőszakot vettek rajtam - csuklott el a hangja.

Érzelmek hulláma árasztott el hirtelen, egyszerre szerettem volna megölelni, megvígasztalni a lányt, és megkeresni és megverni azt, aki ezt tette vele. De sajnos az utóbbira nem volt lehetőségem, így bebújtam a T/N mellé és magamhoz öleltem.

- Sajnálom, hogy ilyen kegyetlenséget kellett átélned. Így már értem miért voltál tegnap annyira megrémülve. De most már ne félj, itt vagyok én is, a fiúk is. Itt senki sem bánthat. Ígérem. A vihar el fog vonulni, s utána újra kisüt majd a nap. Velünk pedig semmi baj nem érhet, vigyázunk rád. Vigyázok rád. Ígérem.

Éreztem, ahogy enged a testében a feszültség, s ellazulnak az izmai. Ernyedten feküdt karjaimban, halkan szipogva.

- Köszönöm Sannie - suttogta bele egyszer csak a sötétbe.

Két hónappal később

T/N

Az esős évszak véget ért. A lábam helyrejött, s az életem visszatért a régi körforgásába. Illetve majdnem. Bár a fiúkkal azóta nem találkoztam, el kezdtem nyomon követni őket. Bevallom nagy rajongójuk lettem. Az Internet segítségével próbáltam lépést tartani velük, és San képei külön kis mappában gyűltek a mobilomon.

Azon az éjszakán azt hiszem egy kicsit beleszerettem.

Kit akarok hülyíteni, teljesen beleestem.

Kerestem kifogásokat, hogy "nem is ismered", "csak azért, mert kedves volt veled", "úgyis elmúlik", "nem is fogtok találkozni".

De képtelen voltam elengedni. Inkább ragaszkodtam az egyoldalú szerelemhez.

Egyik este megint későn végeztem, és mivel szép nyugodt idő volt, gyalog indultam haza. Az egyik bódéban vettem magamnak egy kis ttokpokkit vacsorára.

Félúton járhattam, mikor nyolc maszkos férfi jött ki az egyik irodaházból hangos ricsajjal. Automatikusan jobban kezdtem szedni a lábam, s lehajtott fejjel siettem el mellettük. Ám egy mondat megállásra késztetett:

- Hé Sannie, ő nem az a lány, akinek a képe ott van a telefonodon?

Elcsendesedett a banda, és érdeklődve figyelték az eseményeket.

- T/N? - hallottam meg a szívemnek kedves hangot.

Visszafordultam, hogy ránézhessek.

- T/N, tényleg te vagy az! - szaladt felém maszkot lerántva, széles mosollyal az arcán - tudod mennyi ideje kereslek?

Döbbenten álltam ott, hisz az elmém nem volt képes feldolgozni, hogy ő keresett engem.

- Te nem is örülsz nekem? - konyult le a szája, mire az én könnyeim is el kezdtek folyni.

- Hé, mi a baj T/N? Megint megijesztettünk? Nem... - a nyakába borulva szakítottam félbe.

- 보고싶다 (bogosipta; hiányzol)!

Derekamat átölelve húzott oda magához, majd egy pillanatra sem hezitálva borult az ajkaimra. Finom, lágy, de egyben mohó csók is volt, egy olyan ember csókja, aki hosszú ideig szomjazott, s most végre megtalálta a forrást szomja oltására.

- Te is hiányoztál nekem - mondta, mikor levegőhöz jutva elváltunk.

- Huuuuuú - hallattszott a háttérből egy visító hang, majd az azt követő jellegzetes boszi nevetésből felismertem Wooyoungot.
- Végre - mondta másikuk, akiről a mély tónus alapján meg mertem volna esküdni, hogy Mingi az.
- A szerelmes lovagunk megtalálta az elveszett hercegnőjét - folytatta egy bőrdzsekis férfi, akiben pár pillanattal később felismertem Seonghwa-t.

- Örülök nektek srácok, de jó lenne ezt egy privát helyen folytatni, ha nem akartok címlapra kerülni - figyelmeztetett minket az egyik srác, akiről tudtam, csak a kapitány, Hongjoong lehet.

- Eljössz hozzám hercegnő? Sok megbeszélni valónk van - nézett rám kérlelve az én hercegem.

Bólintva egyeztem bele, s nem sokkal később mind abban a lakásban voltunk, ahol két hónapja kezdődött minden.

Az emlékekben elmerülve álltam az ajtóban, míg a banda hangosan tárgyalta ki az eseményeket.

- Nem jössz beljebb? - kérdezte Yeosang. Az arcán most tisztán látszott a tűzfolt, ami különleges bájt adott neki.

- Nyugi, nálunk ez a normális, majd megszokod - folytatta, s behúzott a szobába.

San jött be a fürdőszobából, vizes hajjal, egy trikóban és melegítőnadrágban. Ami megmagyarázta miért nem találtam, mikor Yeonak köszönhetően belecsöppentem a dolgok közepébe.

Pirulva kaptam el a szemem, mikor észrevette, hogy mustrálom, és pajkosan rám kacsintott.

- Hát nem aranyosak? - mondta Yunho a mellette ülő Jonghonak.

- Ühüm - hümmögte a maknae, s tovább nézegette a kezében levő mobilt.

- Nem akartok hazamenni? - kérdezte Seonghwa a többieket fáradtan.

- Nem, éhes vagyok. Együnk együtt - nyafogta Woo.

- Rendben. Mit együnk?

- Nálam van egy adag ttokpokki, de nem hiszem, hogy ennyiünknek elég lesz - mondtam halkan.

- Van egy ötletem, ha T/N megosztja velünk a ttokpokkiját! - mondta Mingi.

- Nem esszük meg T/N vacsoráját! - kelt védelmemre San rögtön.

- Nem baj, tényleg - fogtam meg a karját - Nekem úgyis sok lett volna. Örömmel megosztom veletek, ha tudtok belőle valamit csinálni, ami mindannyiunknak elég.

Így végül Mingi ramenből, tojásból, kimchiből és ttokpokkiból készült csodáját ettük vacsorára, ami meglepően finom volt.

Később a banda nagyja hazaindult, és én is szedelőzködni kezdtem.

- Nem maradnál itt ma éjjel? - bújt hozzám San hátulról kezeit a hasamra kulcsolva, ami villámcsapásként csapott belém, cikázott végig a testemen, libabőrt hagyva maga után.

Egyik felem azt súgta túl korai, míg a másik vágyott arra, hogy újra azokba az erős karokba zárva aludjon el. Végül a szívem győzött, s mosolyogva egyeztem bele:

- De, szívesen maradok.

Egy óra múlva már az egész lakás elcsendesedett, s én San karja között feküdtem a sötétben, míg hallgattam lassú légzését.

Különös módon most nem zavart a sötétség, pedig otthon csak lámpafénynél tudok elaludni.

- Miért nem alszol? - ijesztett meg a mellettem fekvő idol, akiről azt hittem már rég alszik.

- Csak gondolkoztam.

- Min járt az a gyönyörű fejed ilyen későn?

- Azon, hogy veled mennyire biztonságban érzem magam. Itt nem félek.

- Maradj velem T/N és ígérem, hogy vigyázni fogok rád. Azon leszek, hogy soha ne kelljen félned semmitől, és boldog legyél egész életedben - húzott közelebb magához - Esküszöm neked, hogy szeretni és óvni foglak, és a tenyeremen hordozlak. Szeretném, ha örökre velem maradnál T/N, mert szeretlek.

Könnyes szemmel hallgattam végig a vallomását, ami pillangók ezreit szabadította fel a hasamban, kellemes érzéseket keltve bennem.

- Sannie, rajtad kívül senkivel nem éreztem még ilyen biztonságban magam. Az elmúlt két hónapban folyton visszavágytam a karjaidba, de álmodni sem mertem, hogy újra esélyem lesz rá. Most, hogy újra itt vagyok, végre elmondhatom neked, hogy szeretlek, azt hiszem már akkor beléd szerettem, mikor azon a viharos éjszakán megvígasztaltál.

- T/N? - fogta meg az arcom.

- Igen Sannie?

- Leszel a párom?

- Igen, Oppa, boldogan... - de nem bírtam befejezni, mert lecsapott az ajkaimra, s intenzív, forró csókkal pecsételte le a kapcsolatunkat.

Így kezdődött az együtt töltött életünk Choi Sannal.

Vége

Boldog szülinapot San!
Happy birthday!
생일 축하해!
🏔️🎂🍾 🥂 🎈 🎉 🎁 🎇 🥳