⚠️Kedves olvasóim! A történet érzelmileg felkavaró témát tartalmaz, ha még így is el szeretnéd olvasni, lehet, hogy zsepkendőre szükséged lesz!⚠️

Halkan megjegyezném, hogy nincs egészségügyi végzettségem. Kérlek ne kövezzetek meg, ha esetleg valami képtelenséget írtam! (미안해, mianhae 🙏🏻) Engedjétek meg nekem ezt írói szabadságnak. 🤭

A történetnek az azonos című dal hallgatása adott ihletett, s nem engedett el, míg le nem írtam nektek.

Jó olvasást kívánok, örömmel várom a visszajelzéseiteket! 😉

KQ ügynökség épülete, este a napi teendők után
Az ATEEZ tagjai rajongói leveleket olvasnak

Kedves KQ Entertainment, drága ATEEZ!

A debütálásotok óta vagyok veletek, büszkén váltam ATINY-vé, mikor megkaptuk a nevünket. Minden egyes comeback-et izgatottan vártam, nyomon követtelek titeket minden online felületen, nehogy lemaradjak valamiről. Amikor be lett harangozva, hogy jöttök hozzánk, boldogan készülődtem, beszereztem a saját Lightstick-em, megterveztem az outfit-em. De sajnos nem volt lehetőségem egyiket sem kipróbálni, és rólatok is lemaradtam. A koncert előtt egy héttel rosszul lettem, és rohammentővel vittek kórházba. Azonnal életmentő műtétet hajtottak végre rajtam, de mint kiderült ezzel sem kerültem ki a mély vízből. Daganat volt. A szívem mellett, ami nyomta az életet pumpáló szervemet. Nagy részét eltávolították, de specialista híján a szív közeli részeket nem tudták. Három éve húzom kezelésekkel, ki és bejárva a kórházba. És eddig tartottátok bennem a lelket, szószerint, küzdöttem, ahogy csak bírtam. De mostanra elfáradtam. Érzem, hogy már nincs sok időm.
Már megbékéltem vele. De az egyedüli, amit sajnálok, hogy sohasem volt lehetőségem találkozni veletek, hogy nem láthattam élőben az előadásotokat. Csak legalább egyszer az életben....

Ha nem nagy kérés és teher nektek, lehet egy utolsó kívánságom? Nagyon szeretnék csak egyszer beszélni veletek, ha csak egy pár percre is, de mielőtt elmegyek, szeretném szemtől szemben elmondani, mennyire hálás vagyok nektek, és szeretlek titeket. Akkor nyugodtan fogadom a sorsom, és semmit sem bánok meg. Az alábbi elérhetőségeken tudtok elérni, ha szeretnétek:
.........................................................................................

Kedves KQ, hogy semmi félreértés ne legyen, és hitelesítsem az elmondottakat, csatolva elküldöm az orvosi igazolást az állapotomról, és a kezelő orvosom elérhetőségeit, aki alá tudja támasztani, hogy igazat mondtam.

Ha még sem sikerül beszélnünk valamiért, mondjuk, esetleg későn ér titeket a levél, és én már nem leszek, ígérjétek meg, hogy mindig vigyáztok magatokra. Ne sérüljetek meg, ne hajtsátok túl magatokat. Egyetek jól, igyatok rendesen, és pihenjetek, amikor csak lehet. Büszke vagyok rátok, arra ahova eddig eljutottatok, és tudom, hogy még tovább is fogtok! Szeretlek titeket!

T/N ATINY, egy lány Magyarországról

Csatolmány : Orvosi igazolás
Dr. Xy elérhetőségei

Hongjoong megnyitotta a csatolmányokat, amik egytől egyig alátámasztották a levélben olvasottakat.

Mikor érkezett ez az üzenet? Már egy hete?! Mi van, ha már elkéstünk? - kavarogtak a kapitány gondolatai. Kérdés sem volt, hogy szeretné teljesíteni a lány kérését.

- Srácok, gyertek ide! - hívta közelebb a többieket.

- Mi az Joongie? - kérdezte Seonghwa.

- Mindjárt mondom, ha mindenki itt van...
Szóval... - fogott bele, mikor az utolsó tag is leült - kaptunk egy levelet, amit szeretnék nektek megmutatni. Elég szomorú! - figyelmeztette a társait, mielőtt megmutatta nekik a sorokat.

Néma csendben olvasták a lány üzenetét, a végén pedig szinte mindannyian pislogva próbálták visszatartani a könnyeiket. De volt olyan is, akinek nem sikerült. Eddig még ilyen szomorú levelet sohasem kaptak rajongótól.

- Ugye teljesítjük a kérését? - nézett vörös szemekkel a kapitányra Yunho.

- Meg kell beszélni a vezetőséggel, de minden erőmmel azon leszek, hogy meggyőzzem őket. Egy ilyen kérést nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Főleg egy ilyen hűséges rajongóét, aki a kezdetek óta velünk van. Még az utolsó pillanatban is csak ránk akar gondolni.

- Igen, a levél végén is csak arról írt, hogy mi vigyázzunk magunkra - bólogatott Yeosang.

- Nem is kért nagy dolgot, hisz hány alkalommal beszéltünk már a rajongóinkkal videóhívásban? Egy ilyen semmiség ebben a helyzetben... - mondta Jongho.

- Én legszívesebben odautaznék. Szeretném megölelni! - sóhajtott fel Wooyoung.

- Engem az is érdekelne, hogy vajon tényleg menthetetlen-e, hogy esetleg máshol nem lenne-e megoldás számára? - gondolkozott hangosan a legidősebb.

- Nem tudom, hyung. De üzentem a menedzsernek, perceken belül itt lesz az igazgatóval együtt. Akkor átbeszéljük, mit tehetünk érte.

Valóban, öt perccel később nyílt a terem ajtaja, és a két idősebb úr belépett rajta.

- Mutasd a levelet Hongjoong! - kérte a menedzser.

Hong megnyitotta az üzenetet, és odaadta a tabot a férfinak.

A két öltönyös csendesen olvasta végig a sorokat. Végül a menedzser megköszörülte a torkát, és elővette a telefonját, majd a megadott elérhetőséget tárcsázva felhívta a lány orvosát. Egy jó fél óra alatt alaposan kifaggatta a helyzetről a vonal végén levőt. Az orvos mindent részletesen elmagyarázott, mivel a lány engedélyt adott rá, hogyha innen hívják, elmondhatja az orvosi titoknak számító adatokat is.

Mikor letette a telefont, a férfi vett pár mély levegőt, hogy összeszedje magát. Ez a történet őt is meghatotta, és elszomorította. A lány hasonló korú volt, mint a sajátja. El sem tudja képzelni, mit csinálna, ha hasonló helyzetben lenne. Bele gondolni sem mert...

- Az orvos alátámasztotta a dolgokat. Szomorú. Évekig harcolt szegény, de az életmentő kezelésre nem volt pénze, így csak az alanyi jogon járó kezelést kapta meg. Így gyakorlatilag lassan haldokolt az évek alatt.

- Ezek szerint lenne lehetőség megmenteni, csak nem tellik neki rá? - döbbent meg Seonghwa.

- Igen, sajnos egy ilyen beavatkozás nem olcsó, és nem is végzik el akárhol. Jelenleg csak az Államokban van lehetőség rá. Ami ugye még plusz kiadás, hogy odaszállítsák.

- Megoldható lenne, van olyan állapotban?

- Kritikus, de még lenne rá esély, ha egy jól felszereltségű orvosi csapat elkísérné.

- Mennyi lenne? - kérdezte Mingi.

- Több millió won.

- Több, mint amit a legutolsó albummal kerestünk? - kérdezte a kapitány.

- Az körülbelül fedezné - gondolkozott el az igazgató, látva, hogy merre jár a csapat leader esze.

- Nem mondhatom meg, hogy a többiek mit tegyenek, de az én részem szeretném felajánlani T/N számára. Ha csak egy minimális esély is van rá, hogy élhet, szeretném megadni neki.

- Csatlakozom! - mondta Hwa is.

- Én is, én is! - jelentkeztek a többiek is egyhangúlag.

- Ez nagyon szép tőletek. De ne éljétek bele magatokat. Még nem biztos, hogy sikerülni is fog! - figyelmeztette őket a főnökük.

- De a lehetőséget már megadtuk neki, és ez is valami! - mondta a legfiatalabb.

- Ha sikerül elintézni, és még szükség van rá, akkor a hiányzó költségeket állom! - mondta komolyan az igazgató.

- De mindenek előtt beszélnünk kellene vele, hogy egy kis erőt adjunk neki, míg mindent elintézünk - mondta az eddig csendes San.

- De a kezelést még ne említsétek meg neki, nehogy alaptalan reményeket kezdjen el táplálni. Az végzetes is lehet, ha nem jönnek össze a dolgok végül!-intette óvatosságra
őket a menedzser.

Magyarországon épp délután volt, így el tudták intézni a hívást még most.

A technikusok segítettek beállítani a kamerát és a fényeket, hogy mindenki látszódjon. Perceken belül pedig már ki is csörgött a másik oldal Kakaotalk-ja.

- Hello - szólt bele egy gyenge hang, majd lassan megjelentek a tulajdonos körvonalai is.

A lány sápadt volt és nagyon sovány. Fejét egy kendő takarta, de arcán is látszódott a kezelés mellékhatása.

- Istenem - sóhajtott fel halkan, kezét a szája elé kapta, és felzokogott.

- Szia T/N! - üdvözölte Hongjoong a szipogó lányt.

- Ezt nem hiszem el - pislogott ki tenyerei mögül T/N.

- Megkaptuk a leveledet - folytatta a leader - és nem akartuk húzni az időt, így mihamarabb fel akartunk hívni.

- Köszönöm szépen, ez sokat jelent nekem! Bocsánat, hogy ilyen állapotban kell látnotok, nem én vagyok most a legszebb rajongótok - hajtotta le a fejét szégyenlősen.

- Miről beszélsz, hisz gyönyörű vagy?! - mondta San.

- Messze vagyok tőle, de köszönöm szépen Sannie!

- Hogy érzed most magad? - kérdezte Seonghwa.

- Boldog vagyok - jelent meg egy halvány mosoly a lány ajkain - fáradt, de boldog.

- Nem is tartunk fel sokáig, hogy tudj pihenni. Csak be akartunk köszönni, mielőtt útra kelünk - mondta Hongjoong.

- Hova utaztok most? Lesz közvetítés? Ha tudom, szeretném nézni majd!

- Ez egy személyes utazás lesz. Meglátogatunk egy rajongót, aki hatalmas harcot vív, mi pedig szeretnénk támogatni ebben személyesen is.

Látszott a másikon, hogy nem érti, túl gyenge volt, hogy felfogja a szavak mögött megbújó jelentést.

- Akkor jó utat nektek, vigyázzatok magatokra!

- Te pedig tarts ki még egy kicsit. Hamarosan meglepetés érkezik hozzád, úgyhogy ne add fel, oké? Csak még egy kicsit harcolj tovább! - kérte Seonghwa.

T/N fáradtan bólintott, de többre már nem tellett az erejéből, a hívás teljesen kimerítette.

- Aludj jól T/N! Tarts ki! - köszöntek el mind és hamarosan meg is szakították a vonalat.

- Három óra múlva van egy közvetlen járat Magyarországra - jött vissza a menedzser - Van is rajta pont elég hely. Lefoglaltam. El tudtok készülni?

- Természetesen. Indulunk is.

- Jó. Másfél óra múlva ott lesznek a buszok értetek. Amíg ez, akárhogyan is, de rendeződik, minden egyéb elfoglaltságot felfüggesztettünk. Nem tudjuk, meddig tart majd. A reptéren találkozunk!

A repülön összeültek egy kupacba, s elkezdték megbeszélni, mi az amit jelenleg tehetnek a lányért.

- Az igazgató úr a kapcsolatait kihasználva már elkezdett egyeztetni a legjobb orvosokkal LA-ben. Még nem tudjuk, hogy tudnak e segíteni, de ha igen, és T/N bírja az átszállítást, akkor megyünk tovább az USA-ba. De ezt mind a főnök intézi. A mi dolgunk egyelőre annyi, hogy erőt adjunk a kis betegünknek, hogy tartson még ki egy kicsit - vázolta fel a helyzetet Hongjoong, ahogy a menedzsertől hallotta.

- Menedzser-nim még az ajándékra is gondolt. Mivel valószínűleg nem lehetünk mellette 0-24-ben, kap mindannyiunktól egy ANITEEZ figurát. Talán ez is ad neki egy kis extra erőt - mondta Yeo.

- De azért amikor csak lehet, ott leszünk körülötte. Próbáljuk meg egy kicsit elfeledtetni vele a helyzetet, mosolyt csalni az arcára. Egyelőre ennyit tehetünk. Aztán remélhetőleg jó híreket kapunk, és mehetünk tovább - fejezte be Seonghwa.

Az út további részében pihentek, hogy mikor leszállnak, teljes erejükkel tudjanak nekifogni az előttük álló küldetésnek.

Órákkal később a gép landolt a Ferihegyi reptéren. A kijárat előtt ott várt rájuk két furgon, ami egyenesen a kórházba vitte őket.

A menedzser hívta az intézmény igazgatóját, hogy megérkeztek. A két jármű a mentőbejáratban állt meg, a nyolc férfi és a kíséret gyorsan kipattant, s a kocsik el is hajtottak. Egy fehér köpenyes férfi már várt rájuk. A személyzeti lifttel felvitte őket a VIP részre, ahova menetközben az ügynökség közbenjárásával áthelyezték T/N-t.

A szoba előtt az orvos elmondta, hogy bár jelenleg stabil, sajnos a ldny szíve bármikor feladhatja a harcot.

- Vannak hozzátartozói? Tudunk valakivel beszélni?

- Már nincs. Két év óta már senki nem látogatja, és nem tudtunk egyetlen rokont sem felkutatni. Teljesen magára hagyták - felelte szomorúan az orvos.

Majd halvány mosollyal az arcán hozzátette:

- De maguk, még ha nem is voltak tudatában, végig ott voltak neki. Oh mennyit áradozott a csapatról nekem, mutogatta a videókat, a dalokat. Végül el kezdett érdekelni, kik azok akik ennyi erőt adtak neki, és végül belőlem is rajongót csinált - somolygott a doki.

- Köszönjük szépen - hajolt meg a nyolc fiú.

- Nem, igazán én vagyok hálás! Nélkületek T/N már évekkel korábban feladta volna. És egy orvosnak nincs nagyobb veszteség egy páciens halálánál.

- Beköszönhetünk hozzá ? - kérdezte a kapitány.

- Igen, de nem fog tudni sokáig ébren maradni. A szíve gyenge hozzá. Csak ne izgassák fel!

- Reméljük, hogy nem lesz gond, a rajongók sokszor lesznek izgatottak.

- A nővérpultnál leszek, ha kellenék - jegyezte meg még az orvos, majd otthagyta a csapatot.

A fiúk izgultak, jobban mint egy fellépés előtt.

- Nem lesz baj, ugye? - fogalmazta meg Mingi mindannyiuk félelmét.

- Bízzunk benne - nyugtatta meg barátját Yunho.

Csendesen bevonultak a szobába. Halk pittyegés jelezte, hogy T/N szíve még küzd.

Percekig csak álltak némán, és figyelték a vékony takaró alatt alvó sápadt alakot. A szívük összeszorult a látványtól.

A lány viszont megérezhette a figyelmet egy nagyobb lélegzetvétel után pislogni kezdett. Majd szemei elkerekedtek, mikor realizálni kezdte, hogy kik is állnak előtte. A szívmonitor hangja felgyorsult.

- Meghaltam? Ez már a túlvilág? - suttogta ijedten.

- Nyugodj meg T/N! - lépett hozzá közelebb Seonghwa, és óvatosan megfogta a takarón pihenő törékeny kezét a lánynak- Nem haltál meg. És azért vagyunk itt, hogy ez egyhamar ne is történjen meg.

- Ez nem lehet a valóság! - pislogott továbbra is csodálkozva, mint aki azt várta, hogy a következő pillanatban eltűnik az elé táruló kép.

- De igen, ez az! - jött közelebb az egész csapat az ágyhoz.

- De az nem lehet, ti nem lehettek itt, hisz tegnap még az ügynökségtől hívtatok! - csodálkozott el aranyosan.

- Igen és pár órával később már úton is voltunk hozzád. Meglepetés! Huuuuuú - imitált bohóckodva trombita hangot Wooyoung.

- De miért? Én csak egy kicsit látni akartalak titeket. Igazán nem kellett volna iderohannotok! - magyarázta egyre elhalkuló hangon, érződött, hogy már igencsak meg kell erőltetnie magát.

- Eljöttünk, hogy támogassuk a mi szeretett ATINY-nket élete egyik legfontosabb küzdelmében! De most pihenj, mi itt leszünk, nem megyünk sehova!

- Nem merek! Még mindig félek, csak álmodom, vagy már a gyógyszerek mellékhatása, s ha magamhoz is térek, eltűntök. Akkor inkább örökre itt akarok maradni veletek.

Yunho, San és Seonghwa nem bírta tovább, a két előző, csak elfordult míg kicsit összeszedte magát, de Seonghwa keze csapdábaesett T/N szorításában, ami mégha gyenge is volt, mint a reggeli harmat, mégis olyan volt, mintha satuba fogták volna. Képtelen volt elereszteni. Így csak pislogott párat, s mosolyogva súgta oda megnyugtató mély hangján:

- Nem engedlek el. Itt leszünk melletted. Ne félj! Pihenj, hogy erőt tudj gyűjteni a további küzdelemhez!

- Majd éneklünk neked addig, akkor hallod majd, hogy itt vagyunk, s segít elaludni - mondta a maknae. Majd belefogott az egyik solo dalába.

Mikor befejezte, leváltotta San a 한숨 című coverjével, Seonghwa pedig folytatta az Angel baby-vel. Yunho a Days-t kezdte el énekelni, amibe sorban mind becsatlakoztak a saját soraikkal. T/N légzése egyenletessé vált, szíve megnyugodott, és hamarosan tényleg elaludt.

De nem hagyták abba, nekik is biztos pontok voltak ezek a dalok most. Halkan folytatták, hol együtt, hol csak szólóban. Seonghwa végig tenyerei között tartotta a gyenge kezet .

Néhányan közben kimentek, hogy megkeressék a menedzsert, aki közben az orvosokkal és a főnökével egyeztetve próbálta kitalálni, hogy hogyan is legyen tovább.

- Mik az esélyei egy lehetséges átszállításnak? - kérdezte épp a menedzser az orvost.

- Nos a megfelelő egészségügyi felszerelésekkel, elég oxigénnel, és orvosi teammel felszerelkezve is fennáll az eshetősége, hogy nem éli meg a landolást. Viszont még mindig ezt tartom a legjobb esélynek számára a túlélésre. Itt már nem tudunk mit tenni érte. Se megfelelő eszközeink, sem tudásunk nincs hozzá. Ha be tudják szerezni az említett dolgokat, akkor elbocsátom T/N-t.

- Azonnal intézem - felelte a menedzser. Majd miután elköszönt a dokitól, hívta is az igazgatót. Hongjoong, Mingi és Yeosang csendesen várta a fejleményeket.

- Mikor tudjuk elvinni? - kérdezte meg Mingi, mikor a középkorú férfi lerakta a telefont.

- Az igazgató úr ma beszerzi a megfelelő felszerelést és egy magángépet berendeznek, hogy a lehető legnagyobb nyugalomban tudjuk elvinni T/N-t az Államokba. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor holnap este el tudunk indulni.

- Seonsaengnim, miért viseli ennyire a szívén az igazgató úr a történteket? Én tudom, hogy jó ember, de nem számítottam rá, hogy ennyi mindent fog tenni - kerdezte meg Hongjoong.

- Személyes emlékek motiválják, de ennél többet nem áll tisztemben elmondani.

A fiúk csak csendesen emésztették az apró információt.

Amikor visszatértek a szobába, pont ébredezett T/N.

- Hogy érzed magad? Szükséged van valamire? - kérdezte azonnal a legidősebb.

- Még itt vagytok? - kérdezte rekedt hangon.

- Tessék, igyál pár kortyot! - tartott elé egy szívószálas poharat San.

- Itt vagyunk, és nem is megyünk sehova nélküled - felelte a leader.

- Nélkülem? Én innen már nem megyek sehova...

- T/N, szeretnénk elvinni LA-be, ahol megfelelő orvosi kezelést kaphatsz majd. Megengeded nekünk, hogy megtegyük ezt érted? - folytatta a szőke hajú kapitány.

- De nekem erre nincs pénzem - suttogta a lány.

- Nem is kell drága, minden el van már rendezve! - nyugtatta meg Seonghwa a másik oldalról.

- Miért teszitek ezt értem? Én egy senki vagyok... Csak egy a millióból...

- Mert minden élet számít, legyen az kicsi vagy nagy, híres vagy hétköznapi, gazdag vagy szegény - felelte Joongie.

- Ne izgulj semmi miatt, csak tarts ki még egy kicsit! Csak még egy napot most, aztán majd foglalkozunk a következő nappal! - mondta Yunho.

- Nem hiszem, hogy képes leszek rá - hunyta le fáradtan a szemeit a lány.

- Ne mond ezt! - kérlelte Wooyoung.

- Végig melletted leszünk és támogatunk, csak ne add még fel! - kérte San is.

De T/N már nem válaszolt, az álmok újra magukkal ragadták.

Hajnalban jött az értesítés, hogy a gép elindult, és ha minden jól megy, akkor 12 óra múlva landol is. Tankolás és a biztonsági ellenőrzés után pedig készen áll majd az útra Amerikába.

Elkezdték felkészíteni T/N-t az átszállításra, a rohammentő pedig már csak rá várt, mikor megtörtént a baj. A lány szíve nem bírta az izgalmakat, s a gépek sípolva jelezték, hogy szükség van a mihamarabbi beavatkozásra.

A nyolc fiú kissé ijedten, de reménykedve figyelte, ahogy az orvosok harcot vívtak a lehetetlennel, és visszahozták a szakadék széléről T/N-t.

- A lehető leghamarabb el kell indulni vele, mert egyre több ilyen rohamra lehet majd számítani, és nem sokáig fogja bírni a szíve - figyelmeztette a csapatot az orvos, mikor sikerült stabilizálni a beteget.

Így a gép már indulásra készen állt, fedélzetén a menedzserrel, a tagokkal, és a szakképzett személyzettel, majd elindult célja felé, hogy versenyt futva az idővel, esélyt adjon az életre a kis gyenge rajongónak.

A felszálláskor bár kicsit megugrott az a bizonyos ritmus a gépeken, szerencsére semmi nem történt, s vissza is állt a normális állapotba, amint elérték a megfelelő magasságot.

Teltek az órák. A fiúk váltották egymást T/N mellett, egy percre sem hagyva magára, ahogy azt megígérték.

A látóhatáron kirajzolódtak LA partjai, s a nap fényesen ragyogott a fejük feledt, mikor megkezdték a leszállást. De ekkor újabb roham lett úrrá a lányon.

Az orvos és az ápolók szinte vért izzadva küzdöttek, hogy ne a cél előtt veszítsék el a küzdelmet.

Az épp soron levő Sannie félelmén túllépve bíztatta a lányt, miközben ügyelt, hogy ne legyen útban.

- Kérlek ne add fel T/N! Csak egy kicsit tarts még ki! Már majdnem ott vagyunk! Kérlek gyere vissza hozzám, gyere vissza és küzdj még egy kicsit! Hogy majd mikor meggyógyulsz, az első sorban tudj velünk táncolni! Most nem adhatod fel, mikor már olyan közel vagy hozzá, hogy elérd az álmaidat!

A gép közben biztonságosan földet ért, az események pedig felgyorsultak. Ahogy megálltak, egy mentőautó már ott is állt a gép mellett. Hirtelen csodaszerűen újra normális sinusok jelentek meg a monitoron. A mentősök nem is tétlenkedtek, gyorsan átvitték a másik járműbe a lányt, s szirénázva elhajtottak.

Sannie fáradtabbnak érezte magát, mintha végig csinált volna egy koncertet, de eszébe se jutott pihenni. Hamarosan egy kisbuszban utaztak ők is, hogy a műtő előtt szurkoljanak a sikeres kimenetelért.

A menedzser inni, és enni is hozatott nekik, de az izgalomtól csak pár falatot tudtak enni.

A műtét hosszú órákon át zajlott. Egyikük, másikuk el-elszundított egy rövid időre, de valamelyikük mindig ébren volt, hogyha híreket kapnának, akkor fel tudja kellteni a többieket.

Végül eljött az a pillanat, mikor nyílt az ajtó, s a személyzet elkezdett távozni rajta. Majd megjelent az orvos is, fáradtan, csapzottan. De mikor észrevette a fiúkat, egy halvány mosolyt csalt az arcára.

- A műtét jól sikerült - mondta ki a mondatot amiben mindannyian reménykedtek.

- Még meg kell várnunk, míg felébred, de bizakodó vagyok. Aki így tud küzdeni, mint T/N, biztos vagyok benne, hogy ezt az utolsó tesztet is sikeresen végigviszi majd.

- Köszönjük szépen doktor úr. Hálásak vagyunk a munkájáért! - hajoltak meg egyszerre.

- Mikor láthatjuk T/N-t? - kérdezte meg rögtön utána a kapitány.

- Most az intenzív osztályon van, ha reggelig nem történik semmi baj, akkor holnap már meglátogathatjátok - felelte az orvos.

A menedzser egy közeli hotelben foglalt nekik szobákat, s bár nem akarták otthagyni a lányt, most nem sokat tehettek érte.

Így egy kiadós vacsora után mind gyorsan nyugovóra tértek, hogy reggelre frissek legyenek, és teljes erejükben tudjanak visszatérni T/N mellé a kórházba.

Nem kellett ringatni egyiküket sem, az elmúlt napok izgalma, a láthatatlan harc alaposan leszívta az ő erejüket is.

És ahogy az új nap felvirradt másnap, úgy virradt fel új élete első napja T/N-nek is. A délelőtti órákban pislogva nyitotta ki szemeit, próbálva megszokni a kinti fényeket.

Majd, mikor megszokta a szoba fényviszonyait, vette észre az ágya körül sorakozó srácokat.

- 축하해 (chukhahae; gratulálok) T/N! Megcsináltad! - üdvözölte Hongjoong mosolyogva.

- Nagyon ügyes voltál! Büszkék vagyunk rád! - tette hozzá Seonghwa.

- Az orvos nem sokára itt lesz, és elmondja, mi történt - tért vissza Yeo, aki elment jelezni, hogy felébredtél.

- Hogy van a betegünk? - nyitott be a doki. Majd választ sem várva elvégzett pár vizsgálatot.

- Gratulálok T/N! Bár néhol húzós küzdelem volt, de ügyesen csinálta! Pihenje ki magát, csinálja, amit majd a terapeuta előír, és talán egy fél év múlva részt vehet a csapat koncertjén - kacsintott rá az orvos.

Egy év múlva, LA MCountdown

Az aréna zsúfolásig volt telve, s a hangulat felhevült volt a koncert előtti izgalomtól. Majd elsötétült a nézőtér, s a színpad fényei felvillantak. A füstben feltűnt nyolc férfi alakja, majd megállva a rajongók előtt fogott bele az új daluk előadásába.

A közönség őrjöngött, de különösen egy valaki élvezte nagyon a show-t, lévén ez az első, akkor is ha az előző, akkor is ha az újonnan kapott életét nézzük. Megcsinálta! Néha nem volt könnyű, de kitartott, amiben nagy szerepe volt nyolc idol-nak. Mindvégig támogatták, tartották benne a lelket, s az év alatt az idol-rajongói viszony valami sokkal bensőségesebb, baráti kapcsolattá alakult közöttük.

Végül eljött a kedvenc dala, ami a mai napig olyan számara, mintha csak neki írták volna.
Könnyes szemmel hallgatta végig, főleg mikor mind rá néztek, s úgy énekeltek, mintha csak ők kilencen lennének azon a helyen.

Ő pedig igazán érezte akkor, hogy él!

One Day At A Time....

Vége