Hűvös, ködös éjszaka volt. A legjobb idő arra, hogy nyomtalanul eltűnjek.

Ültem ott a híd párkányán, s még utolsó erőmmel kerestem egy okot, hogy miért ne ugorjak le.

Mert egy részem még szeretett volna maradni, s azért sikoltozott, hogy jöjjön valaki és mentsen meg. De ebben a korai órában, sőt ebben az időben, ugyan ki járna éppen erre.

Féltem. Az ismeretlentől, ami odaát van, de attól is, ami itt várt, ha maradok. Magány, kilátástalanság, megvetés, bántások.
Kerestem a kiutat ebből a helyzetből, de nem találtam, s nem bírtam már a rám nehezedő fájdalommal.

Igen, az lesz a legjobb, ha elmegyek, ennél még az is jobb lehet, ami odaát vár.

Felálltam, s épp nekikészültem, hogy leugrok oda, ahonnan már nincs vissza. De ekkor meghallottalak.

Nyugodt, kedves hangon szóltál hozzám.

- Szia. Csatlakozhatok? - s lazán mellém ültél a korlátra, de a lábaid befelé néztek.

- Elfáradtam a futásban, szusszanok egy kicsit itt veled, ha nem zavarok.

Annyira meglepett a közvetlenséged, hirtelen el is felejtettem egy pillanatra, miért is voltam ott.

- Wooyoung vagyok - mutatkoztál be, bár én tudtam ki vagy. Ezért is lepett meg, hogy hozzám szóltál.

Mit akarhat egy ilyen kedves, vicces, jóképű idol egy magamfajta szerencsétlenségtől.

- Téged hogy hívnak? - folytattad a társalgást.

Miért akarod tudni a nevem, úgyis gyorsan elfelejted, hisz olyan jelentéktelen, hogy én ki vagyok...

De a szemedben lévő őszinte kíváncsiság, és figyelem, arra késztetett, hogy válaszoljak.

- T/N - feleltem halkan, de te így is meghallottad, mert rámmosolyogtál.

Te jó ég, az a mosoly, mint fény a sötétségben.

- Örülök a találkozásnak T/N. Mit csinálsz itt ebben a ronda időben? - zuhantam vissza a valóságba, eszembe juttatva itt létem okát. Szemem elfutotta a könny, amit fejem elfordításával próbáltam palástolni.

Ám ekkor megéreztem kezed az enyémen, finoman megszórítottad kézfejem, s ujjaiddal lassan simogatni kezdted.

- Én ilyenkor tudok nyugodtan futni, nem zavar senki - folytatod, mintha mi sem történt volna - de néha, mikor ilyen ködös idő van, elnézem az útvonalat, s letérek a szokásos pályámról. Nem szoktam erre járni, de örülök neki, hogy erre tévedtem, mert találkozhattunk. Nem kényelmetlen ott állni? Nem ülnél ide mellém?

Én pedig engedelmesen felültem melléd, miközben, te egy pillanatra sem engedted el a kezem.

- Na ugye, hogy jobb így - mosolyod elvakított, arcod mint egy angyalé. Beleborzongtam az érzésbe.

- Fázol? Tessék - nyújtottad oda a pulóvered, majd mikor nem vettem el egyszerűen rámterítetted. Tudod akkor még mindig sokk alatt voltam...

- T/N, elmondod miért vagy itt a hídon hajnalok hajnalán? - kérdezted kedvesen - Tudod, mindig van egy másik lehetőség, még akkor is mikor nagyon kilátástalan a helyzet - kezed még mindig az enyémen, simogatásod nem lankad.

- Vannak olyan pillanatok, mikor úgy érezzük, hogy vége, nincs tovább, erőnk végére értünk. De ilyenkor nem az a megoldás, hogy feladjuk, tudod?

Könnyeim már patakokban folytak, a másik kezeddel letörölted arcomat.

- Ilyenkor kell, hogy visszalépjünk egy kicsit, hátha nem vettük észre a másik utat. Mint mikor eltévedünk a ködben. De az is segítség lehet, ha van aki fogja a kezünket, segít megtalálni a fényt a sötétben.

- Nekem nincs senkim - mondtam halkan,szinte csak magamnak.

- Most már van - fűzted össze az ujjainkat - Mit szólnál, ha együtt keresnénk meg az utat? Lassan feljön a Nap, s eloszlatja majd a ködöt, bevilágítja a sötétséget.

Valami oknál fogva megbíztam benned. Átmásztam a korláton, vissza az életbe, s te egy pillanatra sem engedted el a kezem.

Elindultunk együtt kézenfogva, ki a ködből, s a távolban már látszottak a felkelő Nap első sugarai. Hasonlóképpen ébredt fel a remény is a szívemben, miközben kezed tovább melegítette az enyémet.

Mire teljesen feljött a Nap mi is hazataláltunk, egészen a kapuig kísértél. Ezalatt sikerült feloldódnom, s elmesélnem neked, hogy vezetett az utam a hídig. Te megértően hallgattál, nem szakítottál félbe, s nem ítélkeztél. Csupán a kezem szorítottad továbbra is.

- T/N, köszönöm, hogy sétáltál velem ma a ködben. Hidd el minden rendben lesz, ez csak egy pillanat, a köd, a sötétség eltűnik, ahogy a Nap felkel. A rossz dolgok is így tűnnek el, csak meg kell találnod a napodat. Ha szeretnéd szívesen segítek megkeresni.

Akkor még nem tudtam, hogy az én Napom első sugarai akkor ragyogtak fel, mikor te megjelentél mellettem a hídon.

Elkérted a számom, majd te is megadtad a sajátod.

- Mennem kell, de hívlak majd - azzal arcon pusziltál, megöleltél, s egy kacsintós mosollyal csak annyit mondtál még: 화이팅! (hwaiting: tarts ki, sok sikert)

Észre sem vettem, de mosolyogtam már én is. Boldogan intettem utánad, majd felmentem a lakásba.

Bár az életem továbbra is kilátástalannak tűnt, de veled akkor megjelent a fény a sötétségben.

Elhatároztam, hogy fordítok a sorsomon, s elkezdtem rendbeszedni darabjaira hullott életem.

Még aznap többször is írtál, érdeklődtél mit csináltam, mit ettem, majd meglepetésemre elhívtál vacsorázni.

Az első vacsorát követte egy következő, majd még jó pár. Közben mindig jókat beszélgettünk. Elkezdtünk együtt eljárni futni hajnalban. Jó volt veled kezdeni és befejezni a napokat.

Sikerült rendszereznem az életem is, találtam egy jó munkát, ahol lett egy jó barátnőm is. A régi mérgező kapcsolataimat teljesen megszűntettem, lezártam a múltat egy boldogabb jövő reményében.

Te pedig végig ott voltál mellettem. Fogtad a kezem, mégha csak képletesen is. Örültél a sikereimnek, s bátorítottál, mikor nehezebb napok voltak. Bár volt, mikor a munkád miatt sokáig nem találkoztunk, de mindig jelentkeztél egy üzenettel, hívással.

Én is mindig gratuláltam a sikereitekhez, amikor csak tudtam elmentem a fellépéseitekre, ha pedig messze jártatok a médián keresztül követtelek nyomon. Ilyenkor mindig nagyon vártam, hogy újra itthon legyetek, hiányoztak a közös futások, vacsorák.

Majd jött a várva várt üzenet:

Hajnalban futás? ♡

Várlak. ♡

Aznap hajnalban megint köd volt. De most bátran indultam neki, hisz ott voltál mellettem. Tudtam, ha el is tévednénk, akkor is majd könnyedén visszatalálunk az utunkra, hisz együtt vagyunk.
Lassan, kényelmesen kocogtunk. Meglepetésemre megint a híd felé kanyarodtunk, és megálltál ott, ahol először találkoztunk. Lihegve vártam hogy mit szeretnél, de csak álltál ott, s a folyót nézted.

Majd a következő pillanatban felém hajoltál, s lágyan szájon csókoltál.

Megleptél...de kellemes meglepetés volt.

Boldogan viszonoztam a csókod, hisz belül én már egy ideje többet éreztem irántad a barátságnál.

Boldogan bújtam az ölelésedbe, hajoltam ajkaidra. Puhaságod lágyan simogatta az egyémet, finoman becézgetve, de bensőmben szikrákat csiholva. S ahogy a Nap kelt fel keleten, úgy ragyogott fel szerelmünk is, azon a hajnalon.

Édes randevúkra hívtál, s finoman udvaroltál, és ajándékokkal leptél meg, mikor találkoztunk egy-egy hosszabb út után. Egyre több időt töltöttél nálam, ha itthon voltál. Összebújva filmeztünk, vagy beszélgettünk. Ám az esti programunkat sokszor borítottuk fel, mikor egy-egy csókot jobban elmélyítettünk.

A filmek többségére nem is emlékszem...

Viszont arra igen, milyen jó volt a karodban lenni, s magamba szívni az illatod, ajkaimon érezni az ízed, s a füleimben hallani a hangod. Hogy milyen érzés volt, mikor a hasam mélyén felgyulladt a láng, és elsöpört mindent, mikor eggyé váltunk. Emlékszem az érintéseidre a testemen, s a tűzre a szemeidben, mikor a testünk végül egybeforrt.

A Nap teljesen felragyogott az életemben. Bár néha egy felhő eltakarta, tudtam, hogy ott van valahol, s nem hagy magamra sohasem. Te lettél az én NAP-om.

- Négy éve már, hogy akkor a ködben rám találtál, s megfogtad a kezem, amit azóta sem engedtél el. Megajándékoztál az életemmel, sőt egy éve hozzákötötted a sajátodat is. Így most én is adok neked egyet cserébe - fejezem be a történetünket, miközben a kanapén összebújva öleljük egymást. Mondatom végére egy kis dobozt veszek elő, amit előre elrejtettem az egyik párna alá.

Woo megilletődve vette el a kis dobozt felesége kezéből, óvatosan kibontotta, s egy apró pólót vett ki, amire az volt írva:

I ♥ Dad

Majd észrevette a kis képet is, amin a póló leendő tulajdonosának körvonalai formálódtak ki.

- Boldog évfordulót szerelmem! 사랑해!

- 고마워 자기야. Ez a legszebb ajándék, amit kaphattam. Szeretlek - adott egy újabb forró csókot.

Még egy darabig összebújva gyönyörködtek szerelmük gyümölcsében. Wooyoung könnyes szemmel nézegette a képet, majd boldogan csókolta meg a nőt, aki anno az első pillanatban megfogta, mikor megpillantotta ott a híd szélén állva. Élete legjobb tévedése volt akkor a jobb helyett balra fordulni a ködben.

❤

"️I'm never alone and I will never be"