Fagyos márciusi reggel volt. Késve indultam el reggel, így rohannom kellett a buszhoz. Kezemben a sebtében elkészített kávémmal futottam a buszmegálló felé. De jó szokásomhoz híven, megint nem néztem magam elé, hanem a járdát fixíroztam.

Így történt, hogy sikerült beléd szaladnom.

Egy elegáns fekete szövetkabát volt rajtad, amit velem egyetemben beterített a szerencsére már kihűlt kávém.

Ijedten néztem rád, s nem győztem bocsánatot kérni, hisz az én figyelmetlenségem volt az oka a balesetünknek.

De te kedvesen felsegítettél a betonról, ahova megérkeztem, mikor visszapattantam rólad, s megnyugtattál, hogy nincs semmi gond, előfordulnak balesetek.

Kezed melege, mélybarna szemeid, s kedves mély hangod megnyugtatták megtépázott idegeim.

De sajnos még mindig késésben voltam. Így csak meghajolva köszöntem meg a megértést, s mégegyszer bocsánatot kérve elszaladtam.

Az utolsó pillanatban sikerült elérnem a buszt, így még időben sikerült beérnem a munkahelyemre. Ott gyorsan átöltöztem, s hálát adtam, hogy volt annyi eszem, hogy legyen egy szett váltóruhám a szekrényemben.

A futástól még kissé kipirultan ültem le az asztalomhoz, s láttam neki az aznapi feladataimnak. Fordító és tolmács voltam egy koreai cégnél. Álmaim munkája volt, hisz azt csinálhattam, amit szeretek.

Miközben haladtam a dolgommal, a gondolataim visszatértek a reggelhez, s hozzád. Ahogy újra végigpörgettem magamban a történteket, akkor jöttem rá, hogy nem is magyarul szóltál hozzám, hanem koreaiul, csak már úgy megszoktam, hogy én is automatikusan váltottam. Sötét tincseid, s a maszk olyan jól elrejtették az arcod, fel sem tűnt, hogy külföldi vagy. Bár valószínűleg, ha nem rohantam volna annyira, és jobban megnézlek, hamarabb is rájöttem volna. Kár, hogy így kellett találkoznunk, szívesen beszélgettem volna még veled.
Talán egyszer még találkozunk...

Egy évvel később

Már megint rohantam. Csak most Szöul utcáin. Igen Koreába jöttem, mivel a cégnek itt volt szüksége rám, és a munkámra. Így felpakoltam kevéske ingóságomat, s kiköltöztem. Nem hagytam otthon semmit, és senkit, mert szüleim már jó ideje nincsenek ezen a világon.

Most melegebb volt, mint egy éve ilyenkor otthon. A cseresznyefák is virágzásnak indultak már. Gyönyörű látvány volt.

Ez feltöltött egy kis plusz energiával, így lendületre kapva szaladtam célom felé, kezemben az elmaradhatatlan kávémmal. Persze most se előre figyeltem. Majdnem sikerült megint felkenődnöm valakire. Ám az utolsó pillanatban megragadtad a könyököm, s elrántottál. Így én is, a kávém is és a szerencsétlen, akarom mondani, szerencsés járókelő is megúsztuk az újabb balesetet.

- Reméltem, hogy még összefutunk - mondtad nevetve - bár arra nem számítottam, hogy szó szerint, megint beleszaladsz valakibe.

Pirulva ismertem fel benned a tavalyi kávés balesetem áldozatát. Majd, mikor jobban megnéztelek, jöttem rá ki is vagy valójában. Te jó ég... Nem hittem, hogy egyszer majd tényleg találkozunk, erre én már szószerint kétszer is beléd futottam.

- Sajnálom - hajoltam meg, mint aki semmiről sem tud, hisz nem akartam még jobban kínossá tenni a helyzetet - nem volt szándékos, csak egyszerűen képtelen vagyok időben elkészülni, így a kávéra már csak menetközben jut időm.

- Esetleg lenne kedved egyszer úgy kávézni, hogy közben nem kell futnod, hanem mondjuk beülünk valahova?

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Nem tudom, tudod-e magadról, de észveszejtően nézel ki. Hisz idol vagy. Ráadásul egy visual. Arról nem is beszélve, hogy a biasom. Én pedig... Nos, megvagyok. Erre te elhívsz... Engem... Kávézni.

Így, mivel egy hang sem jött ki a torkomon, csak lelkesen bólogattam.

- Akkor megadnád a számodat - nyújtottad felém a mobilod, én pedig gyorsan beírtam magam a kontaktok közé. Visszaadtam a készüléket, s te mosolyogva olvastad el, amit beleírtam.

- Szép neved van T/N. Örülök, hogy megismerhettelek. Most mennem kell, de később kereslek, hogy megbeszéljük azt a kávézást.

Elköszöntünk, s mentünk a dolgunkra.
Egész nap alig bírtam koncentrálni, úgy izgultam, hogy mikor fogsz írni. De délután felé már úgy gondoltam, hogy nem lesz az egészből semmi sem.

Ám kora este rezgett a mobilom, jelezve, hogy üzenetem jött.

Szia T/N! Ne haragudj, hogy csak most írok, de akkora volt a hajtás ma, hogy nem jutott időm írni. De szerencsére mára végeztem. Te mikor végzel? Mivel a kávéhoz már elég késő van, esetleg benne lennél egy vacsorában? S.

Valamiért mosolyogva olvastam végig a sorokat. Mi van veled T/N?!

Sietve pötyögtem be a választ:

Szia S. Nincs semmi gond. Én sem unatkoztam ma. Félóra múlva végzem. A vacsora jól hangzik. 😉 T/N.

Már jött is a válasz:

Reméltem, hogy ezt válaszolod, ha megadod a címed, felveszlek. 😉 S.

Miután elküldtem a címet neki, rohamtempóban fejeztem be a dolgomat, majd leellenőriztem, hogy minden rendben van-e. Mikor befejeztem, fogtam a dolgaimat, s elindultam az épület elé, hogy megvárjalak.

De te megelőztél. A kocsidnak támaszkodva, mosolyogva vártál rám. Farmert, fekete magasnyakút, s a múltkori hosszú, fekete szövetkabátot viselted.

- Szia. Mehetünk? - szakítottad meg rosszul leplezet mustrámat, s kinyitottad nekem az ajtót.

- Persze - válaszoltam, s beszálltam. Nyúltam volna az övért, de te megelőztél, s előttem átnyúlva húztad elém a védelmet nyújtó pántot, s csatoltad be a megfelelő helyre. Te már a saját helyeden ültél, s magadat is bekötötted, de illatod itt maradt, s én azt hittem elájulok, szívem olyan ritmusban száguldott.

- Mit ennél vacsorára? - pillantottál rám, miközben elindultunk.

- Hmm... Mindig is szerettem volna kipróbálni egy olyan helyet, ami a drámákban is van, ahol grilleznek és sojut isznak - gondolkodtam hangosan, majd csodálkozó arcodat meglátva, sietve hozzáfűztem - de bárhova is megyünk, nekem jó lesz.

- A grill nekem is tökéletesen megfelel - válaszoltad, s nemsokára meg is álltunk a megfelelő étteremnél.

Egy kedves ahjumma fogadott minket, s miután elmondtad milyen helyet szeretnénk, egy privát szobába kísért minket.

Először csodálkoztam, majd leesett, hogy valószínűleg nem lenne jó, ha meglátnának minket együtt.
Érthető, hisz a munkádból adódóan sosem lehet tudni hol-ki ismer fel.

Lesegítetted a kabátomat, majd kihúztad a széket, hogy leülhessek. Miután helyet foglaltunk, s a rendelést is leadtuk, beszélgetni kezdtünk. Az alaptémáktól indultunk, mint például mit szeretsz enni-inni-nézni stb. Majd beszéltünk az otthonomról, s arról, hogyan kerültem Koreába. Én nem igazán mertem kérdezni, mert nem akartam tolakodó lenni, ami neked is feltűnt.

- Te mit szeretnél tudni rólam? Mármint azon kívül, amire a neten is választ kapsz. Mármint, feltételezem, tudod ki vagyok... - leptél meg a következő kérdéseddel.

- Igen tudom, de csak ma ismertelek fel. Egy éve nagyon jól álcáztad magad, még én se ismertelek fel. Pedig már a debütálásod előtti időkben is nyomon követtem a munkásságodat.

Ezzel sikerült meglepnem téged. Legalábbis az arcodra ez volt írva.

- De ha felismertél, miért tettél úgy, mintha nem tudnád, ki vagyok?

- Hogy kötetlenül, normális emberek módjára tudjunk beszélgetni, s ne legyen feszélyezett a hangulat - okoztam a következő meglepetést neked.

Miután ezeket tisztáztuk, már közvetlenebbül tudtunk beszélgetni, hisz te is tudtál mesélni magadról. Meg tudtam, hogy kerültél a pályára, milyen akadályokba ütköztél, míg sikerült a bandával debütálnotok. Meséltél a jövőben elérni kívánt céljaitokról is, amit remélem sikerül majd megvalósítonotok.

Észre sem vettük, hogy elszaladt az idő, csak mikor az ahjumma, bejött, hogy mostmár szeretne bezárni.

Megköszöntük az ételt, s fizetés után (amibe nem engedted, hogy beszálljak) távoztunk.

- Köszönöm szépen a vacsorát, nagyon jól éreztem magam - fordultam oda hozzád, hogy elköszönjek.

- Én köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat. Én is nagyon élveztem a veled töltött időt. Gyere, hazaviszlek.

- Nem fontos, fogok egy taxit.

- Jobb szeretnélek én magam hazavinni, ha lehet, csak hogy tudjam, biztonságban megérkeztél.

- Oh, rendben.

Így megadtam a címem, s miután beütötted a GPS-be, elindultunk a lakásom felé.

Jóleső csendben tettük meg a húsz perces utat. Egyikünk sem érezte szükségét, hogy kínos frázisokkal szórakoztassa a másikat, csak hogy ne legyen némaság. Élveztük egymás társaságát szavak nélkül is.

Mikor megérkeztünk, mire kicsatoltam magam, te már nyitottad nekem a kocsi ajtaját, amitől egy percre hercegnőnek érezhettem magam. Nem sűrűn van részem ilyenfajta előzékenységben.
Megköszöntem mégegyszer a szép estét. De mikor indultam volna, te elkaptad a karomat, s meglepetésemre megöleltél, majd egy arcra puszi után jó éjszakát kívántál. Egy pillanatig még megilletődve álltam a kapuban, míg te beszálltál a kocsiba. Majd mikor intettél még egyet, én is visszaintettem, s bementem a házba. Te csak ezután indultál haza.

Az idős portás ott aludt a helyén, így a lehető leghalkabban indultam meg a lifthez, ami felvitt a lakásomhoz.

Odafent, miután lezuhanyoztam, s elvégeztem az esti rutinom, bebújtam a meleg ágyamba. Mikor az ébresztőt állítottam be, akkor vettem észre, hogy jött egy üzenet tőled. Mosolyogva olvastam el :

Jó éjszakát, szép álmokat! 잘자!
⭐🌙 💤
S.

Gyorsan válaszoltam, majd lefeküdtem aludni.

Másnap addig nyomkodtam a szundi programot, hogy megint sikerült megcsúsznom az idővel. Csak arra eszméltem fel, hogy megint futhatok a buszhoz. Most viszont kávéra sem maradt időm. Szuper reggel lesz!

Ám ahogy leértem nem várt meglepetés fogadott. Ott álltál egy pohár kávéval a kezedben a kapu előtt a kocsidnak támaszkodva.

- Jó reggelt T/N! Jól aludtál? - fogadtál mosolyogva.

- Te jó ég, mióta vársz itt? Köszönöm - fogadtam el a felém nyújtott kávét.

- Nem régóta. Mesélted, hogy nehezen indulsz el reggelente, így gondoltam, ha nem bánod, elviszlek, hogy ne kelljen a buszhoz szaladnod. Plusz így megelőzünk egy újabb kávés incidenst.

Csúnyán próbáltam rád nézni, de nem tudtam rád haragudni, hisz olyan aranyos voltál, hogy végül csak elnevettem magam.

Végül, hála neked, rendben beértem a munkahelyemre, s neki gyűrkőztem a mai teendőimnek.

Mikor este végeztem, megint jött az üzenet tőled, hogy odalent vársz rám.

Újra elmentünk vacsorázni. Megint jót beszélgettünk. Végül ismét hazavittél. Ám most a kapuban az ölelés után nem az arcomra, hanem a számra adtál egy finom csókot. Lágy volt, és édes mint a méz. Nem tartott sokáig, csupán egy pillanat volt, de első csóknak tökéletes. Majd mikor láttad, hogy nincs ellenemre a dolog, újra ajkaimra hajoltál, ám most tovább időztél el rajtam, s finoman kóstolgattad párnácskáimat, amit mostmár én is lelkesen viszonoztam. Elmélyítetted, nyelved felfedezte szám belső zugait, táncot járt az én nyelvemmel, heves ritmust diktálva, míg ki nem fulladtunk.

Majd egy utolsó csók után hátrébb léptél.

- Jó éjszakát T/N. Aludj jól.

S otthagytál remegő térdekkel.

Egy hónap múlva

Már négy hete randiztunk. Te amikor csak tudtál, reggel elém jöttél, este pedig megvártál, s együtt vacsoráztunk. Persze volt sokszor olyan, hogy nem tudtunk találkozni, mert elhúzódott egy-egy próbátok, vagy fellépésetek volt valahol. Ilyenkor sem felejtettél el vagy előtte, vagy utána üzenetet küldeni vagy felhívni. Egy-kettő koncertetekre én is eljutottam.

Ma este megint előadásotok volt. Én sajnos nem tudtam menni, mert még dolgoztam, mikor kezdődött. De írtam neked, hogy ha van kedved, és energiád, gyere át hozzám vacsorára.

Eddig még nem voltál fent nálam, s én sem nálad,mindig elmentünk valahova. Most úgy gondoltam megleplek egy ízletes vacsorával.

Meg is érkeztél, pont mikor leszűrtem a tésztát, s mire felértél már ki is tálaltam.

Egy gyors csókot loptam tőled, mikor beléptél az ajtón, de te többre vágytál s visszahúztál magadhoz.

- Elhűl a vacsora - toltalak arrébb, s bár láttam rajtad, hogy szívesen folytatnád, értékelted az igyekezetemet, s megvacsoráztunk.

Mikor befejeztük, elpakoltam magunk után, s míg elmostam a tányérokat, te mögém léptél, s hátulról átöleltél. Lágy csókot leheltél a nyakamba, amitől végig futott a szikra a gerincem mentén s fellobantotta bensőmben a tüzet.

- Esetleg itt maradhatok ma éjjel? - súgtad a fülembe, s ettől csak tovább nőtt a láng bennem. Nem bírtam mást tenni, csak bólogatni, de neked ennyi is elég volt. Elzártad a csapot, amit meglepetésemben úgy felejtettem.

Ajkaid sebesen csaptak le az enyémekre, s most nyoma sem volt finomkodásnak, éreztem, hogy benned is tombol a vágy, s eljött az ideje annak a bizonyos estének.

- Fürödjünk meg - s már fel is kaptál s írányításommal ellavíroztunk a fürdőszobáig. Lekaptad rólam a felsőmet, de én sem voltam rest, és a te felsőd is az enyém sorsára jutott. Gyorsan megszabadultunk a többi textiltől is. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, de te megcsókoltál s csak annyit súgtál:

- Gyönyörű vagy!

Ez elég volt, hogy belépjek veled a párás zuhanyfülkébe. Láttad bizonytalanságomat és kezedbe vetted az irányítást. Hátam mögé léptél és apró csókokat hintettél végig a nyakamon vállaimon. Közben kezed sem volt rest, tusfürdőt nyomtál tenyeredbe, s elkezdted felhabosítani először a hátamon, majd az oldalamnál előrefurakodva haladtál fel a hasamon a mellemig. Ott kicsit elidőztél, ujjaiddal maszíroztad érzékeny bimbóimat. Ajkamat kéjes sóhaj hagyta el, amin felbuzdulva elindultál délre, közben pozitúrát váltottunk, s mostmár egymással szemben állva folytattuk a... khm, fürdést....

Nekem te voltál az első. Nagyon figyelmes, óvatos voltál.

Én pedig megbíztam benned.

-Köszönöm T/N, hogy én lehettem az első, akinek odaadtad magad. Szeretlek. - mondtad mikor már egymás mellett feküdtünk.

- Én is szeretlek. Köszönöm, hogy megmutattad milyen a gyönyör, s hogy vigyáztál rám.

Majd összebújva elaludtunk.

10 hónap múlva

- Ez az szerelmem, nagyon ügyes vagy, csak még egy kicsit tarts ki. Már nem sok van.

Hát igen, a vágytól elködösült agyunk elfelejtkezett a védekezésről az első alkalommal, amit még számtalan másik is követett az éjszaka folyamán. Hogy pontosan melyiknél sikerült gólt lőni, az szerintem örök rejtély marad.

De ennek eredményeképpen fekszem itt és szenvedek már 8 órája.

- Na még egy utolsót nyomjon anyuka!

Összeszedtem maradék erőmet, s mindent beleadtam. Éreztem ahogy az apró test kicsusszan belőlem, egy pillanattal később pedig már a hangját is hallhattuk. Akkor láttalak először igazából sírni. Büszkén vágtad el a köldökzsinórt, majd fogtad kezedbe elsőszülöttedet.

- Gratulálok, gyönyörű kisfiú - adta a karodba az apró csomagot a nővérke, te pedig biztos kézzel tartottad őt.

Míg engem elláttak, boldogan dajkáltad a fiadat, sőt kivitted megmutatni a folyosón várakozó szüleidnek, s a bandának, akik szinte már a második családod.

A kisfiú a Park MinJun nevet kapta. Okos, tehetséges. Mint az apukája...

... aki a szülés után meglepett, ugyanis egy kis dobozt húzott elő a zsebeiből, s letérdelve feltette a NAGY kérdést:

- T/N már az első perctől, hogy belémszaladtál azzal a kávéval, nagyon tetszettél, de az élet még egy évig megvárakoztatott. A sors viszont úgy akarta, hogy újra találkozzunk, s nem engedhettem elszalasztani a lehetőséget. Életem legboldogabb időszaka volt ez az elmúlt majd' egy év. Szeretném az elkövetkezendő éveimet is veled tölteni és veled együtt gyemekeket
nevelni, megöregedni. Életem szerelme, megtisztelnél azzal, hogy életed hátralevő éveit velem éled le, mint a feleségem?

Mire befejezted már az én könnyeim is patakokban folytak, de azért határozottan válaszoltam:

- Igen!

Boldogan húztad az ujjamra a gyűrűt, majd egy lágy szerelmes csókkal pecsételtük meg az ígéretet egymásnak.

Mikor felépültem szűk családi, és baráti körben megtartottuk az esküvőnket.

Két évvel később megszületett második gyermekünk is, aki a Park SunHee nevet kapta, ami boldogságot, áldást jelent. Nagyon boldog voltál, hogy a fiad után egy kislányod is született.

- Így lettem egy idol felesége, gyermekei édesanyja, szerelme egy életre, pontosan 10 éve - fejezem be a történetet, miközben a karjaidban tartasz most is.

- Nem bántad meg?

- Soha. Voltak nehéz pillanatok, de pontosan ezek segítettek értékelni azt a sok jót, amit kaptam. Semmit nem csinálnék másképp. Na jó, talán nem öntenélek nyakon az első alkalommal azzal a pohár kávéval - nevetek fel.

- Én még azt sem bánom, hisz ez is hozzátartozik a történetünkhöz, emiatt tartunk most ott, ahol vagyunk - csókol homlokon kedvesen.

Megfogom a kezét, s tovább sétálunk a szirmaikat hullató cseresznyefák alatt. Bár csak este jöhetünk ki a rajongók miatt, én még ezt sem bánom, mert a STAR az enyém, s örökre az én csillagom marad. Ő az én férjem, Park Seong Hwa.

A történetet az ATEEZ Be With You című dala ihlette.

사랑해요 🫶🏻