Kérte: -
Szavak száma: 1032
Fandom: Marvel
Páros: Steve x Bucky

Mi lett volna ha nem Buckyt törlik hanem Stevet? Mi lett volna ha a HYDRA elkapta volna Rogerst? Ha 1943-ban Steve nem jutott volna ki az éppen önmagát megsemmisítő HYDRA bázisról? Vajon a Kapitány vagy az Őrmester szenvedne jobban?

Velőtrázóan fájdalmas ordítástól visszhangszik a folyosó. Steve Rogers a fájdalmas hang tulajdonosa. A HYDRA elfogta, most pedig törölték az agyát. A szőke hajú férfi most kábán ül a kopottas, bőrhuzatos székben. Még mindig le van szíjazva, feje előre bicsaklik ahogy az elektromos szerkezet lekerül a fejéről. Nem nagyon érzékel semmit a külvilágból. Egyedül a csontig hatoló fájdalom az amit be tud azonosítani. A szíjak engednek, kissé előre dől a székben, de még nem fordul le róla.

-Katona! Mi a neve?-egy kemény, mély férfi hang érkezik mellőle. Nem tiszta a kérdés, nem tudja felfogni.-A nevét katona!-csattan fel ingerülten a hang gazdája, majd a szőkét a vállánál fogva erősen taszítja a szék támlájának. Steve zavaros fejjel néz az előtte állóra.

-Én......nem....tudom.....-feleli szaggatottan. Hiába gondolkozik, akárhogy töri a fejét, semmi.

-Heló Kapitány!-egy férfi guggolt Steve elé. Alacsony és pufók volt. Jócskán kopaszodott, szemüveget és fehér köpenyt viselt.-Örülök a találkozásnak. Én Arnim Zola vagyok.-Steve nem reagált semmit, mire egy furcsa kinézetű férfi lépett hozzájuk.

-Biztos hogy működni fog dr.Zola?

-Nyugalom Herr Schmidt, még nincs kész.-nyugtatta meg Zola a Koponyát, aki ezek után távozott is a helyiségből.

A katonát 71 évre jégre tették, és ma jött el a napja, hogy ismét kiolvasszák. Feladatot kapott, mégpedig azt, hogy ölje meg James Buchanan Barnest. A küldetés addig a pontig tökéletesen haladt, amíg Steve és Bucky nem találkoztak. A barna hajú férfi ugyan olyan sármos volt, mint mikor még katona volt. Annyi a különbség hogy a haja valamivel a füle alá ért.

-Steve?-az Őrmester sokkoltan nézett az előtte állóra.-Meghaltál. A tűz ~ -nem tudta végig mondani, ugyanis Steve nekirontott. Bucky nem akart ártani Stevenek, de Steve más álláspontot foglalt el. Barnes a földön volt, Rogers pedig fölötte, és csak ütötte az alatta fekvőt. Kész volt megölni egykori legjobb barátját, aztán történt valami. A HYDRA programja megtört, összeomlott Steve fejében, aki zavarodottan nézte Buckyt. Leszállt az alatta fekvőről, majd a földre roskadt.

-Bucky?-kérdezte tétován a szőke, miközben félve nézett a másikra. Barnes nehezen ült fel, de még ez sem tántorította vissza attól, hogy közelebb menjen a másikhoz.

-Igen Steve, én vagyok az.-mondta mosolyogva. Könnyezve ölelték egymást, közben a távolból már hallani lehetett a rendőr szirénákat, de őket egymáson kívül semmi nem érdekelte. Bucky óvatosan eltolta magától Stevet, majd mélyen a szemébe nézett.-Mire emlékszel?

-Én.....nem tudom.-vallotta be szomorúan.-Minden zavaros.

-Én segíthetek emlékezni.-mosolyodott el ismét Barnes.-Persze csak ha te is akarod.-Steve tétován bólintott egyet. Bucky nem hezitált, megragadta a szőke tarkóját, és lágy, mégis szenvedélyes táncba hívta a másik ajkait.

Csend volt a szobában. Csak a két férfi szuszogása törte meg az éjszaka csendjét. A holdfény egy vékony csíkban szökött be a sötét szobába a függöny résein keresztül. Az idilli nyugalmat erős zihálás törte derékba. Steve rémálmokkal küzdött mióta elszökött a HYDRAtól. Ez lassan 5 éve volt, de még mindig kísértik azok a borzalmas álmok. Az áldozatait látja, ahogy megöli őket. Aztán ahogy törlik, a kiképzések, ahogy hibernálják. Görcsösen markolja a takarót, a teste rángatózik, mintha csak ki akarna szabadulni valakinek a szorításából. Érthetetlen szavakat motyog, egyre hevesebben, egyre hangosabban. Bucky hirtelen ül fel az ágyban, majd ahogy kitisztul agya az álomtól, egyből közelebb kúszik Stevehez.

-Steve, kelj fel. Csak álmodsz.-próbálja meg felkelteni kedvesét, de ez nem sikerül neki. Talán 10 perc telhetett el anélkül hogy Barnes sikerrel járt volna, mikor Steve szemei hirtelen kinyíltak, és reflexből kapott Bucky torkához, majd szegezte a matracnak a barna hajút. A férfi nem tett semmit, csak várta míg kitisztul Rogers agya az álmok ködös világától. Pár pillanat múlva a szőke rémülten engedte el kedvesét, majd olyan gyorsan húzódott az ágy végébe, mintha megégette volna magát.-Steve?-Bucky közelebb akart hozzá menni, de Rogers csak elhúzódott.

-Bántottalak. Megint.-szól keserűen, majd gyorsan feláll az ágyról, és kisiet a szobából. Bucky szomorúan néz utána, majd pár perc múlva utána megy. Steve a tornác lépcsőjén ül és csak mered maga elé. Barnes halkan lép hozzá, majd ül le mellé.

-Nem haragszom, ugye tudod?-kérdezte halk, lágy hangon. Steve csak hitetlenül felnevetett.

-Te sosem haragszol rám.-rázza meg a fejét.-Nem vagy mellettem biztonságban.-mondja halkan.

-Ezzel mit akarsz mondani?-kérdezi aggódva az Őrmester.

-Az lesz a legjobb ha elmegyek.-sóhajt fel a szőke.

-Kinek lesz jobb? Mert nekem biztos nem!-csattan fel idegesen Barnes.

-Ha......ha távol maradok tőled......nem fog bajod esni.-mondja fojtott, remegő hangon. Bucky élesen szívta be a levegőt. Nem akart hinni a fülének.

-Steve~

-Ne nehezítsd meg......kérlek.-nézett szomorúan a mellette ülőre Rogers, majd felállt a lépcsőről és bement a házba. Bucky egy darabig kint maradt. Gondolkozott. Rajta, rajtuk. Amin keresztül mentek. Az a sok egyedül töltött év amit nélküle kellett átélnie. És most hogy vissza kapta, ő most elakarja hagyni. Megint. Barnes is felállt a lépcsőről, majd bement a házba. Az emeleti hálójukból motozás halasztódott. Steve éppen a ruháit pakolta egy nagyobb sporttáskába. Bucky megállt az ajtóban, és csendesen nézte, ahogy kedvese éppen elakar tűnni az életéből.

-Kérlek ne menj. Ne hagyj itt.-kérte halkan, sírós hangon a szőkét, aki egy pillanatra megállt a mozdulatban, de egyből visszatért a pakoláshoz.-Steve, találunk megoldást.-mondja kétségbeesetten. Oda sétál hozzá, és próbálja elhúzni a szekrénytől, de Rogers csak ellöki a kezét.

-Ne nehezítsd meg.-szól ridegen, mire valami átkapcsol Barnes fejében.

-Rendben, menj csak!-csattan fel.-Hagyj itt, menekülj el!-az arcát meleg könnyek szántották fel. Steve meg merevedett egy pillanatra. Bucky felé fordult, és csak nézte kedvese könnyáztatta arcát.

-Buck én~

-Nem érdekel! Takarodj innen!-a szőke férfi elhűlve nézett a másikra, majd megfogva a táskáját, kisietett a szobából, majd a házból is. Odakint felbőgött a motor hangja, ami egyre halkabb lett ahogy távolodott. Barnes zokogva rogyott össze az ajtóban. A fájdalom, ami belé hasított, teljesen felemésztette. Fejét fogva, fájdalmasan ordított fel, majd az ajtókeretnek vette a hátát. A telefonja valahol az éjjeliszekrényen csörgött. Elmászott a bútorig, majd miután megnézte ki keresi ilyenkor, felvette.

-James, legalább téged elértelek. Bocs a késői zavarásért, de ~ -ennél a pontnál megakadt a női hang, ugyanis meghallotta a barna hajú szapora légvételeit, és halk szipogását.-Barnes mi történt?-kérdezte aggódva a nő.

-Itt hagyott. Elment, és nem fog vissza jönni.-zokogta.

-Ezt hogy érted?

-Én meg elküldtem.-szipogta Bucky. Natasha bátorítóan megszorította a férfi kezét, közben a hallottakat emésztette. A vörös nő egyből autóba ült, miután Barnes kinyögte hogy Rogers elment.

-Vissza fog jönni.-biztatta Nat.

-Nem, nem fog.-felelte csüggedten Bucky, majd egy húzásra megitta a poharában lévő whiskyt.