Sanji befejezte a történetét arról, hogyan került a Baratiéba, majd a kését a deszkához támasztotta.

– Van fogalmad milyen ez? Ha valaki elveszíti egy végtagját, hogy megmentse az életed?

– Igen – Luffy szeme elkerekedett ahogyan válaszolt. A néma szobát hirtelen egyetlen szipogás törte meg...aztán pár másodperccel később még egy és még egy. Sanji odafordult hozzád és összeráncolta a homlokát, amikor meglátta, hogy sírsz.

De szó nélkül megkerülte a pultot és közelebb ment hozzád és amint levette majd összehajtotta a konyhakendőt a válláról, ujjával megfogta állad, ezzel úgymond kényszerítve, hogy a szemébe nézz.

– Ahogyan az ételt, a könnyeket sem szabad vesztegetni – mosolyogni kezdett.

– De nem érdemelted meg, hogy ezen menj keresztül – suttogtad továbbra is szipogva.

– Talán igazad van, de túléltem – vett egy mély levegőt majd a szemedbe nézett – Különben is, ha nem történt volna meg, most nem állnék itt előtted – kacsintott mire képtelen voltál nem elmosolyodni.