Visszatekintés:2011.Febr.26

Egyszer mindennek vége.Vagy így,vagy úgy.Ahogy lennie kell.

One Direction lett a banda neve,Harry által.Azt hiszem ez eléggé találó név.Egy irányban.Csak fel a csúcsra.És valljuk be,ott vannak.A mentorok házában tovább engedték őket,és minden szombat este azt lehet látni,hogy rendesen kitesznek magukért,aminek meg is van az eredménye.Még mindig a műsorban vannak és tarolnak.Nagyon furcsa Harryt a TV-ben látni,és tudni,hogy nálam szebb és jobb lányok hevernek a lába előtt.Már nem keres,még annyira sem mint ez előtt.Az egyik felem ezt meg tudja érteni a másik nem.Olyan nehéz lenne napi két percet velem beszélnie telefonon?Lehet,hogy már számára nem vagyok olyan fontos,de nekem ő igen is az.Felsóhajtottam és próbáltam kizárni a gondolataimat miközben a meleg fürdőből lépek ki,hogy a szobámba bezárkozzak.Egyenesen a telefonomhoz vezetett az utam szokás szerint ami 3 nem fogadott hívást jelzett.Homlokráncolva néztem a hívót aki nem más volt más Harry.Gyomorideggel csörgettem vissza,és egyből fel is vette.

-Fél óra múlva gyere a szokásos helyünkre.-Beszélt nagyon lassan,mire éreztem ahogyan elkezd remegni a kezem.

-Oké.-Dadogtam zavartan és a következő pillanatban már csak sípolást lehetett hallani.Megszakította a hívást.Mi lehet ilyen fontos,hogy haza jön,és velem akar beszélni?Belülről rettegés kapott el,de próbáltam pozitívan gondolkozni.Mi van akkor ha észhez tért,és meg akarja velem beszélni a dolgokat?Bízom ebben,erre szabad most gondolnom.Semmi rosszra.Így hát elkezdtem készülődni,mert még is csak Vele találkozok.A hajamat kifésültem és szokásomhoz híven hagytam ahogy van.Magamra kaptam és farmert és Harold egyik pulcsiját,és le trappoltam a lépcsőn aminek az alján Anne állt.

-Szia.-Mosolygott rám kedvesen.

-Szia Anne!-Integettem,de így is tisztán látszódott a kezem remegése.

-Hová-hová?

-Uhm...Harryvel találkozok.-Néztem rá összeráncolt homlokkal.Olyan ismeretlen volt ezt kimondani.

-Kivel?-Szalad fel a szemöldöke majdnem a haja aljáig meglepődöttségében.Válaszul összezavarodottan bólintottam neki.

-Nem is mondta,hogy jön Holmes Chapelbe!Majd hozd haza egy kicsit.-Mosolygott rám kissé meghökkenve de ettől függetlenül boldogan.Elhaladtam mellette,és az agyam ezerrel kattogott.Anne nem tudta,hogy jön Harry.Miért nem szólt neki?Magamra kaptam a csizmám és a kabátom és lassan lépkedve megindultam a kedvenc helyemre,csak éppen rettegve.Mikor megérkeztem nem volt ott senki,így helyet foglaltam a szokásos faröngön.Eszembe jutott amikor Haroldot ide hoztam először.Annyira tetszett neki,hogy haza sem akart menni.A kellemes emléken elmosolyodtam,ám a következő pillanatban kocsi kerekek hangját hallottam meg elég közelről.Oda kaptam a tekintetem és elém tárult egy kicsi,piros autó amiből Harold száll ki.Kötött sapka volt a fején,pár réteg pulóver és a kedvenc szürke melegítője.Ahogyan megláttam a szívem a kétszeresére dagadt,és a levegőt szaporábban kezdtem el venni.

-Szia Emilie!-Állt meg előttem rideg tekintettel.Miért nem ölel meg vagy valami?

-Szia!-Álltam fel és kitártam a karjaimat de ő hátrébb lépett,mire kelletlenül és összezavarodottan magam mellé eresztettem a kezeimet.

-Beszélnünk kell.Nekem ez így nem megy.Tizenhét éves vagyok,kinyílt előttem a világ.Nem állapodhatok meg melletted.Végre azt csinálhatom amit szeretek és nem kell megfelelnem senkinek.-Ahogy hallgattam a szavait a füleim elkezdett sípolni és ledermedtem álló helyzetemben.

-Szakítok veled.Én ezt nem akarom tovább csinálni.Nem szeretlek már.-Az utolsó mondát nem merte a szemebe mondani.Hazudik ez nem lehet igaz!Ez nem történhet meg,ez egy álom,nem valóság.Fel kell ébrednem!

-Ezt most mond a szemembe.-A hangom még saját magamnak is meglepő volt.Meglepően nyugodt volt.Túl nyugodt.

-Szakítok veled.Nem szeretlek,nem is szerettelek.Elegem van belőled,sosem engedted,hogy megdugjalak,pedig azért jöttem csak össze veled.Milyen király lett volna már,ha csak átjárok a szobádba,megcsinállak aztán mehettem volna vissza az enyémbe lazulni.-Nevetett fel gyúnyosan,mire az állam szétnyílt ahogyan hallgattam a kegyetlen szavait.Ennél jobban nem is tudott volna megalázni.Éreztem ahogyan könnyek gyűlnek a szemeimbe,de nem engedtem kifolyni őket.

-Jaj,ne sírj már.Vége,ennyi.Lépj túl rajtam,és találj valakit aki olyan mint te.-Köpte a szavakat,ezzel olyan érzéseket keltve bennem,mintha tőrt szúrnak a szívembe majd megforgatják azt.

-Te nem az én Haroldom vagy!Te nem!-Kezdtem el hisztérikusan sikítani és ütni ennek az ismeretlen Harrynek a mellkasát.

-Ne légy már ilyen gyerekes!-Kapta el a kezeimet és lefogta azokat,miközben már a könnyeim ezerrel özönlöttek az arcomra.

-Ki vagy te?-Néztem mélyen a szemeibe amiben megcsillant valami amire nem találtam semmilyen magyarázatot.

-Az igazi Harry Styles,nem az a nyálas pöcs akit csináltál belőlem.-Nézett vissza a szemeimbe keményen,és éreztem ahogyan a lábaim megremegnek alattam,és a fülembe vér tódul,így tompán hallottam meg egy ismerős hangot.

-Na jó Harry,mostmár elég!Menj vissza abba a kibaszott kocsiba!-Parancsolt a hang,de az arcát nem tudtam látni olyan szinten elvakítottak a könnyeim.Ez nem lehet igaz.Valaki mondja,hogy nem.Harold hideg kezei elengedtek így a lábaim végleg feladták a küzdelmet és össze kuporodva a földön kezdtem el hangosan zokogni,nem foglalkozva semmivel.Teljesen összetörtem,nem akartam semmit sem csinálni.Lélegezni sem.Csak elakartam tűnni a Föld felszínéről.Ujjak érintését éreztem az arcomon,mire felemeltem a tekintetemet és megpillantottam Liamet és Zaint.Az arcuk elárulta,hogy nem csak egy rossz álomban vagyok,hanem a valóságban.És ezt a szívfájdalmam is bizonyította.Ezt a fájdalmat rosszabb megélni mint amikor eltörik a kezed.Kínzó és feszítő érzés.

-Vigyük haza Louis kocsijával,szólj a többieknek,hogy Harryt vigyék addig el.-Hallottam meg Zain tompának tűnő hangját,de Harry neve hallatán még jobban elkezdtem sírni.Hatalmas Űr tátongott a szívem helyén,és azon csodálkoztam,hogy még van annyi erőm,hogy levegőt vegyek.Nem tudom mennyi idő telhetett el amikor Zain és Liam a lábamra álltatott és segítenek beülni a kocsi hátsó ülésére.A könnyeim fátyla közt ki pillantottam a bal oldali ablakon ahol három fiú állt köztük Harry is aki maga elé meredve nézett előre.Szakított velem,és nem is szeret.Soha is szeretett.Az út pár pillanatnak tűnt amikor Liam nyitotta ki az oldalamon az ajtót és felém nyújtotta a kezét segítségként,de nem bírtam mozdulni,így csak bénultan bámultam a kezét.Valahogy sikerült kiszedni a járműből,Zainnel és Liammel az oldalamon csoszogtam be a házba,és amikor meglátott anya le ejtette a kezében lévő poharat és az szanaszét tört.Mintha csak a szívemet láttam volna.

-Úristen Emilie!Hát veled meg mi történt?-Jött oda azonnal hozzám aggodalmas arccal,és a vállára hajtottam a fejem és újra keserves sírásba kezdtem.

-Elhagyott.-Suttogtam fájdalmasan anyukámnak a szavakat és éreztem ahogyan vesz egy mély levegőt és a hajamat kezdte el simogatni.

-Azt mondta,hogy sosem szeretett!-Léptem el tőle és kiáltottam fel ezzel egy időben törtek elő a szememből még több könny áradat.

-Úristen!-Hallottam meg Anne hangját ahogyan a konyha ajtóban állt.El akartam innen tűnni és csak sírni.Nem akartam senkit sem látni.Kikerülve anyut felfutottam a szobámba és kulcsra zártam azt,és az ágyamba dőltem sírva.Miért tette ezt?Mire volt jó neki összetörni a szívemet?Ő nem az a Harold akit én szeretek.Ő nem ilyen.Nem bántana soha.Még egy óráig kínozott a fájdalom mikor éreztem ahogyan a szemhéjam ólom súlyúvá válnak majd lassacskán megszűnik a világ,és álomtalan álomba merülök.

Mikor már felébredtem korom sötét volt az egész szobámba,már nem sütött a nap.Bőven éjszaka volt.Aztán eszembe jutott minden.Szakított velem.Nem szeret.Tudtam,hogy mi a lenne a jó.Feltápászkodtam és át mentem az ő szobájába amiben már nem lehetett olyan erősen érezni az illatát mint amikor itthon volt.Fájdalmasan elmosolyodtam ahogyan végig néztem a tekintetemmel a majdnem üres,élettelen szobán.Ez végleg megadta a végső löketet.Nehéz testemmel a fürdőbe vánszorogtam és a kezembe vettem egy steril pengét.Ez kell nekem.Harry nélkül nem ér semmit az életem.Nála van a szívem fele,és fél szívvel nem tudnak élni az emberek.Le ültem a hideg csempére,és a hátamat megtámasztottam a kád szélének.A pengét a bal csuklómhoz vezettem,és rányomva végig húztam rajta az éles tárgyat.Nagyon fájt,de úgy éreztem,hogy a lelki fájdalmamat jelentősen csökkenti.Még egyszer,majd többször megismételtem az előző mozdulatomat,és néztem ahogyan a vörös vérem bugyog ki a nyílt sebből. A negyedik mély vágás után éreztem ahogy az erőm elfogy és szédülök miközben a fülem sípol.Nem tudtam gondolkozni,csak Harry boldog arca rebegett a lelki szemeim előtt ezzel erőt adva,hogy át adjam magam a mámornak és hunyjam le a mázsás súlyú szemhéjaimat.

-Szeretlek Harold.-Suttogtam mielőtt végleg magával rántott volna a csalogató,békés sötétség.