Ereimben folyik a vér, homlokomon a verejték. Érzem ahogy a rajtam fekvő lány megmozdul és ahogy pulcsimon csurog a víz. Vajon miért? Szemeim még mindig csukva vannak, bár már készülök meglátni a szürke eget. Lassan felemelem kezem a tarkómhoz ahol folyik a vér. Nagyon fáj, bizonyára az kemény járdához ütközés miatt. A rajtam (már egy kissé idegesítően) fekvő lány feláll, és fúj egy nagyot. Én is kinyitom a szemem. Lassan, de biztosan... Már 5 perce nézzük egymást amikor érzem, homlokomon mozog valami. A lány felhúz. 

- Katica. - Szól. - Katicabogár van a homlokodon. 

Éjsötét haja már kissé vizes a ránk zúduló esőtöl. Csodaszép... Vagyis ő... Izé. Leszedi homlokomról a bogarat. 

- Köszönöm, őő... Bogárkám - nevetek. - Megtudhatnám a neved?

A lány csak kuncog. 

- Marinette, Marinette Dupain -Cheng. 

- Adrien Agreste. - mosolygok. 

A lány egy pillanatra elfordul, valamit morog, aztán, mint aki töri a fejét, visszafordul. 

- Aha. Tudom már. Agreste, mi? - kérdezi mint valami parasztlány. - Gabriel Agreste. A kedvenc divattervezőm - mosolyog. 

Elfordulok tőle, és felnézek az égre. Marinette érdeklődve néz rám. Mit csináljak? Nem szívesen hazudok, deee... és apám ígyis - úgyis megől. Szóval lehetek még vele. 

- Apám. Épp hozzá igyekszem. Látogatóban vagyok itt. Te helyi lánynak tűnsz - kacsintok - szóval, körülvezethetnél a hatalmas városban. 

Marinette elmosolyodik. 

- Ugyan miért vezetnélek körbe? Nekem jöttél. - Szól. 

Sóhajtok. Aztán eszembe jut valami. 

- Értem, pedig akár apámtól tanácsot kérhetnél, egy - egy alkotásoddal kapcsolatban - szólok, de tudom, apám nem teszi meg. - Kár lenne. 

Két lépés múlva a lány bólintott. Leülök egy padra, és hideg fut végig a hátamon. Vizes a pulcsim. Észreveszem, hogy esik az eső. 

- Mi a... - kezdem, de aztán eszembe jut- nem hoztam esernyőt. 

Marinette bosszankodva nyúl a sajátjáért és felém vágja. 

- Tessék, - mondja - de jól vigyázz rá! Nehogy megpörgesd! Ha megpörgeted...

- Jó! Jó! Nyugi! De te úgyis velem jössz. Ha így akarod fogd te! - nyitom ki és átadom a mellettem levő lánynak.                                                                                                                                                                          

Marinette körbevezet legnagyobb örörmömre. Először az Eiffel tornyot nézzük meg közelebről, aztán a Louvre - hoz megyünk és így tovább, és így tovább. De én közben egyre furcsálva nézem a piros, fekete pöttyös esernyőt.

                                                                                          ***

- És végül az Astérix park - érünk végig a nevezetességek terén. 

Marinette rámutat a már jól ismert vidámparkra. Én persze úgy bámulok rá, mintha most látnám először. 

- És most menjünk apámhoz! Ígyis késésben vagyunk! - Szólok és elhúzom a lányt. 

- Oké! Oké! 

Nem olyan messze van apám háza ezért szépen megyünk. Pár perc múlva oda is érünk. Mielőtt bemennénk leveszem kapucnimat, és behajtjuk az esernyőt. Marinette belelép egy pocsolyába ami loccsan, ettől csizmája vizes lesz. Egyszerre kitárul előttünk az ajtó és Apám áll előttünk.

- A- Apa - bólintok. 

- Elkéstél. 

Bemegyek, leakasztom pulóveremet. 

- Tudom, apa, de úgy siettem, hogy összeütköztem Miss Dupain- Cheng kisasszonnyal, aki nagy rajongód! - Szólok. 

Apám lenézően ránéz Marinettre. A lány izgatottan bólint. 

- Hm... - morog a férfi. 

- Minden alkotásomat magáról néztem! Ön a kedvenc divattervezőm! - kiabál izgatottan  Marinette. 

Lassan de biztosan leülünk ebédelni. Kínos csönd. Csak a villák ütközése hallatszik. 

- Ééés hogy telt a napod? - Fordulok apám felé. 

Ő nem válaszol. Csak a lányt nézi. 

- Hogy is hívják? - Kezdi. - Miss Dupain- Cheng. Hány éves is? 

Marinette lenyeli a falatot, és leteszi villáját. 

- 25. 

Apám bólint. 

- Adrien fiam is annyi - mondja, de még mindig a lányra néz. - Most akkor maguk... 

Marinette elneveti magát és egymásra nézünk. 

- Áá! Dehogy! - mondjuk kórusban - Csak összeütköztünk... és... nem.. nincs semmi. 

Apám szigorúan néz kettőnkre. Amikor végezünk kikísér és elköszön, majd becsukja az ajtót. 

- Huh. Ez kínos volt - nevet Marinette. 

- Ja. Ez furcsán jött ki. Bárcsak vissza lehetne forgatni az időt - szólok egyszercsak. -Anyám eltűnése óta ilyen. 

A lány megfogja kezem és elhúz valahova.

- Meg kell mutatnom valamit! 

5 perc múlva egy csodás helyre érünk. Egy szép házba. 

- Ez itt a te... - kezdem.

- Sst! 

Belépünk a házba. Az mintha régiség bolt volna. 

- Nagyon jó, de mi ez? - Kérdezem. 

- Csak gyere. 

Egyszerre kinyílik egy titkos ajtó, és Marinette beüt egy kódot. Egy pincébe érkezünk. Kezembe nyomja az esernyőt és maga is megfogja. Mindketten alatta állunk. 

- Pörgesd meg - szól. - Pontosan... - Ránéz órájára. - 6 - szor. 

Kezem között megdörzsölöm és megpörgetem a piros, fekete pöttyös esernyőt. 

- Ezt miért... - kezdem, de elsötétül a világ, és mintha egy vasúton ülnénk elindulunk. 

Nem tudom hová megyünk és nem látok semmit. De érzem Marinette közelségét és ez megnyugtat.

                                                                             ***

Hali! Bocsi, tudom nem nagyon találtam el Marinette jellemét, de direkt csináltam ilyenre! Remélem tetszett nektek, ez a hosszú kis fejezet, és várjátok már a kövi részt! Jó éjszakát, Bogárkáim! Puszi: Fralli88