-Nella Räikönnen!- hallottam meg ismét dörömbölést.

-És gyanítom Charles Leclerc is.- jött kívülről Gasly hangja is.

-Pszt.- mutattam a mellettem fekvő fiúnak. A telefonom rezegni kezdett a kezemben, de le volt némítva, így nem hallhatták, hogy itt vagyok.- halkan kuncogtam, mikor a telefonom hangos csipogásba kezdtem.

-Hallom a telefonod!- szólt tovább a barátnőm.

-Én csak pihenni szerettem volna.- nyitottam ki végül az ajtót.

-Aha gondolom.- lépett be és azonnal az ágyhoz sietett. - Itt van ő is.

-Most mi van? Mi csak tv-t néztünk.- ásított Charles.

- És nem lett volna egyszerűbb szólni?- háborodott fel Lando.

-Nem ismertek még elég jól.- vettem ki egy üveg vizet a minibárból.

-Inkább csak ismerjétek be, hogy együtt akartátok tölteni az időt.- forgatta a szemét Carlos.

-Nem igazán áll szándékomban pilótával leélni az életem.- kortyoltam bele, mire mindannyian meglepetten néztek rám.- Most mi van? Úgy nőttem fel, hogy az apám szinte sose volt otthon. Én nem ezt a sorsot szánom a gyerekeimnek.

Még mindig csend uralkodott, nem tudtam pontosan miért.

-Majd hozzászoktok az őszinteségemhez.- csavartam vissza a kupakot.- Vagy nem.

A többiek még mindig csak engem bámultak, mikor csippant a telefonom. Rányomtam az értesítésre, felnyitottam és automatikusan az apám Instagram oldalára dobott.

-Minden rendben?- lépett hozzám Lu. Válaszként csak felmutattam a telefonom. Egy kép volt rólam és a családomról, alatta egy szöveggel amiben elmesélték a teljes történetet. -De hát ez jó.

-Nyisd meg a kommenteket.- válaszoltam és a komódtól ellökve magam ismét a minibárhoz tértem.

-Ne.- fogta meg a kezemet a barátnőm.

-De.- válaszoltam és egy rövid ital után nyúltam.

-Nem lesz jobb tőle.- rázta a fejét, a fiúk pedig nem értették mi is a problémám.

-Kinek?- nevettem gúnyosan és kisétáltam a teraszra, hogy rágyújthassak. A kommentek között minden csak azzal volt tele, hogy zabigyerek vagyok és a pénz miatt születtem. Fattyú. Azt hittem most minden könnyebb lesz, de inkább csak megnehezítette a dolgokat.

-Sosem fog mindenki szeretni.- ült le mellém a barátnőm.

-Azt nem is várom el.- ráztam a fejem.

-Szerinted engem hányan bántottak mikor kiderült, hogy Lando barátnője vagyok?- tárta szét a karját.

-Hülye kurva voltál igaz?- nevettem el magam.

-Oh. Voltam annál rosszabb is. Agyon plasztikázott, csak a pénz miatt szeretem, aranyásó. Minden. De szeretem. És ha ezt el kell viselnem ahhoz, hogy vele legyek. Hát legyen.- mosolygott rám.

-Milyen érzés szerelmesnek lenni?- fordultam felé kérdőn.

-Boldog. Időnként fáj, de minden egyes perc amit együtt tölthettek ismét varázslatossá teszi a dolgokat.- fordította oldalra a fejét.- Talán ki kéne próbálnod.

A követőim száma a nap folyamán percek alatt növekedett, ezzel a gyűlölködők száma is. Egészen estig rágtam magam ezen, majd a telefonomon megjelent egyszerre hat értesítés. Lu, Lando, Charles, Carlos, Max és Pierre is kiraktak egy- egy képet rólam, vagy rólunk, amin megjelöltek. Ezzel kiállva mellettem. Charles képén meglepődtem, hiszen a húgommal szerepeltem, a minap mikor velünk vacsorázott.
Jól esett. Úgy éreztem gondoskodnak rólam és figyelnek rám.

-Randizni fogok.- ültem le a barátnőm mellé a vacsora közben, ő pedig félrenyelt.

-Te?- köhögött?

-Valamikor mindent el kell kezdeni.- nyúltam le a tányérjából egy sültkrumplit.

-És kivel?- kérdezte Lando. Ugyanis a fiúk egy hatalmas körasztalnál ültek, és meglepődve néztek rám.

-Azt még nem tudom.- rántottam meg a vállam.- De valakit csak találok ahogy eddig is.

-Akkor gondolom te vagy Nella.- hallottam meg egy női hangot.

-Ahogy mondod.- bólintottam.

-Nella, ő itt a barátnőm Katherina.- mutatott a mellette ülő szőke lányra Pierre.

-Már sokat hallottam rólad.- mosolygott rám kedvesen.

-Remélem csak rosszat.- kacsintottam, mire ő nevetni kezdett.

-Sosem változol.- mosolygott mellettem Lu is.

-Éppen randizni készülök és te azt mondod nem változok?- tettettem felháborodást.

-Igaz, igaz!- tette fel a kezeit védekezően.

-Hamarosan érkeznek a többiek is.- pillantott a telefonjára Lando.

-Kik?- kaptam be egy falatot Lu tányérjából.

-George és Carmen.- válaszolta.

-Király. Akkor este bulizhatunk.- mosolygott Pierre.

-Én kihagyom.- ráztam a fejem.- Tényleg csak kiszeretném aludni magam.

Kivételesen senki nem keveredett vitába velem. Tisztában voltak a velem történtekkel és azzal, hogy ha nem is mutatom ki belülről még gyászolok. Ha tudnám hova temetik.

Az anyámmal a gondolataimban aludtam és ez meg is idézte, hogy vele álmodjak.

***
-Kelj fel Nell. Mindjárt fel kel a nap!- ébresztgetett.

-De olyan korán van.- fordultam a párnámbay

-Hiszen ma vagy 15!- ébresztgetett tovább és nem is kellett több. Azt hittem enyém a világ 15 évesen, az anyám pedig tett is róla, hogy mindenem meg is legyen.

Egymást ölelve, takarókkal szaladtunk le a tenger partjára, hogy egymásra dőlve nézzük meg a napfelkeltét. Minden évben így kezdtük a szülinapomat. Anyu kivett egy nap szabadságot és az egész napot együtt töltöttük. Ez volt az utolsó normális születésnapom.

-Örökké így fogjuk ünnepelni?- kérdeztem szorosan ölelve.

-Amíg világ a világ.- adott egy puszit a fejemre.

***

A könnyeim szétáztatták a hajamat mikor felkeltem. Az órára tekintettem ami hajnali hármat mutatott. Épp annyit, hogy Lu visszaérjen. Szükségem van rá. Egy pólót kikapva a bőröndömből, majd egy melegítő nadrágot felkapva kezdtem rohanni a folyosón a lift felé. Őrült módjára nyomtam a gombot, mígnem végre kinyílt és egy kissé ittas Leclerc állt velem szemben.

-Mi a baj?- lépett azonnal hozzám, én pedig csak a nyakát átkarolva folytattam a bőgést. Szorosan tartott és nem kérdezett. Pont mint amikor elmondtam neki mi történt az anyámmal.

-Elakarok menni a temetésére.- zokogtam.

-Elmegyünk.- simogatta a hajam.- Tudod hol lesz?

-Nem.- ráztam a fejem.

-Gyere.- húzott magával.

-Luisinhahoz indultam.- torpantam meg.

-Ők még buliznak.- húzott tovább, majd elkérve a szobakártyámat bement a szobámba. Követtem.

Az ágyamba feküdtem csukott szemmel, mikor fény világította meg a szemem. Megfordultam és észrevettem a fotelben fekvő Leclerc-t.

-Charles.- suttogtam.- Charles!

-Igen?- kérdezte csukott szemmel.

-Feküdj ide.- húztam a kezét.

-Nem. Nem azért vagyok itt. Nem akarom, hogy félreértsd.- magyarázta továbbra is csukva tartva a szemét.

-Nem fogom.- mosolyodtam el.- De az a kanapé kurva kényelmetlen lehet.

Csukott szemmel mászott át rajtam és hasalt el az ágy másik végén. Nem bújtunk össze, még csak egymásra sem néztünk. Most először tényleg olyanok voltunk mint a barátok.

charlesleclerc: sleeping beauty