Carlos első futamgyőzelme után, ami közben és után legalább két órát bőgtem, és Charles folyamatos kiesései után, amik után szintén órákat bőgtem, végre elérkezett a magyar nagydíj ami egyet jelentett a pihenéssel, illetve a baba érkezésével.
Ez a nyugalom azonban abban a pillanatban megdőlni látszott, mikor Seb megérkezett a Four Seasonsbe és engem keresett, tudtam valami történni fog.

-Szia!- öleltem meg, ő pedig egy kedves mosollyal viszonozta azt.

-Szeretnék neked valamit elmondani, és nem szeretném, ha a sajtóból értesülnél.- fogta meg mind a két kezemet és a folyosón elhelyezkedő kanapéra mutatott. Egy köpésre voltunk a szobánktól, amiben Charles várt bent. A folyosó üres volt, így Seb és én meghitten beszélgethettünk.- Nagyon sokat gondolkodtam. Rájöttem, hogy bár tökéletes volt ez az elmúlt pár év, de a mostani év után be kell ismernem, hogy ideje hazamennem a gyerekeimhez.

Nem mondta ki konkrétan mire gondol, de az én tekintetemet már is elhomályosították a könnyek.

-Seb?- töröltem le egy könnycseppet.

-Az év végén visszavonulok.- bökte ki.- Akartam, hogy tudj róla mindenki előtt.

-Köszönöm.- bőgtem el magam, majd a nyakába csimpaszkodva zokogtam. Nem tudom pontosan mennyi ideig, de mikor kissé lenyugodtam újra rám nézett.

-6 perc múlva megjelenik az instagramom és azon egy videó, amiben bejelentem a visszavonulásom.- mosolygott bíztatóan, majd elköszönt és távozott. Én pedig úgy éreztem örökké távozik az életemből.

Összetörve rontottam be a szobába, ami Charlesra a frászt hozta és idegesen ugrott elém mi a baj. A fejemet rázva és a könnyeimet törölgetve vettem elő a telefont, miközben leültem az ágy végére és jeleztem, hogy csatlakozzon. Vártam, hogy az óra egészet mutasson, majd beírtam Seb nevét a keresőbe és elindult a videó. Charles némán hallgatta egykori csapattársa szavait és éreztem, hozzám hasonlóan őt is teljesen lesokkolja a hír.

Percekig csak ültünk és hallgattuk újra meg újra a felvételt amiben Seb beszél, a kedvenc színéről, az életéről és a gyerekeiről. Különös volt ezt úgy hallgatni, hogy tudtam lassan én is anya leszek.

-Amikor a gyámügy megérkezett apuhoz velem, nem tudta mit csináljon. Elvitt néhány versenyére, de hirtelen csöppentünk egymás életébe.- kezdtem bele miért is éreztem ekkora fájdalmat Seb távozása miatt.- Apu nehezen kezelte, de fele annyira se mint én. Egyik nap konkrétan megszökni akartam, de ő rám talált. Elmondta nekem, hogy ez egyikünknek sem lehet könnyű, majd ott állt mellettem amikor elmeséltem az életemet apunak. És az évek során mindig ott volt ha valami konfliktus volt közöttünk. Amikor távozott a Ferraritól először apu, majd ő, egy világ tört össze bennem. Úgy éreztem örökre elveszítem, de most. Most úgy érzem mintha meghalt volna.

-Jules és az apám halála után az egyetlen példa a szemem előtt a bátyám maradt, majd a Ferrarihoz kerültem és jött Seb, aki példát mutathatott. Csaknem annyira mint most Micknek.- rázta a fejét.- Szegény Mick.

A hétvége további részére ez teljesen rá is nyomta a bélyeget a hangulatomra, amin tovább segített a szombati eső és a vasárnapi hideg idő. Már csak egy nap- ez lebegett a szemem előtt- és pihenhetünk.

A gyomromban a görcs viszont nem akart lazulni, mikor az f3-at még vizes pályán engedték pályára. Arthurért teljes izgatottsággal, a körmömet rágva álltam és idegességemben azt sem tudtam mit csináljak, de hála az égnek, és meglepetésként senki nem csúszott olyan nagyon el.

Az F1-es futamnál kissé megkönnyebbülve álltam, hiszen jó helyről startoltak, de amikor először Carlos, majd Charles kerékcseréjét rontották el, már igen csak idegesen álltam Arthur mellett.

-Ezt nem hiszem...- dobbantottam és a következő pillanatban a mellettem álló, legfiatalabb Leclercbe kapaszkodtam.

-Nyugi.- nyúlt a hátam mögé, hogy megtartson. A kiborulásom oka Verstappen volt, vagyis inkább a tudat, hogy Max gyakorlatilag a Ferrari felhalmozott hibái miatt nyeri meg a nagydíjat.

-Ah.- nyúltam a hasamhoz és a fiúnak ekkor esett le, hogy nem a helycsere változás az oka az összegörnyedésemnek.

-Be kell mennünk a kórházba!- mondta alig hallgatóan, hiszen nem kerülhetett ki előbb a netre, mint hogy a szüleink lássák.

-Mindjárt vége!- mutattam a 10 körre.

-Majd a mentőben megvárod!- erősködött, de én meg se moccantam. Le sem tagadhatná, hogy testvérek Charlessal, hiszen nem tétovázott, felkapott és azonnal egy mentőautó irányába indult. Nehézkesen de elmagyaráztuk nekik, hogy mi a probléma és még várjunk, majd Arthur vissza rohant, hogy gyorsan szólhasson Charlesnak.

-Kocsival jön utánunk be. Induljunk!- pattant be mellém, hiszen én is tudhattam, Charlesnak még minimum negyed óra amíg levetkőzik meg minden, és persze az interjúk. Hiába tiltakoztam volna, a fájások egyre sűrűbben jöttek, és egyre jobban szorítottam Arthur kezét.
A következő pillanatban már csak arra lettem figyelmes, hogy villogó és szirénázó mentővel indulunk el az autópályán, ahol az autók utat engednek nekünk.

-Charles itt van.- bök a fiatalabbik Leclerc az ablak felé. Ki pillantva nem láttam teljesen, csak azt, hogy egy sötétkék Ferrari szorosan a mentő után halad. Ebből hír lesz!

A kórházba érve Charles pillanatok alatt termett mellettem.

-Alig ért véget a futam!- csóváltam a fejem.

-Nem érdekel a futam.- simította ki a hajam a homlokomból.- Binotto sem. Elrontották a futamom, nem fogják elvenni az élményt, hogy lássam a kislányom születését.

-Kislány?- pillantottam fel rá. A mellettünk ülő orvos aki éppen ultrahangvizsgálatot végzett csak horkantott egyet és ránk nézett.

-Igen. Kislány.- bólintott. Nem volt időm tovább meglepődöttet játszani, hiszen perceken belül már a szülőszobában is voltam, ahol Charles kezét szorítva ordítottam, teljesen elvesztve az időérzékem.

A pillanat viszont, amikor már az egyik kórteremben egymást nézve belépett az orvos, minden fájdalomért kárpótolt.

-Tudok neki egy nevet.- mosolyodtam el.

-Én is.- vágta rá Charles.- Lily.

-Én a Laurára gondoltam, de két neve is lehet.- kedvesen elmosolyodott édesanyám nevét meghallva, majd bólintott.- Miért pont Lily?

-Amikor először lefeküdtünk.- mutatott a kezemben tartott kicsire.- Azt hittem, hogy Lilynek hívnak téged.

Hangos kacagásba törtem ki, amit a baba hangtalanul figyelt, Charles pedig csak mosolygott.

-Elnézést.- lépett be egy orvos.- Itt van pár ember, azt állítják Önökhöz jöttek.

Nem volt ideje folytatni, hiszen a barátaink egy csordaként özönlöttek a kórterembe ahol teljesen lesokkolva figyeltek minket. Kivéve Pierret, aki az ajtófélfának dőlve boldogan mosolygott.

-Hogy mi van?- szakadt ki elsőként Landoból.

-Itt az én kis kereszt.- lépett hozzánk Pierre, amit a többiek teljes meglepettséggel figyeltek.- lányom?

Mind a ketten bólintottunk és ekkor Lu Pierre mellé lépett.

-És az enyém is.- mosolyodott el. Sejtettem, hogy Charles őt fogja megkérni, de nem tudtam megtette- e, hiszen Lu sosem kérdezte, azt hittem észre sem vette. Most viszont a szemem megtelt könnyel ahogy ott álltak a kis Lilyvel a kezükben.

nellaraikonnen: Dream city🌅