-Jó, hogy végre itthon vagytok.- mosolygott Pascale körbe az asztal körül.

-Ne is mondd.- dőlt hátra Charles idegesen.

-Minden rendben lesz Kicsim.- mosolygott rá az édesanyja.- De örülök, hogy Carla is velünk van végre.

Arthur ennél tökéletesebb időpontot nem is tudott volna választani arra, hogy bemutassa a barátnőjét a családjának. Ezzel senkinek sem tűnt fel, hogy a bő ruháim egy mostmár növekvő pocakot rejtenek.

-Kihozom a sütit.- álltam fel kicsit nehézkesen.

-Minden rendben?- pattant fel Charles azonnal, hogy segíthessen.

-Persze.- mosolyogtam rá.

-Bist du schwanger?(Terhes vagy?)- csillant fel Carla szeme, az én szemeim pedig kikerekedtek. Nem is tudtam, hogy min lepődtem meg jobban. Azon, hogy ilyen könnyen rájött vagy, hogy németül szólalt meg. Vajon Arthur mondhatta el neki?

-Kannst du mir helfen?( Tudsz segíteni?)- intettem a fejemmel a bejárat felé ő pedig bólintott és követett. A Leclerc család értetlenül figyelte a beszélgetésünket, mi pedig csak mosolyogva távoztunk, hogy tálaljuk a sütit.

-Szóval?- ült fel a konyhapultra a fiatal lány.

-Arthur mondta el?- szeleteltem a sütit.

-Mindenki iszik. Te nem. Bő ruhákat hordasz és nehezedre esik felkelni. Illetve láttam a fintort az arcodon a kávé szagától.- kapott be egy falatot.

-Ennyire feltűnő?- nyíltak tágra a szemeim.

-Nem.- nevette el magát.- Arthur mondta el, de látnod kellett volna az arcodat.

-Próbálom titkolni ahogy lehet.- sóhajtottam nagyot.

-De miért?- nézett rám én pedig belegondoltam, hogy igazából nem is ismerem, mégis úgy éreztem neki elmondhatom.

-Az emberek gonoszak.- kezdtem bele a sztoriba és elmeséltem a legelejéről.- Én pedig inkább várok, hogy megszülessen, hogy akkor együtt jelentsük be. Ha akkor nem mondják, hogy a barátnőm terhes, biztos bele sem gondolok, hogy esetleg én is.

-Ő hogy van?- érdeklődött.

-Eleinte ki volt borulva, most viszont boldog, hogy anyuka lesz és alig várja a pillanatot, hogy megszülessen.- mosolyogtam Lunáról mesélve.

-Hát ti?- jelent meg Charles.

-Az öcséd pletykás.- mosolyogtam rá, majd Carlara is, hogy érezze, nem rosszindulatból mondtam.

-Ezt mindig is tudtuk.- nevetett.

-És kisfiú vagy kislány?- lóbálta a lábait, mint egy kisgyerek.

-Majd ha megszületik megtudjuk.- karolt át Charles mosolyogva.

-Wow. De jó!- mosolygott.

-Vigyük a sütit, mert észreveszik, hogy sokáig bent vagyunk.- kaptam fel a tálcát és visszaindultam a terasz felé.

-Te mindent előre kiterveltél?- nevetett Carla.

-A kifogások nagymestere.- követett Charles.

Az ebéd egyszerűen remekül telt, de alig vártam, hogy hazaérjünk és otthon kipakolhassam a babaruhákat amiket még Olaszországban és Spanyolországban vettünk. Tudtam, hogy ideje lenne mindent összerakni időben, hogyha itt az idő ne kelljen kapkodni. De mégis úgy, hogy senkinek ne tűnjön fel.
Ennek okán órákat voltam képes olvasgatni arról miből mi a megfelelő és az online megrendelés mellett döntöttem. A héten itthon leszünk és elméletileg addig meg is jön minden amíg itthon leszünk.

-Jöttök szurkolni a hétvégén?- ült le Charles azonnal valami témába belevágva.

-Egyértelmű!- bólintott mindenki és folytattuk a beszélgetést amíg lement a nap. 

Már éppen a fürdést terveztem, mikor a telefonom megcsörrent és azonnal facetimera váltott.

-Szia apu!- mosolyogtam a telefonba.- Mikor jössz?

-Szia Kicsim.- szólt bele és láttam rajta, hogy ideges.

-Minden rendben?- álltam meg, hiszen láttam az arcán, hogy mennyire komoly.

-Fontos dolgot szeretnék mondani.- ült le, így én is követtem a példáját.

-Jaj. Mondd már! Ideges vagyok. A többiek jól vannak? Apu!- idegeskedtem.

-Újrakezdem a versenyzést!- bökte ki, mire teljesen lesokkolódtam, de nem azért, mert újra kezdi.

-Melyik pilótát küldik el a forma1ből?- nyíltak tágra a szemeim.

-Jaj nem ott!- nevette el magát.- NASCAR.

Nem válaszoltam csak elmosolyodtam, ezúttal pedig az ő arcára ült ki a döbbenet.

-Mi az?- érdeklődött ezúttal ő.

-Kimi Räikönnen 2018. "Én nem értem az olyan embereket, mint Nico Rosberg. Ha egyszer visszavonulok nem fogok visszatérni kommentátornak, se semminek".- mosolyogtam visszautalva az akkori mondandójára.

-Nem is kommentátor leszek.- válaszolta.

-Nehéz is lenne téged annak elképzelni.- nevettem fel hangosan.

-Nem értem miért mondod ezt.- játszotta az értetlent.

-Nella!!!- jelent meg a képernyőn a kishúgom.

-Szia Kicsim!- integettem bele a telefonba.

-Nem haragszol?- pillantott ki a húgom mögül apu.

-Úgyis tudtuk, hogy nem tudod magad mögött hagyni.- mosolyodtam el, mire ő is hasonlóan tett. Érdekes volt, hogy ezt vártuk, most annyira mégsem érzem másnak. Még egy kicsit beszélgettem Riannával, majd letettük.

-Minden rendben?- lépkedett felém Charles már pizsamában.

-Ühüm.- bólogattam.

-Akkor miért sírsz?- ült le mellém nevetve én pedig az ölébe hajolva bőgni kezdtem.

-Mert terhes vagyok!- zokogtam.

-Tudjuk szívem.- simogatta a hajam.

-Apu újra kezdi a versenyzést. Én meg azt érzem, hogy most olyan mintha bezárulna a kör.- szipogtam, de láttam, hogy Charles nem érti mire gondolok.- Akkor ismertelek meg amikor abbahagyta, most pedig újra kezdi.

-De mi nem érünk véget.- adott egy puszit a homlokomra.

-Nem jön Monacóba. Sok dolga van még mielőtt újra kezdi a versenyzést.- ültem fel és kissé elkeseredettnek éreztem magam.- Utálok ilyen érzékeny lenni.

-Miután anyu megszült engem mindenen sírt.- nevetett én pedig csak újra gondolkozóba estem és a fejemet hátra vetve kezdtem újabb zokogásba.- Kicsim. Mi a baj?

-Az anyukám és az apukád nem is ismerhetik majd a kisbabánk.- zokogtam és ezúttal már ő is elérzékenyült.

-És Jules meg Anthoine sem.- hajtotta le a fejét.- Jules örülne a világon a legjobban.

-Annyira sajnálom amit anno mondtam.- hajtottam le én is a fejem.

-Mikor? Mit mondtál?- törölt le egy könnycseppet a szeme alól.

-Hogy te nem értheted ez milyen. Amikor anyu meghalt.-  bújtam hozzá közelebb.

-De részben igazad volt. Mind a kettőnknek nehéz volt. Nekem ott volt a családom, de te teljesen egyedül maradtál.- karolt át.

-Sose merj elhagyni Charles Leclerc!- szorítottam magamhoz.

-Nem foglak Nella!- adott puszit a fejem búbjára.- Bízz bennem.

-Bízok!- maradtam csendben, majd újra felültem, hogy a szemébe nézhessek.- Mesélsz nekem róluk?

-Kikről?- láttam a szemében, hogy tudja kikre gondolok mégis választ vár.

-Apukádról, Anthoineról és Julesról.- válaszoltam. A szemei továbbra is tele voltak könnyel, de láttam mennyire jól esik neki, hogy érdekelnek az elhunyt szerettei. Úgy mesélt róluk, mintha mese lenne. Csakúgy csillogott a szeme. Majd én is meséltem az édesanyámról. És együtt végig sírtuk az éjszakát és azt éreztem, hogy egy szinttel feljebb lépett a kapcsolatunk.

charlesleclerc: Mon amour👩🏽‍❤️‍👨🏽