A terhesség titok maradt és nem is állt szándékomban elmondani senkinek. Még nem. Charles pedig ezt tiszteletben tartotta. A hasam viszont a harmadik trimeszter örömére egy kisebb növekedésbe kezdett, így az öltözékem is kicsit lazább lett. Próbáltam kicsit, de nem feltűnően bővebb ruhákat hordani. Mintha csak stílust váltanék.

-Az anyám ki fog nyírni ha megtudja, hogy babát vártál és nem mondtuk el.- nevetett Charles egy babaruhát a kezében tartva.

-És teljes mértékben meg is fogom érteni.- bólogattam én is nevetve.- De ezt nekik is meg kell érteniük.

-De legalább mostmár tudjuk, hogy a baba egészséges.- sóhajtott nagyot. Az elmúlt egy hetünket elég erősen beárnyékolta a tudta, hogy a második alkalmunk után én füveztem és ittam is. Nem is olyan kis mennyiségben. Nagyjából egyenesen a csodának köszönhető, hogy a kisbabánknak semmi baja nincsen.

-Milyen színű legyen a szoba?- mutatott felém egy szín palettát Charles a fal felé emelve.

-Valami semleges. Nem kell majd mindenből újat venni, ha..- tervezgettem, majd csak az őrülten mosolygó Charlesra pillantottam.

-Ha jön a következő?- kacsintott.

-Azért ha lehet akkor azt tervezzük.- kacsintottam vissza rá, ő pedig csak nevetett. Bár még volt 3 hónapunk, igyekeztünk megszervezni mindent, hogy akkor minden itt lehessen majd. Pont ebből adódóan vásároltunk be néhány dolgot távol Monacótól, egy olasz kisvárosban, ami közel esett Imolához. Nem sok dolgot, csak néhány alap dolgot, amit majd hazavihetünk, hogy elrejtve kipakolhatunk otthon.

-Viszont szeretném, ha egy ember tudna róla.- állt fel, hogy mellém léphessen.- Ne az legyen, hogyha esetleg baj lenne, vagy megindul a szülés ne tudja senki mi a baj.

-Majd úgy időzítem, hogy te legyél ott.- rántottam meg a vállamat.

-Nell.- rázta a fejét.

-Mattia.- bólintottam.

-Én Arthurra gondoltam.- fogta meg a kezemet.- Mattianak mindig sok dolga van, pláne a futamok alatt.

-Arthur viszont nincs ott mindig.- válaszoltam.

-Akkor legyen ez a két ember.- válaszolta, mire csak meglepetten bólintottam.

-Jó!- válaszoltam.

-Te ilyen gyorsan beleegyezel?- ráncolta a homlokát.

-Persze. Végülis értem amit mondasz. Biztonságban akarsz tudni és Mattia nem tud mindig figyelni rám.- mutattam fel két kis zoknit amire csak bólintott, így egy kosárba dobtam.

A témát egészen az Imoláig való visszaérkezésünkig szüneteltettük.

-Charles tudnál jönni egy 10 percre?- kiáltották neki a Ferrari felől.

-Persze.- válaszolta és megsimította a hátamat.

-Addig megkeresem Arthurt.- válaszoltam.

-Utána pedig beszélünk Mattiaval.- bólintott és el is sietett.

*

-Sziasztok.- léptem egy kisebb társasághoz.

-Szia.- lépett hozzám Arthur azonnal és két puszival köszöntött.

-Tudnánk beszélni?- tördeltem az ujjaimat.

-Persze. Egy pillanat csak had mutassalak be.- húzott maga mellé egy lányt.- Ő itt Carla a barátnőm. Ő pedig Charles barátnője.

-Szia. Nella vagyok.- nyújtottam a kezemet, amit mosolyogva megrázott.

-Carla Brocket.

-Itt van az én sógornőm.- karolt át Lorenzo.

-Hát te?- lepődtem meg és őt is köszöntöttem.

-Jöttem megnézni az öcsikéimet.- mosolygott az öccsére.

-Értem.- bólintottam.- Akkor tudnánk beszélni? Négy szem közt.

-Persze.- bólintott és egy puszit adott a barátnője arcára. Lorenzo és Carla végig figyelték ahogy arrébb sétálunk.- Minden rendben?

-Terhes vagyok.- böktem ki, mire azonnal lehervadt az arcáról a mosoly.- Charlestól.

Bár láttam az arcán a megkönnyebbültséget, de még mindig várta, hogy folytassam, hiszen nem teljesen érti.

-Ez gáz! Mit gondolt ez a klub? Mitől jobb nekik?- rázta a fejét dühösen.- De a baba egészséges.

-Igen.- mosolyogtam rá kedvesen.- De halkan. Nem akarom elmondani senkinek.

-Akkor nekem?- ráncolta a homlokát.

-Charles megkért, hogy egy embernek mondjuk el, aki mellettem van a futamok alatt. És téged választottunk.- mutattam rá, az ő szemei pedig megteltek könnyel.

-Minimum mintha azt közölted volna, hogy apuka leszek.- nevetett könnyes szemekkel.

-Azt hiszem a barátnőd kissé fiatal még hozzá.- nevettem én is.- Még én se akartam ilyen fiatalon.

-Hát igen.- pillantott barátnője felé.- Csak 19. Mégis sokkal érettebb, mint némelyik huszonéves.

-Na mi újság?- karolt át Charles.

-A középső Leclerc apuka lesz.- ölelte át a bátyját Arthur.- Gratulálok.

-Köszönöm.- szorította magához.- De erről senkinek nem szólhatsz.

Arthur egy mozdulattal jelezte, cipzárt húzott a szájára, amit utána egy kulccsal lezárt és eldobott.
Hálásan mosolyogva beszélgettünk még kicsit, majd visszamentünk a Ferrarihoz, hogy Charles készülhessen, én pedig pihenhessek.

-Ciao Bella.- lépett be Mattia egy kopogás után.

-Szia Mattia.- mosolyogtam rá fáradtan.

-Oh. Remek.- állt le Charles a rövid edzésével.- Szeretnénk beszélni veled.

-Minden rendben?- ráncolta a homlokát.

-Persze.- bólintottam, majd ezúttal hagytam, hogy Charles magyarázhassa el mi a szitu és hogyan is történt ez az egész.

-Szóval azért jöttetek össze, mert babát vársz?- lepődött meg.

-Nem.- ráztam azonnal a fejem.- Már azelőtt együtt voltunk, mielőtt megtudtam, hogy terhes vagyok.

-Akkor nem is veszed el?!- nézett ezúttal Charlesra, szinte már felháborodva.

-Én nem szeretném!- húztam ki Charlest.- Ha most Charles eljegyezne és összeházasodnánk, majd három hónap múlva gyereket szülnék, mindneki azt gondolná csak a baba miatt házasodunk. Én pedig ezt nem akarom.

Charles egy kedves pillantást lövellt felém, és most láttam rajta, hogy igazán megértette a problémám és nem áll szándékában vitába szállni velem ezzel kapcsolatba.

-Figyelni fogok rá.- bólintott Charlesra pillantva, majd hozzám lépett, hogy két puszival gratulálhasson. -Olyan leszek, mint egy büszke nagypapa.

-A Ferrari nagypapa.- mosolyogtam nevetve.- Mattia. A szüleink sem tudnak róla.

-Értettem.- bólintott, majd intett és magunkra hagyott minket. Charles neki állt folytatni az edzést, én pedig ledőltem és átaludtam mind a két szabadedzést.

-Mit szólsz egy laza kiruccanáshoz?- lépett be Charles.

-Bárhova csak menjünk.- ásítottam nagyot.

-A futam után indulhatunk is.- támaszkodott mellém és mélyen a szemembe nézett, amivel teljesen zavarba hozott.

-Charles. Most hívtak. Semmi hír az órádról.- rontott be Andrea. Charles egy csúnya pillantást vetett felé, mire ő összeszorította a száját.

-Milyen óra?- ráncoltam a homlokom.

-Semmi.- rázta a fejét Charles.

-Charles.- néztem rá idegesen.

-Nyugi. Csak ellopták az órám.- karolt át.- De nem támadtak meg, csak ügyesen levették a kezemről. Nem volt semmi baj.

-És én erről miért nem tudok?- tártam szét a karom.

-Mert neked most nyugalom kell.- simított egy tincset a fülem mögé és egy puszit nyomott a homlokomra.

nellaräikönnen: sleepy baby