-Annyira csodálatos ez a hely.- néztem körbe amint megérkeztem Monte Carloba.

-Örülök, hogy tetszik.- mosolygott a bőröndjét húzva maga után. Egy ház bejárata felé igyekeztünk. Tökéletes kilátással a körülüttönk elterülő környezetre. A víz, a sziklák és a város is tisztán látszódott. Vajon milyen lehet éjszaka?

A ház modernitást, mégis a tengerparti idillt idézte meg. Természetesen nem egyedül lakott itt, csak az apartmanja volt az épületben. A berendezése meglepetésemre nem volt túl legénylakásos, mégis jó volt belépni. Otthonos.

-Zongorázol?- húztam végig a kezemet a zongorán.

-Igen.- ült le elé és rám nézett.- Énekelsz valamit?

-Mit?- álltam mellé.

-Amit akarsz.- várta a válaszom.

-Bármit?- kérdeztem és bólintott. Na mondjuk a számot amit mondtam pont nem ismert, de bekereste a telefonján és játszani is kezdte. Jax- Like my Father.

-True love starts with friendship.( Az igaz szerelem bartásággal kezdődik)- pillantottam rá ennél a résznél, miközben ő figyelmesen nézte a képernyőt melyik billentyűt kell leütnie.- I need a man who loves me like my father loves my mom. (Szükségem van egy férfira aki úgy szeret ahogy az apukám az anyukámat)

A dal közben csukott szemmel mosolyogtam és a szüleim jártak a fejemben. A szüleim Kimi és Minttu Räikönnen. Ha valaha is irigylésre méltó kapcsolatot keresett valaki akkor az övék mindenképp annak nevezhető.

-I wanna slow dance in the living room like we're 18 at a senior prom. (Táncolni szeretnék a nappaliban, mintha 18 évesek lennénk a végzős bálon)- figyeltem Charlest és elénekeltem az utolsó sorokat.

-Sosem hallottam ezt a számot.- mosolyodott el a dal végén és rám nézett.

-Annyira csodálatos szövege van.- hunytam le a szemem és mikor kinyitottam újra felé fordultam.

-Gyönyörű hangod van.- sóhajtott nagyot.

-Köszönöm.- mosolyogtam rá, majd csak csendben néztünk egymás szemébe. A keze az arcomra kúszott és éppen közelebb hajolt, mikor a telefonom megcsörrent.- Minttu. Elfelejtettem felhívni, hogy ideértünk.

-Akkor vedd csak fel.- mosolygott.- Addig én összedobok valamit. Biztos éhes vagy.

A Minttuval való telefonálásom után leültünk ebédelni, majd a repüléstől kifáradva ledőltünk kicsit. Ő a saját szobájában én pedig a vendégszobában. A nap már lemenőben volt, mikor kiértünk a partra, hogy egy kicsit megmutassuk magunkat a víznek is ami iszonyat kellemes volt.

-Oké. Most megbosszulóm, hogy a vízbe dobtál.- indultam a partra.

-Azzal, hogy kimész?- nevetett, hiszen már legalább ötödszörre játszottam a durcit. De ezúttal léptem is. Felkapva az ingjét indultam el vissza a vízbe.

-Hé! Az egy drága ing.- nevetett miközben felé lépkedtem a vízbe.

-Az én szempilláim is azok.- rebegtettem meg a pilláimat felé és tovább sétáltam.

-Egyszer az őrületbe fogsz kergetni.- fordult utánam.

-Andrea szerint már megtettem.- kacsintottam és a lemenő napot kezdtem figyelni. Annyira csodálatos.

Ahogy voltunk, vizes ruhában tértünk vissza a lakásba. Majd egy fürdés után leültünk a kanapéra, hogy megnézhessünk egy filmet.

-Istenem imádom Londont.- pillantottam a képernyőre, úgy éreztem a szemeim szív alakúvá változtak.

-Élnél ott?- érdeklődött.

-Éltem. Két évet.- válaszoltam.- De ha választhatnék folytatnám.

-Mi tart vissza?- tette fel a kérdést.

-Miért éljek olyan helyen ahol nincs senkim? A barátaim a világ minden táján élnek kivéve ott, a szüleim Svájcban, a nagyszüleim Finnországban, te meg.- pillantottam rá és ahogy rájöttem mit akarok mondani befogtam, de aztán folytattam.- És te meg itt, Monacóban.

-Hát költözz ide. Hozzám.- vágta rá egy önelégült mosoly kíséretében.

-Na persze.- nevettem el magam és gyorsan felpattantam.- De ideje lefeküdni aludni.

Másnap reggel korán keltem, majd lementem reggelit vásárolni, hogy meglephessem Charlest. Szerencsére a kapu kódját megjegyeztem, így könnyedén léptem be a lakásba ahol már motoszkálást hallottam.

-Megjöttem!- kiáltottam el magam, majd Charles álmos feje jelent meg a konyhából.

-Máskor azért szólhatnál, hogy elmész.- dörgölte meg a szemeit és ásított egyet.

-Tudhatnád, hogy nem megszökni akarok.- kacsintottam rá.

-Merre jártál?- ült le az asztalhoz.

-Reggelit hoztam.- raktam le elé a zacskót és azonnal nézelődni is kezdett benne. A reggeli után lassan elkészültünk és beültünk a Ferrariba, hogy meglátogassuk Charles családját.

-Azt kell mondjam izgulok.- fordultam felé az autóban.

-Mert bemutatlak a családomnak?- húzta fel az egyik szemöldökét.

-Aha. - válaszoltam egy kis gondolkozás után. Az emberek a párjukat mutatják be a családjuknak egy ebéd keretében, nem egy barátot.

Az út nem volt hosszú, így egyáltalán nem volt sok időm gondolkozni azon mennyire is görcsöl a hasam. Ott lesz Arthur is. Jézusom mi van ha kiderül, hogy valamikor a bátyjával is lefeküdtem?

-Megérkeztünk.- nyitotta ki az ajtót. A sajátomat kinyitva szálltam ki és követtem. Egy hatalmas háztömb felé indultunk ahol Charles tudta a kódot és maga elé engedve sétáltunk a lifthez ahol megnyomta a 15-ös gombot és egészen az emeletig nem szólaltunk meg.

-Na végre!- nyitotta ki Charles anyukája az ajtót.- Nella drágám már annyit hallottam rólad.

-Remélem csak rosszat!- mosolyogtam rá a szokásos szövegemet előszedve és elfogadtam a szoros ölelését. Ő pedig nevetéssel díjazta.

-Csak jót.- mosolygott.- Pascale vagyok.

-Örülök, hogy megismerhetlek.- mosolyogtam én is.

-Itt van az én jó öcsém.- jelent meg Lorenzo.-És a bájos Nella is.

-Aki 11 évvel fiatalabb tőled.- nyomatékosította Charles a bátyjával a köztünk lévő korkülönbséget.

-Mit nekem az.- kacsintott rám, majd megjelent a harmadik Leclerc is.

-Szia Arthur.- mosolyogtam rá.

-Szia.- köszöntött két puszival, majd kezet fogott a bátyjával.

-Ti ismeritek egymást?- kérdezte Pascale.

-Múltkor találkoztunk az egyik versenyen.- vágta rá Arthur.

-Köszi.- suttogtam neki, mikor már az anyja és az idősebbik bátyja is a konyhában volt. A fiatal fiú csak egy mosollyal válaszolt és ő is követte az anyját.

-Na izgulsz még?- kérdezte Charles egy elégedett mosollyal.

-Könnyebb mint gondoltam.- mosolyogtam rá és én is követtem a családot, miközben mögülem hallottam Charles nevetését.

Az ebéd a teraszon volt, ami majdnem nagyobb volt, mint a lakás, de tisztán látszódott onnan fél Monacó. És én imádtam itt lenni.
A gondolataimból a velem szemben ülő Lorenzo éles pillantása zökkentett ki. Egy aprót mosolyogtam rá és újra a tájat kezdtem figyelni, de ő továbbra is rajtam tartotta a tekintetét. Jelezni próbáltam Charlesnak, hogy nincs kedvemre a dolog, de mikor megrúgtam csak hangosan feljajdúlt, hogy miért tettem. Így hát a modern világ kapujához nyúltam és írtam neki egy üzenetet a problémámmal.

-Lassan engem dugsz meg a tekinteteddel.- bökte ki egy mérges pillantással a bátyja felé, mikor az anyjuk visszatért a konyhába.

-Nem lenne ellenemre.- bólintott továbbra is engem figyelve.- Ha mondjuk inkább őt.

-Kettő elég volt köszi.- bukott ki belőlem, mire kiült az arcára a meglepettség.

-Nem hagynám ki a harmadikat.- húzta fel az egyik szemöldökét.

-Én meg nem próbálnám felszedni az öcsém barátnőjét!- böktem ki és én is meglepődtem.

-Azt hiszem ideje mennünk.- válaszolta Charles.

Az anyukájától illedelmesen elköszönve és rosszullétre fogva az egészet gyorsan leléptünk a lakásáig meg sem szólaltunk.

-Nem gondoltam komolyan.- léptem utána a lakásba.

-De kimondtad.- túrt a hajába.- Előttük muszáj leszel azt játszani.

-Jó!- vágtam rá idegesen.

-Jó!- válaszolta.

charlesleclerc: view