-Nyomd ki!- sóhajtottam nagyot.

-Mennünk kell.- rázta a vállamat Charles.

-Mégis hova?- túrtam a fejemet a párnába.

-Az meglepetés.- rázogatott tovább. Legalább további 10 percig szenvedett, hogy felébresszen, mikor végre kinyitottam a szemeimet. Egy hosszú nyári ruhát dobott nekem, egy fehér sportcipővel.

Szinte aludtam mikor a kocsiba ültünk, amit folytattam amíg meg nem érkeztünk a repülőtérre.

-Mit keresünk itt?- pillantottam a magas épületre.

-Csak gyere. Lekéssük a gépet.- ragadta meg a kezem. Ész nélkül rohant, és meglepett, hogy nem csak a saját útlevele volt nála hanem a sajátom is. A jegyet sem tudtam megtekinteni, hogy hova is tartunk, de Charles még a repülőn sem engedte, hogy megnézzem.

-Charles Leclerc egy utasszállítón?- húztam fel a szemöldököm mikor már félúton voltunk. Ekkor ébredtem fel.

-Nos. A magángép nem állt készen, szóval muszáj volt.- mosolygott rám valamit a telefonján nyomkodva.

-És meddig leszünk ott?- érdeklődtem, legalább ezt tudjam.

-Hajnalban indulunk vissza.- válaszolta.

-De hát még most is csak hajnal van.- vergődtem, de Charles figyelmeztetett, hogy még nagyon hosszú az út, úgyhogy foglaljam le magam valamivel. Aludtam.

A leszállást jelző hangra ébredtem, ami azt jelentette, hogy ideje becsatolni az övemet.

-Mostmár elmondod hol vagyunk?- kérdeztem, hiszen a sorok közepén ültünk, így nem láttam ki.

-Nemsokára megtudod.- válaszolta.

-Ugye tudod, hogy ez emberrablás?- húztam oldalra a szám.

-Nem kényszerítettelek.- nevetett.

-De igen!- tettettem a felháborosottságom.

-De Nella.- fordult felém.- Ne haragudj meg rám, ha mégsem azt reagálod amire számítottam.

-Hát ezt így igen nehéz elképzelni.- mosolyodtam el.

Tátott szájjal sétáltam a reptéren. Minden évben itt szállunk le a versenyekre, de most mégis más volt. Most nem a családommal voltam és nem ez volt az egyetlen verseny amire ellátogattam.

Charles szavak nélkül irányított egy taxihoz és nem mondta el hova is megyünk amíg oda nem értünk.

-Charles.- álltam meg könnyes szemekkel, mikor kiszálltam az autóból. A fiú csak egy csokor rózsát tartott felém.

A temető mindig is rideg volt és ijesztő, most mégis száz ágra sütött a nap. Charles tudta hova megyünk és amikor megállt, megláttam egy sír fejet, körülötte több száz virággal és csokorral.

-Laura Gomez.- olvastam el édesanyám nevét.- Honnan tudtad?

-Van előnye annak ha az ember ismert és van pénze.- simította meg a hátamat.- A temetése ma délelőtt volt.

-Köszönöm.- karoltam át a derekát és a fejem a mellkasába fúrtam. Zokogtam. Nem tudtam, hogy az bánt, hogy lemaradtam a temetéséről, vagy jól esik, hogy Charles gondolt rám.
A többi virág közé helyeztem a Charlestól kapott csokrot és még egy kicsit ott maradtunk. Majd egy fehér galamb szállt a sírfejre.

-Szia anya.- suttogtam könnyes szemekkel. És évek óta először most éreztem azt, hogy tovább tudok lépni. Boldog akarok lenni.- Holnap lenne a születésnapja.

-Akkor pont jó időzítés.- mosolyodott el.

-Gyere velem.- intettem a fejemmel, ő pedig szó nélkül követett. -Ezen a környéken nőttem fel. De azóta nem voltam itt, hogy Svájcba kerültem apához.
Csak barangoltam az utcákon, mikor végre megpillantottam a helyet ahova vezetni akartam.

-Elég régi ház.- nézett végig az épületen.

-Itt nőttem fel.- mosolyodtam el büszkén, majd a jobb csuklómat felé mutattam.

-B172?- nézte értetlenül az apró tetkót.

-Barcelona 17.utca 2-es ház. Hogy sose felejtsem el honnan jöttem.- mosolyodtam el a tetkót figyelve.

-Ez kedves.- mosolyodott el. Nem volt túl sok időnk, de arra pont elég, hogy bejárhassuk a várost.

-Menjünk bulizni addig.- rángattam Charles karját.

-Részegen nem ülhetünk fel a repülőre.- próbálta kihúzni magát.

-Ki mondta, hogy inni is fogunk?- tártam szét a karom.- Úgysincs jobb dolgunk hajnali négyig.

-De nem késhetjük le a repülőt-tette fel a mutatóujját.

-Ígérem!- ragadtam meg a kezét és húzni kezdtem a kedvenc szórakozóhelyem felé. Ami anno a kedvencem volt.

Spanyol zenék tömege szólt, mikor Charles-t a tömeg közepébe húztam és táncolni kezdtem.  A csípőmet mozgatva énekeltem, amíg a fiú nevetett rajtam.

Egy lány furakodott közénk, akit azonnal félre tolva léptem Charles elé, jelezve, hogy ne is közelítsen. De természetesen néhányan felismerték és a kép helyett inkább egy estét szerettek volna.

-Oké ebből elég!- ragadtam meg a karját és a derekamra helyeztem.

-Csak nem féltékeny vagy?- húzott teljesen közel magához, még a levegő sem fért be kettőnk közé.

-Ne reménykedj.- fordítottam neki hátat és ugyanúgy táncoltunk mint aznap este mikor megismerkedtünk. Ugyanolyan közel, csak ezúttal nagyobb volt köztünk a feszültség, hiszen már ismertük egymást. És ez tetszett.

-Y yo seré tu princesa (És én leszek a hercegnőd)- énekeltem nagy beleéléssel, majd szembe fordultam a fiúval, hogy a szemébe nézve folytathassam.

-Quédate conmigo, que todo es más lindo a tu lado.( Maradj velem, mivel minden szebb a te oldaladon)- énekeltem ezúttal már a fülébe.

-Azért ennyit még én is értek.- suttogott vissza és váratlan mozdulattal hátradöntött és megcsókolt, majd visszasegített a lábamra és megpörgetett. Aztán egy spanyol zenéhez méltóan egymáshoz simulva folytattuk a táncot.

Nevetve szaladtunk a taxihoz, hogy elérjük a repülőt, miközben egy percre sem voltunk képesek elengedni egymás kezét. És minden másodperc a puszikról szólt. Mint akik szerelmesek.

-Csináltad már wc-ben?- böktem az említett helyiség felé a repülőn.

-Nem.- rázta a fejét.

-Jó! Mert én se.- ráztam meg a fejem és oldalra pillantottam.- De 5 perc múlva ott találkozunk.

Nem ittunk, nem voltunk berúgva mégis vágytunk egymás érintésére. Charles csak nevetve nézte végig ahogyan a wc-ig tántorgok. Kezdtem érezni, hogy lassan 24 órája nem aludtunk, mégis mindennél jobban vártam, hogy betoppanjon.

A gépen szinte mindneki aludt, kivéve minket, így nem féltem, hogy lebukunk. Minek? Hiszen ez vagyok én. Az őrült lány. Kimi Räikönnen lánya.

nellaräikönnen: Barcelona