Ezek rövidek lesznek, mert nem igazán van mit írni ezekről a napokról.

Május van és az idő kezd nekem kedvezni. Már annyira izgulok. A héten Moszkvát jártam be még az elődöntő előtt, és meg kell mondjam, hogy rendezett város. Már minden plakát ki volt helyezve a városban, hogy jövő héten lesz az Euróvízió. Ma 10-dike van és három nap múlva már a 23-dik születésnapomat ünneplem. Pont akkor, amikor a főpróba lesz a második elődöntőre. Igen én csak 14-én leszek látható a TV-ben, vagy legalább is az Euróvízióban. Már átestem több száz interjún, hogy hogyan érzem magam. Több műsorba is meghívtak engem és más euróvíziós képviselteket, köztük a tavalyi győztest, Dima Bilan-t is. A műsorban mindenki azt mondta, hogy nyerni jött, és csak én voltam az egyedüli, aki azt mondta:
„Nem számít, hogy most nyerek-e vagy sem, az a fontos, hogy jól érezzem magamat és az, hogy felvigyem Norvégiát az Euróvíziós térképre.”
És milyen igazam van. Lehet, hogy utolsó leszek de nekem csak az számít, hogy képviselhettem Norvégiát és egy jó kis élményt szerzek magamnak. Mostanában egyedül vagyok a lakosztályban, mert a lányok vásárolni vannak, amiért köztudott, hogy nem nagyon vagyok oda, a srácok meg próbálnak, hogy ne legyen egyetlen baki sem a háttérben. Igaz, hogy a Frikar nagyon jó táncos, de néha ők is kételkedhetnek magukban. Még Stian is el volt foglalva, ugyanis folyton a norvég televízió kérdezgeti tőle, hogy ki legyen a kommentátor, kit utaztassanak el Moszkvába, Stian családja jöhet-e és a többi. Engem is telefonhívások hada özönlött el, ugyanis a szüleim nagyon aggódtak értem és már akkor felhívtak, amikor még a repülőn voltam. Jó tudni, hogy szeretnek, habár ezt eddig is tudtam. Remélem ez a tündérmese szerencsét fog hozni. Este pedig azon gondolkoztam, hogy most elmenjek-e az első elődöntő főpróbájára, vagy sem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek megnézni, hogy ha esetleg bejutok a döntőbe, akkor kikkel kell versenyeznem. Meg hát szeretném megismerni is őket.