Az atom jelentése? Oszthatatlan. Ma már tudjuk, hogy ez közel sincs így, hiszen az atom maga nagyon is osztható, így az ember elgondolkodik rajat, hogy ha az az apró természeti csoda, amely az egész világunk megalkotását teszi lehetővé önmagában osztható, akkor mi magunk vajon képesek vagyunk e létrehozni bármit is, ami oszthatatlan lenne?

- ... és innen származik az az elv, hogy semmi sem vész el, csak átalakul.- tette le az asztalára a szemüvegét a professzpr, miközben megdörzsölte orrnyergét- Nos, most azonban azt mondom, hogy mindenkinek az ebédje legyen olyan szíves és alakuljon át energiává, hiszen szükségük lesz rá a nap további részében.- ezzel a mondattal a férfi az ajtó felé mutatva tessékelte ki a diákokat a hatalamas előadóteremből, ahol a mai napra végetért a mérnöki fizika előadás.

A fiatal nő minden dolgot maga elől az asztallapról belesöpörte a táskájába, majd egy nagy sóhaj kíséretében elindulta az előadóteremből kifelé, hogy még a délutáni órák előtt haza tudjon menni, és még vissza is érjen a délutáni órájára.

- Perszephóné.- szólította meg valaki a nőt, aki valahol előtte ült az előadás alatt.

- Zeusz.- nézett hátra válla felett negédes mosollyal a nő., majd lassan pislogott párat a férfi felé.

- Zeusz?- mosolyodott el a férfi lassan, és felvont szemöldökkel figyelte az előtte sétáló hallgatót- Azt hittem én leszek Hádész.

- Had emlékeztesselek, hogy míg Hádész egyetlen egyszer sem csalta meg Perszephónét, addig Zeusz a saját feleségét fűvel-fával csalta, és annyi fattyat nemzett, hogy az embernek nincs annyi hajaszála, és valójában Perszephóné is éppen egy ezen fattyak közül.- húzta gúnyos moslyra ajkait a nő, miközben kilökte maga előtt a keményfa ajtót.

- A szívembe tapostál.- kapott drámaian a szívéhez a férfi.

- Jaj, kímélj meg a harmadik felvonástól, kérlek.- sójatott fel hangosan a nő, ami miatt csoporttársa hangosan nevetni kezd mellette.

Miközben mindketten arról próbálják meggyőzni a másikat, egymást túlharsogva, hogy a mérnüki fizika valójában egy átok az egész világra, mindkettőjük telefonja egyszerre csippant fel, és mindketten egyszerre húzták elő a készüléket a farzsebükből.

- Jaj ne már!- szólalt meg először a férfi, miközben a mellette állü nőre néz elkeseredett arccal- Ebből megint nem lesz ebéd.

- Ebéd Richard?- tette fel a krédést a nő- Ebből tavasziszünet sem lesz.- rántja meg a táskáját a nő a vállán, miközben a másik irányba tereli a férfit, aki arról morog az orra alatt, hogy a mentorprofesszoruk már megint a legjobb pillanatban zavarja meg a tanév közben kialakított idillt, de a nő már nem is foglalkozott vele. Richard szereti túldramatizálni a dolgokat.

Hála a magasságosnak, hogy nem egypetéjű ikrek, fut át az oly sokszor felvetett gondolat a nő agyán...

A nő lassan ütögeti a töltőtollal először az egyik odalt a keménykötésű füzetén a keze mellett, majd átlendíti, hogy nekicsaphassa a másik oldalátnak is a papírkötegnek. A mentoruk éppen a leheséges ösztöndíjakról beszélt nekik, és hogy ideje lenne finanszírozási alapot keresnijük a kutatásainkhoz, amikbe a mesterképzés után szeretnének belekezdeni.

Lassan egy papír csúszik be a nő látóterébe, rajta egy olyan írásnak gúnyolt macskakaparással, ami még a első világháborús brit 40-es szobán is kofognak, annak jobb napjain, de ő már kisiskolás kora óta kénytelen ezt nézegetni, így csak szememét forgatja, miközben leemeli a tolla tetejét, és ő maga is írni kezdek a notesz sarkából letépett lapra.

Anyuci úgyis kifizet mindent, hogy pótolja magát, mintha ez pótolná őt a gyerekkorunban...

Anya? Kispályás vagy Richie Rich! Apánknak megint új szeretője van. Azt csinálunk, amit akarunk, és tök mindegy milyen drága...

Komoly! Akkor le is léphetnénk.

Önelégült mosollyal tolja a nő elé a papírt, majd kissé az ajtó felé bök a fejével, mire ikertestvére csak megforgatja a szemeimet, majd lábát felteszi az előtte lévő szék hátsó részére.

- Esetleg a di Barcellona Koroljova ikrek.- szólal meg valaki az első sorok egyikéből, mire mindketten arra kapják a fejüket, miközben mindenki más az előadóteremben feléjük fordulva vizslatja a testvérpárt. 

- Eleonora, kémiai folyamatmérnöknek tanul jelenleg pedig éppen köolaj és petrolkémiára szakosodik, és Vittorio, mehatronikai mérnök, aki éppen motorgyártási mérnöknek szeretne szakosodni.

Elenora megforgatta kék szemeit, majd megforgatta ujjai között a töltőtollat, amit még a nagyapjától kapott. Az aranyberakáson csillogott a neonlámpa fénye, miközben a két fiatalt vizslató szemek egy percre sem hagyták abba az ikrek pásztázását. A nő éppen ezt szerette volna elkerülni, hogy ismét ő legyen a figyelem középpontjában...

- Professzor.- bólintott a duó férfi tagja, miközben térdével megütötte nővére lábát jelezve neki, hogy ezt egyedül nem tudja véghezvinni.

- Mr. di Barcellona Koroljova.- mosolyodik el a szinte szürreálisan fiatal nő negédesen.

- Leonora és én már találtunk magunknak megfelelő alapot a kutatásunk finanszírozásához, ha mondhatom azt, akkor igazán kedvező feltételekkel mindkettőnki irányába, így ha nem sértjük meg önöket, akkor szeretnénk mi megoldani ezt a helyzetet.- a nő testvére mellett figyelemmel kísérte hogyan változnak meg a nő arcvonásai lassan, mint aki pontosan tudja, hogy milyen laok vannak a másik kezében a pókerasztalnál, de pontosan tudja, hogy az nem lesz jó számára semmire nem, hiszen nála Royal flush van.

- Oh.- kerekednek el lassan a nő cseresznyeszínűre festett ajkai, majd ismét rendezve arcvonásait mosolyodik el- Ebben az esetben gondolom szívesen megosztják eme finanszírozási alap tervezetét a dékánnal is, mondjuk a negyed óra múlva esedékes fogadóóráján, amit a mesterhallgatóknak tart fent.

- Tiltakozom!- lendítette azonnal a magasba a kezét a férfi, de a fiatal előadó azonnal le is indtette őt.

- Ez itt nem a bíróság...

- ... és ha még az is lenne, az se érdkelene senkit, mert már aláírtuk a szerződéseket az egyetemmel.- lökte el maga elől a papírokat Christian Horner, miközben lassan hátradőlt a székében.

- Így is túl vagyunk már terhelve.- jegyezte meg a férfival szemben ülő japán pilóta. 

- Igaza van.-  helyesel mellette ülve csapattársa az ausztrál férfi, nyomatékosítva mondandóját pedig meg is veregette fiatalabb társa vállát.

- Annyira csak nem lehet rossz.- vonta meg vállát a mexikói férfi, mintha neki az egész mindegy lenne, ezt pedig a csapatfőnök helyeslő válasznak tekintette, így a teremben mind a négy férfi egy felé fordította a fejét. 

Max Verstappen ujjai között forgatta egyik kulcstartóját, majd lassan emelte fel fejét és végigvezette tekintetét a termen. Lassan megforgatta kék íriszeit, majd kezét leengedte combjaira.

- Nem.- olyan könnyen gurult le nyelvéről a szó, mintha minden egyes nap ellent kellene mondani a főnökének. 

- Nem.- csap az asztalra Christian Horner- Ti nem azért vagytok itt, hogy megkérdőjelezzétek a csapat döntéseit, hanem hogy végrehajtsátok azokat.- a férfi hangja a mondat végéhez közeledve egyre inkább emelkdett- Már bocsánat.- emelte fel lassan kezeit, mintha nem az előtte ülő négy férfit, hanem saját magát szeretná inkább lenyugtatni.

- Akkor minek hívtak ide bennünket?- szólalt meg ismételten a holland férfi, miközben kezeit megtámasztotta nyakán, mintha masszíroznia kellene azt, hogy nehogy olyan szavaka hagyják el a száját, amiknek igazán nem kellene, és talán pontosan ezért is csinálta. Az isősebb férfi sóhajtva kezdett bele mondadójába, mintha nem is bízna abban, hogy bármit is elér vele.

- Mert nyilvánvalóan voltam olyan marha...

- Naa!- háborodott fel az ausztrál férfi- Vágóhídra szánt haszonállat. Ne becsüld le ennyire magad főnök.- a termebne síri csend uralkodott, a másik három bőr fortelben terpeszkedő férfi próbálta visszatartani a nevetését, Daniel Ricciardo hatalmas vigyorral figyelte tovább főnökét, aki éppen próbálta nem szemmel megölni a csapata, és testvércsapata pilótáit. Nos, több, kevesebb sikerrel...

- KIFELÉ!- kelt ki azonnal magából a férfi, majd négy mappát hajított a férfial felé. Mindenki szedjen fel egy mappát, kinek milyen szerencsékje van, azzal fog dolgozni!- intett az ajtó felé, ahol ő maga lépett ki először.

Egy kéz a fölrdön heverő mappa felé nyúlt, majd leoldva a védő kötést ki is nyitotta azt.

- Mondtam neked, hogy egy amerikai Borostyán Ligás egyetemre menjünk, de nem, nem, neked drága kishúgom Európába akartál jönni, nincs igazam?- tette fel a kérdést felháborodva a férfi, miközben fel-alá járkát a laboratóriumban.

- Nincs.- jelentette ki a nő, de fel sem nézett a mappából, amit sikerült kinyitnia, miközben a testvére kirohanását hallgatta.

- Igazán Nora? És modd csak, mégis miben nincs?- tette fel a kérdést, szinte már hisztérikus nevetést hallattva közben. 

- Nem vagyok a húgod.-jelentette ki a nő. Lassan emelte fel tekintetét a papírokból, majd mérte végig a vele szemben álló hasonmását, csak férfiban- Ikrek vagyunk, rémlik még?

- Menj a picsába! Ne már! Te se akarod ezt csináni!

- Nem.- mosolyodott el lassana nő- Tényleg nem akarom ezt csinálni, viszont muszáj lesz,- csapta össze a mappát, majd lassú, megfontolt léptekkel elindult a testvére felé- hacsak nem akarod úgy vézeni, mint az apád, vagy az anyád.- csapta neki az irdai eszközt a férfi mellkasának- Vagyis húzd be füled, farkad és csináld amit a dékán mondott, mi is volt az? Hogy hallgass, mert közel sincs kompeználva az apád pénzével az, hogy nem csinálsz semmi az egyetemen!

A férfi arcán az érzelmi skála minden fokozata végigfutott, majd megállapodott a ki nem engedett haragnál. De vajpn valóban a testérére irányult-e ez a harag, vagy a kimondott igazságok felé, melyekkel ő is tisztában volt, de mint tudjuk, minden kimondott szónak súlya van...

◦🧪◦