Az év utolsó napja jött el. Hamarosan véget ér 2018, ami Evy egyik legérdekesebb éve volt talán. Bár úgy indult, mint a legtöbb a végére teljesen feje tetejére állt az egész élete. Vagyis inkább az utolsó 3 hónap teljesen megváltoztatott benne mindent. YoonGival való megismerkedése egy átok volt, de egyet legalább tudod biztosan. Amíg YoonGi-t a közelében tudja tartani, addig nem eshet semmi bántódása. De meddig bírja el lelkiismerete azt a sok gyilkoságot, sikoltást és kínt, amit saját szemeivel és kezével élt át? Bár mindennap megkérdezi ezt magától Evlyn a választ sose lelte eddig meg és attól félt más fogja ezt a helyette megválaszolni, amikor már túl késő.

-A picsába!- sziszentem fel, mert a nagy gondolkodásba észre se vettem, hogy frissen készült kávémat sikeresen ölembe öntöttem. Letettem a bögrémet és igyekeztem eljutni a fürdőhöz úgy, hogy mást ne kenjek össze. Úgy tűnik sikeres 4 métert tettem meg így csak a melegítőmet kell átcserélni. -Remélem ki fogsz jönni még csak nem rég vettelek -mormoltam a világos szürke nadrágomra, amin egy nagy sötétszürke folt mutatta bénázásom helyét. Bedobtam a mosásba még pár másik ruhadarabommal. Egy  fekete rövid nadrágot véve magamra ültem vissza, hogy befejezzem a maradék kávém, ami alig volt 2-3 korty, de a koffein az koffein, amire szükségem van.

Bár a karácsonyt imádtam, ami a lakásomban itt-ott látszott is, de a szilvesztert nem szerettem. Csak azért lerészegedni, hogy egy max fél óra erejéig nézzük a tűzijátékot majd két nap múlva menni újra dolgozni mintha mi se történt volna értelmetlen. A karácsony legalább a családról szólt. Ilyenkor az iroda is zárva így oda se tudok menekülni, hogy az idő gyorsabban teljen. 

Kezembe vettem telefonom bal kezemmel, míg jobbal maradék kávémat köröztettem a bögrében. Végig görgettem a közösségi médiákat, de továbbra sincs semmi új az ünnepek miatt. Már a youtube felkapott zenéit is végig hallgattam, mikor meguntam semmit tevésem így gondoltam felhívom HaRin-t van e kedve valami csajos napra mivel BongCha tudom, hogy továbbra is a családjánál van Busanban. 

Barátnőm képét néztem várva, hogy felvegye, de a sokadik csengés után se történt semmi. Fura, HaRin nem az a fajta, aki nem veszi fel. De aztán lehet dolga akadt, nem az a fajta lány, akinek unalmasan telnek a napjai, mint nekem szoktak. Nyöszörögve hátamra fordultam a kanapén és néztem a fehér plafonom, mintha olyan érdekes lenne.

-Miért nem hoztam el a benti laptopot? Akkor legalább a munkával haladnék...-beszéltem magamba továbbra is a plafont vizslatva. Az intereneten nincs semmi, a barátaim nem érnek rá, munkám nincs, minden zárva... Majd hirtelen eszembe jutott mivel tudom időmet eltölteni és fejbe is vágtam magam, hogy nem jutott előbb eszembe. Besiettem a hálóba az íróasztalomhoz  és kivittem a laptopomat és szemüvegem. Már nagyon rég írtam utoljára részt, szerintem az olvasóim már tűzre fognak vetni, de ha tudnák, hogy eltünésem oka más lányok vérének feltakarítása lehet jobban megértőek lesznek. De maradok a jó öreg ünnepekre fogom az eltünés taktikát.

Felvettem a világoskék keretes szemüvegem és lehunyva  szemem elkezdtem agyalni, hogy mit is írjak. Voltak meg kisebb foltok a lelki szemeim előtt, több fajta lány, helyszín játszódott le előttem néha kevertem is őket, míg egy elfogadhatót nem találtam.

"A Bird box film nem rég ért véget. Talán ez volt az utolsó vetítés a mai napra, vagyis nem, mert már más napot írtunk 00:37-tel. HaeYun imádta a horror filmeket, ezért sem akarta kihagyni ezt a lehetőséget, hogy először játszanak le Netflix filmet a mozikban. Egy baja volt, az a késői időpont. Utált késő este járni haza, de hát ez volt az egyetlen vetítés, amit el tudott érni munka után. Eleinte barátaival jött volna megnézni, de nekik más dolga akadt. Tudta HaeYun, hogy ez hazugság igazából csak nem volt kedvük késő este az utcán tartózkodni. 

A vetítőtermet elhagyva kidobta üres popcorn-os tálját és elindult a mosdók irányába. A plázában bár fel voltak kapcsolva a főbb világítások így is hátborzongató volt az üres sötét üzletek végtelen sora. Más nem jött a mosdók irányába, igazuk is volt, éjfél után ijesztő egy üres plázába járkálgatni. De HaeYun hugyhólyagja másképp gondolta. Ahogy kereste a még nyitva lévő mosdókat csodálkozott rá, hogy a pláza sokkal tágasabb és nagyobb, mint nap közben az embertengerben vélte eddig. 

Végül megpillantotta végre az egyik beugróban a zölden világító Mosdó feliratot, vagyis tudta, hogy végre hamarosan könnyíteni tud magán. Örült neki, hogy végre mehet haza, mert már kezdett a frász jönni rá a rengeteg üres tekintetű próbababától a sötétségbe burkolózott kirakatokban. 

Belépett a női mosdóba, ami teljesen üres volt. Bár késő este volt még így is meglepve pillantott körbe. Nem jellemző, hogy ne lenne itt más is és esetleg sorba kelljen állnia irigykedve a férfi mosdókra. Belépett gyorsan az egyik fülkébe, amit magára zárt hiába volt egyedül. 

Mikor már végzett és nyitotta volna ki az ajtót hallotta, hogy a női mosdónak fotocellás ajtaja kinyílt majd lassan bezáródott. Fülét a fülke ajtajára tapasztotta és próbált hallgatózni, de nem hallott lépteket. Pedig most tuti hallania kellene. 

-Hm...biztos csak a biztonságiőr vagy takarító ment el az ajtó előtt. -motyogta önmaga meggyőzésére majd elhúzta a reteszt és ott hagyta a fülkét. A csapokhoz lépve megmosta kezét gyorsan majd megnézte tükörképét. Megigazította göndör fekete lófarkát majd utána szükre felsőjét és elővette táskájából a bordó kardigánját, hisz kint már elég hideg van nem lenne jó megfázni. Még ha csak 10 percre se lakott a plázától. Felhúzta a cipzárját, majd ahogy fel akart nézni egy erős rántást érzett fejbőrén és kibillent egyensúlyából, hanyatt esett. 

Nem tudott teljes alakja földhöz érni, mert valami erősen fogta összefogott haját, ami fájt HaeYunnak.  Felszisszent fájdalmában és felpillantott mi is történt, de megbánta azonnal tettét., ugyanis haját egy fekete kesztyűs kéz szorongatta, amihez egy erős kar társult, majd ahogy feljebb vezette pillantását minden vér kifutott a lány arcából.

-Mit akarsz tőlem?-nézett farkasszemet a gyilkossal, akiről feltehtőleg hallotta a híreket. Próbált hangjába magabiztosságot és élt rakni, de elbukta a második hangnál és sírni kezdett azonnal. Könnyei záporoztak, ahogy arcán csordult végig és annak élén cseppeget le. 

A férfi csak csendben nézte megigazítva arcán a maszkot még inkább. Nem akarta, hogy bármilyen esetleges kamera felvegye az arcát. De hasonló okból is nem szólalt meg. Felegyenesedett a lány haját még mindig markában tartva, nem foglalkozva annak sírásával és fájdalom nyögéseivel elkezdte húzni maga után az egyik fülkéhez. 

HaeYun se volt addig rest. Próbálkozott karmolni, kapálozni, rúgkapálni, hogy bárhogy, de eressze támadója. De hiába ütötte, vájta műkörmeit a férfi csuklójába, ami szabadon volt, az mintha meg se érezte volna húzta tovább egy tetszőleges fülkéhez, majd érezte hogy a haja megszabadul a szorítástól, de nem sokkal később érezte, hogy szemöldökcsontjával lefejelte a wc csészét. A férfi hanyagul neki vágta, de nem adott neki sok időt a feleszmélésre azonnal megragadta és torkánál fogva neki nyomta a falnak. A lány érezte, hogy nyakában ropognak a porcok és csigojái az erős szorítástól. Hang nem jött ki száján, képtelen volt azoknak megformálására. Csak próbált kezeivel lábaival kapálozni, de nem ért vele semmit.

Feje lüktett a sok felgyülemlett vértől, nem hallott semmit a saját szapora szívének dobogásán kívül. De a dobogás hamar valami erős, sípoló hangba váltott át. Látása homályosulni kezdett. Már nem volt erő végtagjaiba, csak lomhán billent a feje össze-vissza miközben szembe nézett a férfival.

A férfi elengedte és a lány ájult teste hangosan puffant a lezárt fedelü wc kagylón, de teste azonnal oldalra is dőlt. SeungJoon még nem volt megelégedve. Még meg volt annak apró esélye, hogy magához fog térni, így gondolta elvégzi a munka rendes részét. Megfogta a lány vállát és neki háttal fordította. Megsimította a hátát, amit egy vastag pulcsi fedett el. 

Míg baljával simogatta, jobbjával benyúlt zsebébe és elővéve kését kimérte, hol lehet kb a gerince és egy erős mozdulattal beleszúrta. Mivel mindig frissen kiélezi valamivel könnyebb dolga volt az ilyeneknél, bár így is szeretett pár porcban és ínszalagban beleakadni, de ez nem állította meg a kést. Mélyebbre nyomta és próbálta jobbra balra forgatni, amennyire azt csontozata és a kés engedte. Kihúzta a kést és vissza mélyesztette zsebébe és nézte, hogy a már így is bordó pulcsin kezd el egy sötétebb folt növekedni HaeYun kiserkenő vérétől.

Arcát takaró fekete maszk mögött elmosolyodott elégedetten majd felemelte a lány félholt vagy már holt testét és a fülke ajtajához fordult. Volt rajta egy akasztó, feltehetőleg a nők erre szokták a kabátokat, táskákat akasztani. Hát most nehezebb feladatot ad ennek az akasztónak. Kitapogatva egy erős mozdulattal beszúrta HaeYun sebhelyét az akasztóra, ami nehézkesen, de úgy tűnt megtudja tartani a lány súlyát. Pár pillanatig csodálta művét, majd lehúzta a lány felsőjét mellkasáig és bele vésett egy M betűt nem író kezével és átlépve a kezdetleges vértócsát otthagyta végleg a női mosdót."

-El kéne menjek pszichológushoz.- mormoltam kezembe, amivel támasztottam arcomat és újra átfutottam a sorokat. Néha már tényleg nem tudom eldönteni ki a betegebb. YoonGi, aki megcsinálja ezeket a borzalmakat, vagy én, aki kitalálja és lapra veti... vagy az olvasó, aki ezt élvezettel olvassa és akár fizet is érte? 

Egyéb és hasonló gondolatokkal vettem kezembe telefonomat, amin továbbra se volt semmi értesítés. Ismét megpróbálkoztam HaRin megcsörgetésével, de megint csak a hangposta jelentkezett be. Fura... ha dolga is van, akkor is legalább ír egy sort, hogy dolga van majd ír vagy hív vagy akármi. De aztán tényleg ki tudja, mostanábban paranoiás vagyok, jogosan, de akkor is. Le kéne nyugodjak. Rányomtam a közzététel gombra ezzel a történetem ismét elérhető lett a világnak, én pedig ismét unatkozni kezdtem. Bár egy jó egy-két órára lekötöttem magam, mi lesz a nap maradék nagy részével? Halálba fogom unni magam itt a lakásban egyedül, kéne szereznem valamiféle kisállatot... talán kutyát... nem azt sétáltatni kéne folyton... vagy cica... ja nem, még mindig allergiás vagyok rájuk. Akkor lesz egy aranyhalam... majd az is halálra unhatja magát nálam, mint én teszem.

Egyik díszpárnámat morzsoltam kezeim közt mikor eszembe jutott, hogy YoonGival pár napja már nem is nagyon beszélgettem. Vajon ma ráér? Dolgozik vagy a családjához ment volna? Újra kezeim közt pihent telefonom és rá írtam.

"Szia, ráérsz ma? Unatkozom és gondoltam akkor a "pasimmal" tölteném az ünnepeket."

Neve mellett megjelent a zöld pötty szinte azonnal, hogy üzenetem elküldtem és érkezett is a válasz.

"YoonGi:  A "pasid" éppen nem csinál ma semmit, ha gondolod ugorj át. De akkor már hozz valami kaját is."

Meg se lepődve kedveségén nyöszörögve felkeltem a kanapéról és a hálóba érve elkezdtem készülödni. Egy kék csőfarmert és fekete garbót vettem fel, gondolkodtam fázni fogok-e így, végül ismerve az én fázós fajtámat egy kék kötött pulcsit is magamra erőltettem. A tükröben megnéztem öltözékem. Egyszerű, de pont jó. Nem fogom kicsípni magam csak az Ő kedvéért, max ha mások is ott vannak. Csináltam egy oldalfonatott, csak, hogy YoonGi ne panaszkodjon a hajamra, hogy sose csinálok vele semmit. Miután meggyőződtem arról, hogy nem fogok jégszoborrá válni bementem a konyhába és kivettem a konyhaszekrényemből pár darab ramen-t. Csak nem gondolta, hogy költeni fogok külön rá. Na nem, Min YoonGi ennyire azért még nem kedveljük egymást. Bedobáltam a kaját a bézs hátitáskámba a szürke pénztárcámmal együtt, majd felvéve egy kabátot és csizmát elhagytam a lakóterületem.

A liftben még raktam be fülembe zenét, úgyis hosszú lesz az út, vagy fél óra így tudok nyugodtan zenét hallgatni majd. Spotifyomat körbe tekertem, majd elindítottam Poppy-tól a Her-t. Utána úgyis vegyesen fognak menni a zenék. 

Jól tettem, hogy egy pulcsit is magamra vettem, mert olyan havas, jeges szél fújt, hogy nem csak pulcsim, de még a kezem is kék volt. A háztól jobbra kanyarodva a következő sarkon meg is találtam a buszmegállót, ami elvisz YoonGihoz. Szerencsére nem kellett sokáig szobrozzak, ünnepek ellenére elég gyakran vannak járatok. Mikor megláttam a jellegzetes kék buszt bekanyarodni az utcába alig vártam, hogy felszállhassak a melegbe és leülhessek. 

5-15-18-as számú busz begurult én pedig elfoglaltam a legelső üres űlést, amit megpillantottam. Lecsücsülve fejem az ablaknak támasztva néztem ki a fehérbe burkolózott várost. Vajon véget fog érni a tél egyszer? Vagy örökké fog tartani ez a rideg idő? Lesz még valaha tavasz? Méláztam tovább kifejezve utálatomat a jelenlegi évszaknak. Hogy tudja ezt bárki is élvezni?

Ha jól számoltam 8 megálló után le is szálltam a buszról vissza a jégkorszakba. Fülembe még mindig zene szólt, de mostmár sokkal lágyabb zene. YoonGi lakása, ha jól emlékszem innen egy laza negyed órás táv, ha esetleg kapkodom a lábaimat értékes perceket spórolhatok meg a túlélésért. 

Beknyaraodva a kisutcákba kezdtett ismerős lenni a terep a sok 4 emeletes társasházzal. Megkresve azt, amiben Yoongi lakik benyomtam a 9-es lakás kódját, jelezve lakójának jövetelem. YoonGi bele se szólva beengedett én pedig belökve az ajtót mostmár fedett térben vagyok, így a lépcsőket megtéve kezdtem el egyre lejjebb vetkőzni, nehogy túlmelegedjek. Kim néni szokásához híven pont kijött felsöpörni a folyosón. Mosolyogtam a néni aranyos álcáin, majd mikor mellette mentem el rámosolyogtam kedvesen majd gyorsabban vettem a lépcsőfokokat. YoonGi nem várt az ajtóban, csak résnyire nyitva hagyta a bejárati ajtót nekem. Miért is gondoltam, hogy várna rám. Annyi lovagiasság szorult belé, hogy talán nem vágja arcomba az ajtót, ha megyünk valamerre. Beljebb tolva a bejárati ajtót beléptem a már kellemes meleg lakásba.

-Én vagyok, nem kell belém állíts semmilyen kést! -szóltam neki hangosan, hogy bármelyik szobában is lehet halljon. Kabátom és csizmám az előszobában raktam le majd elindultam a lakásban.  -Buldak-ot hoztam, mivel fogalmam sincs miket eszel meg se próbáltam kitalálni, így ezt kapod. -raktam le a konyhapultra az említett instant ételt.

-Vagy csak nem fizetik meg elég jól a fordítókat és így próbálsz rajtam spórolni? - jött be YoonGi a konyhába. Egy egyszerű mackó nadrág és piros felső volt rajta. Bizarr ennyire civilnek látni az otthonában.

-Vagy a fodrászokat nem fizetik meg eléggé, ezért kérted, hogy hozzak neked kaját.- vágtam vissza és néztem továbbra is őt.

-Szerintem én egy vendéggel többet keresek, mint te egy napi béreddel. - vett elő egy nagyobb lábast és elkezdett benne vizet forralni. -Tojással vagy nélkül?- kérdezte rám se nézve. Fura volt nekem a viselkedése, alig néz rám. Nem is írt a kudarcba fulladt karácsonyi bulim óta.

-Tojással kérem... te mondd, minden oké? -kérdezte karbafont kézzel neki dőlve a konyhapultnak. Kérdésemre csak rám pillantott összevont szemöldökkel, majd vissza a kis főzésre.

-Miért ne lenne?- értetlenkedett miközben elkezdte egy másik lábosban megfőzni a tojásokat.

-Amiket MinJun mondott még párnapja... bocsánatot szeretnék kérni az Ő nevében is. Nem tudtam, hogy ha iszik akkor...

-Nem csak részegen tahó, hanem 10 éve is az volt. Csak van, aki ezt nem tudja kinőni. Amúgy már nem izgatom magam rajta. Mindig ilyen volt. Én voltam a hülye, hogy felhúztam magam és hagytam, hogy élvezkedjen a mérgemen. -vágott szavamba én meg csak lehunyt szemekkel sóhajtottam.

-YoonGi elmondhatod, ha valami baj van. Nekem elmodnhatod. Tudok titkot tartani. - próbálkoztam továbbra is, hátha elmondja nekem lelki sérelmeit. Szeretnék rajta segíteni. Tudom, hogy képes vagyok belőle normális embert faragni.

-De. Nincs. Bajom. Nem kell ez a megjátszás, hogy aggódsz értem. Nincs gond. Beszólógattunk egymásnak és túl tettük magunkat rajta. Pasik vagyunk, nem nők, akik évekig rágódnak minden szón. -vett le a konyhaszekrényéből valami fűszert, amit beleszórt a kajába.

-Túl tenni magad dolgokon? -nevettem fel.- Baszki, a több, mint 10 éve halott barátnőd még mindig a háttérképed és azért, mert egyszer egy nő megbántott, ki tudja hány életet öltél meg! Ha valaki, akkor te kurvára nem tudod magad túl tenni dolgokon. - hangsúlyom végére már inkább cinikusba ment át, de nem érdekelt. Valóban azt szeretném, hogy belássa segítség kell neki.  YoonGi meg se hallva a megjegyzésem főzött tovább. Nem tudtam arcáról semmit leolvasni, mérgessé tettem és most magába duzzog vagy csak le se szarja amit mondtam neki?

-Kérsz valamit mellé inni? -kérdezte kis csend után, én meg feladva azt, hogy valaha segítek rajta válaszoltam.

-Tea jól esne mellé. - ahogy mondtam azonnal tett fel a teának vizet forrn,i nekem meg oda adott egy teafűtartót, hogy válasszak ki egy ízt. Végül egy Earl Grey-t kivéve gondoltam beszéltetem tovább. -Te, hogy tudsz egy gyilkosság után aludni nyugodtan? Nem azért, de én azóta rémálmokkal küzdök, hogy ismerlek. Néha a blogommal próbálkozom, hogy kiírom magamból, de az se mindig megoldás. 

YoonGi felém fordult most már. Úgy tűnik már csak várni kell, hogy minden elkészüljön. Láttam, hogy gondolkodik a válaszán. Két dolog miatt is érdekelt. Egyrészt, hogy jobban értsem mi zajlik le benne, másrészt, ha a rémálmaim folytatódnak, akkor vagy megőrülök, vagy nem fogok tudni normálsian dolgozni. A munkámat pedig nem szeretném elveszíteni.

-Igazából nem értem a kérdésed. Undorító lelkektől szabadítom meg a társadalmat. Hogy ne tudnék ezután jót aludni, hogy tudom, hogy ezek a nők többé nem fognak más embereket bántani lelkileg vagy máshogy. Tudod hány férfi lett öngyilkos amiatt, mert kiderült a párja csalta vagy elhagyta másért vagy csak anyagilag tette tönkre? Rengeteg. Ezekre nincs szüksége a társadalomnak. - válaszolt szét tárt kezekkel, mintha legalábbis azt kérdeztem volna meg a fű milyen színű.

-De mostha mindenkit megölnének brutális módon azért, mert egy hibát elkövetett, akkor nem lenne emberiség. - nevettem már kínomba. Ez teljesen zakkant. -A barátnőd is... lehet, hogy megcsalt, de lehet később mondjuk orvos lett volna és másokon segített volna! Erre sose gondoltál? 

-ChaRin sose lett volna orvos. Szülei ügyvédek. Abból volt pénzük, hogy a legutolsó mocskot is ártatlannak ítéltették a bíróságon.  Plusz mit változtatna a tettén az, hogy másokon segít miközben az állítólagos élete szerelmét tönkre teszi? -szólt vissza indulatosan. Annyira hadart, hogy alig értettem mit mond, amin akcentusa se sokat segített.

-YoonGi, csak megcsalt. Nem az anyádat ölte meg, vedd már észre magad! 

-Az anyám se jobb annál a ribancnál. Az meg apámat hagyta el egy sikeresebb férfiért. Nem törődve azzal, hogy ezzel szétszakít egy addig jól működő családot. -morogta. 

-Sajnálom, biztos szar lehetett elvált szülőkkel felnőni. Azt is elhiszem, hogy szar lehetett megcsalva lenni. Engem is csaltak meg, de mégse fordult meg az a fejemben, hogy elkezdjek férfiakat megölni emiatt. Túl tettem magam rajta. -nem is értem miért próbálom meggyőzni. Olyan, mintha a fallal beszélgetnék. Mondjuk a bőre színe már stimmel...

-Na látod. Ebben különbözünk mi. Te beletörödsz a rohadék emberekbe, hagyod, hogy sebet ejtsenek rajtad és hegekkel légy teli. Én nem hagyom, hogy ilyen mégegyszer megtörténjen, de nem csak velem hanem másokkal sem. -mostmár nem kiabált, nem volt indulat se hangjában. Inkább volt lenézés és szánalom elrejtve benne. 

-Őrült vagy...-motyogtam ennyit, de hallottam telefonom csörgését táskámból így ott hagytam őt egyedül a konyhában.

-A művészek mind őrültek. -válaszolt ennyit vállrántva, majd elkezdett kitálalni kettőnknek. Rá se hederítve kikotortam a telefonomat a táskám mélyéről és BongCha nevét olvasva a képernyőn értetlenül meredtem arra.

Miért hív? Sose szokott, Ő inkább az üzenetek híve. De ekkor láttam, hogy már vagy 20 üzenetet is írt, csak gondolom nem reagáltam rájuk. Ujjammal elhúztam a képernyőn majd fülemhez emeltem a készüléket.

-Mond BongCha, mi a helyzet? -szóltam bele kedvesen bár meg voltam még mindig lepődve.

A vonal túlsó végéről nem jött válasz. Hallottam egy halk morajt, mintha menne a háttérben a tv.- Bong... itt vagy? Halló! -szóltam bele, mire hallottam barátnőm hangját. De továbbra se szólt bele csak halkan remegett. Sírt. -Bong kezdesz megijeszteni, mi a baj? Valaki bántott?! 

-Né... né... nézted a híreket ma? -alig tudta kinyögni az első válaszát beszélgetésünk óta. Rengetegszer elakadt a hangja. 

-Híreket? Ma nem néztem. Amúgy se szoktam, tudod mert...

-Nézd meg... én... - ekkor sírásba tört ki a vonal túlsó végén. Szívem hevesen kalapált mellkasomban, én pedig a nappaliba siettem és bekapcsoltam a tv-t. Nem ismerem YoonGi tv-jét így vakon kapcsolgattam a hírek után kutatva.

-17-es csatorna.- szólt YoonGi a konyhából, mintha legalábbis tudná miről beszélgetünk. De oda is kapcsoltam.  A nagyképernyős tv-n tényleg a hírek jelentek meg, de mikor láttam mi miatt is hív BongCha a telefon majd kiesett a kezemből és az állam is leesett.

"FIATAL LÁNYT TALÁLTAK A HAN FOLYÓ PARTJÁN... A TETTES TOVÁBBRA IS ISMERETLEN" 

Szólt a szalagcím és bár nem volt hang bekapcsolva a tv-n a képek amiket mutattak pont elég volt ahhoz, hogy betudjam azonosítani a holtestet. 

Leraktam a hívást, de szemeim továbbra se vettem le a képernyőről. Mutattak közelebbi képeket is. HaRinnak mutatták az arcát, ahogy üveges tekintettel néz a semmiségbe, de a kamera mozdult tovább, hogy mutassák, milyen brutálitáson esett át barátnőm. Ruhája felismerhetetlen színű volt a rengeteg vértől. Mutatták, hogy tüdeje ki lett vájva és a teste mellé lett helyezve. Én nem bírtam tovább így elfordítva fejemet nyeltem le a keserűséget, ami közben felgyülemlett bennem. Teljesen leblokkolt az agyam. Nem hittem a szememnek, sőt az se tűnt fel, hogy közben már sírni kezdtem, csak éreztem az ölembe hulló sós meleg cseppeket. Nem... ez nem lehet igaz, perceken belül meg fog csörögni a telefon és HaRin fog bele nevetni, hogy milyen hülyeség van a hírekbe és nincs semmi baja, ez csak félre értés. Csak egy hülye vicc. Egy hülye vicc, amin majd jót nevetünk hárman bent a melóban. Nem halhatott meg. Ez lehetetlen... HaRin ... Ő... nem lehet.

-Kész a tea, kérsz bele tejet vagy bármit? -hallotam meg tőlem pár méterre YoonGi mély hangját. Nem volt semmi érzelem benne. Mintha semmi se történt volna. Ráemeltem a tekintetem, alig láttam a könnyeimtől, alakja folyamatosan elhomályosult, torkomban hatalmas gombóc nőtt, amitől nyelni se tudtam. Sejtem, hogy festhettem kívülről jelenleg.

-Te... -motyogtam angolul és felkelve a kanapéről remegő lábakkal elindultam felé. Minden egyes lépésnél egyre több erő és harag volt bennem felé. Az utolsó lépésnél, mikor közel értem alakjához meglendítettem jobb kezemet és egy erős lendülettel arcon vágtam. Egy pillanatig jó érzés volt, de utána, hogy éreztem a zsibbadó csípős érzést a tenyeremen és látva, hogy ez a rohadék csak vissza fordítja az arcát felém elmulasztotta azt. Ismét meglendítettem a kezemet, de mire elérte volna bal orcáját elkapta nem kis erővel. Az indulatok, amik az elmúlt percekben felgyülemlettek bennem elkezdtek kiszakadni és üvelteni kezdtem vele nem érdekelve, hogy érti-e vagy sem. -TE ROHADÉK! TE UTOLSÓ FÉREG! MI A FASZT KÉPZELTÉL?! MIT MŰVELTÉL HARINNAL? -üvöltöttem torkom szakadtából, de így is párszor elcsuklott a hangom egy nagy adag sírás elnyomása közben. -HALLOD BAZDMEG?! VÁLASZOLJ MÁR! -váltottam át hisztérikussá. De istenit, hát megölte a legjobb barátnőmet! Ott rúgott belém, ahol a legjobban fájt. 

-Nyugodj meg. Ő nem volt igazi barátnő. Olyan helyen van most, ahol megérdemli, hogy legyen. -nyugodt hangja még inkább felidegesített. De továbbra se engedte el a kezemet hanem fogta erősen, mert én továbbra is próbálkoztam kitörni fogásából, hogy még jó párszor felképelhessem. -HaRin is egy mocskos ember volt.

-De a barátnőm volt! -sírtam tovább és már egyre inkább hagytam abba a rángatozást kezei közt.

-Más pasikkal flörtölt, még annak ellenére is, hogy neki van egy barátja. Te meséltél nekem a barátnőcskéidról. Miattad tudom, hogy HaRin milyen egy szenny volt ezen a Földön. -sziszegte nekem és jobban rászorított a kezeimre, aminek a fájdalmába össze csuklott alattam a lábam, én pedig csak a földet nézve sírtam tovább, ahogy tudtam.

-Nem érdemelte ezt meg... -sírtam tovább.

-Oh dehogynem Picikém. Pont azt kapta, amit megérdemelt. Meséltél nekem róla, leírtad mi a sorsa. Emlékszel egyik részedre a vörös hajú lányra, akit megöltek a fodrászatból kijövet? Azok a te szavaid Drága. Te hoztál neki ítéletet. Én csak követtem a leírtakat. -nézett rám féloldalas mosollyal. Élvezte a helyzetett, láttam.

-De nem írtam azt le, hogy öld meg a kibaszott barátnőmet, te elmebeteg! -kiabáltam és ismét rám tört egy sírásroham.

-Jaj most úgy teszel,mintha nem ismertél volna eddig. Hány lány is halt meg pont úgy, ahogy leirtad? Hány? Tudtad mi lesz azokkal a dolgokkal, amiket leírsz. Annyi jelet adott neked az élet, hogy mit művelsz.- suttogott fülembe én meg már könnykből kifogyva sírtam némán.

-Nem az én hibám! Ne próbáld rám kenni! Sose tettem volna ilyet, főleg nem egy számomra fontos emberrel. -akadozott a beszédem a sok szipogás miatt. Már fájt a fejem a sok sírástól, valószínüleg a következő napokban hatalmas felpüffedt piros szemekkel fogok az emebrek közt lenni, ha eddig nem néztek meg, akkor ezután már biztos fognak.

-Én? Rád kenni? Dehogy kenem rád. Én csak elmondtam a te részedet az egészből. -kuncogott majd elengedte a lefogott kezeimet, amik élettelenül hullotak le mellém a padlóra.

-Gyűllölek...-motyogtam magam elé.

-Nyugi, amit most érzel idővel elfog múlni. A gyász hosszú hosszú ideig fog tartani, de egyre könnyebb lesz. MinJun úgy látszik már el is felejtette milyen érzés a gyász. Nem baj, mint mondtam, a történelem megismétli magát. -kelt fel a földről és szedett magának kaját, ami lehet azóta már kihűlt.

-Te egy szörnyeteg vagy... -motyogtam még mindig magam elé nézve. Annyi minden történt az elmúlt hónapokban, hetekben és órákban, hogy feldolgozni se tudom az egészet.

-Nézőpont kérdése az egész. Valakinek szörny, valakinek hős. A szemponton múlik. Érdekes ember vagy te is. Önző lélek, magaddal törődsz. A te szabadságod érdekel, a te blogod érdekel, a te szereteid érdekelnek. Bár kiakadtál a többi esetnél is, ennyire sose. Mert azok nem érintettek téged. Nem volt hozzájuk közöd. Némi bűntudatot éreztél vagy mit mondtál, és? Elfog múlni. Bűntudatot érzel akkor is, ha nem viszel haza egy kóbor kutyát, de valószínűleg a harmadik saroknál nem is érdekel már. Engem viszont érdekel. Nem magammal vagyok csak elfoglalva. Gondolok arra milyen érzés lehet az, ha csak azért megy hozzád egy nálad 25 évvel fiatalabb csinos nő, hogy aztán fél év múlva megölessen és vigye a vagyonodat. Vagy milyen érzés lehet, ha a barátnőd szeretőt tart, míg te dolgozol és a szerető úgy tudja te nem is létezel? Én gondolok ezekre az emberekre is. - fejezte be hosszú monológját és egy nagy adag tésztát tömött a szájába. Nem értem őt. Egyszerűen nem...

-Lefogsz valaha állni? -motyogtam alig hallhatóan, de tudtam, hogy értette.

-Majd, ha végeztem igen. Vagy nem tudom, egyszer biztos. Nem élek én se örökké. -nézett le rám és egy újabb adag ramen-t nyomott le a száján.

Ekkor a bejárati ajtón erős kopogást hallottunk meg mindketten, de egyikünk se tudta kitől vagy mitől származhat a zaj forrása.

Sziasztok babszemek! El is hoztam az új részt nektek (magamat is meglepve, hogy ilyen hamar...). Remélem tetszett nektek ez a rész.is  Ebbe a részbe sokat segített a vőlegényem, hogy megvalósuljon, ami annyit jelent, hogy segített nekem a sok-sok írásbeli hibáim kijavításában is plusz támogatott, mint ti, amikor várjátok a részeket.Írjátok le, hogy tetszett nektek ez a rész akár azt is, hogy kivel értetek egyet YoonGival vagy Evlynnel? Még egyszer köszönöm, hogy elolvastátok!