Ő nézett le rám azokkal az izzó szemekkel. Láttam mérlegelni kezdte a kérdésemet és ez nem tetszett. A félelemtől úgy dobogott a szívem, hogy féltem kiszakad az helyéről. Csendben néztünk farkas szemet a másikkal. Ő fekete szempárjai elszántságtól csillogtak enyém meg a vissza tartott könnyektől.
-Rosszabb lesz holmi halálnál. Majd később leszek a végzeted babám.-engedett el megcirógatva orcámat majd felegyenesedve nézett rám karba font kézzel. Én fájó csuklómat masszíroztam és vártam az ítéletem azon kattogva vajon mi lehet rosszabb a halálnál? A halál jelenti valaminek a végét. Na meg mi ez a végzett duma? Ezt vehetem fenyegetésnek? Gyűlölöm, hogy sose értem őt.
-Mégis mi lenne az? -kérdeztem rá mikor már egy ideje ismét csend honolt. Az istenit ez a srác imádja ezeket a hatás szüneteket?
Még mindig nem méltatott válaszra csak a szobájába hagyott faképnél. Utána néztem pár pillanatig majd erőt véve magamon felkeltem és utána mentem, de csak a küszöbig.
-YoonGi mindig is utáltam a kitalálósdikat. Mond el végre mit akarsz! Sokat dolgoztam, be kellett surrannom ide egy kibaszott sorozat gyilkos lakásába, ahol a tulajjal együtt vagyok ezzel a rengeteg ijesztő babával! Rohadtul nincs ingerem az ilyen játékokra most! Elmondod mit terveztél velem, vagy mehetek haza? -teljesen más vérmérsékletűvé tesz. Sose voltam hisztis vagy hullámzó kedélyű, de nála...egyszerűen én se ismerem ki magamat. YoonGi tarkójával szemeztem mire egy hosszú sóhaj kíséretében felém fordult és oldalra billentett fejjel nézett rám. Szemei cikáztak rajtam. Talán éppen megfejteni akart. Vagy, ha morbid akarok lenni éppen felboncolt a szemeivel. Kezeit zsebeibe mélyesztetve állt tőlem alig 1 méterre lomhán. Ahhoz képest az előbb mekkora erővel és ingerrel tartott az ágyon most mennyivel lazább.
-Nos...-nyitotta szóra a száját végre. -Az hogy mit fogunk csinálni egyenlőre titok. Majd rájössz. Elmegyünk valahova. Majd arra is rájössz.
-És ez mikor lenne? Mert szombaton már elígér...
-Ma.-vágott szavamba. -Ma megyünk el. Viszont picit alakítani kell rajtad- lépet közelebb és ahogy a fehér ujjaival nyúlt felém én úgy hajoltam hátrébb és hátrébb.
-Mit akarsz? Mit kell alakítani?- értetlenkedve néztem rá. Szemét forgatva csak előrébb nyúlt és egy hajtincsemet a kezébe vette.
-Azt gondoltad ilyen széna kazallal mutatkozom? A ruháid nem érdekelnek lehet valakinek rossz ízlése is, de a haj... annak lelke van-mindeközben a fürdőbe vitt ahol előszedett egy forgós bárszéket, amire leültetett. Annyira elfoglaltam magam azon, hogy sérteget ismételten, hogy ellenkezni is megfeledkeztem.
-Jön ismét a tipikus fodrász duma?-unottan kérdeztem a tükörben figyelve a hajamat. Semmi baj nincs vele. Picit kócos és a kontyom se az igazi már, ami inkább copfnak nézett ki, de szerintem még vállalható!
-Igen fog, mert folyton azon vagy hogyan bántalmazd a szűz hajtincseid-panaszkodott hajam kiengedése közben.
-Szűzhajtincs?-kérdeztem vissza jól hallottam-e.
-Igen szűzhaj. Amihez nem értek még igazán. Látszik a hajadon, hogy sose festetted. Ami nem is gond ettől gyönyörű...-simogatta a hajamat olyan gyengédséggel mintha legalábbis selyem lenne. Nem is szóltam semmit csak néztem, ahogy élvezkedik a hajamon. Elkezdte kifésülni a kócokat belőle. Úgy gondoltam ez jó alkalom arra, hogy jobban megismerjem.
-Láttam 2012-ben végezted a fodrász iskolát...-mondtam a legelső dolgot, ami eszembe jutott.
-Honnan tudod?-monoton beszédébe enyhe meglepettség volt. Nagyon koncentrált a hajamra. Én pedig őt figyelhettem a tükörből. Állkapcsán lévő izmok folyton megfeszültek, ahogy egy kócban megakadt a fésű. Mondhatni sexy volt a koncentrálása.
-Mint mondtam megakartalak ismerni és láttam a falon az okleveled.
-Ja...telik az idő. 21 éves se tegnap voltam.-nevetett keserű szájízzel.
-Én is rég voltam annyi.-mosolyogtam rá a tükörből, de nem nézett fel.

Hajam kifésülése után kezébe vette azt a gyönyörű ollót, amit már korábban megfigyeltem. Csillogott olyan éles volt. Hajamat ujjaival többször is újra fésülte még mielőtt elkezdte volna a hajam vágását.
-Mondtam, hogy meg marad.-suttogta maga elé majd vágott a hajamból egy 5 centit le egyből. -Mi? Mi maradt meg?-értetlenkedtem. Ekkor kezével elkapta a torkomat én meg riadtan néztem rá tükörképemmel. Mondtam volna valamit? Ő nem szólt csak ujjaival simogatta a torkomat majd fokozatosan elengedte azt és végül egy ponton megnyomta ahol picit fájt is. -Ah! Mi az?-néztem a halvány barnás foltot a nyakamon.
-Amikor a hajadat csináltam megégettem emlékszel? Elég lassan gyógyulnak a sebeid.
-Igaz, akartam is venni rá krémet... de azért fura. Már vagy egy hónap eltelt azóta, hogy megégettél.-simítottam a foltra. Különös. Egy ilyen égésnek meddig van nyoma? Holnap mindenképp el kell menjek egy patikába. YoonGi közben a hajamat egyenletesre vágta és csinált nekem egy gyönyörű hajfonatot.
-Nem lenne jó, ha szanaszét szórnád a hajszálaid...-motyogta lefújva hajlakkal az egészet. -Na, kész. Most már elfogadhatóan festesz. Vedd a kabátod és gyere.-ment az előszobába ahol egy hosszú fekete kabátot vett fel egy fekete kalappal.
-Minek az a kalap? Este van. Na meg ahogy elnézem mér nem is esik.-pillantottam ki az ablakon és vettem fel a kabátomat és sálamat, ahogy kérte.
-Ettől láthatatlan leszek.-igazítja meg kobakján majd egy bőrkesztyűt is felhúz hófehér ujjaira. -Láthatatlan? Mint a Goblin-ban a kaszás? Most teljesen úgy festesz.-mosolyogva néztem rajta végig. Kevés kdrámát láttam, de ezt pont igen.
-Végül is valami olyasmi vagyok.-mondta miközben arra várt, hogy menjek ki.

Bezárta az ajtaját majd előre indult. Utána iramodtam, de a lépcsőhöz érkezve YoonGi megragadott. Értetlenül néztem rá. Most nem megyünk?
-YoonGi...?-mutató ujját szájához emelte és így voltunk pár pillanatig.
-Kim néni leselkedik. Ölelj át mintha a barátnőm lennél.
-Mi? Mit akarsz mit csináljak? Tegyem a fejem a válladra miközben összekulcsoljuk a kezünket?- röhögtem elképzelve ezt a jelenetet.
-Nem is rossz ötlet. Tudtam, hogy neked ez jobban fog menni. Na gyere-tartja a kezét felém. Én viszont vonakodva néztem azt. -Gyerünk. Már nyakig benne vagy és te mártottad ebbe a "párkapcsolatosba" bele magad. -tartja továbbra is én meg feladva ellenkezésemet megfogtam azt a rideg undorító bőrkesztyűs felületet. Ő közelebb húzott magához én meg vállára hajtva a fejem néztem rá. Pillantásunk találkozott és halvány mosollyal arcán elindultunk a lépcsőn lefele. Ahogy mentünk le be kellett látnom YoonGinak igaza volt. Az idős hölgy korábbról éppen akkor jött ki a lakásából leporolni a lábtörlőjét teljesen véletlenül ugye. Amikor elhaladtunk mellette YoonGi udvariasan megemelte picit a kalapját én pedig Kim nénire mosolyogtam. Aranyos hölgy. Biztosan ugyan úgy gondoskodik YoonGiról, mint rólam Mrs.Lee. Furcsa belegondolni néha mennyire nem is ismerjük a szomszédainkat. Ezt főleg YoonGi mutatja be tökéletesen. Vagy esetleg Kim néni tudja, de ráhagyná?

Lassan elhagyjuk a ház kapuját is.
-Meddig maradjak itt?-kérdeztem YoonGitól megtörve a csendünket.
-Ameddig kényelmes. De a sarokig még bírd ki, ablakból addig láthat minket. -én úgy is tettem, ahogy kérte. Egy dolog volt nekem nehéz. Tartani az ő lassú tempóját. Sokkal gyorsabban haladnék nála.

Idővel a sarkot is elhagytuk én pedig ismét külön álló személyként haladtam mellette. Kevés embert látni erre. Hihetetlen, hogy az emberek hogy betartják a kijárási korlátozást a gyilkosságok miatt. Mintha nem is a fővárosba lennénk, hanem egy külvárosi részben.
Ebbe a csendbe sétálunk egymás mellett mondhatni céltalanul. Ránéztem YoonGira, de ő csak leszegett fejjel el volt veszve a saját kis világába.
-YoonGi, mond csak. Te mindig ilyen csendbe vagy?-nagyon érdekelt már miért csinálja ezt. Nem mintha azt várnám el, hogy szószátyár legyen, de azért különös a folytonos hallgatása.
-Mi a csönd attól függ? Munkába csendes vagyok. Nem szeretek a vendégekkel beszélgetni azon kívül egyedül élek. Így nem is tudnék kihez beszélni. -álltunk meg a pirosnál és figyeltük az elhaladó autókat.
-Jó persze gondoltam, hogy nem beszélsz magadba, de pl. Most is. Itt vagyok mint társaság és mégse mondasz semmit.
-Mit kéne mondanom? -nézett rám hullámos hajzuhataga mögül.
-Hát nem tudom. Talán... magadról! Alig ismerlek. Mesélj a gyerekkorodról vannak e barátaid testvéred bármi! -sorolni kezdtem mennyi mindent mondhatna és egyre inkább realizáltam, hogy basszus én tényleg nem tudok róla semmit én pedig itt sétálgatok vele egy kihalt városban! -Hm... -szólt ennyit majd újra elindultunk. -Nincs testvérem. Családomról ennyi bőven elég úgy gondolom. Barátaim... hát Daeguban élnek így nem igazán találkozom velük. Többnyire kakaotalk-on tartom velük a kapcsolatot.
-Szóval daegui vagy. -állapítom meg, amit csak egy bólintással díjaz. Nem is vártam több reakciót tőle. -Azt tudom, hogy éppen szingli vagy... de volt már barátnőd? Úgy igazi, rendesen? -kutakodtam tovább magán életében. Minden egyes szó hasznos lehet vele kapcsolatban.
-Volt. Amúgy, ha csendbe maradnál hallhatnád az éjszaka hangját.-motyogta alig artikulálva a szavakat. Egyből levágtam, hogy nem szeretne tovább beszélgetni velem. Teljesítettem is kérését az út további felére.

Az utcákon haladva egyre ismerősebb részekhez értünk. Kíváncsiságom nem bírta így megszólaltam.
-Mond csak YoonGi miért is hoztál el ide? Nem hiszem, hogy hazakísérni akartál. Ahhoz van rövidebb út is.
-Ebben igazad van. Viszont előbb panaszkodtál, hogy alig ismersz. Nos, ha akarod meg is mutathatom ki vagyok. Könnyebb, mint felszínes dumákkal megvitatni. -indult el egyik kisebb utcába.
-Hé várj! Ezt hogy érted?-értem be őt hamar.
-Jól figyelj majd és nyugi megengedem, hogy felhasználd az egyik bugyuta sztoridhoz.-indult el ismét jobban arcába húzva a kalapját. Rossz érzés kezdett gyülemleni a mellkasomba.
YoonGi egy padra ült le és karóráját nézte.
-Mi fog történi? -kérdeztem lassan helyet foglalva mellette.
-Most van... 22:07 vagyis 3 perc múlva itt el fog hajtani egy fehér Renault nekem meg indul is a játék.-mosolygott végig, ahogy elmondta. Na de nem az a nyugtató mosolyról van itt szó. Sokkal inkább beteg és ijesztő.
-Ugye nem azt akarod mondani, hogy most egy kibaszott gyil....-nem tudtam befejezni a mondatom, mert a számat betapasztotta kezével. Fújtatva néztem rá. Megharapni se tudom, mert nem érezné. Hülye kesztyű...
-De azt mondom. Viszont a csaj hibája.- kezdi el mesélni, de továbbra is befogva tartja a számat. -A fehér autóban ülő srác annak a csajnak a szeretője, aki a napokba a vendégem volt és mesélte, hogy a pasija esténként sokáig dolgozik. Ő pedig azt az időt, ahelyett, hogy várna helyette egy szeretővel üti el, akinek pedig azt hazudja, hogy a pasija meghalt egy autóbalesetben. Vagyis duplán kígyó.- hangja egyre mérgesebb volt és élte bele magát szavanként. A végén kezére tettem a kezem, hogy végre megszabadíthassam magam attól.
-Na és azt elmondanád, hogy ezt mégis hogy gondoltad?! Már nem azért, de nem vagy te valami igazságtévő, hogy emberek magánéleti tetteiről és életéről dönts önhatalmúlag!-rivalltam rá. Láttam a szándékot tetteiben viszont nem a megfelelő büntetési módszert használta. -Ez illegális amit, te teszel!
-Csókolj meg.- teljesen ledöbbentem.
-Hogy mi van?
-Jön a kocsi álcázni kell magunkat!- fogai közt préselte ki a szavakat. Mögé nézve láttam a messziből két fényszórót közeledni. Nem hiszem el, hogy ismét igaza volt.
-Ahj Evy ne tökölj már!-ekkor a nyakamat átkarolva magához rántott és megcsókolt. Kénytelen voltam bele menni a hülyeségébe főleg, hogy a kocsi közeledett és nem szeretném, ha az így is feltűnő arcomat megjegyezné egy fazon.
Hogy többet takarjak arcunkból kezemmel arcát cirógattam.
-Hé, menjetek szobára! Nem az utcán kell dugni!- hallottuk a hangját a valószínűsített szeretőnek. Hát eléggé alpári a stílusa azt meg kell hagyni. A csókot nem bontottuk meg. Nem néztünk oda mintha nem is hallanánk. A kocsi alatt a kavicsok ismét ropogni kezdtek, majd ahogy egyre messzebbről hallattuk végül YoonGi megtörte a csókot. Nem ez volt életem csókja, de nem is a legrosszabb. Olyan volt mint ahogy a színészek között lehet. Vagyis sejted, hogy milyen.
-Azt hittem legalább ebbe jó vagy.-mond ennyit mire én csak felképeltem. Nem volt erős, de azért figyelmét felhívtam magamra.
-Már meg ne haragudj kinek is az ötlete volt ez az egész? Na meg én se ájultam el a te nyelv technológiádtól!-morogtam felpattanva a padról elindulva az egyik utca felé.
Pár méter után megfordultam utánam jön-e, de sajnos vagy nem sajnos nem jött ő egyenesen a lány házához tartott. -Menj a picsába Min YoonGi!-morogtam és utána siettem. El kéne mennem, de rengeteg érzés és gondolat kavarog bennem. Kíváncsiság, aggódás, harag na meg persze félelem. Nem hiszem, hogy YoonGit lebeszélhetném, de lehet tudnék a lányon segíteni.

Lassan lábaim beértek övéihez és összhangban kopogtak az aszfalton.
-Hogy akarsz bejutni? Berontani nem tudsz biztos be van zárva az ajtó. -próbálkoztam ráébreszteni arra, hogy elmenjünk.
-Én majd utánad.-ekkor rákaptam a tekintettem.
-Mi? Na nem, YoonGi nem megyek be! Amúgy is mit mondanék?
-Add elő az esetlen külföldit és juss be. Ja meg fontos. Ne érj semmihez. Nincs rajtad kesztyű szóval, ha kopogsz akkor könyökkel vagy valami ilyesmivel.-állított meg én meg bizonytalanul néztem rá majd a házra. -Evlyn figyelj. Vagy velem vagy, vagy magad ellen.-fogta meg mindkét vállam szemeimbe nézve és úgy célozta nekem ezeket a szavakat.
Nem mondva semmit lassan elindultam az ajtóhoz. Gondolkodtam mit mondjak, ami nem klisés. Telefonálni akarok? Áh az tipikus. Lerobbantam? Nem jó ez is klisés plusz mi bejutni szeretnénk.

Ezeket a mondatokat pörgettem a fejemben míg végül a tökéletes mondattal megálltam az ajtó előtt. Lopva körbe pillantottam van-e itt valaki, vagy hol van az az idióta. De YoonGit sehol se láttam, ez tényleg láthatatlanná vált?
Végül az ajtóra néztem. Lehunytam a szememet és a ruhám anyagába megkapaszkodva kopogtam 3-at.
-Máris!-hallottam egy nő hangját majd nem sokra rá ki is nyílt az ajtó, ami mögül egy kedves mosolygós lány nézett vissza rám. Nem tűnt annak a típusnak, aki csalná a párját. YoonGi lehet csak hazudott, hogy engem meggyőzön? Előjött a bűntudatom, nem akarok én neki rosszat. Ő is egy élő ember. Egy igazi, teljesen más ez így, mint később a holtesteket látni. Figyelmeztetnem kéne.
-Tudok valamiben segíteni?-kérdezi a lány egyre aggódóbb tekintettel bár még mindig mosolyog. Szólnom kéne neki, de túlzottan tartok YoonGitól és jól mondta, hogy magammal csesznék ki nem csak vele.

Angolul szólaltam meg mintha nem érteném a nyelvet.
- Én, én eltévedtem. A szállodámat kerestem, de teljesen elkavarodtam.- hangom remegett. Nem is mertem a lány szemeibe nézni. Nem bírnám elviselni őket.
-Oh, értem. Gyere be biztos átfagytál! Mond mi a szálloda neve és hívok neked egy taxit!- tárta kijjebb az ajtót és elindult befele.
Bizonytalanul beljebb léptem és már vettem volna le a cipőmet, de eszembe jutott lehet majd gyorsan el kéne mennünk innen na meg tettetnem kell a kultúrával tudatlan turistát így lábamon hagytam a cipőt.
Az ajtót nyitva hagytam és a lány nyoméba eredtem. A konyhában éppen vizet tett fel forrni. -Tea?-kérdeztem mosolyogva és szorosan átkarolva magam mintha fáznék. Közben térdeim a félelemtől remegtek.
-Igen tea, meddig leszel Koreába?-jött ki és kedvesen átvezetett engem a nappaliba, ahol leültünk. Lopva az ajtóra pillantottam, de továbbra is érintetlen volt az. YoonGi mikor jön? Vagy nem is jön? Mondjuk nem láttam nála semmilyen pisztolyt vagy kést. Lehet most rajtam röhög egy bokor mögül.
-Mm... még egy két hétig. -mosolyogva válaszoltam.
-Akkor rengeteg időd van! Na várj ide hozok egy térképet a nevezetességekkel! Turistavezető vagyok így mindig van nálam ilyesmi!-pattant fel és kiment a szobából.
-Köszönöm ez igazán kedves tőled...-ültem ott nézelődve. Szép otthona volt. -Hogy hívnak?-kérdeztem meg, de nem érkezett válasz. Lehet nem hallja. Felkeltem a kényelmes kanapéról és abba az irányba mentem, amerre láttam őt.
-Mi a nev....ÚRISTEN!-ugrottam hátra. YoonGit láttam karjaiban a lánnyal. Élt még,  mert látszott, hogy kapkodja a levegőjét. -Mi-miért nem sikít?-néztem a lányt. Sehol egy vércsepp semmi. YoonGi egy szót se szólva felém fordította a lányt, akinek a torkába egy olló volt szúrva. Elkapott a hányinger és szédülni kezdett velem a világ. Azzal az ollóval öli meg, amivel korábban a hajamat vágta.
Hátam érintkezik a fallal én pedig lecsúszok egészen a földig. Ez élőben sokkal ijesztőbb, mint hinné az ember.

A lány könnyektől csillogó szemmel néz rám majd köhögött, amitől arcának kis része véres lesz. Kezemet szám elé kapom. YoonGi az olló lyukaiba helyezi kezében és egy erős mozdulattal kinyitotta benne az ollót majd ismét összezárta azokat.
Azok az undorító hangok, vérnek a padlóra folyása az izmok erek csontok vágásának hangja. Egy ideig biztos visszhangozni fog ez a fülembe.
Féltem tényleg kiürítem a gyomrom tartalmát. Ami nem lenne szerencsés, mert akkor azt is fel kéne alaposan takarítani és ismételten az én DNS-em lenne itt nem YoonGié .
A lány egyre gyengébb volt. Látszott tartásán, hogy kezdi elveszíteni az életéért folyó harcot. Egyre laposabbakat is pislogott, YoonGi pedig elengedve a lányt. Az arccal előre esve az olló tovább mélyülhetett a torkában.
Horror filmek ehhez képest bújhatnak. A lány egyre több vért eresztett ki a padlójára én pedig arrébb kúsztam nehogy olyan legyek. YoonGi egy szót se szólva kihúzta az ollót majd megsimogatta a lány arcát.
-Igazad volt, amikor úgy köszöntél, hogy még látjuk egymást. Remélem, ahova kerülsz megtanítják neked, hogy nem szép dolog a pasikat kihasználni. Álmodj szépeket! -hangja nyugodt volt és lágy. Mintha legalábbis segítene rajta. YoonGi megsimogatta a lány pasztell rózsaszín haját majd egy tincset levágott és az ollót meg a tincset eltüntette kabátjának belső zsebébe. -Evy gyere a pasija egy 15 perc múlva érkezhet meg. -indult kifelé, de a karomat megfogva húzott az ajtóhoz miközben én teljesen lefagyva néztem a lány testét a földön. Végül felálltam és sokkolva néztem YoonGira, aki csak jobban fejére húzta a kalapját és kilépet az utcára.

Köszönöm, ha elolvastátok ez most elég hosszú rész lett pedig, amikor piszkozatba írtam rövidnek tűnt és aggódtam is.... De remélem tetszett nektek és várjátok a kövi részt! Mit gondoltok erről a részről? Sok minden történt ebbe a részbe úgy gondolom. Remélem mindenki jól van és bíztatok mindenkit a kibírásra! Bármi kérdésetek gondolatotok van nyugodtan lelehet írni!