A medencéhez érve leültem a legközelebbi lelátóra és vártam a többieket. Körülbelül öt perc múlva meg is érkeztek.
-Sziasztok - köszöntem.
-Szeva Percy! - nyújtotta a jobbját Brett. - Jó újra látni.
-Jó újra itt lenni - egy sípszó szelte át a termet. Az edzőbá állt a víz mellett.
-Sorakozó lusta népség! Nem tea délutánon vagyunk! - rikantotta. Beálltunk torna sorba, én két emberrel előrébb kerültem, mint tavaly ahol voltam. - Nos Percy, mint az valószínűleg sejted már nem te vagy a csapat kapitány. Brett vette át a helyed, de ha ma összeméritek a tudásotokat akkor még ez változhat - jelentette ki. Lehet ez meglepő, de az úszók között is van kapitány. Bár inkább mondanám helyettes edzőnek. Azért van szükség vezetőre, hogy amikor Mr.Burns nem ér rá akkor se maradjon el az edzés. Formában kell lennünk. Viszont nem akartam már betölteni ezt a pozíciót, tavaly is csak azért vállaltam mert nem volt más jelölt.
-Köszönöm, de fölösleges. Brett bizonyára kiérdemelte a vezetői rangot - veregettem vállon a mellettem álló fiút, aki amint meghallotta a visszautasításomat egyből felvillanyozódott.
-Tényleg? - kérdezték mind egyszerre.
-Tényleg - bólintottam magabiztosan.
-Akkor jó - az edző hangján érződött a zavartság, de nem sokáig. - Ha jól emlékszem harminc hosszban egyeztünk meg.
-Húszban Uram - javítottam ki.
-Igazán? Ilyen nagylelkű voltam? - szívta a vérem, természetesen tudta, hogy mennyiben állapodtunk meg, azt viszont nem, hogy nekem akár ezer hossz sem kottyanna meg. - Na melegítsetek be után irány a medence.
-Igen Uram! - elvégeztük a kezdő gyakorlatokat után elfoglaltunk egy-egy rajtkövet. Amíg én a kijelölt köröket úsztam addig a csapat többi tagja más feladatokat csinált.
-Végeztél már Jackson? - kérdezte Jen a mellettem lévő sávban.
-Még két hossz - feleltem teljesen nyugodtan.
-Ez nem ér! - fröcskölt az arcomba egy kis vizet. - Mintha meg sem éreznéd, sőt! Sokkal energikusabb vagy mint mikor elkezdtük.
-Ez mindig így volt - állt meg mellettünk Rayen a medence szélén. - És ez rohadt igazságtalan. Esküszöm téged a víz éltet.
-Ugyan, én is el tudok fáradni - győzködtem őket.
A versenyeken sosem csaltam. De tényleg! Saját erőmből úsztam és vissza is fogtam magam. Az viszont igaz, hogy nem fáradtam el, a többiekkel ellentétben, és ez egy kicsit zavart. Néhányan még doppingolással is megvádoltak, nem csak más csapatok hanem a sulin belül is. Matt vezeti ezt a gyanakvó bandát. A halandók nem hülyék. Na jó csak néha, de észre vesznek dolgokat.
-Persze - szólt unottan Rayen. - Ha nem ismernélek azt hinném.....
-Hé! - szakította félbe az edzőbá. - Ez nem traccsparti! Ha nem kezdtek el hajrázni most azonnal még kaptok tíz hossz pillangót!
Az edzés végeztével fogtam a deszkám és egyből haza mentem. Otthon anya és Paul a kanapén ülve tévéztek.
-Szia kicsim - pattant fel azonnal anya amint meglátott. - Milyen volt az edzés?
-Nem kéne így ugrándoznod - néztem rá aggódva, mire csak a szemét forgatta.
-Terhes vagyok, nem nyugdíjas - borzolta össze a hajam. - Nem kell félteni.
-Én akkor is foglak, ha nem kell - pusziltam meg. - Amúgy a kérdésre válaszolva remek volt. Jó újra velük lenni.
-Paul mesélte mi történt az ebédlőben. Most komolyan javító? - hüledezett.
-Ilyen a gimi - tártam szét a karom. - A pletykák, depreszió, nyomorultság és kínok tárháza. Nyomjuk csak be oda a gyerekeinket a pszihológus, majd megoldja a többit.
-Ne pimaszkodj! - rót meg azonnal, de láttam rajta, hogy mosolyog.
-Bocsánat, de a pimaszság a véremben van. Nem tudok ellene mit tenni - sóhajtottam tettetett bánattal.
-Te szegény! - lépett Paul a hűtőhöz, hogy kivegye a maradék spagettit. - Mindennel elkészültél holnapra?
-Igen, azt hiszem - idegeskedtem. - Lehet még egyszer át kéne vennem mindent.
-Percy hidd el tökéletes lesz az este és kizárt, hogy Annabeth nemet mond, mielőtt ez is eszedbe juttna - tette a vállamra a kezét anya.
-Biztos? - vágtam le magam egy székre. - Nem tudom mi bajom. Hisz szeretem és ő is engem, de valahogy mégis félek.
-Ez márcsak ilyen - veregetett hátba Paul. - A nők azt hiszik, ez olyan könnyű. Elképzelni sem tudják min megyünk át, miközben a válaszra várunk. Minden másodperc egy örökké valóság, de hidd el, amint kimondja az igent minden frusztráció elszáll és csak a végtelen boldogság marad - ölelte át hátulról anyámat.
-Ettől nem érzem magam jobban - néztem rá csügedten.
-Nem is azért mondtam - vont vállat.
-Mi lenne ha aggodalmaskodás helyett vacsoráznák? - kérdezte anya. Ezt mindketten jó ötletnek tartottuk.
Később az ágyamon fekve a plafont bámultam. Nem akartam aludni. Nem akartam megint álmodni. Bárcsak Annabeth is itt lenne velem. Együtt sokkal jobban viseljük az álmokat. Oldalra fordítva a fejem az ébresztőmre nézve tudatosult bennem, hogy már hajnali három van. Hogy történt ez?
Minden akarat erőmet összeszedve, a Hüpnosz bungalósok tanácsait követve elkezdtem csak a légzésemre figyelni. Egy másodpercig beszív kettőig kifúj. Egy be, kettő, három ki. Még így is beletelt egy kis időbe de nem sokára elragadott a sötétség.

Az erdőben futok. Valami üldöz. Magam előtt észre veszem a tábor határát jelző kaput. Amikor hátra nézek a Minotaurusszal találom szembe magam, ahogy anyámat a nyakánál fogva emeli fel majd aranyporrá változtatja. Tudom, hogy nem halt meg, de a kétségbe esés most is elönt mint akkor régen.
Változik a kép. A sivatag. ~ Ne! Csak ezt ne! ~ könyörgök magamban. Látom ahogy Bianca fut Talosz felé majd eltűnik és előttem jelenik meg.
-Te is lehettél volna - hangja fájdalommal tölt el. - Emlékszel Nico milyen vidám gyerek volt? Ha akkor nem hagysz meghalni még most is az lenne - szavai sziven találtak. Ugyan ezt gondoltam régebben. De nem, Nico megbocsátott. Nem engem hibáztat. Már nem.
Hírtelen egy repülőgép mellett találtam magam. Mr.Chase, Annabeth, Thalia, Artemisz és én mind Árnyék Zoé haláltusáját néztük. ~Kérlek! ~ könyörögtem. ~ Elég!
A New York-i csata. Az a sok halott. Beckendorf előttem robbant fel, ott voltam, megmenthettem volna. Michael Yew mellettem állt. Selina, ha gyorsabb vagyok. Luke, ő nem miattam halt meg, de lehet tehettem volna valamit. És a java csak most jön. Amikor majdnem belefulladtam a földbe, Rómában pedig a vízbe. A saját elemembe. Végül a Tartarosz. A fájdalom. Bob, Damasztór. Feláldozták magukat értünk. De a legrosszabb mégis Annabeth arca volt mikor megkínoztam Akhlüszt. Félt. Tőlem. Még én is megijedtem saját magamtól. Körülöttem minden elsötétült aztán a halottaink vettek körül, mindenki ott volt. A nevemet ismételték.
-Perszeusz Jackson. Perszeusz Jackson. Percy Jackson. Percy. Percy! Percy!

-Hínáragy!
    Hírtelen felültem. Reflexből a tollam után nyúltam, de valaki lefogott. Ekkor tudatosult bennem, hol is vagyok.
Irodalmon.
Az osztályban minden szempár rám szegeződött. Aggódva figyeltek. Mellettem Annabeth, a másik oldalamon Jason állt, előttem Nico, mind fogtak, hogy senkit ne öljek meg. Folyt rólam az izzadság, kapkodtam a levegőt.
Észre vettem, hogy a padlót víz borítja, a teremben lévő mosdókagyló eltört, a diákok kulacsainak maradványai szétszóródtak. Mindenki bőrig ázott, - aminek Kim nem nagyon örült - de mégis csak rám figyeltek. Mikor Észlány nyugtázta, hogy már észnél vagyok szorosan megölelt, a srácok pedig elengedtek.
-Nyugi! - suttogta. - Itt vagyok.
-Úristen Percy! - lépett a hozzám Ms.Ramirez. Alaposan végig mért. Szeméből sütött a félelem. - Jól vagy? Mi történt?
-É-én csak rosszat......rémálmom volt - dadogtam. Még mindig sokkos állapotban vagyok. Remegek.
-És álmodban Hitler kínzott?! - akadt ki teljesen Jen. - Pánik rohamod volt alvás közben. Izzadtál, kiabáltál, három embernek kellett lefognia. Az sem segített, hogy közben a kulacsaink hírtelen felrobbantak a csappal együtt. Mintha az érzéseidre reagáltak volna.
-Jen! - szólt rá Harry. - Ne beszélj hülyeségeket. Látod hogy így is kivan.
-Jó bocsi - húzta be a nyakát. Pedig jól mondta, tényleg miattam lett árvíz a teremben. - A szívbajt hoztad ránk.
Még mindig néztek. Mindenki aggódot. Magyarázatot vártak, de azt nem adhattam.
-Percy, - kezdte kedvesen a tanárnő - elmeséled mit álmodtál? Talán segít.
-Nem - vágtam rá a kelleténél jóval gyorsabban. - Nem akarom, csak kell egy kis friss levegő - beleegyezően bólintott, majd így szólt a többiekhez.
-Ti is menjetek, szárítkozzatok meg! - adta ki az utasítást amit mindenki örömmel teljesített.
-Percy! - állított meg az ajtónál Ms.Ramirez a karomnál fogva. - Biztos jól vagy? Nem kéne egy szakemberhez fordulni a rémálmokkal?
-Nem kell dili doki - rántottam ki a kezem a szorításából kicsit talán erőszakosabban mint kellett volna. - Elnézést. Ezek csak álmok.
-De lehet jót tenne......
-Jól esik az aggodalma de higgyen nekem, ezen nem segít a pszihológus - ráztam meg a fejem.
A reakcióját meg sem várva kiviharzottam a teremből ahol a többiek vártak.
-Megint ott voltál? - érdeklődött Will.
-Igen, de nem végig. Ennél rosszabb rémálmom még nem volt - Annabeth hozzám bújt, a gondolat, hogy holnaptól valószínűleg már a menyasszonyom lesz minden negatív érzést kiűzött belőlem. - De mindegy, hadd segítsek! - szétnéztem a folyosón, hogy megbizonyosodjak arról nem lát senki és egy kéz mozdulattal kiszedtem a vizet a ruhájukból majd a legközelebbi ivókút lefolyójába vezettem.
-Köszi - mosolygott rám Piper.
Még mindig aggódva méregettek de már nem kérdezgettek. Tiszteletben tartják, hogy nem akarok róla beszélni, és ezért hálás vagyok.
-Ti, hogy szárítkoztatok meg ilyen gyorsan? - állt meg mellettünk a kicsit még mindig vizes Jen és értetlenül bámult ránk.
-Fekete mágia - vágta rá Leo. - De a lényeg lényege lényegében lényegtelen, szóval most milyen óránk is jön? - hadarta egy szuszra.
-Ebéd szünet van, de még mindig nem.....
-Akkor menjünk enni - kezdte el tolni szegény lányt a folyosón. - Ugye nem akarod kihagyni? Tudtommal ma milánói lesz. Én mondjuk jobban örülnék valami..... - és beszélt tovább.
Mind követtük őket a menzára ahol miután kikértük a kaját, leültünk az asztalunkhoz. Egy idő után feltünt, hogy Jen összehúzott szemöldökkel nézi Annabetht.
-Mi az? - kérdi a lány.
-Ugyan olyan ősz tincsed van mint Percynek. De komolyan pont ugyan ott van - kapkodta a szemét köztünk. Ez így nem lesz jó. Igaz, nyáron már alig látszódott a tincs, de a Tartarosz után észre vettem, hogy megint beőszült azon a helyen.
-Fogadásból befestettük - improvizáltam.
-Ja, oké - vont vállat.
Észlány kifujta az eddig bent tartott levegőjét, majd elismeréssel a szemében rám nézett. Néha nekem is lehetnek jó ötleteim.
-Akkor áll még az esti randi? - kérdezte.
-Persze - öleltem át és igyekeztem nem törődni Piperék idióta vigyorával. - Elegánsan öltözz.
-Miért?
-Mert ez egy különleges este lesz és meg kell adni a módját.
-Ó, bizony egy nagyon különleges este - mondta Leo. Nagyon kellett koncentrálnom hogy ne üssem meg.
-Lemaradtunk valamiről? - kérdezte Harry.
-Nem, dehogy - vágtam rá.
-Ahaaa - nyújtotta el a szó végét kétkedően.

Este fél nyolckor Annabethszel már a vacsoránk színhelye felé sétáltunk. Mindketten ki voltunk öltözve. Én szmokingban ő egy gyönyörű bordó vörös ruhában vonult át a parkon. A lány felém fordult.
-Hova viszel?
-Meglepetés, de mindjárt ott vagyunk nyugi.
Nem kérdezett többet, csak csendben élveztük egymás társaságát. A park egy eldugott sarkába érve szembe találtuk magunkat egy hófehér fényfüzérekkel és fehér rózsákkal kidíszített pavilonnal. A közepén egy megterített asztal várt minket a vacsorával együtt.
-Ezt te csináltad? - ámuldozott a barátnőm.
-Segítséggel - feleltem.
-Szólj, hogy köszönjem meg a többieknek.
-És nekem nem köszönöd meg? - kérdeztem sértetten.
-Neked az a dolgod, hogy lenyűgözz. Ami sikerült is - puszilt meg.
Nevetve az asztalhoz kísértem és kihúztam neki a széket. Minden fantasztikus volt.   
    Vacsora után a parkban sétálva, beszélgettünk igazából mindenről, aztán leültünk egy padra én pedig mély levegőt véve belekezdtem.
-Tudod, Annabeth sokat gondolkodtam azon, mit éltünk át együtt - érdeklődve felém fordult és nem értette mit akarok ezzel mondani. Épp nyitotta a száját, de nem hagytam, hogy elkezdje. - A két háború után rájöttem, bármelyik perc, bármelyik csók, bármelyik szó az utolsó lehet. Ezért is döntöttem úgy, hogy megteszem azt amit későbbre terveztem -felálltam a padról, majd féltérdre ereszkedtem, és az öltönyöm zsebéből elővettem a kis bársonydobozt, amit kinyitva szerelmem elé tartottam. Annabeth mindkét kezét a szájához kapta. A meglepetségtől megszólalni sem tudott. - Tudom, hogy mégcsak tizenhét évesek vagyunk, viszont azt is tudom, hogy mindennél jobban szeretlek és minden létező módon magamhoz akarlak kötni. Az esküvőnknek nem kell már holnap meglennie, én várok ameddig szeretnéd, rád örökké várnék. Ez egy igéret, hogy örökre a tiéd leszek, te pedig az enyém. Szóval Annabeth Chase, megtisztelnél azzal, hogy én lehetek a világ legboldogabb idiótája, és igent mondasz? - tettem fel a legnagyobb kérdést, amit egy férfi valaha is feltehet élete szerelmének.
-Igen! Persze, hogy igen! - ez a pár szó tett a világ legeslegboldogabb emberévé. Menyaszonyom (hú de jól hangzik ez) a nyakamba ugrott és megcsókolt, finoman eltoltam magamtól a szemébe néztem, utána ráhúztam az ujjára a gyűrűt.
-Percy! Ez gyönyörű - ámuldozott, majd jobban szemügyre vette és sejtelmesen rám mosolygott. - Igaz gyöngy?
-Csak tudnia kell mindenkinek, hogy ki lesz a férjed!
-Milyen kár, hogy ezt a ,,beavatottakon" kívül senki nem fogja érteni - nevetett. Felálltam a földröl, aztán őt is felsegítettem.
-Gyere a többiek már várnak.
-Többiek?
Nem feleltem, csak húztam magam után. Pár perc múlva visszaértünk a mostmár átalakított pavilonhoz. Középen pedig ott álltak a többiek: Anyám, Paul, Mr. Chase és felesége, Piper, Jason, Thalia, Leo, Kalüpszó, Frank, Hazel, Nico, Will, Reyna, Tyson, Ella, Rachel és Chairon, aki varázs kerekesszékében ülve boldogan mosolygott. Annabeth amint meglátta a családunkat felnevetett és könnyes szemmel állva nézett rájuk.
-Na? Igent mondott? - kérdezte hülye vigyorral az arcán Leo, mire barátnője fejbe csapta.
-Szerinted?
Mindenki hangos nevetésben tört ki, majd sorban fogadtuk a gratulációkat. Beszélgettünk, szórakoztunk és élveztük az estét.
-Mutasd! - kérte Hazel Annabeth. A lány felé nyújtotta a gyűrűs kezét. - Ez csodaszép!
-Szerintem is - felelte. - De félek, hogy véletlenül elhagyom. Például mikor egy szörnnyel harcolok - savanyodott el.
-Nem tudod - szólalt meg Kalüpszó Leo karjai között. - Mármint elhagyni. Amikor Leo csinálta raktam rá egy olyan bűbájt mint ami Percy kardján is van. Mindig visszajön hozzád.
-Istenek! Köszönöm! - ölelte át Annabeth meghatódva.
Számomra valamilyen megmagyarázhatatlan módon a nyár végére egész jó barátnők lettek. Rachellel együtt szívják a vérem ha kell, amivel engem álltalában az őrületbe kergetnek. Az este fantasztikus volt..... aztán meg jelent Aphrodité.