Ez a fejezet elég összecsapott lett. Sajnálom, de elég nehezen megy most ez nekem. Fáradt vagyok, nincs kedvem írni, nincs ihletem és most a suli is bejött. Igyekszem befejezni a könyveimet (még lehetőleg ebben az évtizedben), de lassabban haladok mint terveztem.
                     Köszi a megértést! Puszi, Hesztia❤️

    -Thalia?! - kiáltott meglepetten Jason, az előtte megjelenő Írisz-üzenetre bámulva.
   Pár nappal az ikrek születése után voltunk. Az iskola épületében állott büdös levegő volt, így úgy döntöttünk kiülünk egy pár percre a lelátókra, hogy azért levegőt is kapjunk.
-A nővéred? - kérdezett vissza Jen értetlenül, Rayenhez bújva egy sorral alattam, ahogy megpróbálta a fiú nyakához nyomni lefagyott orrát. Rayen ennek nem örült.
-Öhm... igen - rázta meg a fejét Jason, összeszedve magát. - Telefonon - emelte fel Annabeth telefonját, amit a lány sebtében nyomott a kezébe. - Megkért, hogy hangosítsam ki.
-Oh - esett le a lánynak. - Fura nem hallottam csörgést... Na mindegy, akkor magatokra hagyunk! Úgyis megfagyok - indult el a bejárat felé, Rayent maga után rángatva.
    Amint hallótávolságon kívülre értek, mind a párában lévő képre meredtünk.
-Thalia, mi a baj? - mászott szinte rá Piperre Annabeth, megpróbálva a lány szemébe nézni.
    Thalia aggodalmasan kapta hátra a fejét, mögötte kiáltoztak és csörömpöltek, lányok cifrán káromkodtak különböző nyelveken.
-CSENDET! - rivalt rájuk a lány. - Csapda volt.... Ro.... - motyogta zavartan felénk intézve szavait. - Nem szabadott volna megtörténnie...
-Thalia! - szólt rá Percy. - Ro megsérült?
-Nem! - bukkant fel egy barna hajzuhatag a semmiből. - Jól vagyok!
    Látszólag valóban jól volt. Minden tincsben más hosszúságú barna haja szabadon lógott a vállára, arcára csalafinta mosoly kunkorodott, szeme pimaszan csillogott, ám valami nem stimmelt vele. Mintha körülölelte volna valami... sötét. Egyszerre volt nyugodt és ideges.
-Ro? - kérdezte Piper féltestvérét. - Minden rendben?
-Nos... nem - mondta a lány torokköszörülve, majd ismét visszavarázsolta a már megszokott, gondtalan mosolyát. - De ez nem olyasmi amit egy természetfeletti video-chatben szeretnék megdumálni. Találkozzunk délután a Félvér Táborban! Ott majd elmagyarázom! Most viszont mennünk kell pakolni! Sziasztok!
-Ro! Ne merészeld! - szóltam volna rá, de ekkora a lány már bontotta a hívást.
-Ez meg mi volt?! - kérdezte idegesen Leo.
-Fogalmam sincs, de nem tetszett - mondta Jason.
-Most mi legyen? - kérdezte Will.
-Menjünk el....? - ajánlotta Hazel.
-Nem tudom - mondtam megrázva a fejem. - Csak délután jönnek, a táborban csak halálra idegesítenénk magunkat, de így nem fogunk tudni koncentrálni se.
-Irodalmon folytatjuk a filmet - emlékeztetett minket Annabeth. - Utána tesi, a félévi értekezlett miatt nincsennek szakkörök se edzések, fél óra kocsiút....
-A délután sok mindent jelenthet - jegyezte meg Will.
Mellette Nico pislogás nélkül, szemöldök ráncolva bámult maga elé.
-Nico - szólt rá Percy aggodalmasan. - Minden oké?
A fiú zavartan rázta meg a fejét.
-Persze, csak.... Olyan fura volt.
-Még Aurorához képest is - tette hozzá Frank.
-Oké, srácok - túrt bele a hajába fáradtan Annabeth. - Csak... menjünk be!

A teremben szokás szerint kiabálás fogadott. Wyatt és Sam egymáshoz bújva beszélgettek a fiú padjában, Keith, Rayen és Jen valamit néztek Jen telefonján, Hudson és Adam videojátékoztak az általuk megbabrált tévén, Kim és a másik két barátnője Tylerral veszekedett valami... sorozat miatt?
-Te kur.... Nem az túl nőies és te most fiú vagy - tette a szája elé a kezét Kim elgondolkodva. - Te nyomorék! Az nem nemhez kötött.
Tyler szólásra nyitotta a száját, majd azonnal be is csukta.
-Most nagyon meg akarom köszönni hogy lenyomorékoztál - rázta meg végül a fejét hitetlenül.
    A csengő zavarta meg a társalgást, amikor is Paul, aki Mr. Boringot helyettesítette, berontott a terembe.
-Ennyire nem kell sietni, még csak most csengettek - szólt rá Percy. Az osztályban már megszoktak a kettőjük közvetlen viszonyát.
-Tíz perccel hamarabb be kell fejeznünk az órát, Sally-t viszem orvoshoz - magyarázta.
-Azt csak két óra múlva kell - jegyezte meg Annabeth.
-Te ezt hogy tudod ilyen pontosan? - lepődött meg Tyler.
-Aggódom a leendő anyósom miatt - emelte fel a bal kezét megmutatva a jegygyűrűjét.
    Tylernek elkerekedett a szeme, és döbbenten kapkodta a fejét a két fiatal között.
-Ti....? - kérdezte zavartan. Úgy tűnik ő még nem tudta.
-Hosszú sztori - mondta Percy, ahogy a kivetítőre emelte tekintetét.
-Mikorra van kiírva a kis tesód? - suttogta neki Hannah érdeklődve.
-Március négy - felelte reflexből. {Percy húgának valódi szülinapját nem tudom, ezt csak tippeltem.}

   Három órával később mind a Félvér-hegy tetején várakoztunk. Péleusz nyugodtan szunyókált Thalia fája köré tekeredve.
   A Vadászoknak rossz napjuk lehetett.
   A lányok csapzottan, sebzetten és szégyenkezve bámultak maguk elé. Csak Ro mosolygott.
-Thalia! - rohant a nővéréhez Jason. - Mi történt?
    Artemisz helyettese megrázta a fejét, majd szánakozva Aurorara nézett.
-Na ez egy nagyon jó kérdés - nevetett Ro kínosan. - Lényegében annyi hogy eladtam a lelkemet egy alvilági istennőnek és kereken hat napom és két órám van a halálomig. Mi lesz a vacsi?
    Két teljes percig senki sem szólalt meg.
-Ugye csak viccelsz? - kérdezte Percy.
-Nem - mondta Nico halkan. - Rajta van a Szolgaság Jele, a homlokába égették. Ezt láttam korábban, ezért van körülötted a Kárhozottak aurája - motyogta, majd dühösen csattant. - Elment az eszed?! Mégis mit képzeltél?!
-Csapda volt.... - rázta meg a fejét Thalia.
-Mi volt csapda? - kiáltott rá Nico.
-Death Boy - fogta le Will a barátja vállát. - Had kapjanak levegőt.
   Nico, továbbra is a dühtől fortyogva elindult az étkező irányába. Viszont amikor látta, hogy nem követjük, visszakiáltott.
-Akkor most éhes vagy vagy sem?
   Ro összecsapta a tenyerét, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, majd elindult a fiú után a pavilonba, ahol egy nagy tányér spagetti mellett elmesélte mi történt.
-Álljunk meg egy pillanatra! - tettem fel a kezem. - Szóval a Montikór direkt csalt titeket a tisztásra?
-Aha - felelte a lány teli szájjal.
-Amit a varázslónő elátkozott, az Úrnője kérésére, aki utálja Artemiszt? - tette hozzá Frank.
-De jobban utálja Aphroditét? - próbálta összerakni a képet Annabeth.
-És te ezt kihasználva alkut ajánlottál egy ismeretlen alvilági istennőnek? - csapott az asztalra dühösen Nico. - Fogalmad sincs, mit tettél, te lány!
-Megmentett minket - kelt a védelmére Olga, az egyik vadászlány, aki nem akarta elhagyni Ro oldalát.
-Én ezt nem értem - mondta Piper. - Több tucat vadász egyetlen lányért? Ez egy borzalmas alkunak tűnik, már nem azért! - tette fel a kezét védekezés képen. - Csak nem értem.
-Nem - mondta Nico. - Az istennő nem bánthatta a vadászokat, Artemisz tekintélye túl nagy ahhoz, ám bezárhatta volna őket az örökké valóságig, viszont egy általa utált istennő lánya, aki maga ajánlkozott fel  szolgaként.... - sóhajtotta. - Rengeteg isten tart szellemeket szolgaként, ám a legtöbben jutalomból kapták az állást.
-Jutalomból? - vonta fel Percy a szemöldökét.
-Istenekről beszélünk - emlékeztette őt Jason. - Fura elképzeléseik vannak a jutalomról.
-Így igaz - folytatta Nico. - Az ilyen szolgát viszonylag jól élnek, szabadon, boldogan. De Ro alkuba bocsátotta a lelkét, ami azt jelenti, hogy az istennő kedvére kínozhatja az idők végezetéig. Ő nem lesz szabad, ha csak fel nem szabadítják. {Egy későbbi könyvemben jobban ki fogom fejteni a történteket.}
   Aurorát látszólag nem hatotta meg a reá váró borzalmas sors. Csendben falt tovább egy húsgombócot.
-És nincs esély arra, hogy valahogy kibújjon ez alól? - kérdezte Hazel aggodalmasan, de a testvére csak a fejét rázta.
-Lehetetlen, és....
-Nem szükséges - szólt közbe Ro. - Hoztam egy döntést. Egy jó döntést. És nem szeretnél azzal tölteni a hátralévő egy hetemet, hogy depresszióba burkolózva, siránkozom és kétségbeesetten megoldást akarok találni - mondta határozottan. - Szeretnék szórakozni egy kicsit. Elbúcsúzni a barátaimtól, úszni a tóban, élvezni a napot és az emberi világot - ábrándozott, majd ismét felcsillant a szeme. - És szeretnék időt szakítani arra is hogy elbúcsúzzak Cartertől. Azt mondta csak akkor találkozhatok majd a húgával Sadievel ha a halálos ágyamon vagyok, szóval...
-Carter... és .... Sadie? - szakította félbe a lányt Percy.
-A legjobb barátom, gyerekkorom óta ismerem - legyintett Ro nem törődöm stílusban, de Annabeth feltett kézzel közelebb hajolt hozzá.
-A vezetéknevük véletlenül nem Kane?
-De - ráncolta a homlokát a lány. - Ismeritek őket?
-Te nem hallottál még az egyiptomiakról?
-Hiszed vagy sem én is jártam suliba, Leo - vágta rá Ro szem forgatva.
-Nem.... - sóhajtottam. - A mágusokról.
-Említették őket valamikor, de emlékeztetnélek hogy csak pár hetet töltöttem a táborban, nem tudhatok mindent - rántott vállat.
Igaza volt, emellett a Kairó-i kellemetlen utunk és Ro vadásszá avanzsálódása között sem telt el sokkal több idő... három-négy nap a különbség talán?
Gyorsan felvilágosítottuk Aurorat a mágusokról és a Kane gyerekekkel eltöltött időnkről... ami nem volt túl sok. És láthatóan a történet jobban kiakasztotta, mint a tény hogy hamarosan meghal.
-Várjunk, várjunk - tette fel a kezét dühösen. - Azt akarjátok mondani nekem, hogy az a nyomorult egy fáraó?
-Igen - feleltük egyszerre.
-Banyek. Ez... wow, csak wow - dőlt hátra a székében döbbenten.
-Álljunk csak meg! - egyenesedett ki Hazel. - Akkor Carter törte össze a szíved?
   Mind döbbenten meredtünk Aphrodité lányára, aki értetlenül kapkodta a fejét.
-Mi?! - akadt ki végül. - Nem, dehogy! Miből gondolod ezt? Ő nem tört össze semmit! Milyen szívet?
-Nem ő volt az akivel telefonálgattál? - kérdezte Piper.
-De.
-Azt hittem a szerelmeddel....
-Baszki, nem dehogy - hadonászott a kezével össze-vissza. - Az olyan lenne mintha valakivel a saját bungalómból randiznék. DNS baj nem lenne belőle, de akkor is undi.
-De azon az estén amikor csatlakoztál a Vadászokhoz, azt mondtad Artemisznek, hogy eleget szenvedtél már a szerelem miatt, közvetlenül az után hogy beszéltél Carterrel! És még sírtál is - mutatott rá Frank.
-Azta, hát ti orbitálisan félreértettétek a dolgokat - nevetett kínosan Ro. - Sosem voltam szerelmes Carterbe, nem miatta szenvedtem. És azért sírtam mert el kellett búcsúznom tőle, akkor még ezt hittem örökre. Ő maga mondta, hogy menjek mert hiába nem tudta pontosan miről volt szó, azt akarta, hogy boldog legyek. Nyolc éves korom óta ismerem azt a marhát, az életemet adnám érte, és ő is értem, de hogy szerelem? Az ki van zárva.
-Ooohh - értette meg Annabeth. - Ez esetben szívesen hívjuk meg őket a táborba. Úgyis tervben volt már egy újabb crossover.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK:
         Kane Krónikát fanfiction, 27.fejezet