Ahogy kézen fogva, egymásba gabalyodva sétálunk le a tengerhez Channal, s a kellemes morajlás mellett felcsendül hátunk mögött gyökér haverom jellegzetes, egyedi kacagása, úgy érzem magam, mintha a fellegekben járnék és végre egyszer minden összejátszott volna.

Ugyanoda baktatunk a csapattal, ahol Chrissel veszekedtem.

Most mégis annyira furcsa minden. Túl nyugodt és csendes - teljesen más, mint aznap este. Most minden jó és minden szép - olyan igazán mesébe illő; nem zokogok, nem állnak égnek hajszálaim, nem akarok belefulladni a habokba, nem akarom itt hagyni az egész kócerájt mindenestül és addig futni, amíg lábaim össze nem csuklanak...

Furcsa belegondolni abba, hogy mégis mennyi dolog történt ezalatt a néhány nap alatt; annyi veszekedés, kiabálás és civakodás van a hátam mögött, mely ezelőtt egy évtizeden belül sem gyűlt össze. De hiába ezen kellemetlen események sorozata, nem változtatnék semmin; és titkon abban reménykedek, hogy a többiek sem.

Nem akarom, hogy ez csak egy tipikus nyári kaland legyen, s amint visszamegyünk a suliba elmúljon minden, majd úgy viselkedjünk egymással, mint néhány régen jó kapcsolatot ápoló idegen.

Ahogy realizálom, hogy végre itt van mellettem az a srác, aki után már vagy egy éve epekedek, s közben összejöttek Felixék is - akik már vagy az örökkévalóság óta balfaszkodtak és szerencsétlenkedtek -, nagy mosolyra húzom ajkamat és még szorosabban bújok hozzá, majd amint végre leérünk a partra, mindenféle előjel nélkül dőlök a homokba, s mint egy kis gyermek karácsonykor, angyalkákat csinálva hempergek a kissé nedves talajon.

Chan őszinte görbülettel, szinte csodálva figyel, miközben guggolva kezdi nézegetni a vízen megjelenő fodrokat - de amint leveszem pólómat és nyújtózkodok egyet, rögtön felém pillant és lélegzete is elakad; még mielőtt bármit tudna mondani, s elmagyarázni mégis mi a fene baja van, Changbin szólal meg - nem éppen visszafogott hangnemben.

- Baszd meg... Ez porszívó volt előző életében?! - röhög saját poénján térdét csapkodva, mire azonnal lepillantok és kikerekedett szemekkel konstatálom, hogy egész mellkasomat lila, már-már fekete foltok borítják; reggel még nem voltak ennyire feltűnőek, az biztos.

- Baszki - ennyi telik tőlem, hisz azt hittem, sokkal halványabbak a jelek; ám ahogy lerántja magáról a szöszi is a textíliát, s láttatja kidolgozott izmait, én is ugyanolyan fejet vágok, mint Binnie az előbb. Döbbenten vizslatom a hajdan sima felületet; sokkal rosszabb helyzete, hisz neki vállán és tarkóján is sötét pacák vannak felfestve.

- Ez már egy kész elektronikai szaküzlet. Még a szüleik is masinák voltak - szúrja oda Felix, miközben döbbent fejünket mustrálja, s párjából azonnal kitör egy újabb, kicsit sem visszafogott nevetés. De nem foglalkozok velük és poénosnak szánt beszólásaikkal; Chant kezénél fogva húzom le a már régen kiterített törölközőre, majd amint leheveredett, szenvedve temetem nyakába kivörösödött arcomat.

- Nincs kedvük elmenni fürdeni és abbahagyni a zaklatásunkat? - morgom álmosan, ahogy befészkelem magam karjai közé mint egy kiscica, s ujjai mellet érzem, ahogy a napsugarak is megcirógatják krémszínű bőröm. - Bárcsak a szobába maradtunk volna. Ott minden olyan csendes.

- Már el is tűntek. Csak kérned kellett, bébi - sóhajta fáradtan, miközben próbál kényelmesen elhelyezkedni. Piciny, de annál édesebb görbületre húzom ajkamat, ahogy bekúszik orromba a sós levegővel keveredő barackos habfürdő illata; amit nem mellesleg még az én cuccaim közül kunyerált el a reggel folyamán. Nem annyira diszkrét ez a procedúra, így már csak azt veszem észre, hogy megrázkódik alattam a nagy kacagásban, s finom puszikat nyom tincseim közé, majd idővel arcomat is beteríti velük.

- Szétcseszed a mesterművet! - sikítok fel mesterkélt rosszallással hangomban, miközben legurít magáról és oldalra fordulva kezdi széttúrni hajkoronámat. Nem foglalkozik reszketeg könyörgésemmel, hisz nem csak kobakomat támadja meg, hanem elkezdi csikizni oldalamat is. Eszeveszett röhögőgörcs kap el, s összehúzva magamat próbálok levegőért kapkodni, kiszabadulni az erős mancsok közül, de pont az ellenkezőjét érem el; mikor leáll, még szorosabban ölel, s szinte szíveket szóró szemekkel támaszkodik meg egyik végtagjával arcom mellett, másikkal pedig megsimogatja államat, s egy édes, lassú csókba invitál; ám amilyen gyorsan elkezdődött, oly' gyorsan vége is lesz, hisz tudjuk, nem csak mi vagyunk a parton, így nem kéne egymást letámadni - majd otthon.

Csendben pihenünk egymás mellett, nem szólunk a másikhoz; mondanám, hogy most is olyan nyugodt minden, mint mikor lejöttünk; ám hazudnék, hisz hiába tajtékzik a tenger, csak azt hallom, ahogy Chan agytekervényei szinte kiszakadnak helyükről. Rengeteg hangos, mégis kicsiny sóhajt hallat, ami miatt én is idegesebb leszek; fogalmam sincs, miért lett hirtelen ilyen frusztrált, de úgy döntök, várok addig, amíg ő töri meg a csendet.

Ám nem várt orgánum csapja meg fülemet, s ahogy a szöszi is érzékeli, mégis ki halad felénk, azonnal felpattan és megfeszülve vár; Jisung kobakja tűnik fel, de a jellegzetes, bunkó mosoly helyett semleges arckifejezése van és amint elénk ér, beharapott ajkakkal figyel. Hiába néma, tekintete olyan, mintha ezer meg ezer szót mondott volna; furcsa, kétségkívül furcsa. Nem tudom mire vélni ezt az egészet, így én is felállok; Chris rögtön megfog s magához húz, szinte markolja csípőmet, miközben fintorogva emeli fel szemöldökét.

- Eltévedtél? - kérdezi fenyegetően, s én is összerezzenek; ha velem beszélne így, biztos nem tudnék egy helyben maradni; és ilyen magabiztosan állni, mint a kék kobakú.

- Beszélni akarok. Békével jöttem - kísérteties érzés szánkázik végig gerincemen, ahogy ugyanazokat a szavakat használja, amit Felix az éjszaka; legalábbis Chan elmondása szerint.

- Túl sok mostanában a békés ember. Hova tűnt az a nagy harci szellem, kandúr? - ahogy ezt kimondja, Han arcán valami ismeretlen, egészen megrendítő jelenik meg, amit nem tudok hova tenni; ha azt gondoltam ezelőtt néhány perccel, hogy barátom zavart össze, vissza kell vonom ezt a kijelentést. A mostani szituáció még ennél is ködösebb, s szinte semmit sem értek.

- Eltűnt. De ahogy látom, a farkas sem olyan felbőszült - egészíti ki magát nyugodt hangnemben Jisung, s nem bírom ki, de úgy érzem, bele kell szólnom ebbe az egészbe.

- Mégis mi a fene folyik itt? - bukik ki belőlem, de nem kapok azonnal választ. Csak egy nyálas puszit nyom Channie almácskámra, majd elengedve kezemet suttog fülembe.

- Majd elmagyarázom, bébi. De egy időre eltűnök... Jövök, ha végeztem; ha nem vérzek, nem verekedtem - szúrja oda, mire hitetlenkedő mosoly jelenik meg arcomon, s direkt Jisung szemébe nézve húzom le tarkójánál fogva, majd egy szenvedélyes csókba invitálom.

- Siess vissza - lehelem beharapott ajkakkal, s bólint egyet; a következőkben már csak azt veszem észre, hogy teljes mértékben eltávolodott tőlem.

Ötletem sincs, mégis mi lesz a téma és miről fognak beszélni, de őszintén bevallva félek; félek mindentől, ami kettejük között történhet.

Hello, Guys
Megszületett az új rész, yey
Remélem tetszett és szívesen olvastátok!
Véleményt szívesen fogadok, mint mindig.
[Elindítottam az új apply ficimet és egy poli changhyunlixet, szóval ha van valakinek kedve, lesse meg!]
Legyetek jók, puszi!