Ha azt mondom, hogy borzalmasan érzem magam és szinte semmit nem tudtam az éjszaka folyamán aludni, nem túlzok; lényegében egész reggel olyan voltam a félresikerült procedúra miatt, mint egy élőhalott.

A tábori haverok aggódva kérdezgették tőlem mégis mi a fene van velem, s hogy nézhetek ki ilyen borzalmasan és pocsékul.

De semmire sem jutottak, hisz én magam sem emlékszek arra, mégis mi történt közvetlen azután, hogy kimentem az erkélyre és benyakaltam azt az ismeretlen eredetű alkoholt - homály fedi azóta is elmémet; és úgy néz ki, nagyon nem akar eltűnni az a kicseszett fátyol a helyéről; bármennyire is próbálkozok.

Chant akartam még megkérdezni a délelőtt folyamán - de őszintén megmondva féltem tőle. Nem akartam a korai órákban magabiztos, nagyképű szövegét hallgatni - és mellette még segítséget is kérni tőle -; így jegeltem a témát, várva arra, hogy ő keressen fel; nem akartam, hogy megtudja, mennyire elveszett vagyok válaszai nélkül.

A kíváncsiságban úszó baráti társaságom sem tudott semmiről sem beszámolni kajálás közben - hisz mindannyian ki voltak már dőlve mikor megérkeztünk -, ezért Lixszel együtt úgy határoztunk egy kiadós, józanodó alvás után, hogy lejövünk kicsit szétnézni, mégis mit tudnánk csinálni anélkül délután, hogy meghalnánk; mindketten rendbe akartuk magunkat szedni - a lehetőségekhez képest - az újabb esti ivászat előtt - melyet még a pihenés előtt terveztünk el.

Én pedig nem vallottam be senkinek, de titkon ki akartam szakadni a négy fal közötti szinte fullasztó csendből, és nem azon agyalni folyamatosan, mégis milyen idiótaságokat művelhettem le a legurított italok hatására; el akartam terelni a figyelmemet a dologról addig, amíg lehetett.

Így most itt ülünk Felixszel a kinti padokon a parkban, miközben néhány felsős focit játszik a rögtönzött, tábor alkalmával kialakított pályán.

Fogalmam sincs, mégis milyen indíttatásból esett erre a választásunk - hiszen mindketten utáljuk ezt a sportot -, de egyedül a festés és rajzolás volt még a repertoárban; ami valljuk be, ilyen körülmények között - ilyen másnaposan - nem a legkönnyebb tevékenységek között van számon tartva...

Amint felsorakoznak a kiválasztott játékosok az oldalvonalon, legjobb haverom szemei egy szempillantás alatt tapadnak a pályára.
Úgy néz a sorra, mintha Istent látná köztük ténferegni; ami nem is nagy túlzás, hisz Changbin hódítsuk meg Lixie hadművelete eszméletlenül jól halad eddig - barátom már szinte az első mondattól fogva belehabarodott magabiztosságába; s nem elrejtve érzéseit ment bele a felkínált játékba.

- Na, akkor ezért kellett lejönni. Már mindent értek - szólalok meg kuncogva, ahogy magamra irányítom teljes figyelmét, mielőtt még kifolyna a nyál tátott szájából.

- Ne legyél féltékeny, Minho! Nekem legalább van életem. Te is szerezhetnél magadnak egyet, ha már ennyire udvarolnak neked - mondja gúnyosan, miután tapsikolva, sikítva üvöltött oda a kedvelt fiú csapatának, miközben azok gólt rúgtak. - Nem mellesleg a te faszijaid is itt vannak. Én pedig rajtuk tartanám a szememet a helyedben - szúrja oda sejtelmesen, mire értetlenkedve nézek rá.

Faszijaim?

- Te meg mi a fenéről beszélsz? - kérdezem, ahogy én is a pályára vezetem tekintetem; rögtön Chanra és Jisungra szentelem minden figyelmemet - bedőlve a csapdába - és úgy nézem a kicsit agresszívan zajló meccset, mintha nem lenne holnap; csak rájuk koncentrálok, miközben Lix szavai csengenek a fülemben.

- Mindenki látja, hogy oda vannak érted. És most harcolnak a kegyeidért. Mondjuk a mókus elég balfaszul teszi, meg kell mondjam... De hiába az a mindennapos savanyú és undorodó pofa, ő még mindig hisz abban, hogy lehet köztetek valami a régi dolgok ellenére is - magyarázza belendülve, mire még inkább összezavarodok. De nem is kell feltenni kérdéseimet; mintha belelátna fejembe, úgy folytatja. - Changbin mondta, hogy Han megfenyegette Chant az este, hogyha megtudja, hogy a közeledbe jön, megveri. Ő meg hát... ja. Ismerjük, hogy szereti feszegetni a határokat, így elég keményen próbálkozik... Viszont azt még mindig nem tudom, hogy mennyire sikeresen tette ezt eddig - villant felém egy ezer wattos mosolyt, mire csak vöröslő fejemet elkapva tapasztom újra tekintetem a labdát rugdosókra; mintha annyira érdekelne, hova halad a színes gömb.

- Nem tudom mit kezdhetnék magammal - vallom be megtörten egy kis idő múlva, ahogy belegondolok abba, mennyire ellenségesen viselkedtem a szöszivel; miközben ő igazából soha nem tett velem semmi rosszat. - Nem akarom, hogy én legyek az, akiről pletykák fognak terjengeni egész évben, hogy miket csinált másokkal, és hogy újra elköveti azokat a hibákat, mint tavaly. De egy részem mégis szórakozni akar... Hiába tudom, hogy nem kellek neki másra, csak egy éjszakára. De olyan személyisége és kisugárzása van, ami szinte mint egy láthatatlan fonal húz magához. Hiába tudom, hogy meg fogok égni, mégis eljátszok a gondolattal, hogy mi lenne ha... És ez megőrjít! Folyamatosan ellentmondok magamnak, és semmiben sem vagyok biztos. Nem elég, hogy az ő tettei is összezavarnak, még saját magam is megnehezítem a dolgom. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek - hadarom el néhány másodperc alatt, mire megdöbbenve, tátott szájjal mér végig; rég volt olyan, hogy ennyire tanácstalan voltam, az biztos.

- Erre semmi okosat nem tudok mondani, hogy őszinte legyek - simogatja meg kezemet, ahogy belém csimpaszkodva próbál életet lehelni semmilyen életkedvembe - Viszont én nem gondolnám ennyire túl a dolgokat. Tedd azt, amit jónak látsz! Le akarsz valakivel feküdni? Tedd azt! Nem akarsz lefeküdni valakivel? Akkor ne tedd! Valamit akarsz csinálni, de félsz? Szard le, és vesd bele magad, nem belegondolva a következményekbe! Nem akarsz semmit sem csinálni? Hát ne csináld! Élvezd az életet, és ne foglalkozz azzal, mit gondolnak mások! Csak így lehetsz boldog - jelenti ki magabiztosan magvas gondolatait, mire egy nagy görbület jelenik meg ajkamon.

Azonnal köszönném is meg neki a jó tanácsokat és a nyakába ugranék, de egy éktelen hangos kiáltás és az utána jövő hangok egyvelege megállít; minden kint lézengő gyerek egyöntetűen pattan fel helyéről, ahogy a pázsiton száguldókhoz siet.

Halvány lila gőzöm sincs, mégis hogy válhatott egy barátságos focimeccs hirtelen kialakult utcai harccá, de már csak arra leszünk figyelmesek - az előre tolakodás közepette -, hogy Changbin minden erejét összeszedve rángatja le Jisungról Chant; aki fújtatva és őrjöngve figyeli a vérző orrú, fájdalomtól össze-vissza fetrengő srácot.

- Engedj el, a kurva életbe! - ficánkol a szöszi legjobb haverja ölelésében, aki erősen, minden energiáját bevetve fogja le, nehogy újra neki tudjon menni a fiúnak; látszik, hogy dolgozik benne az adrenalin, így Ji csapattársai közül is többen odafutnak melléjük, hogy mindenkit le tudjanak nyugtatni és kordában tudják tartani az így is elfajult helyzetet.

A legtöbben az elvert kék hajút rángatják fel, akit két lábra segítve, átkarolva visznek az orvosi szobába; gyorsan haladnak, nem esélyt adva Chrisnek egy lehetséges, újabb ütésre; aki ugyanolyan haraggal próbál kiszabadulni az izmos kezek közül.

- Megőrültél, baszd meg? - dobja le Bin Chant a földre, és a lézengőkkel nem foglalkozva kezdi azon nyomban kioktatni;?nem visszafogva hangját és haragját - Nem mehetsz neki minden gyökérnek, aki beszól neked! Ne legyél már ennyire hülye, az ég áldjon meg! Ki akarod magad komolyan baszatni? Vagy mégis mi a fene van veled, te hülye gyerek? - folytatja tovább, mire az összegyűlt embersereg még közelebb merészkedik, hogy végignézzék a nem mindennapi jelentet.

Szinte érzem, hogy a feszültség az egekbe hág, így tudom, tennem kell valamit, hogy jobbra fordítsan a helyzetet.

- Tűnjetek el, az Isten áldjon meg titeket! - emelem fel hangomat hirtelen felindulásból - mentve a menthetőt -, mire mindenki rám kapja tekintetét; ahogy füstölgő fejemet figyelik, azonnal szétszélednek, s indulnak is a dolgukra; én pedig büszkén rázom meg magam, amikor már csak négyen maradunk a pázsiton.

Chan remegve, szinte rázkódva fekszik tovább a füvön, miközben lehunyt szemekkel, arcát törölgetve próbálja rendbe tenni heves légzését - nem foglalkozva a ténnyel, hogy kezéről folyamatosan ruhájára csöpög a vörös nedű.

Changbin fel-alá járkálva szidja őt cifrábbnál-cifrább káromkodásokkal, miközben ezerrel járnak agytekervényei; látszik rajta, hogy borzalmasan gondolkodik valamin.

Hirtelen áll meg és pillant rám; ötletem sincs mégis mit akar, de tudom, nagy szerepem van benne; s nem fog tetszeni a dolog, az biztos.

- Ti fogjátok magatokat és felmentek, lekezelitek a sebeket és megbeszélitek a tegnap estét! - mutat rám és a földön hempergőre, mire azonnal kikerekednek szemeim - Felix és én pedig megpróbálunk beszélni Jisunggal, hogy ne csináljon semmit. Ha pedig nem járunk sikerrel, megyünk a táborvezetőhöz, hogy elmagyarázzuk neki, hogy ő volt a köcsög kivételesen és nem te - vázolja fel a tökéletesnek tűnő terv második felét Channak, miközben legjobb barátom rögtön mellé libbenve egyezik bele a tervbe; nem megkérdezve, mégis mit szólok hozzá.

Félve pillantok a szőkére, aki csak vigyorogva, lihegve néz, majd kinyújtva kezét kér némán arra, hogy húzzam fel; én pedig kelletlenül, de teljesítem a kérést, és ösztönösen előkapva leggyűröttebb zsepimet törölgetem meg ujjait; nem foglalkozva azzal, milyen nevetséges látványt nyújthat sikáló, nyelvemet kidugó sziluettem.

- Megérte neki menni, te barom? - kérdezem panaszosan, miközben sebes bütykeire vándorol tekintetem, ő pedig meglepetten neveti el magát, s apró görbületre húzza ajkát.

- Te bármit megérsz, bébi - jelenti ki az abszurd helyzethez képest gyengéden, mire azonnal kipirosodik arcom, s szinte azt sem tudom hol vagyok a hirtelen jött megszólalástól.

Érzem, a magabiztos álca mellyel eljöttem otthonról reped egy aprót és kacifántosan hullik le piciny darabja tenyerembe.

De nem mutatva, mégis mennyire megrengette belsőmet ez a parányi mondat markolok kezére, s annál fogva húzom az épület felé - miközben próbálok ép ésszel gondolkodni és nem azon kattogni, miért vagyok ilyen széthullott körülötte; miért vagyok ilyen szerencsétlen.

hello, guys
fogalmam sincs, mégis merre halad ez a fici lol
egy katyvasz az egész, szóval bocsánatot kérek azoktól akik olvassák.xd
remélem azért tűrhető, és nem okozok olyan nagy csalódást.
milyen eddig? hogy tetszenek a történések?
puszillak titeket, kellemes hetet!
[ a balfasz órarendemnek köszönhetően elég furcsa időközönként fogok posztolni - előre bocsi -, de megpróbálok a magamhoz képest szokásos időpontokban jelentkezni ]