Felocsúdva a kis harcias szépség mondatai után, nevetve indulok a főkapu felé, hogy végre elfoglalhassam az egy hétig otthonommá avanzsálódott büdös, kolis szobákra hasonlító helyiségek egyikét.

Belépve az épületbe csak beszívom a barackos légfrissítő illatát, s nagyokat szippantok a kellemes, friss levegővel keveredő kavalkádból - de nem olyan nyugodt a fogadtatás, mint várom.

Mindenki felkapja fejét érkezésemre, összesúgnak, amint becsörtetek az automatikusan nyíló ajtón - magamra erőltetve nagyképű görbületemet lépkedek a fiatalok között; nem egyszerű népszerűnek lenni, az biztos. Első kézből tapasztalom az ismertségből származó borzalmat.

Hetykén vonulok végig a díszes hallon, de ahogy Jeonginék mellé érek és megpillantom szemem sarkából Han Jisungot, azonnal elillan nyugodt hangulatom - mozdulatlanul vizslatjuk egymást; a dejavú keserédes érzését keltve a másikban.

Pont úgy, pont olyan arroganciával fonjuk össze tekintetünket, mint tavaly; azon az estén, melyen elvettem tőle mindent.
Undorító dolog volt amit tettem, nem tagadom; de nem nézhettem végig, hogy teszi tönkre a fiút, aki az életét adta volna érte. Hiába utáltam alapból is, ez övön aluli volt - de a tettek következményekkel járnak és ezt tudta nagyon jól ő is; első kézből tapasztalhatta.

Jisung mindig is hajlamos volt túlozni, előadni a saját verzióját mindenről; most pedig én voltam a fő gonosz, a világi mocsoknak kikiáltott senki, aki elcsábította a hercegnőt a királyfitól...

Ám az idők során rájöttem, hogy a hirtelen felindulásból rám aggatott címekkel kötelesség is jár; a mostani tábor pedig tökéletes lesz arra, hogy ne csak képzelgés legyen ez a hazug, általa megálmodott narratíva.

Ha már lúd, legyen kövér.

Lenéző, megvető grimasza csak egy csacska vigyort csal arcomra, miközben szinte lángokat köpnek böszme szemei. Tudom, csak arra akar késztetni, hogy neki ugorjak, és el tudjon tüntetni innen - mert megszegtem az előírásokat -, ezért megemberelve magamat, magabiztosan állom tekintetét; feszülök bele a megfagyasztott pillanatba.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve éhes, pajkos mosollyal, ajkamat megnyalva nézek Minhoék irányába, s amint észreveszem még kisebbre szűkült, megrettenéstől megfagyó pupilláját, diadalittas görbületet villantok, ahogy biccentek egyet; visszafelé sült el szóváltásra ösztönző felhívása.

- Nyugi van, tigris - libben mellém Changbin, ahogy le sem veszi tekintetét a fiú idegességben úszó lényéről. Vékony ujjaival megszorítva nyakamat jelzi, nem kéne semmi hülyeséget csinálnom; főleg nem mindenki előtt, a recepciós pult árnyékában - Hosszú még a hét. Kár lenne az első nap kibaszatni magad a szabályok megsértésével, nem gondolod? Nem éri meg belemenni a játékba - jelenti ki halkan, nyugtató hangnemben, mire elkapom a kék fürtösről fejemet; nem szítom tovább a barna szembogarakban terjengő tüzet.

Amint felcsendül a tanárnő éles, rekedtes hangja, mindenki felkapja fejét, s belekezd az azonnali magyarázásba a házirendről és a szokásos szövegről, amit minden évben végig kell hallgatni; ha akarjuk, ha nem.
Rengeteget beszél az alkohol fogyasztásról, cigarettázásról, különböző bódító szerek használatáról és az ezek fogyasztásával járó szankciókról, a legtöbben pedig csak elnyomják feltörni készülő kuncogásukat; mindannyian tudjuk, hogy ez a tábor pont erről szól; csak néha programok is vannak beiktatva a buli közben.

A kis segítőkkel karöltve osztja ki a hölgy a füzeteket, melyben a napirend van leírva, és izgatottan veszem észre, hogy rengeteg szabad program van délutánonként és este; ami egyet jelent azzal, hogy rendesen megadjuk a szórakozás a módját; s nem kell attól félni, hogy bárki is keresne bennünket.

Changbin erőszakosan, sebesen kúszik előre, - gnóm mérete ellenére -, hogy megkaparintsa a legjobb szobák egyikét; addig pedig imádkozok, hogy nehogy valami világi gyökerekkel áldjon meg minket az ég.

- Melyik szoba a miénk, törpe? - kérdezem izgatottan és felspanolva amint visszaténfereg, melyet csúnyán kihasznál, s mozog csiga lassúsággal.

Vállamba bokszolva, aprót káromkodva húzza elő végre a tizenhármas számmal ellátott kulcsot zsebéből - melyet néhány perce szervált a tanárnőtől -, majd egy kaján vigyorral adja tudtomra, kik is lesznek a becses társaink, akikkel osztozkodni kell az örömökön.

- El sem hiszed, mekkora szerencséd van. Egy isten vagyok - sóhajtja, ahogy direkt húzva agyamat kezd mindennel foglalkozni; csak egy helyben topogró személyemmel nem.

Changbin mindig is értett ahhoz, hogy kell egyetlen gesztussal égnek állítani a másik hátán a szőrszálakat, az biztos.

- Ne szórakozz már, te gyász! - morranok rá, de amint meglátom Felix eper szőke kobakját, s a mellette levő, füstölgő oldalbordája barna haját - miközben felénk közelednek, átvágva a tömegen -, ezer wattos mosolyra húzom ajkamat; le sem tudom kaparni az idegesítő vigyort képemről - Tényleg mázlista vagyok - bólogatok, de semmi reakciót nem sikerül kicsalnom Binnie-ből; haverom beharapott ajkakkal járatja tekintetét végig tetőtől-talpig a kisebben, aki szinte bele is pirosodik a zavarba ejtő folyamatba.

Minho csak hevesen gesztikulálva, morogva áll meg előttünk, ahogy csípőjére teszi kezét, és idegesen kezd el méregetni minket.

- Mi ez, baszki? Valami rákos wattpad könyvbe csöppentem? - motyogja az orra alatt forrongva, grimaszokat vágva, amint meglátja a csilingelő kulcsot ujjaim között. Értetlenkedő pillantásomat ignorálva, sürgetve pillant a két szerencsétlenségre, akik mellettünk állva próbálják fűzögetni egymást, nem foglalkozva jelenlétünkkel - Indulunk végre dögleni vagy itt fogunk álldogálni még egy hatvan órán keresztül, amíg ezek szemmel levetkőztetik egymást? - kérdezi tőlem, mire hangos, torokszaggató kacaj fut ki belőlem, ami haverom figyelmét is felkelti és csak értetlenkedve nézi a nem megszokott jelentet; nem sok mindent fogott fel a mondatokból, az biztos. Valami - vagy inkább valaki - más kötötte le.

- Semmi, semmi! - rázom fejemet sebesen, miközben térdemet csapkodva kapkodok levegőért, mellyel egy halvány mosolyt csalok Min szájának sarkába; de amint realizálja, hogy látom a görbületet, azonnal komorrá válik - Láttam ám, szívem. Nem kell takargatni - villantom felé ezer wattos mosolyom, mire csak reszketegen fújja ki a levegőt, és tekintetét kapkodva veszi ki tenyeremből a vasakat, ahogy elindul a folyosó végén elhelyezkedő helyiségbe.

Amint lepakoltunk, s elfoglaltuk a szimpatikus ágyakat, Felixszel eldőlve, azonnal neki állnak a kint megemlített szunyának, fittyet hányva a mai programokra; ők sem szeretik a szabályokat, ahogy észrevettem.

Changbinnal tipegve térünk ki az erkélyre, majd meggyújtva dohányunkat, szinte mámorosan szívjuk be a füstöt és meredünk a távolba, érezve, mennyire megváltozott a kettőnk közti hangulat hirtelen.

- Mi lesz veletek, Chan? - szakít ki a jótékony csendből, mely azonnal ketté vágja a nyugodtságot, mely a cigaretta miatt járt át.

Érzem, ahogy agytekervényeim rendre pörögnek, de még így is nehéz választ adnom a kérdésre - hisz magam sem tudom, hogy akarok-e egy éjszakán kívül mást a kívánatos fiútól vagy sem; még egy éjjelt esetleg?

- Hosszú lesz ez a hét, Binnie - terelek kurtán, ahogy kifújom a fehér ködöt. - De meg fogom szerezni magamnak valamikor. Ebben biztos vagyok - jelentem ki, miközben érzem, a gondolat hatására jóleső borzongás jár végig gerincemen.

- Miért vagy ennyire biztos abban, hogy ő is bele fog menni? - kérdezi fejét rázva, ahogy elnyomva leégett rúdját szenteli rám figyelmét teljesen.

- Mert ugyanaz az elnyomott csillogás van a szemeiben mélyen. És én teszek róla, hogy úgy történjen minden, ahogy annak lennie kell. Nem menekülhet el előlem - szorítom meg a korlátot, miközben hátra pillantok az édes, alvó fiú személyére.

El fogom érni, hogy az ágyamba kerüljön; ez kétségtelen.

Hello, guys.
Nem történt sok minden, de ez egy kicsit lassan haladó sztori lesz lol
Remélem azért tetszik, és szívesen olvassátok az elkövetkezőkben is.
Véleményekre kíváncsi vagyok, ne kíméljetek kérlek.
Kellemes hétvégét majd, puszi nektek!