N I N A

- Nina, drágám - nyitott be a szobámba anyukám halkan. Az ágyamon feküdtem pizsamában, ölemben a laptopom, éppen sorozatot néztem. - Logan van itt - folytatta, mire egy pillanatra megállt a szívem. Utána máris ijedt vágtába kezdett, én pedig kipattantam az ágyból. - Mondtam neki, hogy szólok neked és várjon meg lent - mosolygott rám anya, aztán vidáman visszacsukta az ajtót.

- Köszi - szóltam utána halkan, és belenéztem az egész alakos tükrömbe. A hajam egy szénaboglya, az arcom hullasápadt, felpuffadt, az orrom vörös, és mindennek tetejébe pizsamában voltam.

Pillanatok alatt kicseréltem egy melegítőnadrágra, és felkaptam még egy melltartót és egy pólót is. A hajamat kibontottam a fonásból és gyorsan beletúrva egy copfba fogtam. A fürdőszobában megmostam az arcom és a pólómat kényelmetlenül húzgálva mentem le a lépcsőn. Logant a nappaliban találtam, egyenruhában üldögélve.

- Szia - mosolyogtam rá megkönnyebbülten. Tegnap nem a legjobban váltunk el egymástól, de ma eljött! És mekkora szerencse, hogy anya mára kivett egy szabadnapot, hogy otthon legyen velem, különben össze sem tudtam volna szedni magam.

- Szia - köszönt hezitálva. - Hogy vagy? - nézett rám aggódóan, miközben leültem vele szembe törökülésben.

Válaszul köhögtem egy sort.

- Megvagyok - krákogtam, a kezemmel takarva a számat.

- Hoztam egy kis házit, de lehet, hogy csak rosszabbul leszel tőle - nyúlt a táskája felé lassan.

Most vettem csak észre, hogy az ő haja is elég kócos volt, és az arca sápadtsága is vetekedett az enyémmel.

- Te jól vagy? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a poénját.

- Megvagyok - mosolygott rám halványan. A szemei kimerültségről árulkodtak, mosolyában semmi vidámság nem volt.

- Mi történt? - kérdeztem, közelebb húzódva hozzá.

- Nem fontos - közölte, és újra lehajolva kihúzott néhány füzetet a táskájából. - Mivel jövő héten kezdődnek a vizsgák, nem akartam, hogy lemaradj. Itt a matek, töri, a francia és az angol. A földrajzt és a rajzot majd Beccától és Gingertől kérdezd. Francián Dessauge megdicsért - újságolta egy fokkal lelkesebben. - Adtam egy jó választ a kérdésére, és flegmán annyit mondott: Bien.

Felnevettem, mert Logan tökéletesen utánozta Madame Dessauge jellegzetes orrhangját. Ahogy nevetve a füzeteiért nyúltam, meghallottam a csengőt.

- Nyitom - pattant oda az ajtóhoz anya.

A homlokomat ráncolva lapozgattam a matekot, amikor meghallottam a barátnőim hangját. Ginger és Lucy. Keddenként pompomlány edzés volt délután, ezért Jess és Becca nem tudott ilyen korán jönni. Az volt az érzésem, hogy abban a pillanatban, hogy kicsengettek, Logan rohant hozzánk; különben hogy tudott volna ennyivel hamarabb érkezni, mint Ginger és Lucy?

- Sziasztok - köszöntem nekik, és vetettem Loganre egy pillantást.

- Sziasztok - mondta ő is udvariasan, de közben kényelmetlenül fészkelődött a helyén.

- Sziasztok - köszönt Ginger is, és hatásos pillantást vetett rám, Logan felé biccentve.

- Hogy vagy Nina? Haragszol még ránk? - ült le a mellettem lévő fotelbe Lucy. Ijedt arcot vágott, és próbált együttérzőnek tűnni.

- Megvagyok - sóhajtottam. - És nem, nem haragszom - vakartam meg a tarkómat gondterhelten.

- Figyelj, házit hozni jöttünk, de úgy látom, már megkaptad, szóval Lucy, szerintem itt ránk már nincs szükség... - hadarta Ginger újabb jelentőségteljes pillantást küldve felém.

- Én már éppen indulni akartam, és nektek is van mit megbeszélnetek - szabadkozott Logan és gyorsan fel is állt. - A füzeteim itt maradhatnak, majd írok holnap lapra - legyintett, és összehúzta a táskája cipzárját.

- Biztos? Két perc alatt le tudom fotózni - szóltam utána, de úgy nézett ki, mint akinek sürgős dolga akadt. Képzelem, mi lehetett a sürgős dolog. Eltűnni Nináék házából.

- Biztos - biccentett Logan. - Sziasztok - köszönt el gyorsan, miután felkapta a kabátját és már kint is volt.

- Szia Logan - kiáltottam gyorsan, aztán megint elkapott egy kögöhőroham. - Mi van? - förmedtem az éppen a kanapé jobb oldalát elfoglaló Gingerre. - Ne nézz így rám!

- Oké - tette keresztbe a lábát és hátradőlt. - Tetszik a karácsonyfátok amúgy - biccentett a sarok felé.

Elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy Logan is pont ugyanezt mondta, amikor először járt nálunk.

Amikor felszaladtam a csellómért, ő addig leült a nappaliban.

- Végre egy kis pihenés. Már majd' felrobbant a fejem a franciától. - A fokokat kettesével szedtem lefelé a lépcsőn, és még panaszkodtam volna egy sort, hogy igaz, a csellózás se a kedvenc pihenésem, de Logan félbeszakított.

- Tetszik a karácsonyfátok amúgy - nézett rám egy pillanatra, de egyből visszatért a fenyő vizslatásához.

- Köszi. Én díszítettem - vigyorogtam rá. Magát a fát apa és Diana választotta, és meghagyták nekem a feldíszítés örömét. Fehér és piros díszeket aggattam rá, de a legjobb természetesen az égősor volt, aminek meleg fehér fénye királyul világított, nem csak sötétben.

- Köszi - biccentettem Gingernek egy halvány mosollyal. - Történt ma valami a suliban? - érdeklődtem, bár főleg az érdekelt, mi történhetett Logannel, amiért így nézett ki és ilyen gyorsan lelépett.

- Nem igazán - vont vállat Lucy és Gingerre nézett.

Sóhajtottam. Bárcsak inkább Logan maradt volna, és nem ők...

***

Szerdán már egyedül voltam otthon, egész nap filmet néztem a nappaliban. Most délután jött Lucy, Ginger, Becca és Jess is, de hamar elmentek. A kapcsolatunk érezhetően megromlott; inkább csak kötelességből jöttek, mint azért, mert őszintén szerettek volna. A házit odaadták, de semmi lényegeset nem mondtak.

Unottan folytattam az angol feliratos francia filmet, amikor megint csengetett valaki. A szívem hevesebben kezdett verni, reméltem, hogy eljön, hogy ő lesz az. A melegítőmet - amit előrelátóan választottam reggel - lesimítottam, a hajamat újra összefogtam és kinyitottam az ajtót.

- Szia Logan - mosolyogtam rá. Éreztem, hogy fehér arcomba pirosság szökik.

- Szia - osont be mellettem az ajtón, és be is csukta maga után. Kinéztem az udvarra, és feltűnt, hogy nem esett az eső, sőt, még a Nap is kisütött egy picit. - Ide ne fagyj - magyarázta közben. Levette a kabátját és beletúrt a hajába. Ma már nem nézett ki olyan rosszul, de lehet, hogy neki meg csak az edzés csempészett színt az arcába. - Filmet néztél? - pillantott a tévére, amire rákötöttem a laptopomat.

- Aha - vörösödtem el végképp. - Francia filmet - tettem hozzá. - Itt vannak a füzeteid - nyújtottam át neki őket, miután tettem egy gyors kört a konyhában. Közben leült az egyik fotelbe, és a karácsonyfát bámulta.

- Köszönöm - mondta, a fától megbabonázva. Valamin nagyon elgondolkozhatott.

- Én köszönöm - ültem vissza a helyemre, a kanapéra. Hullámos hajamat birizgáltam, míg vártam, hogy Logan megszólaljon. Üres tekintettel nézte a karácsonyfát, a szája egy nagyon picit nyitva maradt. - Mi történt? - kérdeztem végül én, mert kezdett zavarni a csend.

- Azt kérdezed, hogy ma mi történt a suliban, vagy hogy miért rúgtak ki? - nézett rám végül Logan. A tekintete megkeményedett, állát halvány borosta borította, szemei karikásak voltak.

- Nem tudom. Azt kérdezem, mi történt, hogy ilyen lehangolt vagy - böktem ki végül. - De nem muszáj elmondanod - tettem hozzá gyorsan.

Logan a földre nézett.

- Azt sem tudják, mit csináltam, és elítélnek - mondta olyan halkan, hogy hegyeznem kellett a fülemet, hogy megértsem. - Senki nem tudja pontosan, hogy miért rúgtak ki az előző sulimból, de elítélnek - nézett rám egy pillanatra.

- Talán pont azért. Először azt hitték, simán elköltöztetek, most meg kiderült számukra, hogy kirúgtak... Talán félnek tőled - vetettem fel félénken.

Logan sötéten felnevetett.

Hezitáltam megkérdezni, de úgy éreztem, hogy ha most megkérdezem, akkor elmondja az igazat. És ha elmondja az igazat, tudok segíteni. Nem tudtam tovább nézni, hogy szenved.

- Miért rúgtak ki? - szedtem össze minden bátorságomat, és közelebb kúsztam a foteléhez a kanapén.

- Verekedés kezdeményezéséért - nézett a szemembe. Jól gondoltam, az igazat mondta; láttam a szemén.

- Oké - bólintottam lassan. - Én még mindig nem félek tőled - tettem hozzá, mert ezután nem mondott semmit, csak nézett rám, nekem meg fogalmam sem volt, hogy mit vár, mit mondjak. Logan elmosolyodott.

- Azt hittem, megkérdezed, hogy miért verekedtem - mosolygott felvont szemöldökkel. Nem tudnám megmondani, miért, de olyan vészjóslónak tűnt.

- Nem kell elmondanod - vontam vállat. - De ha emiatt máshogy bánnak veled a többiek, talán el kéne mondanod nekik. Különben meg nem hiszem, hogy jókedvedben kezdeményezted azt a verekedést - gondolkoztam hangosan.

- Ebben igazad van - bólintott kelletlenül. - De miért mondanám el nekik? Még én magyarázkodjak, amikor azt sem tudják, mi van velem, de elítélnek?

- Nem hagyhatod, hogy ők nyerjenek - ragaszkodtam hozzá. - Ha miattuk kényelmetlenül érzed magad, tisztáznod kell a helyzetet és aztán az ő bajuk, hogy mit kezdenek az információval. Nem a te hibád.

Pár pillanattal később a fejemhez csaptam.

- Mi az? - vigyorodott el Logan.

- Meg kéne fogadnom a saját tanácsomat.

- Azt hiszem, neked is van mesélnivalód - dőlt előre, majd megtámasztotta a két karját a combján és összekulcsolta a kezeit.

- Oké, ha jobban belegondolok, már meg is tettem, mármint megmondtam a barátaimnak a bajomat, de szart se segített. Most már kötelességből barátkoznak velem, kábé. Vagy sajnálatból - legyintettem, de járt az agyam. - Na jó, meg kell kérdeznem: mi történt? Miért verekedtél?

Logan sóhajtott, és lehajtotta a fejét.

- Volt egy lány... - kezdte, mire kuncognom kellett. Erre felkapta a fejét.

- Bocsi - szabadkoztam elkomolyodva. - Csak minden jó sztori így kezdődik.

Halványan elmosolyodott.

- Járt előttem egy sráccal, aki zaklatta, nem akarta békénhagyni, nem akarta elfogadni, hogy a lány szakítani akar. Egyszer láttam, hogy a fiú kezet emelt a lányra, és én megvédtem. A lány onnantól kezdve állandóan engem keresett, rám akart mászni, de nekem nem tetszett. Nem azért védtem meg, hiába hitte azt. A srácnak viszont beadta, hogy járunk, azt mondta, csak így fog leszállni róla. Egyszer már majdnem összeverekedtünk, de sulin kívül volt, és a haverjai lefogták. Aztán egy nap, valamikor októberben, ott volt, ahol a lány meg én, a folyosón. Lekezelően beszélt a lányhoz, mintha a kis kurvája lenne, nem bírtam hallgatni, bevertem neki egyet. Visszaadta, erre letepertem a földre. A tanárok szedtek szét minket.

Végig gyorsan beszélt, és nem mert a szemembe nézni. A fejét mélyen lehajtotta, két kezét átkulcsolta a tarkóján. Olyan volt, mintha meggyónná nekem a bűneit...

- Logan - mondtam határozottan. Furán csengett a neve a számból, mintha nem gyakran szólítanám a nevén. Logan vett egy mély levegőt és kétségbeesett tekintettel rám nézett. - Nem a te hibád.

A karjait már megint a combján támasztotta, és komoly arccal nézett rám.

- Most te jössz.

- De az én sztorim olyan gáz - vörösödtem el a hajam tövéig. - Olyan gáz vagyok - temettem az arcom a kezembe.

- Nem baj.

Csak ennyit mondott, tök nyugodtan, pókerarccal.

- Még sosem volt barátom - nyögtem ki.

Logan arcára egy hitetlen félmosoly ült ki.

- Ezek szerint nem minden jó sztori kezdődik úgy - utalt korábbi mondatomra, és biccentett, hogy folytassam.

- Két évvel ezelőttig egyik barátnőmnek sem volt, és minden egyes nap együtt lógtunk, aztán fokozatosan mindegyiküknek lett barátja, és észre sem vették, hogy egyedül hagytak. Nem az a bajom, hogy nekik van barátjuk, nekem meg nincs, hanem hogy már le se szarnak, pedig nem is olyan régen még elválaszthatatlanok voltunk - magyaráztam rákvörös arccal. Mert erről pont annak a srácnak beszélni, aki tetszik: enyhén szólva is kínos élmény.

- Nehéz végignézni, hogy mindenki továbblép, te pedig még mindig ugyanott állsz? - húzta el a száját egyetérzően.

Csodálkozva félrebillentettem a fejem.

- Ismerős érzés? - kérdeztem.

Logan vállat vont és hátradőlt.

- Te vagy az első, aki megérti - sóhajtottam, és félrenéztem.

- Nem a te hibád - mosolygott rám.

***

Gondolkoztam, hogy mit csináljak a megszerzett információval, hogy Logant nem is a saját hibájából rúgták ki. Illetve igen, nyilván a saját döntése volt a verekedés, de gyakrolatilag belekeverte magát valamibe, vagy belekeveredett, tényleg nem tehetett róla... És nem érdemelte meg, hogy emiatt máshogy bánjanak vele. Mindenkinek jár egy második esély. Egy új élet, egy újrakezdés.

Még aznap írtam a csoportba, hogy tudom, miért rúgták ki Logant, és végül facetime-on el is mondtam a barátaimnak, azzal az üzenettel, hogy ne nagyon terjesszék. Tudtam, hogy ha ezt mondom Beccának, másnapra már mindenki tudni fogja. Túl sok titkot szivárogtatott ki az utóbbi időben...

Csütörtökön is sütött a Nap, tök jó idő volt odakint, de még nem mehetettem ki. Ahhoz viszont már elég jól éreztem magam, hogy elkezdjek tanulni, a vizsgák miatt sürgősnek éreztem. Fél délelőtt a kanapén fetrengtem és jegyzeteket olvasgattam, a másik felében pedig a konyhaasztalnál görnyedtem egyenletek, novellák és francia ragozások felett.

Még miközben az ebédemet ettem (pizza maradéka volt előző estéről), akkor is a francia füztetemet lapozgattam. Aztán még a falat is kiesett a számból, úgy megijedtem, amikor csengettek.

- Szia Nin - köszöntött Becca a régi becenevemen, és már be is furakodott mellettem a házba.

- Sziasztok - néztem rájuk meglepetten, miközben mind a négyen benyomakodtak mellettem az ajtón. Döbbenten az órára néztem, aztán vissza rájuk.

- Ellógtuk az utolsó órát - közölte Jess.

- Bocsánatot akartunk kérni - nézett rám Lucy. Már mind a nappaliban álltunk, körben.

- Hogy mit csináltatok? - néztem rájuk még döbbentebben. Három és fél év alatt ilyen még egyszer sem fordult elő.

- Elkéredzkedtünk. Azt mondtuk, hogy a vizsgákra kell tanulnunk - vallotta be Ginger. - Az a lényeg, hogy igazad volt. Tényleg kicsit megfeledkeztünk rólad és bocsánatot akartunk kérni.

- Hoztunk neked csokit - tette hozzá Becca, és a táskájából előhúzott egy nagy tábla Hershey's, mire a többiek is szinkronban előhúztak egyet-egyet a táskájukból.

- Ne haragudj - nézett a szemembe Jess, odaadta a csokit, és megölelt. Aztán ezt mind a hárman eljátszották.

- Tényleg sajnálom - mondta végül Ginger. - Igazad volt. Cserben hagytunk, pedig ígéretet tettünk - emlékeztett Ginger arra az egyezményre, amit még másodikban kötöttünk. Hogy sosem hagyjuk egyedül a másikat. - És Logannek kellett elmagyaráznia, hogy megértsük. Sajnálom - fejezte be, és még szorosabban ölelt magához.

- Jól hallottam? - kérdeztem vissza.

- Félreismertük Logant - bólintott Lucy bűnbánóan.

- Na jó - sóhajtottam. - Gyertek ide - tártam ki a karomat, hogy egy nagy közös ölelésbe fonjam őket. - Szeretlek titeket - mondtam ki, és tényleg kezdtem azt érezni, hogy innen csak felfelé van. Hogy közeledik a hajnal.

Pedig hol volt az még...

A lányokkal végigtanultuk a délutánt, még akkor is ott voltak, amikor anya és apa hazaért.

De Logan egész nap nem jelentkezett.

________

Átírtam az első fejezetet, mert utáltam az előző verziót  😄 De szerintem most jobban sikerült 😊

Boldog új évet Nektek! 😘

xx, zitablack 💛
2016. 12. 31.