N I N A

Pénteken volt a szezon első nagy kosármeccse a suliban - végre letudták a selejtezőket és továbbjutottunk. Mindenki ettől vibrált egész nap, mert egy másik nagy magángimivel mérkőztek a kosarasaink, és ráadásul az egyik csapattag, Jake Fleming nem vehetett részt rajta.

Ami engem jobban érdekelt: ma már láttam Logant jegyzetelni, őt annyira nem hatotta meg a meccs, hogy figyelni sem tudott volna. Távolságtartással figyelte az eseményeket, de már többekkel láttam beszélgetni, aminek örültem. Főleg kosarasokkal, és egész sokat láttam mosolyogni. Már nem kísérgettem a folyosón, mert ha a barátaim az első nap után azt gondolták, hogy rámásztam, nem akartam tudni, mit gondol a suli két nap után. Úgyhogy békén hagytam és a barátaimmal voltam.

Francián Lucy-t kérdeztem elég friss távkapcsolatáról. Szeptemberben, vagyis két hónapja ismerkedtek meg a fiújával, de azóta minden nap beszélnek.

- ...és képzeld, a hálaadási szünetben meglátogat! - újságolta el izgatottan.

- Ez nagyszerű, Lucy! Annyira örülök - öleltem meg boldogan.

Jobbat sem elképzelni, sem kitalálni nem tudtam volna Lucynak. A történetei alapján Rafael kedves, helyes, intelligens, és ráadásul floridai, aki Washingtonba akar költözni. Mégis ki a franc akar a napos Floridából a mindig esős Washingtonba költözni? A srác álompasi. És még a félénk Lucy is hamarabb találkozott az álompasijával, mint én.

Ebédnél végre együtt voltunk mind az öten, és arról beszélgettünk, milyen jó Lucynek, mire tippelünk a kosármeccsen és mi lesz a bulin utána. Mindig van egy after party valakinek a házában egy meccs után, most épp a csapatkapitány, Matt Grayson volt a soros. Közülünk csak Jess tervezett menni, mert az ő barátja kosaras, így ő alap, hogy megjelent. Normál esetben Ginger is ment volna Jake-kel, de mivel a srác beteg, egyedül neki sem volt kedve. Lucy és én pedig szolidaritásból nem mentünk, ugyanis Rebecca és Matthew együtt töltötték az egész nyarat, aztán év elején Matt csúnyán dobta Beccát, így azóta nem vagyunk oda a srácért. Becca rádöbbentett, hogy nem akkora nagy szám a csávó - bár én sosem voltam az a fajta, aki rajong minden jöttmentért. Ő is csak ember, nem igaz?

Csak angolon nem tudtam elkerülni Logant, mivel mellette ültem. Na nem mintha direkt kerültem volna.

- Hogy telik a napod? - kérdeztem, miután levágtam magam mellé.

Rámmosolygott és felém fordult.

- Jól. Egész jó arcok járnak ide - közölte a szemembe nézve, amin elgondolkoztam. Ezt most csak a kosarasokra értette?

- Látom ma már hoztál magaddal füzetet - biccentettem felé vidáman egy perccel később.

- Ja - bólintott, az előtte levő felszerelésre nézve. - Rájöttem, hogy ha már fizetek az oktatásomért, akkor akár bele is tehetném az energiát - vont vállat komolyan, mire elnevettem magam.

- Jogos - válaszoltam, aztán becsengettek és bejött Mrs Casey, így befejeztük a beszélgetést.

Furcsa módon ezen az órán Logan hátradőlt, és úgy figyelt a tanárra, csak néha jegyzett fel egy-egy szót. Pedig érdekes volt: Hemingway egyik novelláját tanultuk, bár kaptunk vele kapcsolatban házit is, annak már annyira nem örültem.

- Ezen az órán miért nem jegyzeteltél annyit? - szegeztem Logannek a kérdést, miközben mindketten pakolásztunk a táskánkba.

- Hemingwayt már tanultuk az előző sulimban.

- Tényleg, jó, hogy mondod! Akkor matekból meg töriből segítenem kéne, ugye? - jutott eszembe hirtelen.

Logan bólintott.

- Nem ártana.

- És a francia?

Logan gúnyos félmosolyra húzta a száját.

- Oké, értem - nevettem fel. - Hétfőn délután neked kosáredzés, kedden nekem cselló, szerdán mindkettő, csütörtökön meg már hálaadás lesz.. figyelj, az nagyon gáz lenne, ha a szünetben tanulnánk? Az egész jövő utáni hetet megkapjuk szünetnek, ha addig kibírod, hogy nem fogod tudni összekötni az anyagokat, akkor be tudjuk hozni - gondolkoztam hangosan. - Vagy akarod korábban? Mert akkor meg bent maradhatunk sokáig a suliban mindegyik nap, vagy mehetünk a könyvtárba is, vagy akár hétvégén, ha muszáj - néztem rá végül, mert addig a földet bámultam, miközben kisétáltunk a teremből.

- Jó lesz a szünetben, nyugi.

Olyan édes mosolya volt. Egyszerre nyugodtam meg tőle és vert gyorsabban a szívem.

- Amúgy csellózol? - csodálkozott.

- Aha - biccentettem nem valami lelkesen. - De nehogy azt hidd, hogy olyan jó vagyok - ráztam meg a fejem nevetve. - Akkor... majd találkozunk - köszöntem el tőle nagy nehezen. - Sok sikert a meccsen! - tettem hozzá.

- Köszi - bólintott jókedvűen. - Nina! - szólt utánam, mire visszafordultam. - Te eljössz? - kérdezte. Nem tudtam megmondani, hogy mennyire volt közömbös. Miért érdekelte egyáltalán?

- Talán - húzgáltam a szoknyámat lefelé a lábamon. Bólintott és elindult le a lépcsőn, egyik keze a zsebében, a másikkal a hajába túrt. Egy pillanatig még néztem utána, aztán mielőtt rám nézhetett volna a fordulóból elszaladtam gyorsan a folyosón a rajz teremhez.

- Hol voltál? - támadott le Ginger.

- Logannel beszéltem - igyekeztem semleges hangsúlyt megütni, de Ginger mosolyát látva nem nagyon sikerült.

- Nina, légyszi, ismerd el, hogy tetszik neked!

- Oké, és akkor mi van? Nem mintha ez kölcsönös lenne - hajtottam le a fejem.

Már korábban becsengettek, de Ms Sheperd csak most tapsolt egy nagyot, a rajzszertárból kilépve. Ginger vetett rám egy utolsó pillantást, aztán a rajz tanárnőnkre koncentrált.

- Ezen az órán be kéne fejezni, amit hétfőn elkezdtünk - mosolygott ránk Ms Sheperd, körbenézve kis csoportunkon.

Alapból baromi kevesen jártunk egy évfolyamra, mindegyiken 30 fő körül voltunk, de a végzősként a rajzot összesen hatan választottuk. Mindenki más okok miatt, így a tanár külön megbeszélte velünk a tanmenetet; van, akivel portfóliót csinál (például Gingerrel), de hárman vagyunk, akik csak szórakozásból vagyunk itt, mert szeretjük. Egy Bridget nevű lány, egy Riley nevű lány és egy Nina nevű lány. Izé... én. A héten hárman elkezdtünk egy óriási festményt, ami egy esős várost ábrázolt, és ezt kellett most befejeznünk.

A fekete és kék akrilfestékeink már majdnem mind kifogytak, a hét közepén Riley vett is pár új tubus fehéret, mert az állandóan kellett a színek kikeveréséhez. Érdekes kísérlet volt, hogy hogy dolgozzunk csapatban, és alakítsuk úgy a festményt, hogy egységes legyen, és ne látszódjon a saját stílusunk, mert akkor szétesett volna a kép.

Az eső kopogását elnyomta a klasszikus zene, amit Ms Sheperd tett fel. A cselló gyönyörű hangja betöltötte az egész termet, így nem volt nehéz elfeledkezni mindenről és csak az ecsetvonásokra figyelni. Szinte meg sem lepődtem, amikor kicsivel kicsengetés előtt befejeztük a nagy művet, és rájöttünk, hogy zseniális lett. Alig vártam, hogy kirakják valahova a suliban.

- Sziasztok - köszönt valaki a hátunk mögül nekem és Gingernek. Sokan voltunk a folyosón, de tudtam, hogy nekünk szól.

- Szia Logan - vigyorodtam el, miközben megfordultam.

- Milyen órátok volt? - ráncolta a szemöldökét.

- Rajz - válaszoltam, miközben a fejemre húztam sárga kötött sapkámat.

- Már látom - mosolyodott el szélesen, és megfogta a csuklómat, hogy szembefordítsa velem a kézfejemet, amit sötétkék festék borított. Legyintettem.

- Volt már rosszabb is.

Hazafelé a kocsiban Ginger próbált meggyőzni, hogy menjek el velük a kosármeccsre.

- Oké, igazad van. Semmi rossz nem sülhet ki belőle - adtam be a derekam végül.

Ezért amikor hazaértem, írtam egy cetlit a hűtőre, hogy négyre visszamegyek a meccsre, és hatig ne várjanak.

Mivel a kosármeccs nem számított szigorúan véve sem iskolai eseménynek (mert nem volt kötelező a részvétel), ezért felvehettem a saját ruháimat, nem az egyenruhát. Egy fekete farmert választottam a szokásos barna bakancsommal és egy sárga pulcsit, ami véletlenül pont ment a kötött sapkámhoz. A hajamat egy csattal tűztem el, hogy ne lógjon a szemembe, és rámosolyogtam a tükörképemre.

Lehet, hogy nem fogok olyan jól kinézni, mint a többi iskolatársam a lelátón, sőt, biztosan nem. Viszont úgy fogok kinézni, mint Nina Davis, ami több, mint király, mert ez vagyok én. És fel merem vállalni.

Ginger megint felvett, és szótlanul tettük meg az utat a suliig. A lelátón Jess és Becca már az első sorban foglalta a helyet, mivel mindketten pompomlányok, és nekik ott kell ülniük, az meg, hogy Ginger is ott van mellettük, nem oszt, nem szoroz.

- Nekem is itt kell ülnöm? - hajoltam le melléjük. Jess és Ginger úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna. Becca valaki mással beszélgetett. - Semmi közöm hozzájuk - vettem kicsit lejjebb a hangom védekezően.

- Ott ülsz, ahol akarsz - vont vállat Jess, és úgy láttam, Ginger is egyet értett vele, bár először alapnak vették, hogy velük ülök. Nem akartam ebből olyan nagy ügyet csinálni, úgyhogy egyszerűen felmentem a legfelső sor szélére és onnan figyeltem az eseményeket.

A bemelegítésnél Logan is ott volt, de ez még nem jelentett semmit, minden csapattag, még a kispadosok is melegítenek. Az első öt percben egy 3 pontossal kezdtünk, Matt Grayson jóvoltából, és ahányszor a Kennedy Magángimi egyenlített, mindannyiszor sikerült felhoznunk pár pontot. Nagyon szoros volt, ezért nem gondoltam volna, hogy Taylor edző kockáztat, de a csávó tudott valamit, amit én nem: Logan Collins kibaszott jól kosarazott. Olyan hárompontosokat dobott, hogy leesett az állam. A meccs második részében konkrétan ő mentette meg a csapatot, mert Ryan és a másik két srác elfáradt, és Matt egyedül nem tudott mindent hozni. Logan pedig félelmetesen jól látta a helyzeteket, és tudott csapatban dolgozni, hiába volt ez a második napja a suliban. Biztos voltam benne, hogy az aznapi tesiórán konkrét tervvel álltak elő Taylor edzővel és a csapattal. Meg is volt az eredménye, a Lincoln Akadémia végül magasan verte a Kennedy-t. Ha Logan nem lett volna, nem tudom, hogy tudták volna kivitelezni.

Az utolsó tíz percre lementem Gingerékhez, mert kíváncsi voltam az ő reakcióikra. Ők is csak tátott szájjal bámulták Logant, és a végén már mind a négyen úgy szurkoltunk, mint az őrültek. Mindenfélét bekiabáltunk és visítottunk, még egy vastapsot is elintéztünk, amikor a lelátó java azt kántálta: Lin-coln, Lin-coln, Lin-coln. Egyszer Logan rám is pillantott és elmosolyodott, de ennyi volt. A srác koncentrációját nem lehetett megingatni.

A meccs befejeztével a kosarasok kezet fogtak egymással, Jess lerohant Ryanhez, Ginger pedig egy másik kosaras barátnőjével beszélgetett. Becca rögtön eltűnt az öltözőben, gondolom, nem akart Mattel összefutni.

- Hé, Logan - kiáltottam le a srácnak a lelátóról. Nem volt olyan magasan a lelátó, simán meghallott, és egy törölközőt az arcára szorítva sétált oda hozzám. Vidám volt, szemei csillogtak. - Kurva jó voltál - dicsértem meg, miután meggyőződtem róla, hogy nincs a közelünkben sem az edző, sem egy tanár.

- Köszi - bólintott hálásan. - Mész a győzelmi bulira?

- Nem - ráztam meg a fejem. - De neked jó szórakozást. Van mit ünnepelni - tettem hozzá, és intettem neki, mert már elköszöntem volna.

- Én sem megyek - szólt utánam, mire a szemöldökömet ráncolva fordultam vissza. - Hazavigyelek? - kérdezte kedvesen.

- Egy pillanat - tartottam fel a mutatóujjam, és Gingerhez fordultam. - Logan hazavisz, oké? - suttogtam. Egy széles mosollyal bólintott, és visszafordult a lányhoz. - Jó lenne - mondtam lefelé nézve Logannek, mire elvigyorodott.

- Gyorsan átöltözök, oké?

- Persze - biccentettem. - Az öltöző előtt megvárlak.

Logan bólintott, felkapta az üveg vizét és már rohant is öltözni, közben lepacsizott néhány csapattársával. A meze kicsit lógott rajta, ilyen gyorsan nem tudták méretre szabni, a neve sem volt rajta, de ezek után biztos voltam benne, hogy bérelt helye lesz a csapatban.

A kabátomat lazán magamra kapva ugráltam le a lépcsőn, és leültem a kőre az öltöző előtt. Hátrahajtottam a fejem és elmosolyodtam. Igen, tetszik Logan. Végre tetszik nekem egy srác. Na és most?

- Nina - szólított a nevemen Logan, mert közben behunytam a szemem és nem figyeltem, ki jön ki az öltözőből.

- Mehetünk - pattantam fel és leporoltam a nadrágom. A sárga sapkámat a fejembe húztam, és zsebre dugtam a kezem. - Hol tanultál meg így kosarazni? - kérdeztem, mert őszintén érdekelt. Logan elvigyorodott és szerényen lesütötte a szemét.

- Amerről én jövök, kosarazva nőttünk fel - vont vállat.

- Ez volt a második napod a suliban, beállíthatott az edző egyáltalán? - kérdeztem az ajtóban, amikor feltettük a kapucninkat és felkészültünk a futásra.

Körbenézett, aztán csak annyit mondott halkan: nem. Aztán kitárta az ajtót, így már rohanhattam is az esőben. Szerencsére hamar utolért és mutatta az utat a kocsijához, különben tuti nem tudtam volna. A BMW iszonyat kényelmes ülésén szinte szétfolytam. Bekapcsolta a fűtést és hátradobta a tesi cuccát. Beletúrt nedves tincseibe, és sebességbe tette a váltót.

- Neked amúgy nincs autód? - kérdezte, mielőtt kikanyarodott volna a parkolóhelyről.

- Nincs - vontam vállat. - A nővérem sulijára kellett a pénz, nem tudunk költeni egy harmadik autóra is, ígyis külön autókra van szüksége a szüleimnek - bámultam ki az ablakon, és igyekeztem legyűrni a torkomba felkúszó keserűséget. Közben halkan navigáltam Logant, hogy merre menjen, de különben csendben voltunk. Két fiatal, akik először maradtak igazán kettesben, és fogalmuk sem volt, hogyan viselkedjenek.

- Szóval van egy nővéred - bólintott, kezeit biztosan tartva a kormányon, a szeme cikázott az út, a lámpák, táblák és köztem.

- Aha, az FIT-re jár, New Yorkban - közöltem, mivel nem titok.

Logan döbbenten nézett rám egy pillanatra.

- Neked van tesód? - kérdeztem a pillanatnyi csendben.

- Igen. Egy bátyám, aki az FIT-re járt és New Yorkban lakik, és egy nővérem, aki az FIT-re jár és a bátyám lakótársa New Yorkban.

- Komolyan? - döbbentem le.

- Komolyan - bólintott szórakozottan.

- Kicsi a világ - nevettem fel. - Az a mi házunk - mutattam a világoskék házra az utca közepén. Logan megállt előtte, de a motort nem állította le. - Köszönöm, hogy elhoztál.

- Hétfőn találkozunk - biccentett mosolyogva.

- Aha. Szia - szálltam ki az autóból gyorsan és becsaptam az ajtót. A verandához szaladtam - mert a zuhogó eső továbbra sem csillapodott -, akkor indult csak el Logan, végignéztem, ahogy elhajt.

Egyszer kedves velem, egyszer távolságtartó. Tuti nem tetszem neki, csak udvarias akar lenni...