N I N A

Újabb esős, novemberi csütörtökre ébredtünk. Az emeleten lévő szobám egyik legnagyobb hátránya volt, hogy minden egyes esőcsepp koppanását tisztán hallottam. Kinyitottam a szemem és mélyet sóhajtottam, felnézve az ablakra. Végülis, volt már pár évem hozzászokni.

Belebújtam a mamuszomba és a fürdőszobába csoszogtam, hogy emberi alapszükségleteimnek eleget tegyek.

- Nina, kész a reggeli - kiáltott fel Anya az emeltre. A telefonomra néztem, és riadtan vettem tudomásul, hogy negyedórás csúszásban vagyok.

- Pillanat - ordítottam vissza anyának, gyorsan fogat mostam, aztán már kaptam is magamra az egyenruhámat, amit magánsulis diák lévén kötelező volt hordanom. Fekete rakott szoknya, fehér ing az iskola logójával, sötétkék blézer és egy nyakkendő, szintén Lincoln Academy felirattal ellátva.

Dudálást hallottam, miközben magamra rángattam egy fekete harisnyát és egy bakancsot. Szerencsére azt nem szabták meg, milyen cipőben kellett járnunk - akkor tuti valami körömcipőt adtak volna, amiben minden egyes nap szétfagyott volna a lábunk. Kócos hajamat copfba fogtam és a táskámat felkapva rohantam le a lépcsőn, hármasával szedve a fokokat. Nagy robajjal érkeztem le, amit a nappaliban a TV előtt ücsörgő apám szúrós pillantással jutalmazott.

- Jó reggelt - morgott, kávéjával a kezében. - Ginger már kint vár tíz perce - közölte ismét a TV felé fordulva, és abban a pillanatban meghallottam a második dudálást. Ginger egy barátnőm volt, aki minden reggel elvitt suliba, mivel nekem nem volt kocsim. Valójában Kate volt a neve, nem Ginger, de mindenki így hívta gyönyörű vörös haja és sápadt, szeplős arca miatt.

- Csak nem fog megfagyni a kocsiban - mosolyodtam el, miközben bekanyarodtam vidám, sárga konyhánkba.

- Palacsinta - mosolygott rám vissza Anyukám lerakva elém a tányért, majd folytatta is a mosogatást.

- Imádlak - sóhajtottam teli szájjal, amit kuncogással fogadott.

Vékony, törékeny alakját tőle örököltem, de szerencsére a magasságát nem, azt ugyanis Apukámtól. Ahogy felálltam, szinte Anya felé tornyosultam, és nyomtam egy puszit dús, barna hajába, mint amilyen nekem is volt. - Köszi, szeretlek - bújtam hozzá, és az ismerős parfümje illatát beszívva már rohantam is, kezemben az előre becsomagolt ebédemmel. - Szia Apu - nyomtam egy gyors puszit nappaliban kávézgató szülőm arcára.

Még felkaptam a kulcsomat és a kabátomat, aztán kint is voltam az ajtón. Ginger épp készült dudálni egy újabbat, amikor meglátott engem. Elvigyorodtam, és nagy levegőt vettem arra a pár másodpercre, amíg elértem az autóhoz a zuhogó esőben.

- Bocsi, csak elaludtam - pattantam be mellé, és már be is kötöttem az övemet.

- Előfordul - vont vállat, és elindult a suli felé. Lejjebb tekerte a rádió hangerejét, ami éppen Justin Bieber egyik számát játszotta.

- Is it too late now to say sorry - dúdoltuk a szöveget mindketten, bár a srácért egyikünk sem rajongott.

- Igen, túl késő van - sóhajtotta Ginger, és a kormányra hajtotta a fejét, amikor megálltunk a pirosnál.

- Még van öt percünk - próbáltam biztatni egy kínos mosollyal.

- A hónapban ez a harmadik. Büntetést fogunk kapni - rázta meg a fejét, miközben újra sebességbe rakta a váltót és elindultunk.

- Sajnálom - mondtam tehetetlenül. Már párszor felajánlottam, hogy inkább megyek busszal, de Ginger túl jószívű és bízott benne, hogy nem fogok többet késni. Mégis megint így alakult...

- Igazából miért szoktál elaludni? - sandított rám vörös barátnőm. Hosszú haját ma befonta, ami nagyon jól állt neki, az elöl kiszabadult tincsek keretbe foglalták hófehér arcát.

- Fogalmam sincs - vontam vállat az ablakon lepergő vízcseppekre bámulva. - Ilyen unalmas az életem. Inkább átalszom - nevettem fel keserűen, és inkább lesütöttem a szemem.

- Jaj, Nina, ne kezdd már megint - rázta meg a fejét Ginger. - Te is megtalálod majd a megfelelő srácot, hidd el. Csak várd ki, amíg eljön a Te időd - mosolygott rám biztatóan, aztán visszatért a parkolóban való helykereséshez.

- Ott van egy - mutattam izgatottan egy fehér és egy fekete Mercedes közé, mit sem törődve a lelkesítésével. Hányszor hallottam én már ezt!

Amint bemanőverezett a parkolóba, leállította a motort, kiugrottunk az autóból és rohantunk a bejárat felé.

- Jó spanyolt - kiáltottam utána, amikor felszaladt mellettem a lépcsőn, az egyik kezével a szoknyáját fogva.

- Jó matekot - intett vissza, én meg elindultam a kihalt folyosón. Lehet, hogy rosszul van beállítva az idő a telefonomon? Az én órám szerint ugyanis még nem csengettek, mégis csak a portást találtam az egész földszinten.

Hol vagy?? - olvastam le egy tíz perce írt üznetet a telómról, amit Lucy írt, a padtársam.

Új srác jött az évfolyamra.. - írta a következő sms, amit Beccától kaptam. Ő is a baráti körünkbe tartozott, és együtt jártunk matekra.

A következő pillanatban bevágtam a telefonom a táskám mélyére, lesimítottam a ruhám és benyitottam a terembe.

- Jó reggelt Mrs Blake, elnézést a késésért - csuktam be magam mögött az ajtót, és majdnem nekiütköztem egy srácnak, aki ott állt szinte a küszöbön. Magas volt, szénfekete hajjal és világító kék szemekkel. Ahogy rámkapta a tekintetét, mintha azt olvastam volna ki belőle, milyen jól szórakozik. Ja igen, és ott állt mellette Mrs Blake.

- Nina Davis, nagyszerű, akkor te leszel Logan jobbkeze - tette a fiú vállára a kezét a tanárnő, majd közelebb lépett hozzám. Értetlen arcomat látva magyarázni kezdett. - Logan Collins új diák a végzős évfolyamon, és éppen önként jelentkezőt vártam volna, aki segít neki megismerkedni az iskolával amikor megérkeztél. Ez lesz a büntetésed a késésért: segítened kell Logannek megtalálni a termeit, az ebédlőt, és segítened neki az anyagban is, mert matematikából már kiderült, hogy le van maradva sajnos - vágott együttérző képet Loganre Mrs Blake.

Az osztályban halk morajlás fogadta a tanár döntését. Ahogy végignéztem a srácon, én sem értettem, hogy hogy lehet ez büntetés, hogy foglalkoznom kell vele... Bár ahogy a hozzá hasonló fiúkat ismerem, seperc alatt beilleszkednek. Magas, helyes, aranyos a mosolya. És biztosan kőbunkó.

Nem ítélkezem.

Legszívesebben azt válaszoltam volna Mrs Blake-nek, hogy nem hiszem, hogy Logannek segítségre van szüksége, de hangosan csak ennyit mondtam: - Rendben.

- Na, üljetek le, Logan, ott hátul találsz egy üres padot - taszított meg minket a tanár gyengéden.

Logan maga elé engedett, így gyorsan elfoglaltam a helyem az utolsó előtti sorban. Ahogy leültem, összekapcsolódott a tekintetem Lucy-éval, akinek csupa kérdőjel volt az arcára írva (csak képletesen, természetesen). Biccentettem, jelezve, hogy majd elmondom, aztán hátrafordultam, mert Becca megbökött. Kikerekedett szemekkel biccentett az új srác felé, vagyis érdekelte volna, mi a véleményem Loganről, de inkább csak óvatosan elmosolyodtam, és Mrs Blake-re fordítottam a figyelmem.

Logan egész órán karba tett kezekkel üldögélt hátradőlve, az ajkán egy óvatos félmosoly játszott. Csak néha pillantottam rá hátra, de ő mindig mereven előrenézett, bár nem úgy tűnt, mint aki annyira koncentrál. A kicsengőt hallva sóhajtva söpörtem be a cuccom a táskámba, és segítőkészen a fiúhoz léptem.

- Mi lesz a következő órád? - kérdeztem, miután kegyeskedett rám emelni a tekintetét.

Előrángatott valami összegyűrt cetlit a zakója jobb zsebéből, és kibogarászta a betűket.

- Fizika - ráncolta a szemöldökét, és már vissza is tömte a papírt a zsebébe.

- Akkor fizikalabor - bólintottam, és elindultam ki a teremből. - A szekrényedet már tudod, hol van? - érdeklődtem rápillantva, miközben a sok diák között szlalomoztunk.

- Nem - válaszolta tömören.

- Oké, akkor következő szünetben megnézzük - biccentettem, majd az egyik ajtóra mutattam. - Ez itt a fizikalabor. Nekem tesim lesz, úgyhogy rohanok, de óra után el ne mozdulj innen, oké? Akkor majd megmutatom a szekrényed és a következő termed. Van kérdésed? - hadartam. A szeme már megint úgy csillogott, mintha jól szórakozna. Kezeit zsebre rakta és megint egy félmosollyal pillantott le rám. Most vettem csak észre, hogy a nyakkendőjére csak egy görcsöt húzott, és nem kötötte meg rendesen.

- Mikor lesz ebédszünet? - kérdezte rekedtes hangon. Szélesen elmosolyodtam.

- Az ötödik óra után - válaszoltam, és hátrébb léptem. - Akkor szia - fordultam meg, és már el is nyelt a tömeg, ahogy ismét a suli másik vége felé, a tornateremhez tartottam. Ginger, Lucy és Jess már az öltözőben várt. Rebecca tesi órája máskor volt, de így lett volna ötös csapatunk teljes.

- Már megint elaludtál? - támadt le Lucy, amint odaléptem hozzájuk. Fura pillantást vetettem rá, ahogy leraktam a táskámat. - Ginger mondta el - magyarázta meg gyorsan.

- Ja. Túl unalmas az életem - nevettem fel. Jessica a szemét forgatta. - Mi van? - förmedtem rá. Az ombre hajú lány unottan rámnézett.

- Már megint magadat sajnáltatod - vont vállat.

- Bocs, de nem mindenki kapta meg az álompasiját - tártam szét a karom.

- Ryan nem az álompasim, hanem a barátom - mosolyodott el Jess, amitől elpárolgott a haragom. Gyakorlatilag közölte, hogy Ryan sem tökéletes.

- Ezt már megbeszéltük, nincs miért irigyelned minket - zárta le a témát Ginger. - Jön a szőke herceg, ha jönnie kell.

- És talán pont Logan az! - nézett rám izgatottan Lucy, és megfogta a két kezem. Az egyenmelegítő nadrágja már rajtam volt, de azon kívül ott álltam egy szál melltartóban. És semmi kedvem nem magyarázkodni, hogy nem vagyok irigy rájuk. Mintha süketek lettek volna, amikor erről beszéltem - nem tudták megérteni, hogy nem erről van szó.

- Aha, persze - húztam el a számat. - A szőke herceg a hollófekete hajával - morogtam. Jess hozzámvágta a pólómat.

- Milyen Logan? - vonta fel a szemöldökét, és Ginger is érdeklődve meredt ránk.

- Új srác - kezdett neki Lucy. - Ő is washingtoni, de nem tudjuk, miért jött át pont novemberben. Blake Ninát választotta, hogy legyen Logan "jobbkeze", ez a büntetése, amiért elkésett - rajzolt idézőjeleket a levegőbe Lucy, elengedve a kezeimet, így gyorsan átbujtattam a fejem a pólón.

- Szóval te vagy a csicskása - nézett rám lesajnálóan Jess, mire felnevettem.

- Nekem meg kell írnom egy kétoldalas fogalmazást a napi rutinomról spanyolra - tette csípőre a kezét Ginger a büntetését ismertetve. Szúrós szemmel nézett rám, amitől rosszul éreztem magam: az én hibám, hogy elkéstünk, mégis én jártam jobban a büntetéssel.

- Mondanám, hogy megírom, de nem hiszem, hogy Gutierrez értékelné, ha franciául adnád be - tártam szét a karom bűntudatosan, Lucy és Jess örömére.

- És milyen a srác? - kérdezte mosolyogva Ginger, visszaterelve a témát. Már mind átöltöztek, csak arra vártak, hogy bekössem a cipőmet.

- Magas. Fogadni mernék, hogy kosarazik - álltam fel és húztam egy utolsót a copfomon.

- Tudod, hogy nem erre gondoltam - csóválta a fejét Ginger, ahogy kiléptünk az öltözőből.

- Oké - adtam meg magam. - Jól néz ki, de beképzeltnek tűnik - vontam vállat lemondóan. - Nem az esetem a srác.

- Neked ki az eseted? - forgatta a szemét Jess megint.

- Jessie, drágám, fogd már vissza magad - sóhajtotta Ginger és beállt a tornasorba. Én melléálltam, Jess ránk nyújtotta a nyelvét, és lejjebb sétált, Lucy pedig kuncogva követte. Legalább egyikünk jól szórakozott.

***

Egy izzasztó, de élvezetes tesi óra után nem siettem az öltözéssel. Csak nyeltem a vizet az üvegemből és egy törülközővel simogattam az arcomat, amikor meghallottam, hogy Bridget és Tessa szóba hozza Logant. Akkor aztán ijedten keztem kapkodni, mert megígértem a srácnak, hogy ott leszek. Rekordsebességgel öltöztem át és három perc múlva már a labor előtt fékeztem le. Konkrétan végigrohantam az egész iskolán, így lihegve álltam meg Logan előtt.

- Jól nézel ki - lökte el magát vigyorogva a faltól, aminek addig támaszkodott. Kezei megint a zsebében, félmosoly az arcán, de valami nem stimmelt.

- Bekötötted a nyakkendődet? - kérdeztem, teljesen figyelmen kívül hagyva a beszólását. Tisztában voltam vele, hogy milyen vörös az arcom és csapzott a hajam, nem kellett még a képembe is tolni, köszönöm szépen.

- Nem én. Valami Brenda - hajolt közelebb hozzám, hogy a zajos folyosón is meghalljam a hangját.

- Kendra? - néztem rá kérdőn, mert egyetlen Brendát sem ismertem a végzős évfolyamról.

- Akkor az - biccentett, mint akit annyira nem érdekel. Aha. Jófej, tényleg.

- Hanyas a szekrényed? - tudakoltam inkább, szorosan magamhoz vonva a könyveimet.

- Kétszáztizenkilenc - pillantott rá megint a fecnijére.

- Kettőtizenkilenc - nyugtáztam. Az nincs messze az enyémtől. - És melyik teremben leszel?

- Százhét.

- Csak nem töri órád lesz? - fordultam felé meglepetten. A szemöldöke az egekbe szaladt.

- Honnan tudod?

- Nekem is ott lesz órám.

- Ja - biccentett, és felvette újra a normális arckifejezését.

Miközben a lépcsőn és a folyosón sétáltunk egymás mellett, sokan kérdő pillantást vetettek felénk. Többek között Rebeccával is összeakadt a tekintetem, akit matek óta nem láttam (és akkor sem beszéltem vele), így rámosolyogtam, ő pedig odajött hozzánk.

- Szia Nina - lökött meg picit oldalról. - Rebecca vagyok, együtt járunk matekra - nézett Loganre vidáman.

- Logan - biccentett a srác csámcsogva. A szememet forgatva néztem Rebeccára.

- Bent megvárlak - vigyorgott rám, és leszakadt rólunk az első emeleten.

- Na jó, siessünk - gyorsítottam a lépteimen, de Logan hosszú lábaival hamar utolért.

- Ugye tudod, hogy tilos az iskolában rágózni? - néztem rá, amint felértünk a második emeletre. Miért éreztem magamon mindenki pillantását?

- Nem - válaszolta igazán intelligensen, mintha csak engem akart volna bosszantani.

- Csak köpd ki - legyintettem, és odaléptem az egyik szekrényhez. - Kettőtizenkilences, tessék - csaptam rá az ajtóra. - Az enyém is itt van - léptem a túloldalra, kikerülve pár elsőst és gyorsan bedobtam a kabátomat a kettőharmincas szekrénybe. Addig nem volt időm felszaladni vele, így a kezemben hordoztam.

Visszamentem Loganhez, aki bedobált pár könyvet a szekrényébe, és bezárta. Körbenézett.

- Honnan tudod ezt mind megjegyezni? - jött utánam, mert újra elindultam a lépcső felé, vissza az első emeletre, töri órára.

- Mit? - kérdeztem vissza, szórakozottan diáktársaim szemébe nézve. Logannek fel se tűnt, hogy mindenki őt bámulja. Talán megszokta már...

- A szekrényeket meg a termeket. Kész labirintus.

Felnevettem.

- Na jó, figyelj - álltam meg a terem ajtajában. - A szekrényszámod első száma az emelet. Kettes, vagyis a második. A bal oldalon vannak a páratlan számok, egytől negyvenkilencig, és a jobboldalon a párosak, kettőtől ötvenig - mutattam a két oldalt a kezeimmel. - A termeknél ugyanez, az első szám utal az emeletre, de a többi meg egyesével megy körbe. Egy, kettő, három, négy - mutattam a bal oldali ajtókra. - És öt, hat, hét, nyolc - nyomtam meg a hangsúlyt a hetesen, mivel ott álltam a 107-es szám kiírása alatt. Végre megszólalt a csengő. - Óra után beszélünk - közöltem gyorsan, és faképnél hagytam az ajtóban. Nem őt akartam lerázni, de megláttam Justin Callahant, akihez nagyon nem volt kedvem.