N I N A

Úgy éreztem, teljesítettem a kötelességemet. Szereztem egy jó napot és barátokat Logannek, innentől kezdve szabadjára engedhetem. Na jó, még tanulok vele kicsit, de a srác már most is készen van.

Talán kitaláltam, hogy kosarazik, viszont minden másban félreismertem. Előítéletes voltam. Azt hittem, csak magára gondol, pedig csillogó szemekkel mesél a családjáról. Azt hittem, nagyképű, pedig csak nem beszél olyan sokat. Azt hittem, bunkó, pedig a legfigyelmesebb srác, akit ismerek.

Talán csak azért akartam bemesélni magamnak, hogy vannak hibái, mert én sem akartam elfogadni, hogy tetszik nekem.

Félek sebezhető lenni. Mi van, ha nem viszonozza? Ha részemről csak plátói az egész? Ha kinevet, és azt mondja, hogy is képzeltem, hogy egy ilyen lány mint én, meg egy olyan fiú mint ő..? Oké, ez nem túl valószínű, hogy megtörténik, de ilyen félelmeim vannak, realitás ide vagy oda.

Végül csak sikerült elaludnom, a fejemben cikázó gondolatok ellenére.

Másnap reggel pedig kipattant a szemem. Az ágyam szélére ültem törökülésben, és úgy vigyorogtam, mint egy őrült, miközben visszagondoltam az álmomra. Vele álmodtam.

Random megjelentem a házukban (ahol még életemben nem jártam és nem tudom, hogy néz ki), és a konyhájukban ülve vártam Logant. Egyszer csak belépett, és bár fogalma sem volt róla, hogy ott leszek; örült nekem. Láttam az arcán a meglepett mosolyt. Aztán megfogta a kezem, és a következő pillanatban a fekete BMW-ben ültünk és ő vezetett, én meg mellette voltam, és csodálatot láttam a szemében, ahogy rám pillantott. Kirázott tőle a hideg. Aztán azt mondta, hogy tetszik neki a sárga sapkám, mire reflexből elkezdtem igazgatni a fejemen. Aztán felébredtem.

- Komolyan azt mondta, hogy tetszik neki a sapkád? - nevetett Becca megállás nélkül a padjának dőlve. Vele szemben álltam, pont Logan padjánál, mindketten az utolsó sorban ültek. A matek órára várva beszélgettem Beccával, most sikerült időben beérnem.

Persze Logannek pont abban a pillanatban kellett megjelennie.

- Ki mondott mit? - kérdezte mosolyogva, és a táskáját a földre dobva beállt mellénk. Éles pillantást vetettem Rebeccára, de természetesen figyelmen kívül hagyta.

- Nina azt álmodta, hogy azt mondtad neki, hogy tetszik neked a sárga sapkája - árulkodott Rebecca vigyorogva. Logan csodálkozva rám nézett.

- Tényleg tetszik a sárga sapkád amúgy - közölte, mire lesütöttem a szemem. Azt hittem, elsüllyedek szégyenemben. Mostmár tudja, hogy vele álmodtam. Köszönöm, Rebecca.

- Olyan hülyeségeket tudok álmodni - motyogtam elvörösödve.

- Az tuti - kuncogott Becca, ezért gyorsan rámeresztettem a szemem, de miért is érdekelte volna, hogy épp azt akarom üzenni: ne égessen tovább. - Tavaly egyszer azt álmodta, hogy egy csigalépcsőn futott fel valami magas gyárépületre, ahol a nővére várta, hogy megmondja neki, milyen szar ajándékot kapott tőle karácsonyra - vihogott Becca.

- Te megjegyzed az álmaimat? - néztem rá furán.

- Aha - törölgette a nevetéstől könnyes szemét. - Könyvet lehetne írni a hülyeségeidből.

- Köszi - tártam szét a karom gúnyosan.

- Ó, és egyszer meg azt álmodta - nézett megint Loganre, mire egy olyan "ugye ezt nem gondolod komolyan?"-pillantást vetettem rá. -, hogy a csellótanárjának az egyik koncertjén volt, és ott ült a tömegben, a lábán jégkori volt, és aztán a koncertterem koripályává változott, a tanár meg ott csellózott középen, és mindenki ott korizta körbe - röhögött Rebecca.

- Kíváncsi lennék, ezek mit jelentenek - nevetett Logan.

- Oké, nevessetek csak ki. Többet úgysem mondom el, mit álmodtam - fontam karba a kezem durcásan. Összerezzentem, mert meghallottam a csengőt. Leültem a helyemre Lucy mellé (aki végig messengeren írogatott a csávójának mobilnet segítségével), és mereven előre néztem.

- Nina - súgta Logan. Hátrafordultam. - Bocsi, hogy kinevettelek. De tényleg tetszik a sapkád - nézett rám kiskutyaszemekkel.

Halványan elmosolyodtam és előre fordultam. A szívem furcsa ritmusban kezdett kalapálni.

Beccával hétből négy óránk közös, így nem telt el sok idő, és már ki is békültünk. Bocsánatot kért, nem tudta, hogy én ezt ilyen komolyan vettem.

- Aranyszabály: ha azt akarom, hogy valaki tudjon az álmaimról, én magam mesélem el neki. Oké? - mosolyogtam Beccára, mire komolyan bólintott. - Na jó, rohanok, mert franciám lesz.

Mikor beértem, Logan már ott aludt a padján. Vagy legalábbis úgy nézett ki. Aztán amikor Madame Dessauge direkt hangosabban vágta be az ajtót a kelleténél, olyan riadt tekintettel az arcán ült fel, hogy az első 10 percben azon kuncogtam magamban. Utána amúgy megemberelte magát, és figyelt a karót nyelt tanárnő károgására. Még ha nem is sokat értett.

Ebédszünetben sikerült Jesst és Gingert elszakítani a pasijuktól, és leültek a helyükre, mellénk. Lucy is végig vigyorogta az ebédet, pedig reggel óta nem beszélt Rafaellel, mert nem szabad telefonoznunk a suliban. Pár nap és újra látja Rafaelt, nem csoda, hogy ilyen jó kedve volt. Még Beccán is meglepődtem, ő ugyanis a salátáját bámulva vigyorgott, miközben szó nélkül eszegette a koktélparadicsomokat, amikre mindig panaszkodott, és valamelyikünknek adta őket.

- Megtennétek, hogy normálisan viselkedtek? - szóltam rájuk dühösen. A négy legjobb barátnőmet szétszedik a fiúk meg a hormonok. Kurvajó.

- Ne haragudj - tért észhez Ginger. - Miről is beszéltél?

- Azt kérdeztem, hogy nincs-e kedvetek moziba menni a hétvégén - világosítottam fel őket, miután mindenkinek a tekintete kitisztult és rám fókuszált. - Megy most egy új film, egy lányról szól, akit leszarnak a barátai, mert bepasiznak, és ezért a lány kitalál magának egy képzeletbeli barátot, akit Zac Efron játszik... - erre megint rám kapták a tekintetüket.

- Mi van Zac Efronnal? - hegyezte Becca a fülét azonnal.

Sóhajtottam.

- Ennyire unalmas vagyok? - kérdeztem szomorúan. Meg akartam hívni őket magunkhoz egy pizsibulira a szünetben, de a francnak van kedve megint a nyáladzásukat hallgatni a barátaikról.

Mert már megint ez történt. Jess Ryanről kezdett mesélni valamit, hogy random rózsát hozott neki ma reggel, erre Gingernek is eszébe jutott valami Flemingről, aztán Lucyt kérdezték arról, hogy mikor jön Rafael, én meg csak bámultam az ebédemet és egy szót sem szóltam. Nem voltam irigy. Én örültem a legjobban a boldogságuknak, és én szurkoltam nekik a legjobban a kapcsolatuk kezdeti fázisaiban, de azért az igenis zavart, hogy már másról sem lehetett beszélni, mert tuti eszükbe jutott valamelyik fiú arról, amit mondtam.

- Jézusom, Nina, szedd már össze magad - mordult rám Jess az ebédszünet utolsó perceiben. - Csak mondd meg neki, hogy tetszik neked - intett a fejével Logan felé, aki éppen a kosarasokkal nevetett valamin.

- Dehogy mondom - hőköltem hátra ijedtem.

- Miért nem? - kérdezte Ginger, és a többiek is érdeklődve néztek rám.

- Mert tuti nem kölcsönös - mondtam olyan hangsúllyal, mintha nyilvánvaló lenne.

- Addig nem tudhatod, amíg meg nem kérdezed - okoskodott Lucy.

- Majd én megmondom neki, ha te nem mered - közölte elszántan Jess, mire Rebecca pacsira nyújtotta neki a kezét.

- Neeee, légyszi, légyszi, könyörgöm, ne - ugrott a szívem egyből a torkomba.

- Miért ne? - pacsizott le Jess és Becca.

- Majd én megmondom neki. Csak had szedjem össze magam. Még kell egy kis idő - alkudoztam. Becsengettek. A lányok összenéztek, Jess felsóhajtott.

- Karácsonyig kapsz időt - jelentette ki.

Az még egy hónap! Dehogy szedem össze magam egy hónap alatt! De csak bólintottam, és eliszkoltam a többiek elől angolra.

Tulajdonképpen mi köze ahhoz Jessnek, hogy mikor mondom meg Logannek, hogy tetszik nekem? Mi köze van bárkinek is hozzá? Jogom van ahhoz, hogy fancsali képet vágjak, és felháborodni, ha nem figyelnek rám a barátaim, vagy nem?

Másrészről meg nem akartam az a lány lenni, aki ilyen apró dolgokból nagy ügyet csinál. Tetszik nekem, megmondom neki, ennyi. Az, hogy mit kezd vele, már az ő baja. Akár tetszem neki, akár nem, el kell tudnom fogadni. Nagylány vagyok már.

- Szia - köszönt Logan, amikor leült mellém. Összerezzentem és kék szemeibe bámultam. Ahogy arra gondoltam, kimondom: "tetszel nekem", a szívem hevesebben vert, a tenyerem izzadt, a fülem zúgni kezdett. Nem tudom megmondani neki. - Mi a baj? - kérdezte Logan aggódó arcot vágva, mert már két perce bámultam sápadtan. Mrs Casey szavai el sem jutottak a tudatomig.

- Semmi, semmi - fordultam előre hirtelen. A hajamat az arcomba fésültem az ujjaimmal, és belebújtam a füzetembe.

Aznap nem először éreztem úgy, hogy menten elsüllyedek szégyenemben.

Jézusom, milyen gyerekes vagyok - ez járt a fejemben, amikor a folyosón tartottam a cselló órámra. Mekkora egy kislány vagyok. Majdnem felnőtt emberek vagyunk, én meg ennyit nem merek megmondani egy fiúnak. Tiszta gáz vagyok!

- Cselló órád lesz? - kérdezte valaki a hátam mögül. Kezemben a dögnehéz hangszerrel, olyan arccal fordultam meg, mintha nem lett volna elég nyilvánvaló. - Had segítsek - lépett hozzám Logan. Egyik kezével lassan elvette tőlem a csellót, a másik kezében az edzéses felszerelését tartotta.

- De mindjárt kezdődik a kosáredzés, nem? - ráncoltam a szemöldököm. A folyosón már csak ketten voltunk.

Logan vállat vont.

- Megvárnak - mosolyodott el, és felvette a lépteim ritmusát a terem felé menet. - Hogy mész haza utána?

- Megkérek valakit, hogy jöjjön értem - vontam vállat gonoszan vigyorogva.

- Hazaviszlek, jó?

- Nem kell - ráztam meg a fejem. - A kosáron úgyis később fogsz végezni.

- Csak várj meg! Sietek! De el ne mozdulj innen - adta a kezembe a hangszeremet a termem előtt, és egy széles mosollyal arcán elfutott az iskola másik része felé, a tornaterembe.

- Ma valami modernet fogunk tanulni - kezdte Max, a csellótanárom, amint beléptem a terembe. - Say something a címe, biztosan ismered - hadarta lendületesen, és már elő is vette a saját csellóját, hogy megmutassa nekem, mire gondolt. Csendben helyezkedtem el vele szemben, és próbáltam nem nagyon elképedni. A múlt héten még egy Bach darabbal szenvedtem, most meg idenyom nekem egy ilyen klassz dalt?!

Miután eljátszotta a csellón, fogta magát és átült a zongorához, és odaparancsolt engem maga mellé. Az volt a kulcsa ennek a dalnak, hogy türelem kellett hozzá, meg kellett várni a megfelelő időzítést. Nem volt szabad állandóan húzni a vonót, néha hagynom kellett kibontakozni a zongorát. Ezt szerettem a csellózás tanulásában a legjobban, hogy türelemre tanított. Ha nem lett volna Max a legjobb, legtürelmesebb tanár, tuti egy hét után abbahagyom. Max, a 40 éves, borzas barnahajú, borostás, szemüveges, alacsony tanár, aki legalább 3 hangszeren játszott.

Tizenkét éves koromban kezdtem csellózni, azóta hat év eltelt, és Max gyakorlatilag végignézte, ahogy felnőttem. Már akkor tanított, amikor még nem is jártam ide. Diana jött akkor középsuliba, és tőle kezdett el zongorázni tanulni, amikor megtudtam, hogy csellót is oktat. Két évig fizetnünk kellett az óráiért, de amióta idejárok, benne van a tandíjban egy hangszer tanulásának a lehetősége.

Szóval egy óra gyakorlás után már egész jól ment a dal fele, amikor megjött Max következő tanítványa, és lépnem kellett. A cselló hangjától zsongó fejjel és fájó ujjakkal ültem le a terem előtt a földre. Hallgattam, hogy mennyivel jobb nálam ez a harmadikos srác - aki persze Bach-ot gyakorolt -, és mosolyogtam, mert tudtam, mennyit fejlődtem mióta elkezdtem.

- Oké - lihegte Logan, amikor lefékezett mellettem. - Mehetünk - mosolyodott el, és izzadtan, vöröslő fejjel, de boldogan vette el tőlem a csellómat és cipelte egészen a kocsijáig. - Szóval, milyen volt a cselló?

- Jó volt - vontam vállat. - Most valami modernet tanultam, nem valami klasszikus szonátát. Tetszik ez a változatosság - hablatyoltam, mintha egyáltalán érdekelné. - És neked milyen volt a kosár?

- Jó volt - bólintott. - Annyit tanulok Taylor edzőtől meg a csapattársaimtól, imádom - vigyorgott.

Logan kék szemei csillogtak, fekete haja össze volt kócolódva. Itt lenne a tökéletes alkalom, gondoltam, aztán nem szóltam semmit.

- Egyszer majd játszol nekem valamit? - terelte vissza a témát Logan.

- Persze - nevettem fel röviden. - De mondtam, hogy ne hidd, hogy olyan ügyes vagyok. Csalódnál - sütöttem le a szemem, de vigyorogtam. Nem zavart, hogy a tőlem akár 4 évvel fiatalabbak is jobban játszottak, mint én. Szerettem csinálni és nem verseny volt.

- Biztos nem vagy olyan rossz - rázta meg a fejét Logan vidáman.

- Majd meglátod - biccentettem, és kinyitottam az ajtót, magam elé engedve Logant. A táskáit a vállára kapta, és kivette a zsebéből a kocsikulcsot, miközben futottunk, mert már megint esett az eső. Gondolom, említenem sem kell, mivel állandóan esik. Ráadásul a november a legcsapadékosabb hónap errefelé... A csellómat óvatosan betette hátra, én pedig előre ültem mellé.

- Neked mikor lenne jó együtt tanulni a jövő héten? Hétfő? - kérdeztem, miközben bekötöttem az övemet.

- Oké - bólintott, miközben a haját igazgatta. - És hol?

- A szüleim úgyis dolgozni lesznek, az jó, ha 2 körül átjössz hozzánk? - szervezkedtem, fél szemmel az utat figyelve. Óriási meglepetésemre tudta az utat. Milyen jó memóriája lehet! Még csak most költözött ide!

- Oké, persze - jegyezte meg egyből. - Hétfőn, 2 körül, nálatok.

- És hozz matek, töri, francia és angolcuccot - egészítettem ki. - Mindent, amit az előző sulitokban írtál és tanultatok.

- Az nem lesz valami sok - húzta el a száját gúnyosan. - De angolt minek vigyek? Abból nem vagyok lemaradva - ráncolta a szemöldökét.

- Mert kíváncsi vagyok, hogy ti hogy tanultátok azokat, amiket most veszünk - mosolyodtam el, mire édesen felnevetett.

- Oké. És figyelj - kezdte, amikor már a házunk előtt álltunk a kocsival. Leállította a motort, csak az eső kopogását hallottuk a tetőn. - Vasárnap megyünk a srácokkal biliárdozni meg bowlingozni. Ha van kedvetek, eljöhetnétek, te meg a barátnőid - nézett a szemembe. Ha nem ültem volna, tuti megroggyan a lábam.

- Megbeszélem velük - mosolyodtam el. Logan állandóan ezt váltotta ki belőlem, vagy nevetnem, vagy kuncognom, de legalább mosolyognom kellett. A közelében nem tudtam komoly maradni.

- Király - villantotta ki a fogait. A nyelvemet végigfuttattam a fogszabályzómon, és csak reméltem, hogy nem akadt bele semmi, és nem azért bámulja a fogaimat.

- Legrosszabb esetben hétfőn találkozunk - tettem a kezem a kilincsre, és a táskámat a vállamra húztam. - Kellemes hálaadást - köszöntem el, aztán kipattantam és elvettem hátulról a csellómat.

- Nektek is - kiáltott utánam, aztán már indította is be a motort.

Szia Logan, suttogtam a verandán állva, miközben a fekete BMW után bámultam, aztán sóhajtva kinyitottam az ajtót, és beléptem a még mindig üres házba.