L O G A N

Megnyertük a meccset, mégsem tudtam semmi másra gondolni, mint Ninára. A lányra a világ legédesebb fogszabályzós mosolyával és a legaranyosabb sárga sapkájával.

Ha arra gondoltam, hogy hazavittem, úgy vigyorogtam, mint egy idióta. De nem kerülhetek közel hozzá. Nem ronthatom el az ő életét is. Olyan tiszta, olyan őszinte, én pedig mindenkinek csak bajt okozok. Ha nem törődnék Ninával, nem hagynám békén. De törődöm vele, pedig csak pár napja ismerem.

Az egész hétvégém azzal telt, hogy szétpakoltam a szobámban. Eddig még az ágyamat sem raktam össze - inkább a földön aludtam egy matracon -, de most úgysem volt semmi dolgom, úgyhogy mindent a helyére raktam. Szerencsére a szobának alapból szürke színű falai voltak, így festeni nem kellett - a fekete bútorok tökéletesen illettek a helységbe. Óriási ablak nézett az udvarra, azzal szembe állítottam az íróasztalom, és kipakoltam minden sulis cuccomat. Aztán a szekrényeket toltuk a helyére apával, a költöztetők ugyanis felhozták őket az emeletre, szerencsére. Bepakoltam a ruháimat - addig úgyse nagyon volt ruhára szükségem az egyenruha miatt -, elintéztem az ágyat, az ágyneműt, az éjjeliszekrényt, bedugtam minden lámpát, még a függönyöket is felakasztottam. Végül fáradtan, de örömmel néztem körbe.

A szüleim olyan életet biztosítanak nekem, amelyet meg sem érdemlek.

Mivel jelenleg összesen nulla baráttal rendelkezem, a szüleimen és a tesóimon kívül konkrétan senkivel nem beszéltem a két nap alatt. Az volt az érzésem, hogy a pénteki buliról se nagyon hiányoztam. Ugyan mit kerestem volna ott, két kibaszott napja járok oda. Hiába csinál úgy minden lincolnos, mintha a közösségbe tartoznék, én még nem találtam meg ott a helyem.

***

Kedden viszont máris sokkal jobban éreztem magam, mert nem esett az eső délután, ezért Nina barátai és a csapattársaim kedvükre rángathattak bárhova. A különleges alkalom miatt Nina kihagyta a cselló óráját, ami kicsit meglepett. Persze ez a program sokban függött az időjárástól, és ezért nehezebb eltolni, mint az együtt tanulást és a csellót, de mégiscsak az utolsó a fontossági sorrendben. Vagy nem?

Az első állomás a Starbucks volt.

- Tudtad, hogy a legelső Starbucks-ot Seattle-ben alapították? - kérdezte Nina, aki mellettem utazott. Nem akartunk konkrét konvojjal várost nézni, ezért bezsúfolódtunk két autóba, ahelyett, hogy mindenki a sajátjával jött volna. Velem jött Nina, Ryan, Jess és Becca, a másik kocsiban Ginger, Jake Fleming, Lucas Rhodes, Austin Kane, és Chris Vincent. Mindegyik kosaras, az előbbi három évfolyamtársam, Chris csak harmadikos. Volt egy kis idő, míg minden nevet megjegyeztem.

- Fun fact - tette hozzá unottan Jess, amire Ryan elvigyorodott és puszit nyomott a lány hajába.

- Nem tudtam - mosolyodtam el. Nina mellettem a szoknyáját próbálta lejjebb operálni.

Esélyem sem volt megjegyezni, hogy ki mit rendelt a Starbucks-ban. Annyit tudtam, hogy Austin jegeskávét ivott (mert én is ugyanazt), Nina karamellás lattét (mert azt figyeltem, hogy ő mit kér), és Ginger valami teát (mert azt mondta, nem szereti a kávét. Az ilyet megjegyzi az ember). Amint mindannyian megkaptuk az italunkat, együtt lesétáltunk a gum wallhoz, miközben a suliról beszélgettünk. Tanárokról meséltek vicces történeteket, amiken sokat nevettem, pedig nem igazán tudtam figyelni rájuk. Az előző sulim jutott eszembe, és hogy mit csinálnak most a többiek...

- Ugye mindannyian jöttök a téli bálra? - járatta körbe rajtunk a tekintetét Ginger, majd megállapodott rajtam. Témaváltásnak szánta?

- A téli bál január végén szokott lenni, ki kell öltözni, de semmi különös - fordult felém Nina. - És igen, én menni akarok - mosolygott Gingerre, aztán mintha elpirult volna.

- Naná - bólogatott Rebecca egyetértően.

- Miért kérdezed ilyen hamar? - ráncolta a szemöldökét Jess.

- Ja, addig még van egy csomó idő - tette hozzá Ryan Jess kezét szorongatva.

- Csak eszembe jutott - vont vállat Ginger és az oldalát nekidöntötte Fleming mellkasának és hozzábújt.

- Na, nyomunk ide rágót, vagy mi lesz? - kérdezte Austin türelmetlenül. Már előrelátóan megitatta velünk a  kávénkat (illetve egyéb italunkat) és adott rágót mindenkinek.

- De akkor már fotózzatok is le - sóhajtottam, és odadobtam Ryannek a telefonom.

Utána nem volt megállás, sorban lőtték a képeket, egészen addig, amíg vissza nem értünk a kocsikhoz. A kedvencem mindig az volt, amikor valaki úgy tette oda az ujját a másik fejéhez, mintha összecsípné éppen, vagy amikor egy nyelv úgy "lógott bele" a képbe, mintha megnyalná az éppen a képen főszereplő egyén haját. De Ginger és Nina jóvoltából készültek művészibb képek is, ha már a gum wallnál, a Tumblr látványosságnál álltunk.

- Oké, a következő állomás a Seattle Great Wheel - paskolta meg Lucas hátát Nina. Lucas nagyot bólintott, és szerintem fejben már az útvonalat tervezte. Őket követtem az autóval, és én is próbáltam minél több utcát megjegyezni. Mégiscsak itt lakom mostmár.

Az óriáskerékkel is mentünk egy kört, két külön kapszulában. Én Ninával voltam meg a két szerelmes párral, a három srác és Becca a másikban. Közülünk senkinek nem volt tériszonya, és nem is voltak olyan sokan, jól jött ki az egész. Ginger és Nina már megint kiélték művészi hajlamaikat a képekkel. Amikor Beccának megmutatták a rólam, Ryanékről és Flemingékről készült képeket, Rebecca akart menni még egy kört Nináékkal.

- Majd máskor, ma még dolgunk van - vigyorgott Nina, mint a vadalma. - Most a Kerry Parkba megyünk.

- Nem megyünk máskor? - kérdezte Chris. - Én kezdek éhes lenni.

- Te állandóan éhes vagy - csapott a hátára Austin, mire Chris elvigyorodott.

- Igaza van, kezd lemenni a Nap, inkább menjünk az utolsó állomáshoz - javasolta Ginger. Nina sóhajtott.

- Oké - egyezett bele. - Luke, tudod az utat - nézett a fiúra, Luke pedig rámosolygott. Megrándult egy arcizmom.

- Utána nem vacsizunk együtt? - dobta fel Fleming, akinek a széles vállához Ginger simult, természetesen. Egy körben álltunk a parkolóban.

- Tudok egy helyet - mondta gyorsan Christopher.

- Ugye nem a mekire gondolsz? - nézett rá fáradtan Austin, mire elröhögtük magunkat.

- Nem, nem a mekire gondolok - utánozta Chris Austin hangját gyerekesen, amin megint jót nevettünk.

- Akkor menjünk - mosolygott Luke, és Ninára nézett. - Még van egy állomásunk.

- Húzzunk bele - bólintott Nina, és elindult a BMW-m felé, mire mindannyian megmozdultak.

Nagyon titokzatosak voltak ezzel az utolsó helyszínnel, de mi más lehetett volna, mint a Space Needle, ami a város jelképének számított kábé. Kihagyhatatlan, ha az ember Seattle-ben jár.

Pont jókor érkeztünk; a naplemente az égnek furcsa rózsaszínes, narancssárgás árnyalatot adott, ami még szebbé tette az ott készült képeket.

Ahogy körbesétáltunk odafent, tökéletes kilátás nyílt az egész városra - Nina és Ginger le sem tudta tenni a telefonját. Bár én most jártam ott életemben először (tudom, elég gáz, mégiscsak washingtoni vagyok...), ők sokkal több képet csináltak. Rólam is készült néhány, de a legtöbb Austinról és Luke-ról, akik jól elszórakoztattak mindenkit. Végül még egy turistát is sikerült megkérnem, hogy fotózza le az egész csapatot. Mindenki vigyorgott a kis egyenruhájában, egyértelműen ez lett a kedvenc képem.

Pár percre elszakadtam a többiektől, rákönyököltem a korlátra és csak néztem a várost. A háttérben még mindig hallottam a többiek viccelődését, és egy kis idő után Nina jött oda mellém.

- Tetszik? - kérdezte mosolyogva, de ő annyira nem a táj felé állt, félig felém fordult, és csak az egyik karjával támaszkodott a korláton.

- Aha - bólintottam határozottan, le sem véve a szememet az épületekről.

- Tudtad, hogy Smaragdvárosnak is hívják? - érdeklődött, már ő is a kilátás felé fordulva.

- Nem - nevettem fel őszintén, és szembe álltam vele.

- Min nevetsz? - ráncolta a homlokát értetlenül.

- Ezeknek a dolgoknak utána néztél, vagy eddig is tudtad magadtól?

Szín szökött az arcába és most ő nevetett fel.

- Na jó, srácok - tette a vállunkra két kezét Austin az előbbi nevetéstől kifulladva. - Tényleg menjünk kajálni, mert még én is éhen halok.

Chris nagy örömére abba az étterembe mentünk, amit javasolt. Valami olasz hely volt, parkettával, fa asztalokkal és székekkel, üveg csillárokkal és óriási üvegablakokkal és ajtókkal... A hely egyszerre volt modern, stílusos, otthonos és hétköznapi. Nem volt tele, de sok ember volt és sokféle: üzletemberek öltönyben, a laptopjukkal és kávéval; lánytársaságok ruhaüzletek és drogériák szatryaival, előttük saláta; 50 körüli férfiak flanelingben, sörrel és sok kajával; meg néhány randizó pár is, szépen kiöltözve, udvariasan nevetgélve, pezsgővel, kifinomultabb ételekkel maguk előtt.

Még mindig nem lógtunk ki az egyenruha miatt. Talán az a természetesség tette, és az a magától értetődés, ahogy viselték. Vagy mert ez itt megszokott volt, nem számítottunk különcöknek. És nekem is egy eddig ismeretlen, furcsa összetartozás-érzést adott - ráadásul a sok együtt nevetés és közös élmények miatt mintha kezdtem volna megtalálni a helyemet.

Zajos társaságunk elfoglalt három négyfős asztalt, amit a pincérek külön nekünk toltak össze. A két asztalfőn ült Austin és Chris, az egyik oldalon Fleming, Becca, Jess és Ryan, szemben velük pedig Ginger, én, Nina és Luke.

- Ti mit kértek? Én nem tudok dönteni - csavargatta a haját Becca tanácstalanul.

- Én maradok a margharitánál - kortyolt bele a vizébe Nina. Hivatalosan pizzázó volt, így persze, hogy a "specialitás" érdekelt minket.

- Felezünk? - nézett rá Becca hirtelen.

- Oké - nevetett fel Nina.

- Akarod, hogy helyet cseréljünk? - kérdeztem Ninát. - Hogy szemben legyél Beccával - magyaráztam.

- Jó lesz így - legyintett Nina mosolyogva.

Most akkor Luke mellett akart maradni? Burkoltan ezt kérdeztem...

Sóhajtottam, és igyekeztem nem Ninára koncentrálni az este további részében.

Magamba tömtem egy egész hawaii pizzát és két sprite-ot is. A végén már majd' szétdurrantam a sok nevetéstől és kajától, így elhalasztottam a billiárdozást, amit beígértem a fiúknak.

- Én is kihívlak egy billiárdra - pillantott rám Ryan az egyik szemöldökét felvonva.

- Addig gyakorlok, mester - nevettem fel, mert úgy nézett rám, mintha egy profival állnék szemben.

- Jól teszed, Collins - csatlakozott a nevetéshez magabiztosan.

- Nem tudod, mire vállalkoztál - csóválta a fejét Fleming vigyorogva, és elégedetten dőlt hátra.

- Jó kis ütközet lesz - dörzsölgette a kezét Chris. - A két Collins összecsap.

Ezen már annyira nevettem, hogy kicsordult könnyeimet törölgettem az arcomról.

- Ütközet? Azt mondod? - röhögött Fleming.

- Billiárd-ütközet, első rész. A két Collins összecsap - mondta Luke mozis hangsúllyal, amitől már végképp lefordultam a székről.

- De vigyük el Logant bowlingozni is! - kérte Austin, szinte már sértetten, mintha kihagynánk valamiből.

- Jó - bólogattam csillogó szemekkel. - Vigyétek el.

***

Este későn estem haza, már rég besötétedett. Az étterem után még visszavittünk mindenkit a suli parkolójába, és Nina is kiszállt, mondván, hogy Ginger úgyis arra lakik, amerre ő, majd ő hazaviszi, plusz Nina csellója is Ginger kocsijában maradt.

- Hát te meg hol jártál? - kérdezte Apa, amikor beléptem az ajtón. A konyhában ültek néhány doboz kínai kaja felett. A konyhai cuccokat még egyáltalán nem pakoltuk ki, így nem csodálkoztam, hogy Anya nem tudott ott főzni.

- Néhány sulistársam elvitt pár helyi nevezetességhez - ültem le melléjük a konyhaasztalhoz vigyorogva.

- Máris találtál barátokat? - sugárzott Anya arca.

- Ez az fiam, így kell ezt csinálni - csapkodta meg a hátam Apa boldogan.

- Nem vagy éhes? - aggódott Anya rögtön, miután letudta a "hol volt?" kérdést. Hol voltál, mit ettél, kell-e tanulni. A mesterhármas. Az Anya-starter pack.

- Nem, együtt vacsiztam velük egy pizzázóban. Megyek is fel, hulla vagyok, és még tanulnom kell holnapra - válaszoltam meg a harmadik kérdését is, aminek a feltevéséhez már vette volna a levegőt.

A szüleim meglepetten néztek össze.

- Oké, Logan - mondta Apa nem túl nagy meggyőződéssel. Mintha azt kérdezné: "Hova rakták a fiamat?".

Na igen, régen nem nagyon vetemedtem ilyesmire magamtól... Tanulni, áá, minek az?! Amióta viszont pénzbe kerül az oktatásom, és Taylor edző még egy sportösztöndíjra is felhívta a figyelmemet, mindjárt értelmét látom az egész iskola-, tanulás-dolognak. Talán csak a megfelelő motiváció hiányzott.

Fent az első dolgom volt, hogy felmenjek a netre. A többiek már csináltak is egy csoportot tízünknek, és elkezdték feltöltögetni az elkészült képeket. Vigyorogtam, ahogy végigkattintottam az összesen, néhánynál nevettem is. Bedobtam a közösbe az én telefonommal készült képeket is, aztán úgy döntöttem, megváltoztatom a profilképem.

Találtam is egy képet, amit Nina csinált rólam az én telefonommal a Seattle Great Wheel-en, félrehajtott fejjel, félmosollyal nézek a kamerába. A kabátom cipzárja le volt húzva, kilátszott az egyennyakkendőm és a fehér ingem. Az egyik kezem a zsebemben, mögöttem pedig az óceán és Seattle.

Beállítottam, hogy csak én tudjam megnyitni, mások ne lájkolhassák, aztán újra végignéztem többi képet és ráírtam Gingerre.

Logan küldött egy fényképet.

Logan üzenete: Baj lenne, ha ezt beállítanám borítóképnek?

Ginger 3 percen belül válaszolt.

Kate üzenete: Nyugodtan😊

Logan üzenete: Köszi!

És már nyomtam is be borítóképnek. Ezen a képen is rajta voltam, de most csak hátulról, a kép szélén, ahogy nézem Seattle-t a Space Needle tetejéről. Biztos azelőtt csinálta, hogy Nina odajött volna hozzám. A korláton könyökölök, de nem én vagyok a lényeg, hanem a gyönyörű naplemente, és az új városom, az új otthonom: Seattle.