N I N A

- Úgyis be kell pótolnod majd az elmúlt két hetet - mosolyogtam Loganre, ahogy beindította a motort.

Egyetértően bólintott, olyan "hagyjuk rá"-stílusban. Szóval nem tanulni hívott át. De ha nem ezért, akkor miért?

Nem sok időm volt ezen gondolkozni, ugyanis az út pontosan addig a tíz percig tartott, amíg én elérek Gingerrel a suliba.

- Na ne. Logan Collins, ezt nem mondhatod komolyan. Itt laktok a következő utcában és ezt én csak most tudom meg?! Haza is sétálhatnék! Ezt nem hiszem el! Ez a következő sarok a házunktól! Arrafelé laknak Gingerék - mutattam idegesen az egyik irányba, amerre az Anderson rezidencia volt. - Logan, ugye csak viccelsz? - néztem rá döbbenten, még mindig a kocsiban ülve, magyarázatot várva.

Megköszörülte a torkát. Ezt egy nemnek vettem.

- Na jó - szívtam be a levegőt, hogy lenyugodjak. - Bevihetjük a csellómat? Nem akarom, hogy itt álljon a hideg autóban.

- Persze - motyogta, és már ki is vette a hátsóülésről, majd elindult a bejárat felé. A házuk nagyon hasonló volt a miénkhez, csak sárga volt a fala. De ugyanazokat a hatalmas ablakokat, kis verandát, garázst, feljárót, emeleti ablakokat láttam. És ahogy beléptünk, az is pont olyan volt, mintha hazaértem volna, csak a színek meg a formák voltak mások, az elrendezés döbbenetesen hasonlított.

- Ez nagyon fura.

- Mi? - kérdezte, és felakasztotta a kabátomat.

- Pont olyan a házatok, mint a miénk. Neked nem tűnt fel?

- De igen - mosolyodott el, és gondterhelten beletúrt a hajába. - Kérsz valamit enni vagy inni?

- Egy pohár akármi jól esne - feleltem.

- Megnézem, van-e akármi a hűtőben - vigyorgott rám, és a konyha felé vette az irányt. Közben ledobta a nyakkendőjét és a zakóját egy székre, én meg kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, miután jólnevelten megszabadultam a bakancsomtól. - Narancslé jó lesz?

- Tökéletes - kiáltottam vissza.

Körbefuttattam a szemem a helységen, a bútoroktól a fényképekig. Volt egy a TV mellett, amin Logan mosolygott, meg egy nála pár évvel idősebbnek tűnő srác, akivel elképesztően hasonlítottak egymásra. Biztosan ő volt Daniel, Logan bátyja.

Ahhoz képest, hogy novemberben költöztek ide, minden rendezettnek tűnt; mindennek megvolt a maga kis helye.

Logan lerakta elém a poharat az asztalra, és mellém ült a kanapéra.

- Köszönöm - haraptam be az ajkam, aztán kortyoltam egyet a narancsléből. - Akkor... melyikkel akarod kezdeni, matek, töri, angol vagy esetleg francia? - nyúltam a táskámhoz, de rárakta a kezét az enyémre és visszahúzta.

- Tudod, hogy nem ezért hívtalak ide - nézett a szemembe határozottan. Egyik lábát felhúzta a kanapéra maga elé, és egy lépéssel közelebb ült hozzám, így teljesen szembe került velem. Az én pozícióm előre nézett, de a felsőtestemmel felé fordultam.

- Hanem? - ráncoltam a szemöldököm. Valami hang a fejemben azt súgta: "Nina, ilyen naiv vagy?".

- Azt hiszem, elég sok mondanivalónk van egymásnak. És benned bízom meg a legjobban. Ráadásul - itt elengedte a kezem, és mindkét kezével a hajába túrt - hazudtam.

Ez volt az a pont, ahonnan nem érdekelt a szoknyám és hogy mennyire ülök illetlenül. Az ő pozíciójához hasonlóan húztam fel a lábam, hogy jobban szembe kerüljek vele. Most vettem észre, hogy az ingjén a legfelső lyuk üresen állt - rosszul volt begombolva az egész ingje. Elképzeltem Logant, ahogy az edzés után remegő kezekkel, oda sem figyelve gombolja az ingjét, és már kapja is fel a táskáját, hogy a termem elé siessen. Elmosolyodtam és lehajtottam a fejem, mert elpirultam a félmeztelen Logan gondolatára.

- Nincs barátnőm - mondta rekedtes hangon. Felpillantottam rá; megbánást láttam a szemében.

- Szakítottatok? - kérdeztem, pedig mondta, hogy hazudott.

Megrázta a fejét.

- Nem is volt barátnőm. Október óta nem.

- Aha - ráncoltam a szemöldököm, és próbáltam úgy tenni, mintha meglepődtem volna.

- Te tudtad? - döbbent le.

- Volt egy sejtésem - haraptam be az ajkam. Próbáltam leplezni az örömöm - nincs barátnője! Nem csalt meg velem senkit! A csókunk rövid volt, de igazi! -, de az már kiderült, hogy nem vagyok túl jó színész.

Féloldalasan elmosolyodott és félrehajtotta a fejét.

- És... meg tudsz nekem bocsátani? - komolyodott el újra.

Hmm. Bocsánatkérés elfogadva, bizalom megtagadva.

- Attól függ - válaszoltam megfontoltan. - Bízhatok benned? Honnan tudhatom, hogy többé nem fogsz hazudni?

Láthatólag megint elgondolkozott.

- Csak megígérni tudom. Nem akarok visszaélni a bizalmaddal, de ünnepélyesen megígérem, hogy mostantól csak az igazat mondom. Kérdezz bármit, őszinte leszek - tette a szívére a kezét és még ki is húzta magát.

Továbbra sem tudtam, hogy merjek-e bízni benne, de arra jutottam, hogy ezt csak akkor tudhatom meg, ha kipróbálom. Mindenkinek jár egy második esély, nem?

- Miért hazudtál? Miért löktél el magadtól szilveszterkor?

- Bepánikoltam - sóhajtotta. - Tudod, eddig sosem lett jó vége a kapcsolataimnak. Egy katasztrófa vagyok, Nina, de ezt már te is biztos észrevetted. - Félrenézett, a kisasztalt vizslatta. - Bármit megtennék, hogy megóvjalak magamtól. De ha valamire rájöttem ezalatt a három hét alatt, amíg nem láttalak, az az, hogy te óvsz meg engem magamtól. Te állandóan adsz és adsz, eljöttél értem Spokane-ig, minden ellenére, és én... Szóval... Sajnálom. Nem érdemelted meg, ahogy veled bántam. Te voltál a legkedvesebb hozzám, és veled voltam a legnagyobb paraszt. Sajnálom, Nina. Őszintén.

Az utolsó szavakat már egyenesen a szemembe mondta. Elemi erővel sújtottak le rám az érzelmei, az a szomorúság, ami áradt belőle. Úgy éreztem, mindjárt elsírom magam.

- Köszönöm - suttogtam elhalóan.

- Mit köszönsz? - kapta fel a fejét összezavarodva Logan.

- Hogy ezt elmondtad. Azt hittem... - elcsuklott a hangom, úgyhogy vettem még egy mély levegőt, hogy be tudjam fejezni a mondatot. - Azt hittem, hogy velem volt valami baj, hogy valami rosszat csináltam.

- Jézusom, Nina - fakadt ki Logan, és pillanatok alatt éreztem a karjait magam körül. - Nincs veled semmi baj.

Olyan közel csúszott hozzám a szürke kanapén, hogy ha kinyújtottam volna a lábam, egyenesen az ölében ültem volna. A hátamat simogatta, és nyomott egy puszit a hajamra.

- Nincs veled semmi baj - ismételgette halkan.

Éreztem, milyen gyorsan ver a szíve, és tudtam, hogy az enyém is legalább olyan tempóban dobog. Szorosabban öleltem magamhoz, és belélegeztem az illatát. Elgondolkoztam, hogy vajon ő érzi-e a tusfürdőm vagy a samponom virágos illatát. Én belőle határozottan valami férfias aromát éreztem; edzés után biztosan befújta magát.

Az egyik kezem a hátáról a tarkójára csúszott és beletúrtam az ottani tincseibe.

- Megbocsátok - suttogtam a fülébe. Egyszerűen nem tudtam rá haragudni. Nem ment.

Hirtelen elengedett.

- Megbocsátasz?

- Igen - vigyorogtam rá, centikről nézve gyönyörű szemeibe.

Csodálkozó, hitetlen, de boldog tekintete a szememről a számra siklott, majd vissza a szememre.

Aprót ráztam a fejemen.

- Korai? - kérdezte.

- Eléggé - tromfoltam le azonnal. Mégiscsak most vallotta be, hogy hazudott! Azért van bennem ennyi tartás... - Előtte... - nyújtottam ki a lábam, pont az ölébe, és hátradőltem. - Mindent tudni akarok rólad.

- Mindent? - emelte fel játékosan az egyik szemöldökét.

- Mindent - bólintottam magabiztosan.

- Úgyis most akartam elmesélni - mosolygott rám. Fogta a kezemet a sajátjában, és olyan aranyosan nézett rám, hogy elolvadtam. - De Nina... Ezt az egészet még soha, senkinek nem meséltem el. Még a szüleim sem tudnak mindenről.

- Köszönöm a bizalmadat, Logan - mosolyogtam rá vissza, és megszorítottam a kezét, aztán megint megöleltem.

Az első pár pillanatban csak gyorsabban vert a szívem, aztán szépen lelassult. Ott voltam, ahol lennem kellett.

Végül addig mesélt mindenféle emlékéről, amíg a szülei haza nem értek. Megismerkedtem velük, aztán tanulni kezdtünk, és végül hazakísért, mert anyuék felhívtak, hogy legalább vacsorára fáradjak már haza.

A pár perc séta alatt megfogtam a kezét (amelyik szabad volt, mert a másikban a csellómat cipelte), és búcsúzóul újra a karjaiba zárt.

- Jó éjt, Logan - suttogtam, és hagytam, hogy zsebre tett kézzel elsétáljon az utcai lámpák fényében.

_________

Sajnálom, Logan tényleg nem bízik meg senkiben, csakis Ninában. 😄

Nagyon közel van a történet vége. Félek, hogy elsírom magam.

xx, zitablack 💛
2017. 04. 23.