N I N A

Az ebédlő gyönyörűen ki volt díszítve; a héten már megismert csillámporos hópelyhek lógtak le a mennyezetről, és a csillárok is csak ilyenkor hatottak hangulatosnak. Hétköznap egyszerűen giccses volt, értelmetlen és nagyon nem praktikus, de ilyenkor sikerült feldobniuk a hangulatot. Az ebédlőasztalok szélre voltak tolva a falakhoz, és roskadásig megteltek letakart kajával. Az ételfelelős csoport diákönkormányzattól mindent megpróbált, hogy hűtve és frissen tartsák az élelmet, kíváncsi voltam, hogy idén ez mennyire sikerül. Másodikban Becca rávett minket, hogy mi is benne legyünk a csoportban, de egy évvel később már neki sem fordult meg a fejében.

Kézenfogva léptünk be az ebédlőbe Logannel - akarom mondani, a bálterembe -, bár csak a zenészek voltak bent, meg az elsősök.

Logan kezet fogott Austinnal, én meg a zongorás lánnyal beszélgettem, akivel a keringő zenéjét játszuk. Azt hittem, hogy az elsősök utoljára próbálják el a táncot a koreográfus számolására ("egy-két-há'-négy, szünet, és öt-hat-hét-nyolc, na még egyszer, egy-két-há'..."), de a nő teljesen kész volt. Még egyszer benyomta a zenét, most a hifiről.

- Az nem baj, ha most hallani és látni fogom? - súgta a fülembe Logan.

- Az nem számít - legyintettem. - Most legalább tudni fogod, hol rontok bele - vigyorodtam el.

- Dehogy fogsz belerontani, Nina - közölte a harmadikos zongorás lány, Sheila.

Csak sóhajtva megráztam a fejem.

- Mennyire izgulsz? - hajolt közelebb hozzám Sheila.

- Túlságosan - motyogtam. A gyomrom apróra szűkült, a torkom kiszáradt, a kezem izzadt és remegett.

- Én el szoktam képzelni a közönséget meztelenül - suttogta nekem, de Logan is hallhatta, mert elvigyorodott. Én meg felnevettem.

- Ne már - mondtam rázkódó vállakkal. - Nem fogom kibírni nevetés nélkül - vihogtam.

- Akkor próbáld meg elképzelni, hogy üres a terem, nincs bent senki. Csak te meg én - próbálkozott tovább Sheila.

- Oké. Megpróbálom - bólintottam rá végül.

- Na még egyszer utoljára - üvöltötte a koreográfus. Max pont akkor futott be, és megpillantottam Mackenzie arcát is. Enyhén szólva nem volt elragadtatva.

- Fél óra múlva kezdünk - lökte oda nekünk Max, amit Sheila, a hegedűs srác, Austin és a bandája tök nyugodtan fogadott. Én meg azt hittem, kiugrok az ablakon.

- Gyere, menjünk ki levegőzni - ragadta meg a kezem Logan.

- De ne vidd messzire, mert be kell hangolnia - szólt utánunk Sheila, mire Logan bólintott, és kivezetett az ajtón.

Semmit nem csináltunk odakint, csak néztük, ahogy néhányan megérkeznek a parkolóba. Még mindenki csak az aulába ment, az ebédlőt csak később nyitották meg a többieknek.

Amikor visszamentem, Logan még nyomott egy puszit a hajamra, odasuttogta nekem, hogy ügyes leszek, aztán elváltunk. Hangolnom és koncentrálnom kellett.

- Na jó, vegyük végig a műsort még egyszer - csapta össze a tenyerét Max, és megállt mellette a másik zenetanár, Ms Grundy is. Ők ketten vitték az egészet, na nem mintha a tíz perc műsor, plusz a keringő, plusz Austin bandája olyan nagy fejtörést igényelt volna. - Megnyitom az ünnepséget és köszöntök mindenkit.

Nagy szeretettel üdvözöllek titeket az Abraham Lincoln Akadémia téli bálján! A nyitó táncot idén is az elsős évfolyam mutatja be nektek, nem is váratnálak titeket tovább!

És Max egy széles kézmozdulattal megadta a jelet, hogy a táncolók beálljanak. Max bólintott nekünk, mire Sheila elkezdte játszani zongorán a Thousand Years című dalt. Hamar becsatlakoztam én is a csellóval, és a szemem sarkából figyeltem a keringőt.

A gyomrom megremegett, amikor megpillantottam néhány évfolyamtársamat a közönségben, így egy pillanattal tovább húztam a vonót, mint kellett volna. Lehunytam a szemem, és igyekeztem lenyugodni, és oda koncentrálni, ahova kellett. Eszembe jutott, amit Sheila mondott, úgyhogy elképzeltem, hogy ketten vagyunk a teremben. Mint ma, a próbákon, amikor Max kiment valahova.

És nem telt sok időbe, már el is vesztem a zenében. A gyönyörű dallamok mintha egyenesen előttem suhantak volna el, és fejben a dalszöveget énekeltem.

How to be brave
How can I love when I'm afraid to fall

Mosolyognom kellett a szavakon, még csellózás közben is.

I have died every day, waiting for you
But darling don't be afraid, I have loved you...

- Aztán Nina és Sheila lejön a színpadról - folytatta Max, amin kuncognom kellett, mert semmiféle színpad nem volt felállítva -, és átadom a szót az igazgatónak.

Én is nagy szeretettel köszöntök mindenkit az idei téli bálon! Az elsősök is kitettek magukért, ami a táncot illeti, és a diákönkormányzat is időt és energiát nem sajnálva dolgozott az iskola és a bálterem díszítésén, nem beszélve az ételekről és italokról, csak azért, hogy Ti jól érezzétek magatokat. Nagy tapsot kérek nekik!

És akkor felharsant a teremben a taps, az én agyam meg kikapcsolt. Ott álltunk az igazgató és Max mögött pár lépéssel, így nem beszélgethettem, nem csinálhattam semmit, azon kívül, hogy az iskolatársaim szemébe bámultam.

Egyedül Lucy-t szúrtam ki a második sorban (az ő húga keringőzött), rám is mosolygott, de sehol nem láttam Beccát, Jesst és Gingert. Logan is ott állt az első sor szélén, na, ő inkább vigyorgott, mint mosolygott. Lehajtottam a fejem, hogy a reakciómat ne lássa az egész iskola.

- Utána jön Andrew és Sheila.

Andrew az a tipikus szemüveges zenei zseni. Másodikos, de már most profi szinten hegedül, és ezt a darabot is úgy adta elő, olyan higgadtsággal és hozzáértéssel, hogy tátva maradt a szám. A srác lenyomta volna egyedül is az egészet, Sheila gyakorlatilag csak asszisztált neki.

- Végül Nina és Austin előadják a duettet, aztán pedig Austin zenekara átveszi a színpadot - fejezte be Max. - Mindenkinek világos?

A csellót gitárra cseréltem, és felültem az egyik bárszékre, amit Austin tett oda, a "színpad" elejére, a két mikrofon elé. Loganre pillantottam, aki csodálkozva figyelte az eseményeket. Nem, nem fogok énekelni, ne vágj ilyen képet - nevettem fel magamban.

Austinra néztem, aki bólintott, így lefogtam az első akkordot és elkezdtem pengetni a húrokat a kezemmel. A gitár nem volt egészen új nekem, de nem is volt annyira otthonosan ismerős sem, mint a cselló. Annyi szerencsém volt, hogy a cselló mellett nem volt túl nehéz megtanulnom játszani rajta. Furcsa volt, hogy vonó helyett csak az ujjaimmal dolgozom, de nem volt nehéz megszokni, szerencsére.

Már az első hangok a gitáron is ismerősek lehettek a diákoknak, aztán Austin elkezdett énekelni.

Waking up to kiss you, and nobody's there
The smell of your perfume still stuck in the air...

Na, most aztán kaptunk sikongatást. Austin elmosolyodott, kezében a mikrofont lejebb emelte és rámnézett. Én még gyűjtöttem az erőmet, hogy a közönség szemébe merjek nézni.

Niall Horan This town című száma főleg a lányok körében aratott nagy sikert, de ahogy Austin énekelt, a fiúknak nem lehetett semmi kifogása.

Végre elértünk a kedvenc részemhez...

If the whole world was watching I'd still dance with you
Drive highways and byways to be there with you
Over and over the only truth
Everything comes back to you

Austin a combján dobolt az egyik kezével, és végül én is fel mertem nézni a gitárról. Igaz, csak oldalra néztem Loganre, és látva a boldogságot az arcán azonnal visszakaptam a pillantásom a hangszerre. Hátulról előre indult a vastaps, néhányan a dalszöveget is elkezdték énekelni, és egyre többen csatlakoztak be a suliból.

Over and over the only truth
Everything comes back to you
Everything comes back to you

És vége lett a dalnak. Óriási tapsot kaptunk, a vigyort nem lehetett volna letörölni az arcomról.

- És most kezdődjön a buli! - kiáltotta Max a mikrofonba. Gáznak mondtam volna a szituációt, de valamiért ott, abban a pillanatban kicsit sem volt az. - Az este fellépői, akiket majd a DJ vált le, egyik diákunk, Austin Kane és a zenekara, a Triple Trouble!

Végre lebotladozhattam a "színpadról", egyenesen Loganhez, és hagytam, hogy szokás szerint kivegye a hangszert a kezemből és átöleljen.

- Iszonyatosan ügyes voltál. Gratulálok - suttogta a fülembe a fiú.

- Te észrevetted, hogy elrontottam? - motyogtam válasz gyanánt.

- A Thousand Years-ben? Igen - felelte, és eltolt magától. - De csak mert az arcodat figyeltem. Megrándult egy arcizmod - mosolyodott el. - De hamar összeszedted magad. Nem baj, Nina! Tök ügyes voltál! Nem is tudtam, hogy tudsz gitározni - tette hozzá, feltartva a gitárt, amit a zeneteremből kaptam kölcsön. Austinék hozzákezdtek az első dalhoz, úgyhogy aztán hangosabban kellett beszélnünk, hogy megértsük egymást.

- Nem is tudok - mosolyogtam halványan. - Játszottam már rajta, de az túlzás, hogy tudok gitározni. Most egy hét alatt kellett megtanulnom rajta ezt a dalt... Austin sem tud gitározni, mert ő dobol - mutattam a srác felé, aki nagyon beleélte magát valami modern pop számba.

- Akkor ezért kellett ennyit próbálnotok - bólintott Logan.

Lucy-nak intettem, hogy átöltözök, aztán rákulcsoltam az ujjaimat Loganére, és kiverekedtem magam a teremből.

- Csak nem zavart? - vigyorodtam el.

- Csak egy nagyon kicsit - viszonozta a vigyoromat.

- Barátnője van - jegyeztem meg.

- Komolyan? - döbbent le. - A kosarasok egész héten azzal szívattak, hogy te meg ő mit próbáltok.

Felnevettem.

- Pedig van. Ő volt az a lány az első sorban, aki úgy ordított, hogy azt hittem, elájul.

Logan válaszként felnevetett.

- Két perc - kaptam ki a kezéből a gitárt, és bezártam magam a zeneterembe, ahová korábban leraktam a ruhámat. Most jutott eszembe, hogy a csellót meg lent hagytuk, még azért is vissza kell mennem.

A függönyök el voltak húzva, teljes sötétség uralkodott volna a teremben, ha nem kapcsolom fel a villanyt. Gyorsan kibújtam a cipőmből, a farmeromból és a blúzból, és örültem, hogy egyedül is fel tudom húzni a ruhám cipzárát. Megigazgattam a hajam, szépen összehajtogattam a ruhámat és visszavettem a cipőmet. Aztán kaptam egy mini-szívrohamot, hogy hova lett a telefonom... Mivel nem akartam még egy táskát is cipelni a bálra, ezért Logannek adtam oda. Reméltem, hogy még mindig nála van.

- Vissza kell még mennem a csellóért. Jól otthagytam - húztam be magam után az ajtót.

- Menjünk - biccentett Logan, de láttam ám, hogy a ruhámat fürkészi.

A kezemet az övébe csúsztattam, de nem mertem a szemébe nézni. Idáig elhallatszott a zene az ebédlőből, csak úgy dübörgött az első emelet.

- A telefonom megvan még? - kérdeztem rá.

- Persze. Kéne? - húzta elő Logan azonnal a zsebéből.

- Nem, maradhat - legyintettem. Befordultunk a sarkon, és egyből megláttam a csellómat közeledni felénk. - Kösz, Max - vigyorodtam el, hogy utánam cipeli a hangszert.

- Szívesen, Nina. Menjetek, szórakozzatok kicsit - biccentett nekünk mosolyogva, aztán kikerült, és már megint csak ketten maradtunk a folyosón Logannel. Kintről semmi fény nem jött be, már rég lement a Nap, de a folyosói neonvilágítás sem volt rossz.

- Hallottad - intett a fejével Logan, aztán gyengéden húzni kezdett az ebédlő felé.

A zene továbbra is dübörgött, és a cipőm kopogását lehetett még hallani. Zavarban voltam, pedig annyiszor voltam már Logannel kettesben. Ez a bál valami más volt, mintha sok ember között lettünk volna kettesben, mintha nem ismertünk volna senkit.

- Szomjas vagyok - kiabáltam a fülébe az ebédlő ajtajában.

- Hozok inni - kiáltotta vissza. Csak intettem, hogy megyek vele, és törte az utat nekünk. Csak az ajtóban, meg a "színpad" előtt tomboltak sokan, a két oldalon, az asztalok mellett pedig olyanok ácsorogtak, akik ettek, ittak, vagy nem akartak táncolni.

Sóhajtva ittam bele valami Fantába, és egy pillanattal később majdnem Logan ingjére köptem az egészet, mert valaki hátulról átölelt.

- Ginger, te jó ég, tisztára megijedtem - fordultam hátra, mit sem törődve azzal, hogy Logan ivás közben próbálta visszafolytani a vigyorát.

- Baromi jó voltál! - fogta meg mindkét kezemet, én meg megint csak imádkoztam, hogy ne öntsem rá a poharam tartalmát. Csillogó szemekkel nézett rám, és boldogabbnak tűnt, mint valaha.

Ginger egy fekete, pánt nélküli ruhát viselt, ami a térdéig ért, és ugyanúgy fodros volt az alja, mint az enyémnek. A haja ki volt vasalva, ami az ő esetében furcsa volt, mivel alapból rövid hullámos haja van. Na jó, hullámos nekem van, de az tényleg nagyon enyhén hullámos. Az övé inkább a göndör felé hajlik.

- Köszönöm, Ginge - nevettem fel.

- Ügyi voltál! - támadt le hirtelen Becca és Jess két oldalról, nevetve megköszöntem nekik, aztán a barátaik is megveregették a vállamat.

- Menjünk táncolni! - kiáltotta Becca, és megragadta a csuklómat. Elbúcsúztam a félig teli poharamtól, és követtem a lányt.

Ez a "menjünk táncolni" annyiból állt, hogy tettünk pár lépést jobbra, és megálltunk a tömeg szélén. Aztán, mintha valaki parancsba adta volna, mindenki elkezdett ugrálni a zene ütemére, Austin bandájának a zenéjére. Vállat vontam, és én is becsatlakoztam hozzájuk az ugrálásba.

- Nagyon jól tolja a srác - biccentettem a színpadon lévő Austin felé, és Logan egyet értően bólogatott.

Egy kis kört alkottunk mi nyolcan, a karjainkat lóbáltuk a levegőben, néha üvöltöttük a dalszöveget, kiröhögtük Fleming direkt béna mozdulatait és csak jól szórakoztunk, összességében. Valamikor Lucy is megjelent, és miután gratulált és megölelt, ő is beállt táncolni.

- Mindjárt jövök - szakadtam el tőlük hirtelen, mert Mackenzie ment el mellettünk. - Mackenzie, nagyon jók voltatok! - kaptam el a lány karját.

- Nem is láttál a táncból semmit - vigyorodott el.

- De ha elrontottátok volna, azt észrevettem volna!

- Baromi jó a ruhád - fogta meg a szoknyám anyagát elbűvölve. Mackenzie-nél megszokottak az ilyen váltások, ha megunta a beszélgetést, simán áttér egy másik témára.

- Köszönöm. Neked meg tök jó a hajad - mutattam hullámos tincseire. Nem mertem hozzányúlni, mert még a végén leharapja a kezem.

- Helyes. Másfél órámba került - közölte, mire felszaladt a szemöldököm. - Majd talizunk, ha visszajöttél a sítáborból. Szia! - És már ott sem volt.

Visszaérve a többiek ugyanúgy voltak ott, mint ahogy hagytam őket, kivéve egy valakit.

- Logan?

- Szünetet tart - intett Lucy a kajás asztal felé, ahol, kicsit távolabb, ki is szúrtam Logant.

- Szia - léptem Logan mellé.

- Ez a tied. Láttam, hogy sajnáltad azt a Fantát - nyújtott oda nekem egy narancssárga folyadékkal teli poharat.

- Köszönöm - ráztam meg a fejem nevetve.

Megfordult, hogy a táncolók felé nézzen, és ő is beleivott a poharába, majd szinte egyszerre dőltünk neki az asztalnak.

- A hálaadási szünetben mesélted, hogy hova jelentkeztél egyetemre... - kezdett bele valamibe Logan, és arra várt, hogy bólintsak: emlékszem.

- Igen? - Fogalmam sem volt, hova akar kilyukadni. Amikor Logannel és a nővérével, Maddie-vel a Kerry Parkban voltunk ősszel, ilyesmiről beszélgettünk.

- Lehetséges, hogy én is jelentkeztem a British columbiai Egyetemre (Vancouver, Kanada) - bökte ki végül, mire csodálkozva néztem rá.

- Csak nem megtetszett ott valami szak? - érdeklődtem.

- Valami megtetszett - felelte sejtelmesen egy féloldalas mosollyal, és csillogó szemekkel.

- Istenem - örültem meg, és magamhoz szorítottam a fiút. - Annyira kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a jövő - sóhajtottam és elengedtem.

- Addig amíg ez kiderül... mit szólnál egy tánchoz? - nyújtotta a kezét Logan, mire elnevettem magam.

Letettük a már üres poharunkat, és ott, az ugráló tömeg szélén, a gyors, modern zenére a nyaka köré fontam a kezem, ő pedig az övét a derekamra, és ide-oda lépegettünk, mintha keringőznénk, mintha egyedül lettünk volna a teremben.

____________

Az elmúlt egy-két hétben alig írtam. Hiányzott. 💖

xx, zitablack💛
2017. 05. 11.