N I N A

- Szóval építészet - ráncoltam a szemöldököm, várva, hogy Logan megmagyarázza.

A bál után Logan hazahozott, és a kocsiban beszélgettünk még.

- Aha - bólintott. - Végülis, a fizika úgyis kell hozzá, és egy ideje apámmal rajzolgatok, hogy még összedobjak egy portfóliót.

- Nem kellett volna már leadni? - furcsálltam.

- Még van egy hónapom - vont vállat.

- Én is tudok segíteni, ha gondolod. Mármint nem biztos, hogy tudok, csak... megpróbálhatom. Elvégre minek járok akkor rajztanfolyamra - mosolyodtam el, és zavartan lesimítottam a ruhámat a combomon. Gyorsan belebújtattam a karom a kabátom ujjába, ami eddig csak a hátamra volt terítve.

- Igazából, az tök király lenne - bólogatott Logan.

- Ha visszajöttünk a sítáborból, úgyis lesz egy csomó dolgunk, hozzácsaphatjuk a portfóliódat is - vigyorodtam el. - De szerintem Ginger is szívesen segít, ő már megcsinálta a portfólióját és fel is vették... - hallgattam el hirtelen. Nem akartam most elszúrni a kedvem azzal, hogy Ginger jövőre New York-ban lesz. - Tényleg, mekkora szerencse, hogy a kanadai jelentkezési időszak még nem zárult le! Mi történt volna, ha nem jelentkezel a UBC-re (University of British Columbia, Vancouver, Kanada)? Akkor jövőre nem is mész egyetemre? - tereltem is a témát, de különben is érdekelt a válasza.

- Ja, kihagytam volna egy évet. De valószínűleg így is ki fogok, ha nem vesznek fel - vont vállat megint.

- Nem érzed úgy, hogy megtaláltad az igazit? - ráncoltam a homlokom. - Hogy igen, ez az, amivel foglalkozni akarok...

- Nem - rázta meg a fejét Logan, és maga elé nézett. - Soha nem voltam kiemelkedően jó semmiben - morogta, mintha magához beszélne.

- Nem baj az - mosolyodtam el halványan. - Én sem voltam, és én sem érzem, hogy ez az, amit életem végéig csinálni akarok. Illetve azt sem tudom, mi az az "ez" - rajzoltam macskakörmöket a levegőbe, mire Logan felnevetett. Már régen mondtam neki, hogy több szakra is jelentkeztem - marketingre, pszichológiára, médiára - és egyikkel sem tudom, hogy mit akarnék kezdeni.

- De akkor miért ragaszkodsz ahhoz, hogy járj jövőre egyetemre?

- Mert attól, ha még egy évet itthon töltök, nem leszek előrébb - magyaráztam. - Vállalnék valami munkát és ugyanúgy nem tudnám, mit akarok kezdeni az életemmel. Így legalább megyek valamerre, kapok esélyt arra, hogy ötletet szerezzek. - Most én vontam vállat.

- Ez így érthető - bólintott Logan, amint értelmezte a hallottakat.

Pár percig még ültünk egymás mellett szótlanul, aztán én törtem meg a csendet.

- Komolyan ilyenekről beszélgetünk a bál után? - nevettem fel a helyzet abszurditásán, és Logan is csatlakozott hozzám.

- Veled túl könnyű beszélgetni, bármilyen nehéz témáról - suttogta a fiú.

- Hmm, ez aztán szép bók volt - biccentettem, és az alsó ajkamat rágcsálva lehajtottam a fejemet.

- Tudom, hogy neked nincs szükséged a külsődnek szóló bókokra - mondta szórakozottan Logan.

- Miért?

- Mármint miért gondolom így, vagy miért nincs rájuk szükséged?

- Miért gondolod, hogy nincs rájuk szükségem.

- Egyrészt, mert mostanra szerintem te is tudod, hogy gyönyörűnek tartalak, másrészt pedig, mert tisztában vagy vele, hogy nem a külső a legfontosabb. Ezt a reakcióidból vettem le.

- Ja. Igazad van - rágcsáltam tovább az alsó ajkam. - Valahogy ez is most sokkal jobban esett, mintha egyszerűen azt mondtad volna, hogy gyönyörű vagyok. Nem mintha elhinném - fűztem hozzá, mire Logan már vette a levegőt, hogy beleszóljon. - De örülök, hogy te így gondolod - mondtam gyorsan. - Köszönöm a bált, Logan. Elég király volt - mosolyodtam el, és újra lehajtottam a fejem. - Jó éjszakát - köszöntem el, és kiszálltam az autóból.

Megtettem néhány lépést az aszfalton, mire újra ajtócsapódást hallottam.

- Nina - szólt utánam Logan, így megfordultam, ő pedig megölelt. Elvigyorodtam és automatikusan fontam köré a karomat. - Jó éjszakát - suttogta, aztán elengedtük egymást, én pedig besétáltam a házba.

Miközben vettem le a cipőmet és ledobtam a cuccom a kabátommal együtt, azon gondolkoztam, hogy vajon megbízhatok-e benne, azok után, ami történt. Csodálkozva vettem tudomásul, hogy eddig is bíztam benne. Különben miért beszélgetnék vele mindenféléről, anélkül, hogy egy pillanatra átgondolnám?

A szüleim már rég aludtak, de megkockáztattam a zuhanyzást, akkor is, ha felébrednek. Mire lemostam a sminkemet és minden csatot kiszedtem a hajamból, el tudtam volna aludni ültömben.

Leszaladtam még egy pohár vízért, na meg ha már ott voltam, megettem néhány kekszet is, és visszamentem a szobámba.

Aztán forgolódtam egy órán keresztül az ágyamban.

Egyszerűen nem tudtam elaludni. A telefonom hajnali fél kettőt mutatott, de én olyan éber voltam, mintha délután fél kettő lett volna.

Sóhajtva bekapcsoltam a wifit a telefonomon, és megnyitottam a youtube-ot, de felugrott egy messenger-ablak.

Logan üzenete: Ilyen későn ébren?

Elvigyorodtam.

Nina üzenete: Nem tudok aludni

Logan: Én sem

Csak vártam, hogy mit válaszol ezután, de a telefonom nem jelezte, hogy írna, úgyhogy elkezdtem a legújabb Zoella vlogot, hátha az elálmosít.

Logan: ...kerry park?

Nina: Hajnali fél 2 van 😂

Logan: És a hajnali 5 hogy hangzik?

Nina: Nem is olyan rosszul...

Logan: 5-re ott vagyok érted

Eljátszottam a gondolattal, hogy azt írta, "odavagyok érted"... Hirtelen bevillant az, amit Ginger mondott, amikor kimentünk a mosdóba. "Nyilvánvalóan oda meg vissza van érted! Melyik srác visz bárkinek kávét minden reggel és kaját minden délután?" "Biztos bűntudata van" - feleltem akkor Gingernek. Erre unottan nézett rám. "Ja. És ha nem érdekelnéd, szerinted lenne bűntudata?"

Nina: Oké 😊

Logan: Próbálj meg aludni addig egy kicsit

Nina: Nem tudok :/

Logan: Miért?

Mert egész este vele és a barátaimmal táncoltam, és fel vagyok dobva. Mert semmi másra nem tudok gondolni, mint az ő mosolyára, és a két szép szemére, ahogy rám néz, figyelmesen hallgat, vagy megdicsér, vagy tanácsot ad. Mert akárhányszor behunyom a szemem, az ő arcát látom magam előtt. Nem tudok elaludni, mert az elmúlt pár hónap jár az eszemben, a kedves, és nem olyan kedves szavak, amiket mondott. A rengeteg nevetés, együtt felfedezni Seattle-t, a korizás NYC-ben, amikor hazavitt a suliból, amikor átjött hozzám, mert beteg voltam, a sok tanulás együtt, a szilveszter, a csókja... Aztán hogy képes volt órákig beszélgetni velem a telefonon, hogy ne idegeskedjek, miközben vezetek. Az ölelései. Hogy mindent megpróbál jóvá tenni, hogy kávéval kedveskedik és fánkkal és pizzával. Az összes bátorítása, csillogó tekintete, mosolya.

És én ezért nem tudok aludni?

Ez csak egyet jelenthet.

Jajj nekem.

L O G A N

Nina üzenete: Talán azért, amiért te sem

A hátamon feküdtem az ágyamban, és a plafont bámultam, de amint megkaptam az üzenetet, az oldalamra fordulva nyúltam a telefonomért.

Amiért én sem? Azt nem hiszem...

Én azért nem tudok aludni, mert átkozom magam, amiért nem csókoltam meg Ninát.

Logan üzenete: Mire gondolsz?

Egy percig néztem a kis ikont, hogy Nina ír, de még mindig nem küldte el, hogy mit. Jól átrágta a válaszát.

Nina: Gondolkozom, pörög az agyam

Elmosolyodtam, pedig nem láthatta, és már írtam is a válaszom.

Logan: Ha úgysem tudsz aludni, akkor ennyi erővel élőben is beszélgethetnénk

Nina: ...
Nina: A Kerry Parkra gondolsz?

Logan: Majd meglátjuk

Nina: Oké, 10 perc múlva legyél itt értem

Logan: Megbeszéltük

Gyorsan felkaptam egy farmert, egy pólót, egy bő pulcsit és a cipőmet, és még csak nem is kellett halkan közlekednem, mert apa horkolása betöltötte a házat. Nem értettem, hogy anya hogy képes így aludni mellette, de ha nem alszik, akkor is jól jön a horkolás, mert így tuti nem hall semmi mást.

Hét perc múlva ott voltam Nináéknál.

Gyakorlatilag senki nem volt az utcán, a belvárosi elhelyezkedés ellenére furcsa csend volt. Igaz, az is alapból furcsa volt, hogy kertvárosi övezet van a belvárosban.

Kiszálltam az autóból és neki támaszkodtam az anyósülés felőli ajtónak, szembe Nináék házával. Végre kilépett, halkan kulcsra zárta az ajtót maga mögött, én pedig kihúztam a kezem a zsebemből és tettem két lépést előre.

- Szia Logan - köszönt suttogva, de vigyorogva, és amikor odaért hozzám, én egyszerűen...

Megcsókoltam.

Éreztem rajta a csodálkozást, hiszen nyilván meglepődött, és meg is fagyott, ahogy átöleltem a derekát. Aztán valami ösztön felülemelkedett rajta, mert a nyakam köré fonta a karjait, és visszacsókolt. Lehunyta a szemét, majd éreztem, hogy mosolyra húzódik a szája. A homlokomat nekidöntöttem az övének, és lefelé néztem a szemébe.

- Szia Nina - suttogtam, mire elnevette magát.

- Ezt meg minek köszönhetem? - kérdezte vidáman.

- Csak ezt bántam, hogy nem csókoltalak meg korábban. Emiatt nem bírtam aludni - vallottam be.

- Ja, szóval ennyi volt? Kihasználtál és most mész is vissza, hogy aludj egyet? - ugratott, mire én nevettem fel.

- Nem megyek sehova - nyomtam egy puszit a hajára, és magamhoz szorítottam a lányt. Az állát pont a vállamra tudta támasztani, de ő jobban szerette belefúrni a fejét a pulcsimba.

- Miért nem ezt csináltad a legelső alkalommal is? - kérdezte halkan, bár mivel a pulcsimba mormolta, alig tudtam kivenni. Vajon akarta egyáltalán, hogy halljam?

- Ne, kérlek ne - hunytam le a szemem megbánással. - Ne emlékeztess, kérlek. Hibáztam.

- Az volt a hiba, hogy megcsókoltál? - szakította ki magát hirtelen a karomból, és hátralépett.

- Nem, Nina, dehogy! - Már úgy éreztem magam, mintha magyarázkodnék. - Az volt a hiba, amit mondtam utána. Mégis melyik barom mond ilyet a lánynak, aki tetszik neki? "Barátnőm van" - mondtam gúnyosan, a levegőbe mutogatva az idézőjeleket. - Persze, Logan, mondd csak ezt annak a lánynak a szemébe, akinek a barátja akarsz lenni - csaptam a fejemre, és idegesen járkáltam ide-oda. - Mekkora idióta vagyok!

- Hé - termett mellettem Nina, és megfogta az egyik csuklómat, amivel a homlokomat ütöttem. - Nem vagy idióta - nézett rám biztatóan. - Csak egy nagyon picit - tette hozzá, az ujjaival mutatva a mennyiséget, mire elmosolyodtam. - Viszont, ha tetszem neked... És a barátom akarsz lenni... - kezdte egy bénán visszafojtott mosollyal. - Akkor miért nem éreztél így szilveszterkor? Mi változott?

- Én... nem akartalak megbántani - mondtam, ami egyszerre hangzott bocsánatkérésnek és magyarázatnak. - Sajnálom, Nina. Ha visszaforgathatnám az időt, megtenném. Fogalmam sincs, mit gondoltam - ráztam meg a fejem végül, összeroskadva a bűntudattól.

- Örülök, hogy most itt vagy - ölelt át Nina. - Hogy itt vagyunk. És tudod mit? Én nem forgatnám vissza az időt. Szilveszter óta... Erősebbnek érzem magam. Önállóbbnak. Ugyanakkor imádok minden percet, amit együtt töltünk - suttogta, mintha valami féltve őrzött titkot osztana meg velem.

Egyre szorosabban öleltem, nem akartam elengedni. Annyi minden után is itt volt, velem, képes volt megbocsátani és adni egy második esélyt. Ezt nem fogom elfelejteni neki.

- Tudom, hogy te soha nem fázol, de szerintem elég hideg van... - utalgatott Nina, mire azonnal elengedtem.

- Igazad van. Szálljunk be - biccentettem az autó felé, aztán kinyitottam neki az ajtót és beszálltam én is.

Nina összedörzsölte két tenyerét és rájuk lehellt. A kezem közé fogtam jéghideg ujjait, hogy melengessem egy kicsit. Fél kezemmel beindítottam a motort és feltekertem a fűtést, végig tartva vele a szemkontaktust. Az autó gyér belső fényeiben baromi fáradtnak tűnt, de a szemei éberen csillogtak.

- Te nem vagy éhes? - törte meg a csendet Nina hirtelen. Elvigyorodtam, és simítottam egy utolsót a kezén, mielőtt elengedtem.

- McDrive? - ajánlottam fel, mire nevetve bólogatott.

- Tudod merre kell menni?

- Ja, persze, már itt lakom vagy két hónapja - mondtam cinikusan, de tényleg tudtam az utat. - Szóval... a szüleid mennyire fognak megölni, ha megtudják, hogy elraboltalak? - érdeklődtem hétköznapi stílusban.

Nina felnevetett.

- Nem rabolsz el, magamtól jöttem - vágta rá.

- Remélem ezt mondod majd a bíróságon is - ugrattam, de ő csak nevetett rajtam.

Nináéktól három utcányira volt a legközelebbi McDonalds, úgyhogy pillanatok alatt odaértünk, főleg, mivel semmi forgalom nem volt.

- Ne menjünk be inkább? Meki szaga lesz az autódnak, ha itt eszünk - ajánlotta fel Nina, mire hálásan mosolyogva néztem rá, és leállítottam a motort az utcán. Nem volt nehéz helyet találni, csak egyetlen másik autó volt kint.

Rákulcsoltam a kezem az övére, és figyeltem az arckifejezését. Szélesen elmosolyodott, miközben tovább bámulta a földet, és megszorította a kezemet.

- Mit kérsz? - tettem fel a kérdést, amint beléptünk az épületbe. Hőség volt odabent.

Nina az ajkába harapott és elpirult; fogalmam sem volt, mi váltotta ki belőle ezt a reakciót.

- Lepj meg valamivel - legyintett végül, mielőtt rákérdezhettem volna.

- Mindjárt jövök, addig ülj le valahova - vigyorodtam el. Hiába, vele a közvetlen közelemben lehetetlenség volt komoly maradnom.

Most örültem csak igazán, hogy a bankkártyám és a telefonom nélkül sosem megyek sehova. Ki tudja, mikor lesz rá szükségünk, ezért a legfurább helyekre is magammal viszem ezt a kettőt; és ez most pont jól jött.

Két tálca kajával tértem vissza a lányhoz, aki kérdő tekintettel nézte, hogy mit szántam ebből magamnak.

- A maradék az enyém - jelentettem ki.

- Na neeem! - nevetett ki. - Együtt eszünk! Egyszerre.

- Oké - sóhajtottam. - Akkor... - mondtam, és közben átrendeztem a két tálcát. Sajtburgerek, sült krumpli, forró csoki, muffin, ásványvíz mind Ninának. Az én tálcámon egy kis sült krumplit hagytam magamnak.

- Nem vagy éhes? - húzta össze a szemét.

- Vehetek még kaját, ha nem lesz elég - vontam vállat. - Na, egyél - biccentettem mosolyogva.

Sóhajtott, és kibontotta az első sajtburgert.

- Miért pirultál el az előbb? Amikor azt kérdeztem, hogy mit kérsz - hajtottam félre a fejem.

Nina egy pillanatra abbahagyta a rágást, ráharapott az ajkára, és a burgerét fixírozta. Aztán megrázta a fejét és folytatta az evést.

- Ne már! - nevettem fel.

- Oké, oké - sóhajtott, és lenyelte a falatot. - De figyelmeztetlek, hogy nagyon nyálas!

- Halljuk - dőltem hátra.

- Azt kérdezted, mit kérek, nekem meg az első válasz, ami beugrott, az volt, hogy egy csókot - hadarta, riadtan kapkodva a tekintetét.

- Édes vagy - lágyult el a tekintetem.

- De? - vonta fel a szemöldökét, mert ő is érezte, hogy a mondatnak itt nincs vége.

- De bármikor megcsókolhatsz - vontam fel kihívóan a szemöldököm válaszul.

- Ez azt jelenti, hogy mi most...?

- Ezek szerint nem voltam elég világos odakint? - mosolyodtam el.

- Úgy értem, ne haragudj, de ezt nem igazán egy Mekiben képzeltem el - hunyorított, mintha utalni akarna valamire.

- Éhes voltál - nyílt tágra a szemem. Nem ezt akarta?

- Igazad van - bólintott végül.

- Igazam van?

- Éhes voltam - bólogatott beleegyezően.

- Oké, neked is igazad van - sóhajtottam.

- Igazam? - Most ő csodálkozott.

- Igen - zártam le a témát határozottan. - Szólj, ha be kell segítenem, ilyen tempóban sosem fog elfogyni - biccentettem vidáman a rengeteg kaja felé.

- Ami az enyém, az a tiéd is - tett egy nagy mozdulatot a két karjával, mutatva, hogy szívesen osztotik. Aztán mosolyra rándult a szája széle, mire elnevettem magam, és elvettem tőle egy sajtburgert. - Pláne, mivel te fizetted az egészet - tárta szét a karját "ami igaz, az igaz"-stílusban, mire hangosan felröhögtem. - Nem vagyok hozzászokva az evéshez hajnali háromkor, tudod? - mosolygott halványan.

- Látom - fintorodtam el, mire Nina kinevette az arckifejezésem. - Ezután Kerry Park? - kérdeztem kicsit később.

- Mi vonz téged annyira a Kerry Parkban? - kérdezett vissza a lány nevetve.

- A kilátás - vágtam rá gondolkozás nélkül.

- Oké, benne vagyok - bólintott, hálásan nézve rám, aztán belekortyolt a forró csokijába.

____________

A következő pedig az utolsó rész lesz.😢
Több, mint 40ezer megtekintés, és 5ezer csillag.
Imádlak Titeket, köszönöm szépen 💕

xx, zitablack 💛
2017. 05. 19.