N I N A

Kedd.

Reggel élénken másztam le az emeletről, ugyanis már megint Logannel álmodtam. Ahányszor rágondoltam, sürgősen el kellett mosolyodnom és a pulzusom is azonnal felgyorsult.

- Már vagy tíz perce egy fekete BMW parkol a ház előtt - mondta apa, csak úgy megjegyzésképpen, félvállról, miközben átkapcsolt egy másik csatornára.

- Tessék? - torpantam meg. - Miért nem szóltatok hamarabb? Vagy miért nem hívtátok be? Mármint Logant, nem a BMW-t - poénkodtam, de senki nem értékelte.

- Én kimentem hozzá - szólt anya. - De azt mondta, hogy megvár és nem akar zavarni. Szóval nem kell sietned - nevetett fel.

Mi a franc - motyogtam magamban, de azért igenis gyorsan toltam be a reggeli joghurtomat valami vaníliás péksütivel.

Amikor kiléptem az ajtón, Logan udvariasan kiszállt, hogy segítsen berakni a cuccom. Azért megnéztem volna, hogy kiszáll-e szakadó esőben - szerencséjére most még a Nap is átsütött a felhőkön.

- Miért van nálad a csellód? - érdeklődött, miközben bezárta a hátsó ajtót a hangszerre.

- A héten minden nap lesz órám, mert pénteken lesz a nagy fellépésem, ugye. Basszus, elfelejtettem mondani! - álltam meg hirtelen, már a kilincset fogva.

- Semmi baj, megvárlak - mosolygott rám.

- De előtte meg korrepetálnom kell - sóhajtottam. - Sokkal később fogok végezni... Ó - szóltam értelmesen, amint beültem.

- Vettem neked kávét. Ez most valami mogyorós latte akármi, remélem nem vagy rá allergiás - nézett rám egy pillanatra, de megráztam a fejem. - Gondoltam, ne unj rá a karamellásra.

- Ez nagyon figyelmes volt tőled. Köszönöm - csodálkoztam, és beleittam a starbucks-os papírpohárba.

- Szívesen - villantotta rám a fogait, aztán lejjebb tekerte a rádiót, feljebb a fűtést, és besorolt a forgalomba. Komolyan még azt is látta, hogy megborzongtam a kinti hidegtől?

- Nagyon finom.

- Szóval korrepetálsz valakit? - köszörülte meg a torkát.

- Aha, van egy elsős lány, akit Blake rám bízott. Mackenzie-nek hívják, és Blake mondta, hogy hasonló a baja az enyémhez. Mármint, nem voltam én mindig ötös matekból. Abból, amit Mackenzie-ék most vesznek, konkrétan kettest kaptam. Csak összeszedtem magam és most itt vagyok - vontam vállat. Épp megálltunk a pirosnál, a suli előtti utolsó sarkon, és a rádióban pont azt mondták, hogy egész héten ilyen szép idő lesz. - Te tudsz síelni vagy snowboardozni? - kérdeztem hirtelen.

- Aha, snowboardozni egy kicsit - felelte csodálkozva.

- Jövő héten lesz a sítábor, már hirdetik egy csomó ideje, de én is most fizettem be az utolsó részletet a múlt héten, van még szabad hely a buszon. Nincs kedved jönni? - hadartam gyorsan, miközben már beértünk a suli parkolójába, és Logan megállt az első szabad helyen.

- És hova mennénk?

- Mt. Baker. Fent van északon, nagyon közel a kanadai határhoz. Két és fél óra az út, de tuti jó a hó. Jó lesz! Kérdezd meg a kosarasokat, közülük is jönnek páran - győzködtem, mert tényleg örültem volna ha eljön. Oké, nem csak önző okok vezéreltek: szerintem neki is jót tett volna egy hét kikapcsolódás.

- Még beszélek a szüleimmel, meg ilyenek.

Ja, igen. Lehet, több információt szeretett volna annál, hogy "jó lesz". Mondjuk, hogy mennyibe kerül, mikor megyünk, mikor jövünk... Na mindegy.

- Oké. Taylor edzőt is megkérdezheted, ő is jön velünk - közöltem. Közben már rég kiszálltunk a kocsiból, és a bejárati ajtó felé tartottunk. Kaptunk néhány furcsa pillantást, ami annak szólt, hogy ő hozott suliba, de nem foglalkoztam velük.

- Köszi - bólintott hálásan. - Te síelsz vagy snowboardozol? - kérdezte gyorsan, amikor beléptünk a töri terembe.

- Snowboard - vigyorogtam rá, és leültem Ginger mellé.

Szünetekben és francián megbeszéltük, hogy addig tényleg inkább hazamegy, amíg én korrepetálok és csellózok, és felhívom, ha jöhet értem.

Most jöttem csak rá, hogy hogy el lettem kényeztve...

- De nem megy, Nina, nem érted? - A gondolataimból Mackenzie éles hangja rángatott ki. Adtam neki egy feladatot, de már megint úgy dobta vissza, hogy alig pillantott rá.

- Mackenzie, fejezd már be a hisztit - masszíroztam meg az orrnyergemet, és próbáltam minden lelki erőmet összeszedni.

Gyerekesen összefonta a karjait és fújtatva hátradőlt, csak azt bizonyítva, hogy hisztizik.

- Mi bajod van? - kérdeztem, mert már nem tudtam elmenni mellette. Ha valami ennyire nem hagyta gondolkozni, akkor ott valamit tenni kellett.

- Most is próbán kéne lennem. A párom egy bunkó, botlábú fasz. Nélkülem egy lépést sem tud tenni, én meg anélkül, hogy rá ne lépne a lábamra. Mi fogjuk elrontani az egész táncot, annyira érzem - emelte a tekintetét a plafonra, aztán a kezével eltakarva az arcát valami nyöszörgést hallatott.

- Hát, próbálj vele többet - tanácsoltam bénán, mert meglepett a kifakadása. Ráadásul egyáltalán nem ilyen problémára számítottam.

- De a matek meg fontosabb, mint az a hülye tánc - intett a matek füzete felé.

- Az oké, de ha ennyire kikészít, nem tudsz a matekra koncentrálni. Én itt leszek jövő héten is, illetve na, akkor pont nem, mert akkor lesz a sítábor, de szóval azt akarom mondani, hogy a bál a héten van, a matek meg megvár. Oké?

- Oké - fújta ki a levegőt, amit végig bent tartott, miközben beszéltem. - Na jó, akkor ezt az utolsó feladatot még beszéljük meg, negyedóra múlva úgyis menned kell csellóra - szedte össze magát, és újra visszatért a füzetéhez. - Hé, ez nem egy derékszögű háromszög?

- De igen - vigyorodtam el, mert elértem a célomat. Mackenzie koncentrált, és ment is neki. - Látod, hogy csak figyelned kell? - löktem meg a karját vidáman.

- Előbb legyen meg a megoldás - morogta, belemélyedve a füzetébe.

Tíz percbe telt, de sikerült rávezetnem a megoldásra.

- A héten még találkozunk valamikor?

- Csütörtökön ugyanígy? Úgyis elvetted az óráimat Maxtől - nyújtotta ki rám a nyelvét.

- Hé, nem csak neked kell gyakorolnod a bálra - tettem fel a két kezem, amivel azt üzentem: "Ácsi!". - Te jövő héten jössz a sítáborba?

- Isten őrizz - ijedt meg, mire felnevettem.

- Oké, akkor az lenne a legjobb, ha összeszednék neked feladatokat, ugye? Hm, nem tudom, hogy lesz-e még erre is időm a héten - gondolkoztam el, de Mackenzie felhorkant. - Mi van?

- Hogy lesz-e időd? Kérlek. Időd nem "van", hanem csinálsz. Mert arra van időd, amire akarod, hogy legyen, nem? Jajj, ne már! - reagálta le összezavarodott arckifejezésem. - Hamarabb néznéd meg egy sorozat egész évadát, minthogy az én matekommal foglalkozz, nem?

- Te mindent jobban tudsz, ugye? - szűkült össze a tekintetem.

- A matekot például nem - vont vállat. - De azt igen, hogy több vizet kéne innod. Eléggé ki van száradva a bőröd.

- Na, kösz - nevettem fel hitetlenül.

- Csak gondolkozz rajta, oké? Csütörtökön találkozunk, most meg rohanj csellózni - biccentett, miközben pakolta össze a cuccát.

- Köszi, neked is jó próbát - mosolyogtam rá, és elindultam a folyosón, kezemben a gordonkával, amit Logan kocsijából vettünk ki egy órával ezelőtt.

A cselló most nem csak egy óráig tartott, szóval igencsak örültem, hogy sikerült hazaküldenem Logant. Plusz negyven perccel később viszont fel tudtam hívni, hogy lassan végzek.

- Cselló? - kérdezte Logan, aki pont lendületes léptekkel jött felém, amikor kiléptem.

- Most nem viszem haza, tuti nem gyakorolnék otthon, leszakad a kezem - nyújtogattam az ujjaimat fájdalmasan. - Most csak te fogsz írni, mára elegem van.

- Hoztam neked valamit - nyomott a kezembe egy papírzacskót.

Megtorpantam a kihalt folyosó közepén.

- Te fánkot hoztál nekem? - kukkantottam bele, majd gyorsan visszanéztem a fiúra. Féloldalasan mosolygott, a keze a zsebében. Biztos voltam benne, hogy a fánk nem volt olyan édes, mint ez a srác itt előttem.

- Gondoltam, megéheztél, régen volt már az ebéd - válaszolta kedvesen.

- Köszönöm szépen, Logan. Ez már megint nagyon figyelmes volt tőled - közöltem, és igyekeztem nem elolvadni a padlón.

- Nagyon szívesen - bólintott. - Gyere, odakint már sötétedik.

És tényleg, már sötét volt, mire hozzájuk értünk.

Azon agyaltam, hogy talán tényleg túlvállaltam magam a héten. Végülis, már megint valami este nyolc körül estem haza vacsira. Pont elegem volt mindenből és csak alvásra vágytam.

De tetszett, hogy a napom Logannel indult és végződött. Meg tudtam volna szokni.

Szerda.

Próbáltam nem beleélni magam abba, hogy Logan jön értem Ginger helyett, hátha csak egyszeri alkalom volt. De hiába tudtam az eszemmel, ha a szívem nem tudta felfogni: reggel csak úgy kidobott az ágy. Rekord sebességgel készülődtem el, aztán amikor felkaptam a táskám, meghallottam a BMW motorjának jellegzetes morgását.

Lent anyukám folyamatos nevetése volt az alapzaj, amire én elfogyasztottam egy tányér rántottát pillanatok alatt.

- Tudom, hogy szereted a rántottát, de szerintem ez nem a kajának szól - törölgette már a könnyeit.

- A szerelem fura dolgokat képes tenni az emberrel - bölcselkedett apa, mire vágtam egy pofát.

- Nina, éhes leszel már egy óra múlva - szidott le anya, amikor felálltam, ezzel befejezettnek nyilvánítva a reggelit.

- Akkor elviszek valami energiaszeletet, vagy hogy hívják - másztam be gyorsan a kamrába, aztán minden ételt és innivalót belegyömöszöltem a táskámba.

Anya sóhajtva nézte, aztán odaszólt apának a nappaliba.

- De megnőtt már!

- Na sziasztok - iszkoltam ki gyorsan, behúzva magam mögött az ajtót.

Logan nem szállt ki, aminek most örültem, mert végképp a Twilight-ban éreztem volna magam, ha még rám is zárja az ajtót, aztán átkocog a túloldalra.

- De jó kedve van valakinek - mosolygott rám, amikor bepattantam mellé. Nevetve vállat vontam. - Ma teát hoztam, anyu csinálta, külön neked - biccentett a papírpohár felé. - Nagyon megkedvelt - tette hozzá.

- Ez nagyon cuki tőle! Te jó ég! Collinséknál a kedvesség családi hagyomány? - ittam bele a teába, le sem véve róla a szemem. A bal kezét kinyújtva a kormányon pihentette, és most megfeszült ültében, és kibámult maga mellett, a bal oldali ablakon. A haja ma is nemtörődöm kócos volt, az arca halványan borostás.

- Bárcsak az lenne - motyogta halkan.

- Nem kötötted be a nyakkendődet - közöltem.

Csodálkozva lepillantott magára, aztán rámnézett.

- Elfelejtettem.

Úgy tűnik, nem csak én siettem nagyon ma reggel.

- Gyere, megcsinálom - tettem le a teámat, és mutattam neki, hogy hajoljon közelebb.

Így nagyon közel volt az arca az enyémhez, amit egy idióta mosollyal nyugtáztam.

- Köszönöm - köszörülte meg a torkát, aztán kiengedte a kéziféket, és már úton is voltunk.

- Szívesen - mondtam, és újra ittam a teámból, hogy elrejtsem a mosolyomat. Valami gyümölcsös volt egyébként, én barackosra tippeltem.

Szótlanul utaztunk amúgy, csak a rádió biztosította, hogy ne öleljen körül minket a csend.

Amikor kiszálltunk, akkor jutott Logan eszébe valami.

- Megyek a sítáborba - nyögte ki.

- Komolyan? Aaa, nagyon király lesz, tényleg! Jó, minden este van buli a kajáldában, de alkohol nincs, felügyelet van, és nem kötelező a részvétel. Gondolom, kitaláltad, hogy nem azért megyek - nevettem fel a hadarásom után.

- Ja, Ryanék is említettek valami ilyesmit - vakarta meg a fejét.

- Igen, Ryan is jött volna, ha nem töri el a kezét - húztam el a számat szomorúan. Szerencsére Jesst nem kellett győzködni, hogy ennek ellenére is jöjjön. A négy lány közül még Lucy volt kapható a tábor ötletére. Ginger rosszul van minden téli dologtól, rossz a vérkeringése és állandóan fázik. És Beccát sem lehet elcsábítani, pedig ő tud is síelni, de egyedül egy jacuzzi hangzana vonzónak számára.

- A kosárcsapat nagy része ott lesz - biccentett Logan. - Taylor edző közölte, hogy a saját kezével fojtja meg, aki meg mer sérülni - vigyorodott el Logan.

- Hűha. Én nem szórakoznék vele - nevettem.

A mai nap is úgy alakult, hogy Logan edzésen volt, amíg én csellóztam, aztán még egy fél órát kellett várnia rám. Már nagyon elegem volt az egész hangszerből, na meg az összes dalból, amit elő kellett adnom. Max meg sem próbált nyugtatni, mert az az álláspontja, hogy ezt ki kell bírnom. Mellette nem panaszkodhatok és még csak pofát sem vághatok. Nem a semmiért választott, igenis meg kell mutatnom, hogy meg tudom csinálni.

- Fuuu, de elegem van - fakadtam ki, amint kiléptem az ajtón. Mert Logan nem Max.

- Mi történt? - csodálkozott, ahogy elviharzottam mellette, de könnyedén utolért.

- Állandóan a dal megy a fejemben, a kezem szétmegy és baromira izgulok! Ráadásul nem léphetek fel a báli ruhámban, abban nem tudok csellózni! - magyaráztam, mint valami idegbeteg, miközben trappoltam le a lépcsőn.

- Hé, hé, Nina! Állj meg, hé! - fogta meg a karom hátulról. Még csak az aulában jártunk, de maga felé fordított és átölelt. - Nyugi - simogatta meg a hátam. - Meg fogod oldani, oké? Te is tudod, Max is tudja és én is tudom. Meg tudod csinálni és meg is fogod. De ha sírni van kedved, az én vállam itt lesz.

Csak elmosolyodtam és belefúrtam a fejem a vállába. A nyaka köré fontam a karom, miután ledobtam a táskám, a kabátommal együtt.

- Amúgy megint hoztam fánkot - suttogta, mire az idióta vigyor már megint kiült a fejemre.

Csütörtök.

Annyira izgultam, hogy már nem tudtam rá hasonlatot. Tartottam magam, de alig vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek, és mehessek snowboardozni.

Logan autója már megint ott állt az utácn, de most lazán nekidőlt a jobboldali ajtónak, és ahogy közelebb értem, egy virágcsokrot húzott elő a háta mögül.

- Eljönnél velem a bálra? - kérdezte köszönés nélkül, reményteli szemekkel. - Nem randi, ha nem szeretnéd, csak egy bál, tánc, ennyi. Az lesz, amit te akarsz. Egy estére... lennél a párom?

- Igen! - vigyorogtam, mire boldogan átadta a fehér virágokból álló csokrot. Beleszagoltam, míg ő kinyitotta nekem a kocsiajtót. Megállt ott, mire rávetettem magam. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm - suttogtam a vállába. Automatikusan fonta körém a karjait, de nem mondott semmit - az utóbbi napokban már túl sokszor hallottam, hogy szívesen.

- Ma vaníliás latte-t hoztam - mondta helyette, amikor a helyünkön ültünk.

Ahogy vigyorogva belekortyoltam az innivalóba, míg elindultunk a suliba, minden izgalmam elszállt. Már éreztem, hogy a helyemen vagyok, és hogy bármi történik, meg tudok birkózni vele.

_________

Egy Logant mindenkinek, please 🙈😄

xx, zitablack 💛
2017. 04. 25.