Mikor Jungkook reggel felébredt, semmire sem emlékezett az éjszakából. Amit furcsállott, hiszen azelőtt mindig aggasztó részletességgel éltek benne az emlékképek. Most azonban semmi ilyesmi nem volt. És ez egyszerre aggasztotta és nyugtatta meg a fiút. Kibotorkált a konyhába és megivott két pohár vizet is. Eszébe jutott Yoongi, úgyhogy lábbujjhegyen settenkedve belesett a nappali ajtón. Yoongi a kanapén feküdt, de már nem aludt. A hátán feküdt és a telefonját nyomkodta.

-Jó reggelt - köszönt neki Jungkook, mire Yoongi kissé összerezzent.

-Jó reggelt - dörmögte végül.

-Jól aludtál? - kérdezte tőle, közelebb lépve hozzá.

Yoongi mintha hezitált volna egy darabig, majd nyitotta a száját, de végül be is csukta.

-Mondd csak - szólalt meg végül. - Te mindig így alszol éjszaka?

-Ezt hogy érted? - rökönyödött meg Jungkook.

-Nem emlékszel? - most Yoongin volt a megdöbbenés sora.

Jungkook csak a fejét rázta.

-Álmodban...nevettél - ejtette ki Yoongi a szavakat megfontoltan. - Nem is akárhogy. Én bírom a horrorfilmeket, de ember, ez még nekem is sok volt - vakarta meg a tarkóját idegesen nevetgélve. Jungkook lefagyva, lemerevedett végtagokkal állt az ajtóban. Szó szerint kővé dermedt a sokktól. - És egész végig valamiről magyaráztál, hogy valaki nem segített, te meg leestél, de egész végig nem voltál magadnál. Eléggé para volt.

Jungkooknak a torkára forrt a szó. Nem elég, hogy hirtelen az egész álma beugrott neki és filmszerű élességgel kúszott be az agyába, még azt az információt is meg kellett emésztenie, hogy ő volt az, aki nevetett, az az ördögi, túlvilági hang. Végig saját maga volt.

-Ne...nekem most ki kell mennem - motyogta Jungkook és kikóválygott a fürdőbe. A vécé fölé görnyedve addig öklendezett, míg az összes addig megivott vizet ki nem hányta. Miután már semmit sem tudott kihányni és csak erőtlen öklendezésre futotta az erejéből, a hátát a csempének döntve zihált kifulladva. Undorodott magától, az egész helyzettől, az álmától és főleg attól, hogy kezdte elveszíteni a józan eszét.

-Hé, minden oké? - guggolt le mellé Yoongi, a vállára téve a kezét. Persze Yoongi is tudta, hogy valami nagyon nincs rendben, de a legtöbb amit tehetett, hogy ottmarad Jungkook mellett és támogatja.

Jungkook alig észrevehetően megrázta a fejét és mikor belenézett Yoongi szemébe, és látta benne a kétségbeesést és talán mélyen némi félelmet is, egyszerűen elsírta magát. Az arcát a kezébe temette és a vállai tehetetlenül rázkódtak. Megállíthatatlanul zokogott.

Yoonginak fogalma sem volt, mit kéne tennie, ugyanannyira tanácstalan volt, mint Jungkook. Nem igazán tehetett mást, minthogy mellé üljön, a fejét simogassa és nyugtatni próbálja, ahogy az éjjel tette.

Több, mint tíz percen keresztül ültek ott, mire Jungkook zokogása szipogássá enyhült.

-Shajnhálom - Ez volt az első szó, ami elhagyta az ajkát, miután kissé megnyugodott.

-Ugyan mit? - kérdezett vissza Yoongi a suttogásnál is halkabban. Jungkook azonban tisztán hallotta. Olyan tisztán, mintha egyenesen a saját fejéből szólna. - Mi történik veled, Kook? - kérdezte Yoongi, ezúttal egy fokkal hangosabban.

-Nem tudom - rázta a fejét Jungkook, miközben a pulcsija ujjába törölte az orrát.

-Elmondod, mi ez az egész?

-Nem tudom, képes vagyok-e rá - motyogta Jungkook megdörzsölve a halántékát. A feje sajgott és lüktetett a sírástól.

-Jól van, én megértem. De remélem tudod, hogy bármi történik, én itt leszek. Nekem elmondhatsz bármit, jó? - Jungkook aprót bólintott és megeresztett egy hálás mosolyt. Jobb barátot nem is kívánhatott volna magának. - Jól van. Fel tudsz állni?

Jungkook Yoongi minden ellenkezése ellenére bement az egyetemre. Addig is, míg ott van, elterelődnek a gondolatai. Legalábbis ezt hitte. Mikor ugyanis bement a laborba, enyhe pánikhangulat tört rá, ahogy eszébe jutott, mit kért tőle Jimin. Nagyot nyelve ült le a megszokott helyére és idegesen fészkelődve pásztázta körbe a termet. A gyógyszer, amit Jimin kért, a hátsó üvegszekrényben volt elzárva, a kulcs pedig a tanári asztal fiókjában van. Ilyenkor, rendes órán lehetetlenség lenne megszerezni, mert a tanár végig ott van. De hétvégén, gyakorlaton, el lehet terelni a figyelmét. A gyakorlat nem volt kötelező, csak egyfajta segítség a vizsgáikhoz, és a tanszékről bárki feliratkozhatott rá. Jungkook azelőtt csak párszor járt rajta, Yoongi pedig még soha, tehát legalább előtte nem kell majd titkolóznia szombaton.

-Jó reggelt! - lépett be a professzor, mire az osztály egy emberként köszönt vissza. - Mielőtt elkezdjük az órát, lenne egy bejelenteni valóm. Mint azt tudjátok, a szombati nap a gyakorlaté. Az eheti gyakorlat rendhagyó lesz. Iskolánkba látogat ugyanis városunk neves gyógyszerésze, Kim Wooyoung - a név említésére zúgolódás támadt az osztályteremben és még Yoongi is fellelkesült, pedig őt elég nehéz lázba hozni. Egyedül Jungkook ült mozdulatlanul, maga elé meredve. - Magával hozza a fiát is - folytatta a professzor -, aki maga is gyógyszerésznek tanult az egyetemünkön, ahogy azelőtt nagyrabecsült édesapja is. Mint azt bizonyára tudjátok, betegsége miatt az idei évtől magántanulóként folytatta tanulmányait, de még így is iskolánk kiemelkedő tanulója és büszkesége. A kutatólabor fáradhatatlanul dolgozik egy gyógyszer előállításán, ami gyógyír lehet a betegségére, vagy annak enyhítésére szolgálna, jelenleg ugyanis sajnálatos módon nem áll ilyesmi rendelkezésünkre. Nektek, gólyáknak, ezúttal lehetőségetek nyílik bekerülni Mr Kim kutatócsapatába gyakornoknak, amennyiben megjelentek a szombati gyakorlaton és kiemelkedő teljesítményt nyújtotok - a professzor elégedetten bólintva nézett végig a felbolydult osztálytermen. - Aki szeretne, óra után nálam iratkozhat fel. Most pedig... - azzal belekezdett az órába.

-Baszki, Kook, ez kibaszott nagy lehetőség - zsongott be Yoongi. - Ugye feliratkozunk? - bámult Jungkookra csillogó szemekkel.

-Fel - Jungkook szinte öntudatlanul ejtette ki a száján a szót, fejben ugyanis teljesen máshol járt. Ennyit az egészről, szombaton az egész labor nyüzsögni fog a diákoktól, és ha valóban itt lesz a legnevesebb gyógyszerész cég alapítója is, Jungkooknak semmi esélye sem volt. Sürgősen beszélnie kellett Jiminnel.

Odakint ismételten hóvihar tombolt, méghozzá a kegyetlenebb fajta. Jungkookot majdnem visszafújta az egyetemre. Igazi öngyilkos merénylet volt ilyen időben odakint mászkálni, de Jungkook nem tehetett mást, ha el akart jutni a színművészeti karra Jiminhez. Az úton átkelni kész mutatvány volt, Jungkook nem látott semmit és nem is hallott semmit a fülében zúgó széltől. Többször is majdnem elütötték, mikor az úton kellett átmennie, de valahogy sikerült eljutnia az egyetem kapujához. Mikor belépett, megkönnyebbülten fújta ki a levegőt és pár percig csak az előtérben álldogált, hogy kellően felmelegedjen.

Nem is tudta merre induljon, ezért megkérdezett valakit, hátha ismeri Jimint és tudja, merre van.

-Park Jimin? - kérdezett vissza a magas, szőke srác.

-Igen. Másodéves.

-Ja igen, megvan - csettintett. - Azt hiszem hátul van a színpadnál. Gyere, megmutatom - intett, mire Kook követte.

Hosszú folyosók tömkelegén át vezetett az útjuk, mire elértek egy nagy, kétszárnyú ajtóhoz.

-Azt hiszem próbálnak - szólt a fiú megtorpanva az ajtó előtt. - De ha minden igaz, pár perc és végeznek. Így is bent vannak már három órája - csóválta a fejét. - Menj be nyugodtan - intett Jungkooknak, mire ő megköszönte a segítséget és elköszönve a fiútól belépett a terembe.

Olyan volt, mintha egy igazi színházban lenne. Hatalmas nézőtér és színpad terült el előtte. A színpadon egyszerre hatan voltak, a nézőtéren pedig további öt ember ült. Jungkook amilyen csendben csak tudott beült az egyik hátsó sorba és a színpadot kezdte fürkészni Jimin után kutatva. Mivel elég messze ült, nem látott tisztán, de végül sikerült felismernie. Balról a negyedik volt.

-Jól van - hangzott fel egy parancsoló hang a nézőtérről. - Jia, téged meghallgatnálak mégegyszer, a többiek mehetnek - tapsolt kettőt, mire egy vörös hajú lány kivételével mind elhagyták a színpadot. - És Jimin - szólalt meg újra, mire Jimin megtorpant a lépcsőnél és hátrafordult. - Legközelebb ne forduljon elő ilyesmi, különben kénytelen leszek leváltani téged - Jimin bólintott, majd lesétált a színpadról a többiek nyomában.

Jungkook félt, hogy esetleg egy hátsó kijáraton távoznak és elszalasztja Jimint, de szerencsére nem így történt. Így mikor a fiú odaért mellé, felállt a székből és utána szólt.

-Jimin! - Jimin hátrafordult és egy pillanatra mintha értetlenség és ellenszenv ült volna ki az arcára, de az olyan gyorsan eltűnt, hogy Jungkooknak ideje sem volt észrevenni.

-Szia - köszöntötte. - Hát te mit keresel itt?

-Beszélnünk kell - nézett Jungkook a szemébe komolyan. Jimin arca elkomorult és megragadta a fiút a könyökénél. Elrángatta a színpad mellett, amin a lány gyakorolta a szövegét és belökte Jungkookot egy ajtón, ami egy kelléktárnak bizonyult, legalábbis amennyire Jungkook fel tudta mérni, az volt.

-Mi az? - fonta keresztbe Jimin a karjait a mellkasa előtt és szinte képes lett volna csupán a tekintetével felnyársalni Jungkookot.

-A gyógyszerről van szó - suttogta Jungkook meggyötörten.

-Mi van vele? - kérdezte Jimin idegesen.

-Nem tudom megszerezni. Egyszerűen képtelenség. Túl sokan lesznek, túl sok a szemtanú.

-Nem érdekel! - ordította el magát Jimin, mire Jungkook ijedten hátrahőkölt és nekiütközött a háta mögött álló felmosóvödörnek. Sosem látta még Jimint ilyennek. Teljesen kifordult önmagából. - Azt mondtad megszerzed, megígérted. - Most már nem kiabált, sokkal inkább hangzott csalódottnak és kétségbeesettnek és...és megtörtnek. - Nagyon fontos lenne. Életbevágó - szipogta. Jungkooknak pedig azonnal megesett rajta a szíve.

Fél karral átölelte a fiút és a hátát simogatva suttogott a fülébe.

-Megpróbálom megoldani valahogy, rendben? Megteszem, miattad.

-Köszönöm, Kookie - motyogta Jimin. - Tudtam, hogy számíthatok rád. Te vagy a legjobb.

Egy utolsó, szoros ölelésbe vonta Jungkookot, majd eltolva magától egy puszit nyomott a szájára.

-Most mennem kell - mondta. - Megígértem valakinek, hogy segítek gyakorolni a szövegét. Szombaton találkozunk - szorította meg Jungkook kezét, majd kisétált az ajtón.