szürke & pillangó

Rey kedvtelenül sétált a hideg, szürke utcán. Fehér fülhallgatója ezúttal kizárt bármilyen tényezőt, ami körbevette. Nem volt aznap kedve iskolába menni, pedig nagyrészt szeretett sétálni reggelente. Azonban azon a napon valami nem stimmelt vele, már amikor belenézett a tükörbe a mosdókagyló felett, mintha egy egészen más Reyt nézett volna farkasszemet vele. Beszürkült, valamikor ragyogó zöld szemei fáradtan pislogtak vissza rá, pár nappal az előtt még mogyoró csillagként táncoló szeplői is csak apró, matt pontok voltak bőrén. A lány úgy érezte az egész világ vesztett színéből körülötte, valami megváltozott. Mind ez pedig pár nap alatt történt volna? Talán, vagy talán megint az vette kezdetét, mint pár évvel ezelőtt. Lehetséges, hogy Rey megint a széthullás útjára lépett? A lány megrázta a fejét, ez nem lehetett igaz. Ő erős volt és mindig tartotta magát, nem volt szüksége senki másra. Főleg nem Ben Solora, még Rose-ra sem volt szüksége, megvolt ő egyedül is. Boldogult, nem félt a magánytól, nem is értette miért állította ennek az ellenkezőjét néhány napja Bennek. Hazugság volt... Az lett volna?

Szemerkélt, már hajnalban kezdte. Az ég is szürkén fodrozódott a lány feje felett, London felé magasodva. Nem lehetett még ebből tudni, hogy nagy vihar lesz-e belőle. Egyenlőre egészen békésen hullottak alá a hideg cseppecskék. A hónak nyoma sem volt és előreláthatóan egy ideig így is kívánt maradni. Rey léptei egészen csendesek voltak, két kezével a táskájába kapaszkodott, így haladt úti célja felé. Fáradt szemei csak az utat figyelték, a mellette elhaladó autók sem nagyon kötötték le a figyelmet. Füleiben szóló békés dallamokra figyelt, valahogy ki akart szakadni a valóságból. Gondolkodott. Úgy mindent végiggondolt, ami történt az elmúlt hetekben. December közelgett és Rey tanácstalan volt. Örülnie kellett volna kedvenc ünnepe közeledtének, de valahogy karácsony közelsége sem tudta annyira felvidítani. Egy idő után azonban, mikor meglátta a nagy, fehér épületet csak egy mondatot kezdett lejátszani fejében újra és újra. "Tudom, hogy te sosem tudnál engem szeretni." Hihetetlenül idegesítették ezek a szavak, de már kiirthatatlanul ott voltak koponyájába vésve. Nem volt helyük Rey fejében, talán nem is ahhoz a szervhez tartoztak.

Igaz volt ez? Rey sosem lenne képes szeretni Bent? Volt egy akadály, amit még ő maga sem tudott mi volt, valami köztük állt és ez annyira fájdalmasan feszítette Rey mellkasát. Ennyire különböztek volna? Vagy csak nem akarták egymást szeretni és csak ennyire tiltakoztak ellene? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel volt tele a lány feje egész délelőtt. Nem is tudott figyelni az órákon. Talán mégis szüksége volt Ben Solora az életében, mint ahogy annak idején is volt. Ahogy annak idején is szüksége volt arra, hogy felébressze őt az önző, gyerekes világából. Erről lett volna szó? Vagy arról, hogy Rey már egészen apró korában kedvelte Ben Solot, mielőtt még egyáltalán ismerte volna? Annak ellenére is, hogy ezt sosem adta a másik tudtára.

***

Rey egy évvel jár Ben alatt, viszont mikor először tűnt fel életében még csak az általános padjait koptatta. Majd később ugyan abba a középiskolába kerültek, egy London melletti kisvárosban. A két gyerek viszont sosem barátkozott egymással. Talán egyszerűen csak nem találtak közös nevezőt, az egyetlen amin osztoztak az Lisa Wonner volt, Rey legjobb barátnője és Ben akkori 'szerelme'. Rey mindig is tökéletesnek látta barátnőjét, a nála két évvel idősebb lányt, akinek hosszú, gyönyörű, hullámos vörös haja, meleg, barna szemei és tökéletes mosolya volt. Rey úgy gondolta, ő sosem lesz ilyen szép. Később mikor  aztán Lisa az osztálytársaival kezdett több időt tölteni Rey teljesen kirekesztettnek érezte magát. Sosem volt annyira barátkozós típus, főleg nem a korabeliekkel, az idősebb gyerekekkel mindig jobban kijött. Mielőtt még azonban nem romlott meg a kapcsolata annyira a két lánynak rendszerint tartottak ottalvós estéket. Lisa ilyenkor gyakran mesélt neki egy bizonyos Benről, még mikor Rey csak általánosba járt. Arról a szerény, fekete hajú, kávészín szemű fiúról, akivel olyan jól érezte magát mindig Rey barátnője. Lisa pedig sikeresen telebeszélte Rey fejét Ben Soloval. A gyerek lelkű kislány pedig még így ismeretlenül is egészen megkedvelte azt a Ben Solot, talán túl magasak is voltak az elvárásai vele szemben. Viszont Lisa pontosan tudta, hogy Rey ábrándozik Benről és ezt ki is használta.

- Gondolod, hogy Bennek bejövök? - kérdezte ártatlanul mosolyogva Lisa. Rey megvonta a vállát, úgy tett mintha nem érdekelné a dolog. Ledőlt a lila ágyra és a plafont kezdte nézni, melyre csillagok voltak felragasztva.

- Neked bejön Ben? - kérdezett vissza Rey.

- Nem tudom... talán - válaszolt Lisa. Rey sóhajtott és hasára helyezte kezeit, az igazság az volt, hogy már kicsit elege volt ebből a témából. Még csak végzős volt az általános iskolájában, nem igazán izgatta a szerelem, úgy gondolta bőven ráér még, vagy legalább is ezzel próbálta elterelni a saját gondolatait. Plusz Ben Solot csak kétszer látta, akkor is elég messziről. Bár az ő képzeletében elég élénken élt, úgy képzelte el, ahogy Lisa leírta őt. Majdhogynem tökéletesnek.

- Nagyon kedves, de szerintem nem az én esetem és ráadásul fiatalabb is nálam, ami furcsa lenne - beszélt tovább Lisa, pontosan tudta, hogy barátnője fejében milyen gondolatok cikáznak kijelentéseire. Rey elgondolkozott ezen, elgondolkozott azon, hogy miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie, de igazság szerint egyáltalán nem is akarta, hogy Lisa kedvelje Bent. Egyáltalán.

- Talán elhívhatnám a bulira - vetette fel boldogan az ötletet a vörös hajú lány. 

- Nekem mindegy -  mondta csendesen Rey. Pedig ha tehette volna felvillanyozva ült volna fel az ágyon, végre találkoztatott a híres Ben Soloval, akiről már annyit hallott. Azonban semmi sem úgy alakult, ahogy a kis Rey elképzelte és azzal a születésnapi bulival vette kezdetét a kettejük közti viszály. 

***

Mikor Rey végzett a cukrászdában nem is nézett Benre úgy rohant ki az épületből, mintha menekült volna előle. Aznap egészen sokáig volt bent, kint már sötétedett is, a fények felgyúltak néhány kirakatban az utcasorokon. Úgy érezte ha nem menekül el onnan akkor elsírja magát. Ben viszont szinte azonnal kapcsolt és magára kapva fekete vászonkabátját sietett a lány után. Ahogy kilépett az utcára és a csengő jelezte, hogy nem csak ő távozott, Rey megtorpant. Pontosan tudta, hogy ki jött utána, de nem fordult meg, képtelen volt a másikra nézni. Az eső eközben még mindig szemerkélve fogta őket körbe.

- Rey... - szólt halkan és szomorkásan a férfi. 

- Azt hittem megbeszéltük, hogy békén hagyjuk egymást - beszélt Rey kissé nehézkesen, még mindig háttal állt Bennek. Néhány esőcsepp végiggurult puha arcán. Nagy, fájdalmas levegőt vett és egy pillanatra lehunyta szemeit.

- Ilyenről nem is volt szó - emelte fel a hangját Ben miközben közelebb lépett, csak meg akarta érinteni a lányt. Magához ölelni, egyszerűen csak érezte, látta rajta, hogy valami iszonyatosan mardossa belülről.

- De én ezt szeretném, azt szeretném, ha békén hagynál! Ha végre kilépnél az életemből... Miért kellett egyáltalán visszajönnöd? Minden rendben volt, amíg nem jelentél meg. Mi az istenért találkozgatunk egyáltalán? - fakadt ki Rey és szemei megteltek könnyekkel, ahogy végre szembenézett a férfivel. Ben arcán fájdalom és meglepettség váltotta egymást.

- Utállak Ben Solo! Mindig is utáltalak és ezen nem tudsz változtatni a jó magaviseleteddel! És tudod mit? Igazad van, soha a büdös életben nem foglak tudni szeretni! Utálom, hogy ilyen kedvesen viselkedsz velem! Gyűlölöm, hogy szeretsz és, hogy valahol mégis képes vagyok ezt viszonozni! - folytatta Rey, de szavai már kiabálásba torkolltak. Kétségbeesetten el akart szakadni Bentől. Ben fájdalmasan hőkölt vissza, nem voltak szavai. Rey szíve majd meghasadt mikor a férfi szemeibe nézett. Könnyei megindultak, versenyeztek az hűvös esővel.

- Utállak! Ki nem állhatlak, bárcsak soha ne is találkoztam volna veled! - adta meg a végső döfést Rey.

- Mit akarsz ezzel Rey? Hogy én is így érezzek? Mert én képtelen vagyok és ezt te is tudod - beszélt végül csendesen és megbántottan Ben. Az eső egyre jobban esett, lassan eláztatta Ben haját, fehér barackszín bőrére fekete hullámok tapadtak.

- Bárcsak utálnál, mint ahogy akkor tetted - szólt fojtott hangon Rey. 

- Bárcsak soha ne ismerted volna Lisat és engem! Miért nem tudsz most is csak átlépni rajtam? - vágta hozzá a szavakat a férfihoz.

- Rey  - szólt meglepetten a férfi.

- Te azonnal utálattal néztél rám, az első pillanattól fogva, annyira szerelmes voltál abba a ribancba. Utálom Lisat is és téged is, de téged talán még jobban, mert úgy tettél mintha csak a megvetésedet érdemelném. És tudod az idők során én is meggyűlöltelek így, úgy gondoltam rád, ahogy te rám. Ezt csak magadnak köszönheted - Rey már sírt. Minden, amit éveken keresztül magában tartott végre hagyta, hogy felszínre kerüljenek. Mintha nem is magát hallotta volna, teljesen kifordult abból a Reyből, akit éveken át formált, hogy olyan legyen amilyen. 

- Én... - próbált megszólalni a férfi.

- És én nem érettem miért nem érek neked semmit... É-és most azt várod tőlem, hogy a karjaid közé ugorjak és boldogan éljünk, amíg meg nem halunk? Részben te voltál az, aki miatt majdnem véget vettem ennek az egésznek, te juttattál ide Ben Solo! Én lennék a legboldogabb ember, ha hagyhatnám, hogy szeress... D-de már nem bízok benned. Azt akarom, hogy csak tűnj el az életemből! - csuklott el végül a lány hangja és megfordult, hogy minél gyorsabban hagyhassa el a helyszínt. Ben nem szólt a felismerés szíven ütötte. Azonban Rey képtelen volt elmenni csak így.

- De tudom, hogy én is bántottalak és tudom, hogy mindketten hibásak vagyunk. El kell végre fogadnunk, hogy nekünk nem közös az utunk - szólt ismét, még utoljára, majd eltűnt a záporban Ben könnyes szemei elől. 

Haja már egészen az arcára tapadt, szemei a sírástól vöröslöttek és ruhái is vízzel szívták meg magukat mikor végre hazaért egy hosszabb buszút után. Hangosan nyitott be a lakásba, az ajtó kilincse a falnak ütközött. Ledobta a táskát a földre és ismét úrrá lett rajta az a szívfájdalom és a düh. Az apró asztalhoz sétált és felkapott egy porcelán tányért róla, majd teljes erejéből a földhöz vágta. Majd egy másikat is, hogy aztán a nagy csörömpölések követően zokogva rogyjon a padlóra. Hüppögése szívbemarkolóan töltötte be a kis lakást. Rose rémülten rohant ki barátnőjéhez.

- Jézusom Rey... Mi történt? - guggolt le mellé.

- É-én... - kezdett bele, de könnyei nem nagyon hagytak utat szavainak. 

- Semmi baj, semmi baj - ölelte magához vigasztalón barátnőjét Rose.

- Anya haldoklik Rose - nyögte ki végül a lány.

- Úristen... kislány - szorította még erősebben magához az összetört lakótársát Rose

- É-és úgy érzem egy részem nem tudja nem szeretni Bent... Mintha mégis szükségem lenne rá és ez kibaszottul fáj, el akarom engedni... d-de nem megy - sírta a lány a másik vállába.

- Ha gondolod, maradhatok még egy darabig, nem olyan sürgős a költözés.

- Jó - suttogta elveszetten Rey.

***

Rey a villájával szórakozott a szépen megterített asztalnál. Nem ismert senki, aki meg volt hívva kivétel persze Lisat, de ő természetesen felé se fordult mióta megérkeztek az első vendégek, Lisa új barátai. Mindenki ismert mindenkit csak ő nem, kirekesztettnek érezte magát, bár nála ez az érzés már nem volt idegen. Mindenki beszélgetett kivéve őt. Unottan támasztotta fejét kezével az asztalon. Olyan szép napsütéses idő volt, így az egész születésnapi berendezést kint állították fel a kertben, ott nyüzsgött mindenki, Rey számára mégis elég eseménytelen volt. Azonban pár perccel később megérkezett maga Ben Solo, akiről Rey már annyit hallott, akit úgy képzelt el akár egy igazi lovagot (az ő lovagját). Első látásra nem is csalódott, fekete, hosszúra meghagyott haj, sápadt bőr, szép rózsaszín, formás ajkak. Csak egy valami nem stimmelt: szemei nem kávébarnák voltak, hanem egészen borostyánosak, volt bennük zöld, olyan fiatalzöld. Nem volt ideál arca, különlegesen volt jóképű, de Reynek pont, hogy ez tetszett a fiúban. Tudta, hogy a legtöbb lány biztos nem érte rajong a legjobban, de neki ez is tetszett benne. Titkon remélte, hogy Lisa sem rajong érte annyira és Ben sem Lisaért. Gyomrában kék pillangók bontogatták selyem szárnyaikat, mikor tekintetük találkozott. A fiatal fiú elmosolyodott, Rey először nem is hitte el, amit lát. A mosolya olyan kedves volt, és ez csak neki szólt. Rey kissé szégyenlősen mosolygott vissza. De amilyen mesebelinek is tűnt ez az álmodozó, naív kis Rey számára, annyira hamar is szakadt vége. Lisa azonnal odalépett Benhez, szinte egymagasak voltak, akkoriban még Ben nem volt olyan termetes, de Rey még akkor is apróbb volt nála. A vörös lány azonnal enyelegni kezdett vele, füle mögé tűrte, előre megfontolt mozdulatokkal a gyönyörűen ragyogó haját és mogyoróbarna szemeit villogtatta a fiúra. Rey csak arra tudott gondolni, hogy ő soha nem lesz elég Bennek, sosem lesz ilyen csinos. Az ő haja csak rövid volt és egyszerű, világosabb barna, a szemei meg csak pont, hogy zöldek és szerinte nem vonzották a tekintetet sem, ő kicsi volt és esetlen és nem is öltözött olyan lányosan. Csalódottan figyelte a két középiskolást, amikor észrevette, hogy Lisa néha felé tekint. Tudta, felismerte ezt a nézést, Lisa azt ellenőrizte, hogy neki mennyire esik ez rosszul. Reyt kirázta a hideg, Lisa mindezt csak azért csinálta volna, hogy őt rossz helyzetbe hozza? Tudta, hogy Lisa nem volt a leghűségesebb barátja sosem, de úgy gondolta vele ezt sosem tenné meg. Úgy tűnt azonban mégis megtörténik. Rey szomorúan és egyben felháborodottan állt fel az asztaltól, magával vitte a poharát, ami a kedvenc üdítőjével volt tele. Haza akart menni. Megindult Lisaék felé de olyan dühösen fordult volna be mellettük, hogy nekiment Bennek.

- Héj, te taknyos! - förmedt rá Ben azonnal, de mintha ahogy meglátta volna ki rohant neki megbánta volna szavait. Reynek ez azonban egyáltalán nem tűnt fel.

- Jobban is odafigyelhetnél Rey - szólt rá Lisa is. Rey korábbi ötlete a sima bocsánat kérésről valami másba fordult át.

- Kapjátok be! - vágott vissza és a piros üdítő a két idősebben landolt. Egyikőjük sem szolt, le voltak sokkolva. Rey pedig szinte futva hagyta el a keretet, könnyekkel telt szemekkel. Innentől Lisa mindent megtett, hogy ott tegyen neki keresztbe, ahol csak lehet. Mert az a lány úgy érezte ennek az egész incidensnek ő volt az áldozata, megalázták őt a saját születésnapján. Természetesen a Rey ellen irányuló utálat Benre is ráragadt, hisz Lisat ezek után mindenben követte, pedig a lány sosem viszonozta érzéseit, melyek idővel ki is hűltek. Azonban ez a történet, Ben és Rey szemszögéből is teljesen más háttérérzelmekkel és történéssel ment végbe. Az igazság bonyolult dolog, mindenkinek megvan a maga története, a maga igazával.