azúr & cián

(valamiféle halovány tenger)

Finn gyanúsan fordult munkatársa felé.

- Ti most flörtöltök? - nézett hol egy messzebbi asztalnál ülő, talpig feketébe öltözött férfire, hol a láthatóan kissé zaklatott Reyre. 

- Mert akkor elég furán udvarolsz másoknak - jegyezte meg kicsit szórakozottan, láthatóan ő élvezte a helyzet furcsaságát. A vendéghullám már egészen leapadt, nem is volt már kit kiszolgálni, mindenki helyet talált magának és rendelését fogyasztotta.

- Shhh! Te hülye vagy? Mi van ha meghallja? - könyökölt barátjába a lány és szégyenlősen bújt az egyik polc mögé.

- Mondjuk akkor talán végre erőt veszel magadon és beszélsz vele - tárta szét a kezeit Finn, számára olyan egyértelműnek tűnt ez a dolog és Reyt ez idegesítette. Mégis, hogy gondolta, hogy majd csak oda fog hozzá menni és csevegni annyi minden után. Egyébként sem tudott semmit a kapcsolatukról. 

- Nem, te ezt nem érted! - csattant fel a lány és inkább a karácsonyi díszeket kezdte rendezgetni. Még a tegnap kedvesen kéklő muffinok is ciánkéken ültek a polcokon, mindenki Benhez akarta őt zavarni ezen a világon.

- Most is téged figyel, egész kedves alaknak tűnik... Na jó ez nem teljesen igaz, kicsit ijesztő, de biztos kedves... legalább is veled tuti - beszélgetett magával Finn és egy teljesen hirtelen ötlettől vezérelve nagy lendülettel intett a békésen kávézó Ben felé. Ő először csak megilletődötten nézett vissza, majd egy bizonytalan mozdulattal viszonozta a gesztust. Rey arca égetően borult vörösbe, de a világért sem akart szemkontaktust felvenni az ismerős vendéggel.

- Mondd te normális vagy!? - szorított rá Finn kezére dühösen Rey, a fogai közt sziszegte a szavakat. 

- Most, mi bajod van? Legalább lesz indokod odamenni hozzá - értetlenkedett Finn és most szinte egyszerre pillantottak a szegény, zavarodott Ben felé, aki láthatóan kezdte elég kellemetlenül érezni magát. Csak feszengve kavargatta az italát, amit csak feketén ivott. Rey nagyot nyelt, ahogy az ő szemeit találta meg, mintha tőle kért volna magyarázatot erre az egészre, amit neki esze ágában sem volt elmagyarázni. Hiába azúrlott mögötte olyan mesébe illően a kinti égbolt és tűnt át a kék szín a fekete hajszálain... NEM! Ezzel nem segített magán Rey.

- Finn, nem te ezt nem érted... Én nem mehetek csak oda hozzá. Elég rázós, közös múltunk van, nem hiszem, hogy szívesen látna - magyarázta a lehető legcsendesebben.

- Ahhj istenem! Nem az óvodáskori sérelmeiteket kell megbeszélnetek. Menj oda és szedd fel! Egyértelműen látszik, hogy mindketten be vagytok indulva egymásra. Szedd már össze magad Rey! - bátorította barátját Finn.

- Mi? - talán ezt a kérdést már maga Rey sem tudta mire tette fel.

- Csak nézz rá! A csávó csak arra vár, hogy beszélgess vele te bolond. Nézd azokat a kiskutya szemeket! - próbálta még mindig felnyitni barátnője szemét Finn.

- De... - kezdett volna bele az újabb tiltakozásba a lány.

- Semmi de! Majd én állom a frontot - Ezzel a lendülettel ki is lökte Reyt a pult elé. Úgy tűnt Finn megelégelte kollégája ügyetlenkedését. Mivel majdnem az egész cukrászda már rájuk figyelt (az emebrek szeretik a drámát) így Rey kénytelen volt összeszedni magát és megindulni Ben felé, aki úgy tűnt, már teljesen elvesztette a fonalat. Kihúzta a férfi előtt a kis széket és helyet foglalt előtte, azt se tudta, hogyan kezdje, nem még, hogy miről fognak beszélni. Így csak egy ideig figyelték egymást, körbeölelte őket a szelíd kék és a fehér puha keveréke.

- Szia! - mosolygott Ben, mintha egy nevetést próbált volna visszafojtani. Beleszólva a lágy helyzetbe.

- Szia! - tűrte zavarában füle mögé haját Rey. Az igazság az volt, hogy Reyt csak azért érintette ilyen szörnyen Ben jelenléte, mert a fejében folyamatosan a házibuliban történtek játszódtak le. Újra és újra a kínos viselkedésével szembesítette önmagát. Meg akart szabadulni attól az érzéstől és remélte, hogy azzal együtt Ben Solotól is meg tud majd válni. Hát, végre belekezdett. A semmiből előtört hirtelen önbizalma és felkönyökölt az asztalra.

- Figyelj Ben! Nagyon sajnálom, ahogy a bulin viselkedtem veled. Meg úgy amúgy mindent - kért bocsánatot, mindenért, amit ellene vétett valaha. Mintha egy kő esett volna le a szívéről abban a pillanatban. Ben halványan elmosolyodott, mely reakció lassan egy elégedett mosolyba fordult. Ben összefonta maga előtt karjait és hátradőlt a székben. Rey értetlenül várakozott a válaszára. Valami eszement ötlet fogalmazódott meg a férfi fejében.

- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen az igaz Rey - jelentette ki kicsit kihívóan, a vele szemben helyet foglaló elég nagy meglepetésére. Kedve lett volna valami frappáns beszólással eltüntetni az arcáról azt az idegesítő mosolyt, de neki dolga volt a konyhában.

- Szóval, megbocsájtasz? - kérdezte türelmetlenül a másikat. Szemei nagyra nyíltak, a fénylő zöld íriszek, majdnem eltántorították Bent az eredeti céljától, de végül tartotta magát.

- Ez nem így működik - állta a sarat Ben. Állta Rey egyre jobban elsötétedő tekintetét.

- Hát jó, de akkor ne lássuk egymást többé - szorította ökölbe az asztal alatt egyik kezét a lány. Ha ideges volt így próbálta visszatartani kikívánkozó dühét, azonban halvány sértettsége ellenére nem állt fel az asztaltól.

- Jó! Legyen így! - egyezett bele Ben és mint akit az egész nem érdekel többé nyúlt a kihűlőben lévő kávéja felé. 

- Oké! - tolta ki maga alól a széket Rey, hogy felállhasson és zaklatottan elviharozhasson. Azt sem tudta mit érezzen pontosan a düh és egy apró csalódottság kavargott benne.

- Mikor végzel? - szólt utána a férfi, aki orra alatt mégis mosolygott. Rey megtorpant de nem fordult vissza, nem is akarta, hogy Ben lássa a hatalmas meglepettségét, ami kiült arcára. Rey nagyot nyelt gondolkozni sem volt ideje.

- Egy másfél óra múlva...

- Megvárlak - mondta egészen csendesen Ben. Rey még pont, hogy hallotta.

- Oké - egyezett bele Rey, hangjában még egy kis haraggal és végre megindult a pult felé.

- Látod? Mondtam - vigyorgott Finn munkatársára.

- Válts, én megyek a konyhába csomagolni! - fordult be barátja mögött a csapóajtón Rey. Senki sem látta de egy picur mosoly futott ajakira, ahogy a melegebb helységbe lépett. Olyan különösen érezte magát, az egész nagyon különös volt. Tengerkék pillangók cirógatták az ember bíbor hasfalát.

***

 Úgy volt, ahogy Ben mondta, ő ott várt, nem mozdult egészen Rey munkaidejének végéig. Mikor pedig a lány kilépett indulásra készen egy pillanatig sem habozott, felpattant és az oldalán indult meg a kijárat felé, kicsit mintha félt volna, hogy Rey csak úgy otthagyja őt. Bár, Rey úgy tett, mintha észre sem vette volna azért mégis a szeme sarkából ellenőrizte, hogy jön-e.

- Te tényleg megvártál - kezdte a párbeszédet Rey kissé unott hangsúllyal. Mintha nem örült volna a másik társaságának. Ben úriember módjára tárta ki Rey előtt az ajtót és engedte előre.

- Köszönöm - mondta csendesen Rey és kilépett a hideg levegőre.

- Hiszen mondtam, hogy megvárlak. - A két fiatal egymás oldalán indult meg a kis, szürkésfehér utcán. 

- Szóval, mit szeretnél? Azt hittem mi végeztünk egymással - fonta egymásba karjait mellkasa előtt és így sétált tovább, miközben egy pillanatra maga mellé sandított, a feketébe öltözött alakra. Kint már pezsgett az élet a hideg ellenére is, bár gyalogosokból nem volt túl sok, a járművek ellepték a főutat, ahová pár perccel később kifordult a két fiatal. Elég érdekesen festettek egymás mellett. Ben a magas feketébe öltözött, fekete hajú férfi és Rey az alacsony, világosszürke ruházatban, aranybarna hajjal sétált mellette. 

- Igen végeztünk... - kezdett bele Ben, mire Rey felháborodottan fordult felé. Már teljesen össze volt zavarodva.

- Mi van? - vonta össze szemöldökeit Rey.

- A régi éneink végeztek egymással, látni sem akarják egymást. A gonosz kis Rey és tuskó kis Ben - magyarázta Ben. Rey a cipői elé vezette tekintetét, eszébe jutott, hogy mennyi gonoszságot csináltak egymással gimiben. Kicsit szégyellte is magát.

- Elég nagy köcsögök voltak - morogta orra alá Rey.

- Tudom és sajnálom - mondta csendesen Ben és közelebb lépett a lányhoz, hogy karjaik súrolják egymást. Rey ajkaira egy apró, kissé szomorkás mosoly ült ki és kicsit balra dőlt, hogy vállával megbocsájtón lökjön egy aprót a mellette sétálón.

- Oké - egyezett bele Rey. Ben megtorpant, Rey kissé meglepetten vette észre, hogy már nincs balján senki. Visszafordult.

- Tegyük úgy mintha a mai nap lett volna az első, mikor láttuk egymást - szólalt meg a férfi és kezet nyújtott Rey felé. 

- Ben Solo - mosolyodott el. Rey is egy nagy, bizakodó mosollyal fogott rá a másikéra. Egymás arcát figyelték, talán próbálták elemezni az új vonásokat, amelyet elhagytak még gyerekkorukban és amiket felnőttként szereztek.

- Rey... Rey Palpatine, nagyon örvendek a találkozásnak - rázott kezed a két "idegen". Majd ismét megindultak az utcán, már úgy, mint két újdonsült ismerős. Valami új vette kezdetét azon a napon, amikor Ben és Rey tényleg elkezdték megismerni egymást. Azonban ez még nem jelentette azt, hogy nem voltak bennük kétségek. 

***

- Én mondom neked, közted és Ben Solo között van valami - ivott bele a forrócsokiba Rose, miután meghallgatta Rey meséjét a cukrászdában történtekről.

- Jó tudni - forgatta meg szemeit Rey. 

- Lehetek a gyereketek keresztanyja? - tette fel a komolytalan kérdést a lány. Rey nagyra nyílt szemekkel pillantott a másikra.

- Muszáj ilyennek lenned? Olyan vagy, mint egy kiállhatatlan gyerek - rivallt rá komolyan barátnőjére Rey. Rose arcáról le is fagyott a mosoly. 

- Lehetne, hogy egyszer csak csendben ülünk és nem beszélünk Benről - beszélt fáradtan a lány. Elég volt már neki Benből arra a napra, és különben sem akarta még megosztani a dolgokat mással. Igazából azt sem tudta mi az, ami közte és Ben közt történik, először magának kellett rájönnie.

- Bocsánat - húzta el száját Rose, nem akarta felhúzni a lakótársát egyáltalán. Rey felsóhajtott.

- Nem, semmi baj, csak fáradt vagyok - mosolyodott el gyengén Rey, majd egy kis idő után csak nevetni kezdett.

- Rey... - vigyorodott el Rose.

- Kurva fura ez a csávó Rose. Nem teljesen értem - panaszolta Rey végre kissé feloldódva és beletörődve. Rose megkeverte az édes italát.

- Akkor pont olyan, mint te - kuncogott orra alatt Rose.

- Köszi - nevetett Rey, kissé még mindig erőltetettnek tűnt a gesztus, de már egyáltalán nem feldúltnak. 

- Na mesélj! 

- Igazából nem tudom... nem tudom Rose. Nem akarok tőle semmit, de valami mégsem stimmel velem. Tudom, hogy szeretni nem tudnám, hiába beszéltük meg, hogy új lappal kezdünk, a múlt nem tűnik el csak úgy... És ez mégis idegesít annyira szeretném, ha egyszerűen csak kitörölnék az emlékezetem. De ez nem lehet és ezért tudom, mi nem egymásnak valók vagyunk, talán jóban lehetünk majd egyszer, de az biztos, hogy a sors nem egy oldalon tervezett minket - fakadt ki Rey, végre képes volt hangot adni gondolatainak. Rose bólintott.

- Szóval, azt mondod nem akartok egymástól semmit? - tette fel a kérdést a lány, kissé kételkedve.

- Pontosan - helyeselt Rey.

- A különbségek miatt köztetek, a múltatok miatt...

- Így van. - Ahogy Rey kimondta szavait csak egyre biztosabbnak érezte magát.

- De mégis vonzódtok egymáshoz? - Ahogy Rose beszélt csak egyre zavarodottabb ábrázata lett.

- Azt hiszem... - bizonytalanodott el kissé megilletődve Rey. Rose egy pillanatra elhallgatott, talán megpróbálta elemzeni ezt az elcseszett helyzetet, Rey feszülten várta az ítéletet.

- Ez faszág! Ez kurva egy szar helyzet csajszi! Ti ketten kurvára kívánjátok egymást, de egyikőtök sem akar semmit, csak kerülgetitek egymást, mert oviban az egyik eltépte a másik póniját... Ez milyen elbaszott dráma? - csapott az asztalra Rose. Rey arca vörösbe borult barátnője szóhasználatának okán.

- Nem Rose ez... - próbált tiltakozni Rey, próbálta menteni a helyzetet, de lakótársa hajthatatlannak tűnt.

- Nem! Nem Rey! Most összeszeded magad és a köztes megoldást fogod választani, ami mindenkinek jót fog tenni - vonta fel szemöldökeit sokat sejtetően Rose és hatás szünetet tartott. Azonban úgy tűnt Rey nem teljesen értette meg a szentbeszédet.

- Várj... - vonta össze szemöldökeit a zöldszemű.

- Tudod - bólintott aprót Rose és összecsapta a kezeit. Így próbálta prezentálni az ötletét, mire a vele szemben ülő arca megint elsötétedett.

- Rose! Nem minden erről szól - emelte fel hangját Rey. 

- Akkor ígérd meg, hogy legalább megpróbáltok közeledni egymáshoz.

- Fejezd be! Nem kell nekem kerítő és amúgy is van barátnője! És rohadtul nem is érdekel - csattant fel Rey és ezzel befejezve a beszélgetést fel is állt az apró asztaltól, hogy elbújhasson a világ és Ben Solo gondolata elől.