édes & király

 Egy szürkébe öltözött alak rohant végig a fénnyel telt folyosón, zöld tornacipői néha nyikorogva csúsztak meg a sima felületű, fehér padlón. A magas épületben alig lézengtek páran, úgy tűnt a lány nagyon késésben lehet valahonnan. Laza kontyba kötött haja ide-oda libbent, ahogy felvette a gyors ritmust, melyet a kék hátizsák is követett a diák hátán. A fényeket a hó odakintről olyan kristályosan verte vissza a királykék szekrényekre, olyan mesés volt. 

- Bocsánat - botlott át egy szőke srácon Rey és meg sem várva a választ sietett tovább a kijárat felé. A szürke kabátjának szőrmés kapucniját is csak úgy futtában húzta fejére és rohant végig az iskola udvarán. A havas udvar kicsit bántotta fáradtabb szemeit, de nem igazán volt ideje ilyenekkel törődni. Enyhén szeplős arca és orra szinte azonnal rózsásba borult a csípős levegőtől. Úgy tűnt az előrejelzések elég pontosan jósoltak. Rey egészen kicsi kora óta imádta a havazást, magát a havat, így bánta is, hogy alig volt még ideje megállni pár pillanatra és legalább megcsodálni a fehér tájat. Azonban az élet nem állhatott meg, számára egy percre sem volt lassítás. Előkotorta zsebéből a telefont, hogy tisztában legyen a pontos idővel, miközben felkapaszkodott egy piros buszra. Megkönnyebbülve fújta ki kihűlt tüdejéből a levegőt. Még időben volt. Szelíden mosolyogva foglalt helyet az egyik ülésen és mielőtt még elmerült volna a kis ablak által nyújtott kilátásban utoljára ellenőrizte, hogy a gondosan becsomagolt kis csomag a helyén van-e még a táskában. Minden rendben volt vele. Rey kizöldült szemei ismét a szikrázó világ felé fordultak. Ahogy apró levegőket vett, majd fújt ki, arca előtt úgy táncoltak elkóborolt aranyló barna hajszálai. Fényes, formás ajkai ismét egy apró mosolyra húzódtak, nem is tudta mi van vele. Úgy érezte végre kezdenek a dolgok lenyugodni körülötte és helyrejönni, már a házibuli is teljesen feledésbe merült számára. Mintha meg sem történt volna. Emellett kevesebb, mint másfél hónap volt már csak karácsonyig, de mivel már a november is jól kezdődött így nem akarta siettetni a dolgokat. 

 Már látta a megállót, ahol minden hétköznap délután leszállt és egészen a Coquille cukrászdáig sétált onnan. Pont, ahogy ezen a napon is tette. A viszonylag kicsi, két emeletes épületnek fehér falai és kék keretes, nagy ablakai voltak. Kívülről egészen hidegnek tűnt, belül azonban kellemes és barátságos hely tárult szemeink elé. Rey szeretett itt dolgozni, főleg, hogy a munkatársaival is egészen jól kijött. Különösképp Finnel, akivel felváltva voltak kasszások és pincérek is (aki éppen, amelyiket tudta csinálni alapon). Az évek során nagyon jóban lettek a sráccal, teljesen egy hullámhosszon voltak már az elejétől kezdve. Épp születésnapja volt Finnek, ezért lapult Rey táskájának mélyén az a gondosan becsomagolt ajándék. A lány benyitott az üzletbe, egy apró, ezüst csengő pedig szelíden felcsilingelt, jelezve az új vendég érkezését a krémszín bárszékek és alacsony asztalok közé. A kellemes hangerejű zene adta az alaphangulatot a helynek, mely mindig megszokottan szólt a háttérben, persze Finn mindig az évszakoknak megfelelő számokat válogatott. Két vendég már helyet is foglalt a földszinten. 

- Jó napot! - köszönt hangosan és kedvesen az emberek felé, akik közül az egyik, szemüveges férfi vissza is mormogott valamit az orra alatt. Ez azonban nem zavarta Reyt és főleg nem törte le a lelkesedését, hisz neki ez volt a szakmája, mosolyogni minden vendégre és kiszolgálni őket. Neki viszont ez egyáltalán nem esett nehezére, szerette elégedettnek, boldognak látni az embereket maga körül és segíteni nekik. Semmi sem szeghette kedvét, mohazöld szemei mindig frissen ragyogták körbe az édes illatú, kedves helyet.

- Jó napot, kedves barátosném! - lépett kihúzva magát a pult mögé az afroamerikai srác. Kedves mosollyal az arcán. Rey meglepetten húzta még nagyobb mosolyra ajkait.

- Mi a helyzet Finn? Sosem láttalak még ennyire feldobottnak - tette táskáját a fehér felületre Finn előtt.

- Képzeld lesz ma egy randim - mesélte büszkén. Rey összevonta szemöldökeit és az ajándék után kezdett kutatni.

- Szülinapodon is randevúzgatsz? - kérdezte és Finn felé is nyújtotta a kis csomagot.

- Ezzel lepem meg magam - vigyorodott el a srác és épp tépni kezdte volna a fényes papírt, mikor a királykék ajtó egy újabb, ezúttal valódi vendéget engedett be. Finn gyorsan a pult alá dugta ajándékát és Rey is a személyzetnek fenntartott ajtó felé vette az irányt sietősen.

- Igazi Rómeó - kacagott aprót a lány és ahogy kitárta az ajtót még visszanyúlt, hogy megveregesse barátja vállát. Mikor beért a kissé már rumlisabb helységbe a táskáját csak ledobta egy üres székre, majd megindult a fogas felé, ami a falra volt szögelve, hogy magához vegyen egy kék kötényt, melyen a neve is fel volt tüntetve.

- Sziasztok! - köszönt oda egy fiatal srácnak, aki éppen tésztát nyújtott a konyhában egy idősebb alakkal az oldalán.

- Szép napot Rey! - köszönt vissza az idősebb, a másik csak biccentett, el volt foglalva a ragadós anyaggal. Rey szinte rohant vissza segíteni Finnek, hisz még annyi mindenről kellett beszélniük, amit előző nap abbahagytak, mivel Rey majdnem lekéste a buszát. Még a hátam mögött kötögetve a kötényt ért barátja mellé. 

- A vendéglátói mosolyod az egyetlen mosolyod? - fordult felé Finn csipkelődve.

- Mi van megcsípett a bunkó bogár Finn? - vetett haragos pillantást munkatársára a lány.

- Na csak viccelek, nyugi van Rey! De őszintén, másra szoktál máshogyan is mosolyogni? - szólt ismét két üveg, színes cukorka helyreigazítása közepette. Rey csak egy csendre intő csapást mért erre a másik felkarjára. 

- Legközelebb kutyaszart fogok neked szedni a parkból és azt kapod, szépen becsomagolva - intette óvatosságra szemtelen barátját a lány. 

- Jó-jó! Csak hülyülök - emelte fel védekezően kezeit Finn.

- Na, azért! Kell valamit kivinnem? 

- Ott azt a shake-et viheted  a tizenötöshöz - mutatott a pulton díszelgő, habos italra, míg másik kezével egy új csomag kristálycukrot próbált felbontani.

- Viszem, viszem - fordult ki a pult mögül Rey és kedves mosolya, mintha el sem tűnt volna. Pedig neki is voltak olyan napjai, mikor ennek a szíves, Reyes gesztusnak nyoma sem volt.

***

 Az alacsony, sötét hajú lány éppen egy fehér fényű égősort próbált feloperálni a tv-t körülvevő, dióbarna, pici polcokra, amik nagyrészt Rey könyveit és közös fotókat tartottak. Mivel az apró lakás nem volt túl otthonosra berendezve, így Rose arra gondolt ideje kicsit feldobni a hideg, rendezett nappalit.

- És mit vettél a nagyfiúnknak? - célozta a kérdést a konyhában forgolódó Reynek.

- Te is ott voltál, mikor csomagoltam Rose - emlékeztette barátnőjét Rey és nekiállt a koktélparadicsomok felszeletelésének. Lassan készen állt a saláta a fogyasztásra.

- Persze, csak épp elég részeg voltam - adott csendes választ Rose, aprót mosolyogva magán. 

- Nem megyek majd érted a detoxba, mint gimiben - mérgelődött a "felnőtt" a házban. 

- Csak elkísérted a szüleim, hogy aztán te is csak lebassz - vonta össze szemöldökeit a lány visszaemlékezve arra a nagyon is homályos napra.

- Nem mindegy? Amúgy is mindjárt kész a saláta - terelte a szót Rey, megjátszott dühvel és összekeverte a színes vacsorát. 

- Muszáj mindig ilyen gazokat enni? - forgatta meg szemeit Rose szórakozottan és végre bedugta a konnektorba az égősort, az pedig fel is gyulladt. A tiszta kis fénypontokat, a sötét ablak apró tündérekként verte vissza azokat a város tompa, esti fényeivel együtt.  A lány elégedetten fordult a konyha felé.

- Minek kellett az égősor? - vonta fel szemöldökét Rey és piciny asztalra helyezte az ételt.

- Mert közelegnek az ünnepek, tudod. Vagy már ennyire nincsenek érzelmeid csajszi? - indult meg Rose az étkező fele, mely szintén egybe volt nyitva a nappalival, akárcsak a miniatűr konyha. 

- Haha... nagyon mókás. Képzeld vannak és szeretem is a karácsonyt, csak nem értem minek ez a kivilágítás, ha itthon se vagyunk a nap nagy részében. - Rey a két faeszközzel kezdett Rose tányérjára pakolni a fénylő salátából. Az alacsony lány megvonta a vállát.

- Jó anya lenne belőled csajszi - mosolyodott el kedvesen Rose, a napi piszkálódásukat kiélve fordult a hangulat.

- Köszönöm - mosolygott vissza Rey. Eszébe jutott, amit Finn mondott neki még meló alatt, így gyorsan el is törölte azt arcáról, emellett nem is tudta hogyan érezzen Rose ilyen jellegű kijelentései felé. Hiszen furcsának érezte, még csak tizenkilenc volt, épp hogy felnőtt, máris az anyaságra kellett volna gondolnia? A két lány hozzáfogott a könnyed vacsorájához, egy ideig nem is szóltak egymáshoz.

- Beszélhetünk Ben Soloról? - Persze, hogy Rose Ticonak mindig meg kellett törnie a békét. Főleg, hogy ilyen jelentéktelen témákkal zavarta a világot. Rey nagyot nyelt, majd idegesen és hosszasan fújta ki a levegőt. Unottan pillantott a vele szemben ülőre.

- Még a nevét sem ejtjük ebben a házban ki. Mi az istent akarsz te róla, velem beszélgetni? És mégis miért érdekel téged ennyire? - kérdezte Rey teljesen kiábrándulva az egészen jól sikerült, friss, kissé citromos salátájából.

- Ne játszd nekem az ártatlant, konkrétan kibaszott tűzijáték volt köztetek azon a bulin - vonogatta szemöldökeit kacéran Rose.

- Oh, istenem! Már az ember normálisan vacsorázni sem tud ebben a lakásban, Ben Solo nélkül - fintorgott Rey felpattant a székről, hogy a konyhában töltsön magának egy pohár vizet. Zaklatottnak tűnt, de nem is volt csoda, hisz Rose szavainak hatására felidéződtek benne a buli emlékei. Bár, nem nagyon vallotta be még másnak, de felzaklatta a dolog, a tény, hogy mennyire vonzónak érezte azon az estén Bent és ha csak visszagondolt rá egészen kifordultnak érezte magát önmagából. Mintha szégyellte volna magát emiatt, ezért nem is akart rá gondolni, csak túl akart már lépni azon az átkozott estén, de úgy tűnt senki más nem akarta ezt. Mindig mindenki csak nehezíteni akarta a dolgát. Hát még ha Finn tudott volna róla, sosem szabadult volna attól a szombat estétől. Bele se mert gondolni.

- Szóval akkor mit is vettél Finnek? - mosolygott orra alatt Rose mindent sejtően.

- Köszönöm - sóhajtott fellélegezve Rey. 

***

 Úgy egészen november vége felé járt az idő, amikor ez történt. A cukrászdában elég nagy volt a forgalom azokban a napokban, mintha az eberek ekkor kezdtek volna bemelegíteni az ünnepekre. Odakint az időközben elolvadt hó is megkönnyítette az odatévedők dolgát. Rey a konyha körül forgolódott, az édeskék muffinokat pakolta egymásra, előkészítette őket az elvitelre. Díszes dobozokba kellett őket rendezni hatosával, végül pedig egy ezüst csillagos szalaggal kellett átkötni. 

- Rey légyszi válts! Egy fontos hívást kell lerendeznem - rohant be Finn.

- És mi lesz a... - kezdett volna bele a kérdésébe a lány.

- Majd én befejezem - emelte már füléhez a telefont, ami közben ki is csengett.

- Türelmes a csávó, ne aggódj! Angyal vagy amúgy, köszi! - küldött egy szórakozott csókot munkatársa felé Finn.

- Poe figyelj! - szólt a kéklő készülékbe Finn, elég izgatottnak tűnt.

- Mi? - fordult hátra még a csapóajtóból Rey, azt hitte barátja hozzá szól, de Finn csak siettetve intett neki. Rey kilépett csörömpölő vendégek közé és fel sem nézve a pult előtt álló sorra lépett oda a nyitva hagyott kasszához. Mérgelődve csukta vissza azt, még jó, hogy nem markolt bele valamelyik.

- Finn - morgott az orra alatt.

- Elnézést! Oké, ki a követk... - épp vette volna fel a vendéglátói mosolyát, azonban annak a kezdeménye elég gyorsan az arcára is fagyott. Még vállai is leereszkedtek, az előtte állót meglátva. Ajkai nyitva voltak még az elkezdett mondattól. A sötét szempár kedvesen vizslatta vonásait. Egészen barnás volt azon a kora délutánon, néhol játszottak csak benne zöldes foltok. Magas alakja mögött a kinti, sápadt fények pont takarásban voltak. Arca más volt, állvonalát és puha ajkait sötét borosta rámázta, tekintete pedig tiszta volt és barátságos, kissé félénk ábrázattal álldogált ott zsebre tett kezekkel. Fekete, hullámos haja olyan selymesnek és tömörnek tűnt. Csak a talpig éjszín volt, amely nem változott rajta, és általános kiállása. 

- Helló Rey! - szólt mély hangján, azután lágy ajkait köszöntő, féloldalas mosolyra görbítette. Arra a Benes mosolyra, amit nem lehet könnyedén elfelejteni. Kellően bájos, aprót félénk mégis pont eléggé sármos, mégsem eleget láttatott. Pedig vannak emberek, akiket le tud vele venni a lábáról...

- Ben... - habogta köszönés gyanánt Rey. Ismerős érzés futkosott a gerincén, megint feszélyezve érezte magát, kellemetlenül. Ezt nem mondhattuk szerelemnek első rátásra, szeretetnek nyoma sem volt itt, egyszerűen csak vonzalom, egy vendéglátói mosolyú eladónő részéről egy kellően vonzó férfi felé. Ennyiről volt szó csupán, bár ez valóban elég csillagszóró szerűen szikrázott fel az alkalmazott körül. De nem hibáztathatjuk őt, hisz nem volt egyedül ezzel...

- A fenébe... - szorította ökölbe kezét a pult mögött idegesen Rey. Ha nem abban az átkozott cukrászdában lettek volna biztosan csak annyit vágott volna hozzá, ahhoz az undorítóan részegítő mosollyal díszített arcához, hogy: Te meg mi a faszt keresel itt? Azonban, nem ez volt a helyzet.

- Mit adhatok? - Viszont ebben a szituációban csak ennyi hagyta el néha meg-megremegő száját. 

Mégis mi ütött a sorsba mostanában?

Mégis mi ütött Reybe?

*

Helló! Helló! Mivel mindenki be volt zsongva, hogy mikor hozom a következő részt, így gondoltam újév alkalmából megleplek vele titeket. Remélem sikerült kielégítenem a követeléseiteket. :D Egyébként, meg nagyon szépen köszönöm a kommentjeiteket, mivel szinte csak ezek motiválnak a továbbírásra. A napokban olvastam egy Reylo ficet és ott írta az írónő, hogy a kommentektől teljesen felvidul és egy boldog író többet és jobb kedvvel ír és ez teljesen így igaz. Szóval köszönet a motivációért!  ❤️

Boldog 2020-at mindenkinek!