szikrázó & fáradt

A lány kissé feszélyezve érezte magát. Rengeteg ember egy házba zsúfolva, ordító zenére dülöngél részegen, nem hangzott számára túl kecsegtetően, de mégis belement. Hallgatott Rose szavaira, végül is az ember csak egyszer tizenkilenc az életben, bár Rey úgy gondolta ezt bármelyik életkorra rá lehet húzni. Hűvös éjszaka volt aznap, novembert éltünk, a következő hétre havazást is mondtak, Rey mégis egy elegáns, szikrázóan kék, rövid, passzos ruha mellett döntött. (Hozzáfűzöm, szintén barátnője biztatására.) Egy lenege bőrkabáttal volt kiegészítve, de Rey lábai még így is megremegtek néha a hideg miatt, ahogy az ajtó felé sétáltak. Még a lehelete is látszott a sötét levegőben. Azonban az ajtón túlról már meleg fények áradtak, a nagyrészt kihalt, kisváros utcáira. Alig várta már, hogy beérjenek, de mégis egy kicsit tartott tőle, hisz ő már alig ismert valakit a házigazdák közül, csak és kizárólag Rose miatt volt hivatalos erre a házibulira. A zene egyre hangosabban zengett, ahogy már a küszöbhöz értek. Rose a kilincs felé nyúlt, egész izgatottnak tűnt, de Reyt nem zavarta ez annak ellenére sem, hogy ő egyáltalán nem ilyen volt. Rose-t mindig is életvidám lányként ismerte, szerette az éjszakai életet, míg ő maga inkább a korai, fáradtabb városképért rajongott. 

Rey kissé feszengve állt meg barátnője mellett, fényes ajkait elbizonytalanodva préselte össze, kezeit maga előtt fonta egymásba. Félénken pillantott az alacsonyabb lány felé, kezdte meggondolni magát ezzel az egésszel kapcsolatban. Nem volt neki való, inkább a fagyhalált választotta volna abban a pillanatban.

- Ezt most fejezd be Rey! Ne merészelj így nézni rám! Most bemegyünk és jól fogod érezni magad! - rivallt rá habozó barátjára Rose.

- De Rose, nem is ismerek már senkit... -  kereste a kifogásokat Rey, de úgy tűnt Rose-t nehéz ezekkel az üres kifogásokkal befolyásolni.

- Iszonyat szexis vagy csajszi, senkit nem is fog érdekelni honnan ismerős az arcod. Ráadásul, alig lesz itt valaki, akit ismerhetünk. Csak próbáld meg élvezni - ragadta meg elég jelentőségteljesen a vörös ruhás és magával rántotta barátnőjét a zenével keveredő zsivajba. A forgolódó emberek elnyelték őket, az illatok egész kellemesek voltak, de néhol felsejlettek forrongó, párás szagok is. Rey összerezzent a hirtelen klímaváltozás hatására, kicsit félt is, hogy meghúzódik a karja a nagy rángatások közepette, de semmi ilyen nem következett be, így aggódhatott a tömeg és a hangos zene miatt. Rey kissé megszeppenve követte szorosan a barátnőjét. Már nem is emlékezett mikor volt ennyi ember közt utoljára, nem hogy buliban. Az elmúlt egy évet csak a vizsgákra való készülés töltötte ki számára, de nem is panaszkodott, hiszen szeretett tanulni és meg is volt az eredménye fáradozásainak. Hiszen osztályelsőként volt számon tartva, a legjobbak közé tartozott, azért cserébe, hogy emellett szinte nem is volt magánélete. Neki viszont ez tökéletesen megfelelt így, nem is hiányzott.

- Hová megyünk? - kérdezte, megpróbálta túlkiabálni a zenét. A magas vendégek miatt alig látott valamit, csak a lökéseiket érezte, vagy épp azt, ahogy a vadonatúj, iszonyatosan kényelmetlen magassarkúján lépkednek és néha odaszólnak egy-egy 'bocsánat'-ot. Nem lenne meglepő ha azt mondanám nem szerette a magassarkúkat. 

- A konyhába, szerezni neked valami nyugtatót - szólt hátra egyszerűen az alacsony lány. Ő elég egyszerűen lökdöste félre az embereket, semmi finomkodás. A zene pedig, ahogy távolodtak egyre tompult, kész megkönnyebbülés volt Rey füleinek. Egészen kevesen is voltak a csempézett helységben. Rey végre fellélegezhetett. 

- Mit kérsz kislány? - tárta ki a hűtőszekrényt Rose.

- Vizet...? - tette fel félve a kérdést. 

- Te most hülyéskedsz velem, ugye? Nem nyugdíjas partira jöttünk ide Rey! Szedd már össze magad! - csapott le egy vodkát a pultra, Rey elé.

- Jó, csak egy kicsit - adta be a derekát Rey és kiengedett, egészen rövid haját a füle mögé tűrte az egyik oldalon, hogy könnyedén húzhassa meg üvegből az italt. Elfintorodott, még köhintett is egyet.

- Na! Ez az erről beszéltem csajszi! Alapozásnak tökéletes - veregette meg a vállát Rose, majd ő maga is beleivott az alkoholba.

- Mégis csak kell az a víz - fintorodott el Rey, elég régen ivott már ilyen szemérmetlenül (ráadásul egyenesen az üvegből). Nagy lendületet vett, hogy a csap felé forduljon, de olyan hirtelen is rezzent össze megszeppenve, amilyen hirtelen akarta enyhíteni az égető érzést torkában és gyomrában. A lélegzetvétel is csak egy apró csuklásban fulladt el benne. Megrémült az addig mögötte álldogáló elég termetes embertől, egyáltalán nem számított arra, hogy egy kellemes, apró kis csap helyett ez fogja fogadni.

- H-helló... - nyögte ki csendesen és megszeppenve, azt se tudta miket beszél vagy, hogy mit kéne. A magas férfi szintén ijedten figyelte a lányt, ujjai erősebben markoltak rá a kezében tartott poharakra, melyekbe puncs volt töltve (hálásabb felszolgálás, mint egyenesen az üvegből). Ő nem is szólt, lélegzet visszafojtva figyelte a lányt maga előtt. Valószínűleg egész élete lepergett a szemei előtt.

- Ne haragudj, ha rád hoztam a frászt - kért elnézés a feketébe öltözött férfi. Rey végre elég erőt vett magán hogy az övéhez hasonlóan zöldes szemekbe nézzen, melyeket helyenként rendezetlen, fekete hajszálak takartak. Valószínűleg a nagy visszahőkölésben borzolódtak össze.

- Semmi baj, semmi baj csak én vagyok mindig nagy lendületben. Ugye nem öntöttél ki miattam semmit?  - nézett végig a férfin majd a padlón is aggódva Rey, majd ismét visszatért az idegen arcához, (melyen kérdéseket felvető) színes festés volt. Rendkívül karakteres arca volt, különleges és nem mellesleg rokonszenves is, amitől Rey kezdte is kicsit megint zavarban érezni magát. 

- Ugyan - mondta és egy sármos mosolyra húzta vastag, rózsaszín ajkait, majd már ott sem volt a lány előtt. Rey azonban továbbra sem mert mozdulni, teljesen lefagyott.

- Te mindig megtalálod magadnak Ben Solot. Úgy tűnik már tudat alatt is csesztetni akarod - szólalt meg Rose kissé kacagva egyet mondandója végén.

- Várj! - perdült meg Rey, hogy ismét Rose-al nézzen szembe.

- Ez Ben Solo volt? - még szája is tátva maradt a meglepettségtől.

- Ugyan azok a fülek, ugyan az a 'légynek sem ártana' kiállás... Ne mondd, hogy nem ismerted fel! - hunyorított Reyre.

- Te most hülyéskedsz velem! Mikor nézett ki ilyen jól Ben Solo? - nevetett egy rövidet Rey, nem igazán akart hinni barátnőjének. Rose szemöldökei felszaladtak, még rúzsos ajaki is elnyíltak picit.

- Uuuu Rey, ezt nem gondoltam volna, főleg nem rólad csajszi. Mi volt abban a piában? - fordult az ajtó felé Rose.

- Mi... Mi? Most nem értelek Rose - tárta szét a kezeit Rey, mikor a házban lekapcsolták az összes villanyt és feljebb vették a hangerőt. A vendégsereg ujjongásban tört ki. Mindenki táncolt, csak néhány színes lámpa villogott (ócska partikellék), meg pár ember arcán a festés foszforeszkált a sötétben. Rey ekkor kezdett kissé szédülni, nem bírta túl jól a piát.

- Gyere, már te lány! - ragadta meg a kezét Rose és behúzta a nagyban táncoló tömegbe, oda ahol a legtöbben voltak. Rey pedig olyat tett, amit már régóta nem: elkezdett táncolni és jól érezni magát. Útközben még kezébe akadt pár pohár puncs vagy épp sör, és mire feleszmélt már egy igazán ismerős alakkal táncolt, mármint először még nem realizálta ki az csak az arcfestése volt számára ismerős. Mikor azonban már elég szemérmetlenül közel voltak egymáshoz Rey akkor nevette el magát. 

- Te tényleg kibaszott Ben Solo vagy. Hihetetlen - kacagott táncpartnerének, aki így is, hogy Reyen magassarkú volt legalább egy fél fejjel magasabb volt nála, nem úgy, mint mikor középiskolában voltak. 

- Ez ennyire meglepő, Rey? - kérdezte mély hangján Ben, de hallani lehetett, hogy ő is ivott már eleget. Igaz nem annyit, mint táncpartnere.

- Kurvára az - próbálta leplezni a meglepettségét azzal kapcsolatban, hogy Ben tudta az ő nevét végig.

- Miért? - ezt már egész közel hajolva Rey füléhez suttogta. Reyt kitöltötte a forróság, amit nem tudott pontosan mitől érez, a piától, vagy éppen Ben Solo izgató hangjától, de valószínűleg a két dolog egyvelege lehetett.

- Mert teljesen más vagy - mondta még mindig a zene ritmusát követve a kék ruhás lány. A két fiatal teste már néha-néha súrolta egymást. Rey úgy érezte, mintha valaki lejjebb halkította volna a zenét, pedig nem így volt, csak a férfi jelenléte miatt tompult körülötte a világ. Részegen nem nagyon tud több dologra is figyelni az ember.

- Már nem vagyok az a basztatható gyerek? - kérdezte visszaegyenesedve, kissé megbántottnak tűnt. Rey tudta, hogy itt el is vágta magát, de ha pontosak akarunk lenni nem itt vágta el magát, az már régen megtörtént.

- Ne már! Nem vagyunk már kis tinik Ben - állt meg végre Rey is. A hangok ismét felélesedtek.

- Tudom... - válaszolt csendesen. 

- Ráadásul te szexi is vagy, nagyon az vagy igazából... - harapta be száját Rey, ahogy ebbe belegondolt.

- Hazudnék, ha azt mondanám te nem vagy vonzó számomra... de te iszonyat részeg vagy, nekem meg van barátnőm - vonta meg vállát Ben és egyszerűen csak hátat fordított a részeg Reynek.

- Várj! Ben! Kérlek! - nyúlt a magas férfi után kétségbeesetten a lány, de csak a semmibe markolt.

- Sajnálom... egyébként sem tudom ki az isten bulijában vagyok - morogta csalódottan orra alatt, majd megindult valamerre. Csak ki akart jutni ebből az őrületből, ráadásul Ben szavaitól a gyomra is felkavarodott. Legalább is annak tudta be azt az érzést. Meg kellett találnia Rose-t vagy legalább is a mosdót. Nagy nehezen végül utat tört kifelé a tömegből és a lépcsőnek is nekiindult, viszont a harmadik fok már nehezen adta magát. Nem is igazán volt tiszta számára hogyan de érezte, hogy orra vérezni kezd.

- Basszus - sziszegett, mikor meglátta a sötétben elég feketének tűnő, forró folyadékod a kezén és a lépcsőn. Elég legyőzhetetlen akadálynak tűnt akkor az a tíz darab lépcsőfok.

- Na jó, gyere kislány! - segítette fel a hang tulajdonosa elég gyengéden, mintha meg sem kottyant volna neki tartani az ő súlyát és még felsegíteni a lépcsőn is.

- Te nem lehetsz Rose - nyöszörögte szórakozottan Rey.

- Hát elég ijesztő is lenne, ha Rose-nak ilyen férfias hangja lenne - nevetett Ben.

-  Igaz, igaz.

- Jól elintézted magadat - kuncogott a megmentő.

- Meglep? - kérdezett vissza Rey, ő tudta magáról, hogy nem sokszor szegül mellé a szerencse.

- Sosem ismertelek igazán, szóval nem tudom mire számítsak tőled - válaszolt csendesen a férfi miközben leültette Reyt a lehajtott ülőkére a mosdóban, és később egy nedves törölközővel térdelt le a sérült elé. 

- Kell még hánynod? - kérdezte nagyra nyílt szemekkel. Rey nagy levegőt vett és akkor már félénkebben megrázta a fejét. Ben törölgetni kezdte az ügyetlenke arcát, ő csak a vér útját figyelte, de Rey képtelen volt levenni szemeit a másik arcáról.

- Annyira... - kezdett bele valamibe a lány, de inkább csak halványan remegő kézzel rásimított a másik arcára. Ben összerezzent az érintésre, teljesen meglepte a dolog, felpillantott az övéhez hasonló árnyalatú szemekbe. A kissé tompa, arany fényekben egész álomszerűnek tűnt az egész jelent.

- Annyira mi?

- Annyira jóképű vagy - mosolyodott el kedvesen Rey. Ben egy pár pillanatig mintha összetörtnek tűnt volna, majd sajnálkozva elmosolyodott.

- Te meg annyira részeg, és évek óta most először láttuk egymást - nevetett gúnyosan.

- Te most gúnyolódsz az állapotomon Ben Solo? - kérdezte felháborodottan a lány.

- Csak tudom, hogy józanul teljesen ellentéte vagy ennek a Reynek.

- Rey! Istenem! - rontott be a helységbe Rose és Ben egy hang nélkül át is adta a helyét a vörös ruhás barátnőnek. Még utoljára visszanézett a két lányra és tudta, hogy Rey már nem is emlékszik rá és ez így volt a helyén. Az orra alatt mosolyogva tűnt el a villogó fények közt. Ahogy belépett a sötétségbe arcán ismét felpezsegtek a színes fények.

***

Rey undorodva figyelte magát a tükörben, iszonyatosan kavargott a gyomra és a feje is fájt, de amit ő a legrosszabbnak vélt, az arca állapota volt. Az orra alatt még enyhén látszott az elkenődött vér, a szemei karikásak voltak, a sminkje konkrétan szét volt folyva, a haja pedig úgy éktelenkedett a feje tetején, mint egy ízléstelen szénakazal. Fáradt volt és frusztrált, mivel alig emlékezett valamire az előző estéből. Rose csak hívott egy taxit, haza segítette, majd ledobta a franciaágyra és onnantól képszakadás. Barátnője mellett ébredt egy elég kényelmetlen pózban, a tegnapi ruháiban, ami már így magában is kényelmetlen volt. Ezerszer is megbánta, hogy elment abba a házibuliba, amíg kibotorkált a mosdóba kora reggel, az ásítozó Rose-al a nyomában.

- Alig rémlik valami a vodka után... Istenem, csak Ben Solo, a hangos zene és, hogy táncoltam valakivel, aki férfi nemű volt. Azt hiszem... - nyitotta meg a csapot, hogy megmoshassa másnapos arcát.

- Emiatt ne aggódj, én tudom, hogy hogyan gabalyodtál bele abba az egyénbe, de félig azt is láttam hogyan fejelted meg azt a lépcsőkorlátot. Viszont, ha engem kérdezel eléggé megtaláltátok a közös hangot Bennel - dőlt a fehér ajtófélfának Rose orra alatt mosolyogva.

- Mi? Mi történt Rose? Istenem, ugye semmi komoly - fordult gyorsan barátnője felé Rey, még vizes arccal. Rettegett attól, hogy a válasz olyan lesz, amit nagyon nem akar hallani.

- Nyugodj meg semmi komoly, csak táncoltatok, meg felsegített a lépcsőn. Te kis szűzike - legyintett a lány. Rey felsóhajtott.

- Ben Solo? - nézett magára egy pillanatra a tükörben.

- Na igen, érdekes választás - szólt közbe Rose. Rey megpróbálta felidézni az arcát még a sajátját törölte, de ez már kicsit nehezebben ment. A foszforeszkáló arcfestésre viszont egészen tisztán emlékezett.

- Pedig alig ittam valamit - próbálta menteni a menthetetlent.

- Oh, csajszi a tömegben én már rég nem figyeltem mennyi piát nyomtak a kezedbe, de mint látom te sem - vigyorodott el Rose. Rey nem értette lakótársa, hogy van ennyivel jobb állapotban, míg ő teljesen ki volt készülve.

- Kell egy kávé - rázta meg a fejét, hogy valahogy felébressze magát.

- Már készül - szólt vissza Rose egy másik helységből.

- Köszönöm!

Hétvége volt. Pontosabban szombat, így Rey elkezdhette a hétvégi rutinját. Még úgy is tartani akarta, amilyen szarul érezte magát. Szerette a rendszerezett dolgokat, mert így tudta mihez tartani magát és nem esett szét, mint ahogy annak idején történt. Nem hagyott magának időt gondolkozni sem a magánéletén, így tartotta magát távol az újabb összeomlástól. De nem panaszkodott egészen jól működött, egészen az előző estéig. Pont ezért fogadta meg abban a szent pillanatban, mikor tíz perccel később belekortyolt a két cukorral és tejjel ízesített kávéjába, hogy többet ilyet nem csinál. Nem zökkenhet ki.

- Húsz perc múlva elmegyek futni és beugrok a boltba. Kell valami? - kérdezte a kanapéban punnyadó Rose-tól, aki nagyban váltogatta a tv csatornákat. 

- Egy ananászlevet hozhatnál anya - nevetett messziről a lány. Rey megforgatta a szemeit és megindult az lakás előszobája felé.

- Soha többé nem megyek el veled bulizni! - kiabált be köszönésképpen.

- Akkor ne csodálkozz, ha soha nem lesz senkid csajszi! - vágott vissza Rose. Rey becsapta maga után az ajtót, így jelezve nemtetszését.

- Ki mondta, hogy szükségem van bárkire is - mosolyodott el magabiztosan, majd elindult a lépcsőkön, a bérház kijárata felé. Neki tökéletesen megfelelt ez az életvitel, örült, ha magáról tud gondoskodni minden értelemben, plusz ott volt neki Rose is. Jól megvolt ő így, már beleszokott.

A hatalmas, hófehér ajtó nehezen nyílt ki a lány előtt. Rey kilépett a fáradtkék Londoni reggelbe. Próbálta felejteni Ben Solo felidézett emlékét magában, hiába gondolta jelentéktelennek a feltűnését, valami nem hagyta nyugodni. Ez pedig a múlt emléke volt, mely kék volt... olyan fáradtkék, mint az korai égbolt. De nem volt neki ideje ilyenekre, neki sosem volt...

*

(Boldog karit kedves olvasók!! Ez lenne nektek az ajándékom, remélem azért tetszik a sztori. Majd nemsokára jövök az új résszel is, ha minden igaz, de addig is: boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket! :))