12.Éj Megfélemlítés
Juri és Kaname visszaindultak az Akadémiára. Kaname csendben sétált, a szintén csendben lévő lány mellett. Juri szemeit Kanaméra emelt, a lány tudni szeretné, hogy a fiú miért is őt szereti, hisz egy ember nem lehet sokáig egy vámpír mellett, főleg, ha az egy Tisztavérű. Kaname szemeit az őt figyelőre emelte, majd halványan elmosolyodott.
-Juri-szólalt meg végül a fiú
-Igen Kaname?-szólal meg a lány is
-Szeretném, hogyha ma velem lennél. Hiszen vége van a sulinak a hétre, és arra gondoltam, hogy ezt a hétvégét velem tölthetnéd, ha van kedved-mosolyodik el Kaname
-Persze, hogy van-a lány megöleli a fiút- Nincs más vágyam, mint, hogy veled lehessek
A fiú viszonozza a lány ölelését. Nem szeretné elengedni a lányt, és ahogy látja a lány sem szeretné őt. Amíg Kaname el nem mondja a lánynak, hogy ki is ő valójában, addig Kaname megpróbál több idő tölteni a lánnyal. A lány boldog volt a fiúval, de egy valami zavarta őt, az pedig az ismeretlen ellenség, aki azt a lányt küldte Juriért. Nem szeretné, hogyha bárkinek is baja essen, főleg nem Kanaménak, vagy Yukiéknak.
***
Az Akadémián csend honolt. Mindenki szobájában pihent, hogy kipihenhesse a nap fáradalmait. Juri Kaname ágyában olvasott egy könyvet, a fiú pedig szokásosan sakk táblája mögött foglalt helyet. Kaname a gondolataiba mélyedve figyelte a bábokat. Juri szemeit a fiúra emelte, majd egy darabig figyelte is őt. A lány gondolataiba mélyedve figyelte a táblán álló bábokat. A fiú szemeit a lányra emelte.
-Baj van Juri Kedvesem?-szólalt meg a fiú
-Ne aggódj Kaname, nincs-mosolyodik el a lány, majd kezéből letéve a könyvet, a fiúhoz sétál, és átöleli a nyakát
A fiú mosolyogva figyeli a lányt, átölelve a derekát. Szemeivel a lány szemeit figyelte. A fiú reméli, hogy ők ketten örökre így maradnak majd, de egyenlőre védenie kell a lányt, hisz nem akarja, hogy Rido kezére kerüljön. A lány mosolyogva figyelte a Tisztavérű Herceget, majd megszakította a távolságot maguk között, és megcsókolta a fiút. A fiú elmosolyodva viszonozta a lány tettét, majd a levegő hiány miatt elváltak.
-Ezt miért kaptam?-mosolyog a lányra a fiú
-N...nos-Juri elnéz a fiúról piruló arccal-M...mert szeretlek-a lány nem nézett vissza a fiúra
A fiú magához öleli a lányt-Én is szeretlek Juri, és ez nem fog változni-mosolyog a fiú
A lány szíve hevesen vert. Annyi éve várta már, hogy együtt lehessen a fiúval, és most itt van a fiúval. A lány mosolyogva néz fel a fiúra.
-Az én érzéseim sem fognak változni-mondta a lány
A fiú a lány arcára simított, majd emlékeiben a lánnyal töltött időkre gondolt. A fiú nagyon boldog volt, amikor anyja elmondta neki, hogy kistestvére lesz. Sokat vigyázott rá, és úgy szerette a lányt, ahogy anyja és apja is szerették egymást.
Eközben a lány visszatért Ridohoz, aki dühösen figyelte a belépő szolgáját. A lány tudta, hogy megszegte Ura parancsát, és így Rido bármit tehet testvérével.
-Csalódtam benned Kedvesem. Azt gondoltam, hogy te képes lehetsz elhozni nekem őt, de úgy látom tévedtem-teszi le a kezében tartott poharat a férfi
-Sajnálom Uram-hajtja le a fejét a lány-De.......
-Semmi de, hibáztál, viseld el a következményeit drágám-vigyorodik el a férfi, majd felkel, és a lány elé lép-Tudod, hogy mik lesznek a következményei
A lány hallgatott, így Ura még jobban elvigyorodott. A lány nem emelte fel szemeit, csak várta, hogy Ura mit tesz. A férfi félre lökte a lány nyaka elől, hosszú haját, majd a lány nyakához hajolt.
-Ez az egyik büntetésed. A másik pedig az, hogy végig hallgatod, hogy mit is teszek a szeretett testvéreddel-mélyesztette fogait a lány nyakába, majd inni kezdte a lány vérét
A lány csendben tűrte a büntetésének első részét, hiszen ha ellenkezne, húga nagyobb bajban lenne. A lány szeme sarkában könnyek jelentek meg, nem gondolta volna, hogy egyszer ilyen sorsra jutnak. Reménykedik a lány, hogy idővel minden jóra fordul, és reméli ennek kezdete, a Jurival való találkozás volt.
Miután a férfi elengedte a lányt, a szobájába sietett, hogy a férfi ne lássa legördülő könnyeit. Nem érti, hogy a férfi miért viselkedik így és, hogy miért is kell neki a Tisztavérű Hercegnő, de akadályozni fogja, hogy megszerezze. A lány eldöntötte, hogy ha jelenleg nem személyesen, de segíteni fogja Jurit és Kanamét.
-Másnap-
Lily reggel fáradtan nyitotta ki szemeit, egész éjjel tervén gondolkozott. Reméli, hogy nem bánja meg, hogy Kaname és Juri mellé áll. A lány felöltözött, majd kinyitotta szobája ajtaját, ahol Shirabuki Sarát látta meg.
-Sara-sama, mit keres itt?-hajol meg a lány nem nézve a szőke hajú lányra
-Nem vagy szimpatikus nekem-nézi az említett a lányt-Lehet okom, az aggodalomra veled kapcsolatban Lily? Nem lenne jó, ha a húgod meghalna a gondatlanságod miatt-vigyorodik el a lány
-Ne féljen Sara-sama, nem kell félnie-mondja a lány
-Remélem is, mert akkor te is meghalsz-megy el a szőke hajú
A lány kilép a szobából, becsukva maga mögött az ajtót, majd elindul a nappali felé. Kurenai Maria testében lévő Shizuka Ichiru társaságában beszélgettek. A lány tudja, hogy Ichirunek van egy ikertestvére, és egy nővére is, de őket még nem látta. Vajon az a híres Kiryu Zero mennyire mása Ichirunek? És miért akarja ennyire Shizuka?
Lily a konyhába ment, és kezébe vett egy poharat, és egy tablettát. A lány a tablettát a vízbe tette, majd megvárta, amíg feloldódik, majd megitta azt. A lánynak nem volt baja a vértablettákkal, mivel így egy ártatlan embert sem bánt. Szülei ezt megtanították neki. A lányt elnyelték emlékei, amiben olyan vidámak voltak, ők négyen. Szülei elvesztése megviselte őt, de húga miatt erős maradt. A konyhába Ichiru lépett be.
-Szia Ichiru-mosolyog a fiúra a lány
A fiú szemeit a lányra emeli, majd halványan elmosolyodik. Ők ketten nagyon jó barátok lettek, és megértik egymást.
-Baj van?-szólal meg a Kiryu fiú
-Áh, nem lényeges-legyint a lány
-Tudod, hogy rám számíthatsz-lép közelebb a fiú
-Tudom Ichiru-emeli szemeit ismét a fiúra-Csak erről nem könnyű beszélnem még-sóhajt a lány
A fiú csendben öleli meg a lányt, aki először ledöbbenve figyeli a fiút, majd viszonozza az ölelést. A fiúra tud támaszkodni, és ezért hálás neki. A Kiryu fiú is tudja, hogy a lányra számíthat, és elmondhat neki bármit is. A fiú tudja, hogy a lány min megy keresztül, és valahogy segítene neki, de először Zerot kell, hogy Úrnője kezére adja. Ichiru nem örül, hogy bátya több figyelmet kap Shizukától, mint ő. A lánynak már elmesélte ezt, és próbált tanácsot adni neki, de a fiú ezt még nem fogadta meg.
-Elhiszem, hogy nehéz neked, de én mint barátod itt vagyok neked-mondja halkan a fiú
-Köszönöm neked-mosolyog a lány
A fiú csendben öleli tovább a lányt, amíg Rido nem hívatja magához a lányt. Lily sóhajtva megy a Kuran férfihoz, majd meghajol előtte.
-Miben segíthetek?-szólal meg a lány
-Holnaptól az Cross Akadémia diákja leszel, és jelentesz nekem mindegy egyes nap, vagy ha nem teszed meg, a húgodat tekintsd halottnak-vigyorog a férfi
A lány bólint.
-Ahogy óhajtja Rido Uram-mondja a lány halkan
A lány gondolataiba merülve ment vissza a legifjabb Kiryu fiúhoz, aki eddig a konyha ajtajában állt. A lányt figyelte végig, hisz legszívesebben megszabadítaná őt a szenvedéstől. A férfi tudja, hogyan hathat a lányra, de reméli, hogy egyszer a lány élete jobbra fordul, és boldog lesz. A fiú Úrnőjéhez ment, mivel időközben magához hívta őt.
-Az Akadémián-
Juri reggel Kaname mellett ébredt, a lány a mellette békésen alvó fiút figyelte. A fiú a lányt ölelte, békésen aludva az igazak álmát. A lány bármit megtenne, hogy minden reggel így ébredhessen, de ki tudja, hogy a lány meddig fogja élvezni a fiú szeretetét, hiszen egy ember nem él olyan sokáig, mint egy vámpír. A lány gondolataiba a Kuran család háza beékelte magát, és a lány nem tudta elfeledni azt, ami abban a házban történt napokkal ezelőtt. De vajon az a lány tud valamit a múltjáról, amiről maga a lány sem tudhat? A lány szemei előtt ismét megjelent saját vámpír alakja, aki most hallgatag volt, de a lányt figyelte.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro